𝐄𝐠𝐲 𝐁𝐢𝐚𝐧𝐜𝐡𝐢 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐨𝐤....

Prológus

2015. július 17. reggel

Jules még mindig nem kelt fel. Nagyon hiányzik. Ma megyek be hozzá a kórházba. Ott lesz Charles is.

–Julie [Zsüli] hahó megjöttünk!-mondta anya, mire gyorsan kiugrottam az autóból és egy szörnyű érzésem támadt. Valahogy éreztem, hogy ma el kell búcsúznom Tőle. Felmentünk a kórterembe. Rossz nézni, hogy ilyen állapotban van.

–Apa kimennétek egy kicsit? Szeretnék hozzá beszélni.

–Persze drágám.–mondta és ezzel ki is mentek.

–Jules. Nagyon rossz előérzetem van nem tudom hogy miért. De mesélek neked egy kicsit. Alexba még mindig szerelmes vagyok, nagyon be szeretnék egyszer kerülni a McLarenhez, csak anyáék nem engednek versenyezni sajnos....–itt elhallgattam, majd pár perc múlva keserves sírásban törtem ki.–Hiányhzol Jhules. Khérlekh khelj fhel. Khérlekh!–miután egy kicsit lenyugodtam elbúcsúztam tőle.–Hiányozni fogsz Jules. De a szivemben örökre itt leszel velem. emlékszem mit mondtál ha bármilyen okból meghalsz, "Ha meghalok, kérlek ne sírj, csak néz fel az égre és mond, hogy viszlát." Szeretlek!–ezzel a lendülettel kimentem anyámékhoz

–Anya van egy olyan érzésem, hogy nem fog felkelni. Kérlek búcsúzatok el tőle.–néztem szomorúan anyámra.

–Ne beszélj hülyeségeket! Fel fog kelni, hisz erős fiú ő!–förmedt rám gonoszan.

2015. július 18. délután

Tegnap meghalt Jules. Anyáékkal ma Megyünk elmondani a világ számára, hogy a bátyám meghalt. Tegnap egész este sírtam és éreztem, hogy ott ül a babzsákfotelemben, ahol mindig ült.

2015. július 21.

Ma volt a temetése. Úgy ahogy tőlem kérte én nem feketébe mentem, hanem Pirosban. A bátyám volt a legjobb barátom. Rengeteget beszélgettünk amikor egyszer feljött a halál téma. Ő akkor mondta nekem, hogyha meghal ne sírjak, és a temetésen majd viseljek pirosat. Idézem:

"Nem tudom mikor fogok meghalni. Az után, hogy a Ferrarinal vagyok pilóta, vagy az előtt. De ha utána akkor azért, mert elértem az álmom, ha előtte akkor azért, hogy tudasd az emberekkel, hogy a piros ruháért küzdöttem." Nehéz lesz feldolgozni, hogy itthagyott.

2015. szeptember 05.

Ma kezdődik a suli. Legalábbis nekem. Már várom, hogy mindenki azzal jöjjön oda hozzám:
"Részvétem"
Nyeeeeeh. Hát igen még mindig nem dolgoztam fel. Na de anya visz a suliba mindjárt

*a suliban*

Mindenki szomorúan nézett rám amint beléptem a suli kapuján. Egyenesen a termünkbe mentem, ahol a legjobb barátnőm Lexa szó nélkül odajött hozzám és megölelt. Egyetlen egy órát nem vártam ma mégpedig az angolt. Egy csoportba járok a legnagyobb paraszttal. Már várom, hogy ma mit fog beszólni.

*angolon*

Na nem is a seggfej lenne ha nem szólt volna be óra közepén. Na de kezdjük az elején.

–Na mivan Bianchi a semmirekellő bátyád itt hagyott téged annyira utált? És még annyival sem tiszteled meg, hogy a temetésére feketében mész?–gúnyolódott. Utálom ezt a srácot, de nagyon.

–ELÉG VOLT! JULES NEM VOLT SEMMIREKELLŐ, ÉS UTÁLNI MEG FŐLEG NEM UTÁLT! NA MEG KÉPZELD MÉG HALÁLA ELŐTT JÓVAL MONDTA HA MEGHAL AKKOR NE FEKETÉBE, HANEM PIROSBA LEGYEK A TEMETÉSEN!!!!–ordítottam a fiúra.

–Megértem, hogy hiányzik a bátyád, de ezt az ordítozást akkor sem tűröm el az órámon. Mars az igazgatóiba.–Na ezek után ment tönkre az életem..

2015. október 14.

Anyáék nem bírják elviselni, hogy nem eszek, nem iszok csak a szobámban ülök és rajzolok meg tanulok. Na meg edzésre megyek. Eldöntötték, hogy a Gasly családnak adnak, hátha Pierre tud segíteni. Ma költözök oda.

*visszaemlékezés vége*

Na innentől kezdve lettem Alora Cyrielle Gasly. Eredeti nevemen Juliette Flora N. Bianchi. A halottnak hitt Bianchi lány.....