Espresso két cukorral

2.

- És most emeljük poharunkat az én gyönyörű {Név}mra!- na igen. Ilyen Edogawa Ranpo mikor épp nem azzal van elfoglalva milyen szar is az élete. Minden mesébe illő nem? Egy újabb év letelt és immár 21 vagyok. Van munkám párom barátaim. Nagyon idilli környezetben kaptunk szállást. Yokohama egyszerűen varázslatos. Bár nem értem miért is jött el velünk ő.

Yosano Akiko egy kezdő ügyvéd volt mikor megismerkedtek egy bárban a párommal. Jól szórakoztak az elmondások alapján. Lehet túlságisan is. Szúrósan méregettem az ügyvédnőt kb minden második másodpercben. Egy pohár rose kíséretében nevetgélt pár ismeretlen sráccal. Túlságosan szép volt. Magas karcsú alkat nagy mellekkel és mellesleg Japánból származik ugyan onnan ahonnét Ranpo.

 Mi kell még? A barátaim szerint veszélytelen. De akkor sem tetszett. Nem volt szimpatikus. Ranpoval este a szobánkba mentünk. Nagyon le voltam égve. És nem. Nem a nap miatt. Sokkal inkább a férfi miatt. A pohárköszöntő után az asztalra mászott. Szó szerint. Egy elég előkelő étterem kinti részét foglaltuk le az estére. De semmi sem úgy sült el ahogy én azt szerettem volna. Túl szép álom lett volna az egész.

- Ranpo mit csinálsz? - kiáltottam fel neki. Tuti nem ez az első pohár pezsgő ami lecsúszik neki az este folyamán. Nem néztem sosem mennyit iszik. Igazán sosem érdekelt. Régen nem volt ilyen. Aztán egy pohár után nem volt megállás. Belefáradtam a folytonos aggódásba és szinte rutinommá vált a részeg párom ruháinak lerángatása és kimosása hajnalban miután ő beesett az ágyba.

- Táncolok drágám táncolok! -szólalt meg rekedtesen. Nyelve néhol megakadt és nagyot kellett nyelnie hogy folytatni tudja a beszédet.

-Nagyszerű. Le kell szednem valahogyan. -gondolkodtam magamban.
Mindenki más csak buzdította. Élükön a ribanccal aki felmászott mellé és úgy ropták az angol keringő elég bizar változatát egy kis csárdással kombinálva. Mindenki őket nézte és a személyzett értesítette a hely tulajdonosát akivel egy szót sem tudtam értelmesen váltani.
Majd Ranpo leesett. Igen..Konkrétan lezúdult az asztalról mire az egész kinti étterem és szálloda lakosai minket kezdtek  ennél is jobban nézni. Gyorsan rohantam oda hozzá ott hagyva az igazgatót. Össze kell kaparnom őt mielőtt mégvalamit kitalál.

********

- Nem tetszik nekem ez a csaj. - este van és Ranpo az ágyon fekve nézi a plafont míg én az ajtónak dőlve magyarázok neki. Az estém fényesen végződött tömérdek bocsánat kéréssel a tulajdonosoknak. Gyér japán tudásomat férjem tanította meg még akkor amikor normális életet élhettünk igencsak más körülmények között.De egy köszönöm és a bocsánat nem épp nagy tudás. Ranpo japánba született én pedig mindig is elragadónak tartottam az eltérő kultúra és nép miatt amit szintén a férfi meséiből ismertem. A helyek fantasztikusak voltak és minden mennyiségben ehetek itt shusit. Nem mellesleg a Sakura virágzásról ami ma kezdődött.

- Na és?

- Mi az hogy na és Ranpo? Ez tudtommal az én születésnapomnak indult nem pedig egy kocsmában lévő estének. - nagyon ki voltam már. Könnyek szöktek a szemembe.

- Jajj bocsánat szóval csak azzal beszélhetek akire engedélyt ad a kisasszony? - felkapta a vizet. Egyre jobban a sírás kerülgetett. Utálom ha kiabálnak velem. Világ életemben ezt kellett hallgatnom. Otthon..a munkában..Ranpoval.. Mindig. Mindig én voltam a rossz.

- Nem. Erről szó sincs. Csak nem tetszik. Ennyi. Mellesleg ma is elmentél megnézni a Sakura virágok esését. Úgy hogy oda ketten akartunk menni. - nem nagyon bírom a repülő utakat. Nincs az a pénz hogy mégegyszer felüljek rá. Rengeteg gyógyszer tartott életben hogy ne érezzem a turbulencia hatásait. A szállodába érve pedig kidőltem. Másnap délben kómásan kelltem fel párom hűlt helyét vizsgálva. A portára leérve az egyik recepciós közölte hogy Ranpo-san elindult egy túrára. A szívem összefacsarodott az évek alatt sokadszorra már. Nélkülem ment el arra a helyre amit direkt akartunk ketten megnézni.

- Yosano velem jött. Régen látta. -horkantott fel félálomba. Itt tört el nálam a mécses. Teljesen romokban hevertem. Yosano elment vele mert régen látta. Én egyszer sem láttam! Ez már mellékes? Persze végülis nem azzal kell elmennie akivel együtt él 3 éve.
Csendben hagytam hogy könnyeim eláztassák arcomat. Este 10 felé járhatott már az idő.Én pedig végleg kiborultam.

- Akkor feküdj le vele és élj boldogan. - mondtam ki fájóan.

- Már megvolt... - megdermedtem. 

- Hogy tessék?

- Megdugtam egy kocsma asztalon.- motyogta

Megcsalt. Ranpo megcsalt. 

- Csak gratulálni tudok.- szomorúan letörten és rendkívül mérgesen kaptam magamra bőrdzsekimet és viharoztam ki a szobából becsapva magam mögött mindent.

*******

Kisírtam már a lelkemet is. Hajnali 1 van és Japán utcáit járom. Kiráz a hideg ettől a helytől. Kezdek nagyon is félni de semmi pénzért nem mennék vissza a szállodába. Piros egyberuhámat lágyan fújja a szél. Kezeimet mellem előtt összefonva lépegetek.

- Grrr... Friss hús. - tessék? Hátam mögül idegen nagyon is rosszat sejtő hangokat kezdtem el hallani. Már egy jó ideje hallgatom a tompa léptek neszét de minél jobban igyekeztem magamnak bebeszélni hogy szimpla paranoia. Ijedten fordultam meg és vettem észre a két sötét alakot. Ez eléggé láthatóan nem paranoia!
Két férfi volt. Kétség sem fér hozzá. És nem a legjobbak a szándékaik a gúnyos mosolyból és a levegőben terjengő túlságosan megszokott pia szagtól. Gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat. Majd egy félperccel később mikor még mindig követtek futni kezdtem. Bepánikoltam és nem tudtam mit is kéne tennem. Nem tudtam hol vagyok hogy merre kéne mennem. A csípős szél is felerősödött révén hogy Japánban a tavasszal is hideg van. Könnyeim elapadtak és a hideg miatt a sós víz az arcomra száradt összehúzva bőrömet. Égett a szemem.

- Megvagy. -kapta el a jobb felkarom az egyik majd neki lökött az egyik ház falának. Segítségért akartam kiálltani de torkomra fagyott minden szó. Felnézve csak a romos falakat és lezűlt tornácok sziluettjét láttam. Nem is hallana senki.

- Na én vetkőztesselek le csibém vagy megteszed magadtól is? - súgta fülembe majd megnyalta fülcipámat. Kirázott a hideg. Undorító. Fogaimat összeszorítva kapálóztam. Mindhiába. Egy kezet éreztem combom belső felén mire összerezdűltem és fogaimat összeszorítva próbáltam kapálózni.

- Hé haver először én akarom megdugni a kis szajhát.

- Hee? - egy lehetőségem van. Rúgtam egyet és eltaláltam az engem lefogó férfi ülepét mire fájdalmasan dőlt a földre ordítozva. A másik férfi azonban egy gyilkos pillantást vetett rám. Lábaim futásnak eredtek de a földön lévő férfi szorosan rámarkolt szabadon lévő bokámra. Körmeit belém mélyesztette amitől egy apró sikoly szaladt ki számon. Itt már megint sírni kezdtem és zilálva vettem a levegőt.

- Segítség.-kiabáltam amilyen hangosan csak bírtam de a kiszáradt torkom miatt csak egy elfojtott rekedt suttogásra tellett.

- Itt senki se fogja "megdugni" őt. - hallottam egy harmadik ismeretlen hangot és arra lapva a fejem láttam meg a közeledő alakot. Egy másik férfi volt. Jóval kisebb az előttem álló colosoknák. Kesztyűs kezével macska karmokat mutatott miközben beszélt. Nem is nézett felénk. Inkább maga elé nézett és  a földet bámulta. 

- Ki vagy te? - köpte oda az aki lefogta kezeimet.

- A legrosszabb amit kívánhattok magatoknak. - felnézett és a sötétben két hidegen rikító szempárral találkozott a tekintetem. Ezek után vörös fény lepte el az egész utcát és már csak az arcomra fröccsenő vért éreztem és ahogy az előttem lévő élettelen test rámnehezedik.
Síkítva estem össze. Ez egy rémálom.

 Ez biztos egy kibaszott rémálom!