Espresso két cukorral

4.

Mérlegelve pár másodpercig a helyzetemet jobbnak láttam a fiúval menni mint bent ragadni a lakosztályba akármilyen kellemes és tágas is volt. A falai mintha egyre közelebb jöttek volna és teljesen abba a hitbe kerültem hogy szándékuk engem egy lappá préselni. Az előbbieket is nehezen dolgoztam fel. Az agyamig sem ért el rendesen a kapott információ mikor a vörös kilépett és egyedül hagyott. A szoba hatalmas ajtajának küszöbét átlépve megkönnyebülést éreztem. Nem is tudom miért. Igazából semmit sem tudok biztosra amióta ide kerültem. Bárhol is legyen az az itt.

- Aku.. tagawa. Igaz? - emeltem [szemszíned] íriszeimet a fiúra aki jóval magasabb volt nálam és elég komor arckifejezés ült arcán nonstop amióta csak vele vagyok.

- Igen [Név]-sama.- nem igazán tudtam miért hív így és mire is szolgált a nevem mögé illesztett szó. A szállodában is így neveztek csak más megnevezést használtak illetve a vezeték nevemet. Ekkor megtorpantam. Honnan tudják a keresztnevem?

- A főnök elég sok dolgot tud Önről. Innen van a neve is. - mintha a gondolataimban olvasott volna válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

- A főnök?

- Chuuya Nakahara-sama de nekünk csak Főnök.

- Kik vagytok ti? - mintha felmordult volna egészen halkan. Nem szeret kérdésekre válaszolni. Pedig most igenis fog ha tetszik ha nem.

- Japán egy hatalmas sziget ország. Három fő csomóponttal. Tokió Yokohama és Osaka. - mindegyik városról sokat hallottam így nem voltak számomra ismeretlenek a nevek. Főleg nem a második. Hiszen jelenleg is itt tartózkodom és egy darabig fogok is a jelenlegi helyzetemből következtetve. Akutagawával félig angolul félig japánul beszéltünk. Tényleg elég gyér volt a tudásom de amikor végképp nem értettem amit mondott akkor elmagyarázta angolul is. Nem épp egy zökkenő mentes beszélgetés lesz ez.

- És egy igen veszélyes hely. Tele van bűnnel és halállal. Mégha ezt a gyönyörű nappali város kép és az emberek nem is mutatják. Erre mi magunk vagyunk az élő példák. Mi vagyunk az egyik Maffia.

- Pardon? -álltam meg. Legyökerezett a lábam és nem akartam hinni a fülemnek. Képtelenség hogy pont egy maffia bajos ügyébe keveredtem volna. Egyáltalán milyen maffia? Eddig csak olvastam illetve szóbeszédeket hallottam afelől hogy léteznek bizonyos városok ahol az alvilági élet is pont ugyan úgy nyüzsög és tevékenykedik mint a normál világ.

- Maffia. Dokk Maffia pontosabban. Mi mind itt körözött bűnözőknek számítunk. De leginkább a kereskedelemmel foglalkozunk. Kikötő város Yokohama. A fegyver kereskedelem virágzó itt.

- Fegyver kereskedelem? - a fekete hajú játszi nyugodsággal folytatta mondandóját míg én egyre inkább éreztem magam elveszettnek és gyengének. Rendesen éreztem ahogy kifut a vér az arcomból és el akarja hagyni testemet. Lábaim picit megremegtek és nagyot kellett nyelnem hogy szóra tudjam nyitni számat illetve megmakacsoljam magam és tudjam tartani a lépést a másikkal.

- Várj. Milyen maffiák vannak akkor még?

- Nos. Van az Osakai. Ők nem rég egyesültek a Kiotóiakkal. Leginkább gyógyszereket árulnak és szálítanak. - a gyógyszer szónál lehalkult kicsit így viszonylag hamar leesett miféle gyógyszerekre gondol éppen. Drogcsempészet. A fegyver kereskedelem után már nem is lepődtem meg.

- A Tokioiak a legrosszabbak. Embercsempészet. Undorító. - tényleg kiéreztem a fiatalabb hangjából a megvetést és a gúnyt. Szívem hevesebben kezdett el verni és nem éreztem teljesen jól magam. Fegyverek drog és elrabolt emberek. És mindebbe nekem bele kellett csöppenem akaratomon kívül.