Damnatio Memoriae

Crimson Pyro felébredt a pár száz éves toporból, és igen hamar erőteljes veszélyforrássá növi ki magát, már csak generációjából kifolyólag is, mivel Malkavita Antediluvian. A Kamarillát rettenetesen zavarja a jelenléte, míg a Szabbatot leginkább szórakoztatja - még akkor is, ha az ő embereik közül is sokan esnek áldozatául játékainak. Nem elhanyagolható tényező, főleg nem egy ilyen kiélezett időszakban, így sokan akarnak pontot tenni az i-re az elpusztításával, vagy akár megszelídítésével. Egy zseniálisan őrült pszichopata lenne, vagy egy őrülten zseniális elme? Csak egy útszéli mészáros? Van-e célja? Vagy csak szórakozni akar?

Az Asszamiták Hercege, Christopher Cerdic-Blake veti rá ki hálóját először, meghívva magához egy megbeszélésre. Nem meglepő módon Crimson hamar elunja magát, és mivel ő mindig mindent kimond őszintén, nem kertelve jelenti ki: nem érdekli a klánok közötti háború. Legalábbis még. Az unszolásra, finom puhatolódzásra pedig ingerültté válik hamar. Sokkal jobban érdekli Christopher személye, emlékei, gondolatai és érzései. Kedvenc csatájára kérdez, amit a Számoknak nevezett embereivel azonnal el is játszat. Hatalmas vérfürdő és halott vámpírok kivérzett teste lepi el az aulát. A végeredmény? Hogy az Antediluvian egyedül marad. Christopher egyetlen kikötéssel ajánlja fel neki egyik kedvenc Ancilláját - habár nagyon is boldog a kialakult helyzettől, hiszen így rajta tarthatja szemét -, hogy nem ölheti meg. Crimson pedig elfogadja, mert ő szereti a játékokat. Minél nehezebb a játék, annál jobban érdekli, hogyan is törheti szét.