𝐄𝐠𝐲 𝐁𝐢𝐚𝐧𝐜𝐡𝐢 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐨𝐤....

Part 2

–David Tost.....–suttogtam nagyon halkan. A főnökének az unokája.

–Az a David Tost? Az Alpha Tauri csapatfőnökének a unokája David?–mire csak egy aprót bólintottam.–A volt legjobb barátod David Tost?–az emlékek, mint egy hirtelen jött zápor úgy jutottak eszembe.

2013. június 24.
visszaemlékezés

Kint ülünk a kertünkben lévő medence szélén. Én és David. Szinte születésünk óta legjobb barátok vagyunk. David és én versenytáncolunk 4 éve. Imádjuk csinálni, ráadásul ő is imádja a versenyautókat. Hirtelen Dave felállt, ekkor hallottam meg a zenét ami ment. Ricky Martin-Livin' La Vida Loca. Én is gyorsan felálltam és elkezdtünk táncolni. Nem egy könnyű koreo van erre a zenére. A tanár azt mondta, hogy ezt még a 15 évesek is nehezen tanulják meg. De mi Daviddel az éjt nappallá téve gyakoroltunk. Szó szerint. Volt olyan, hogy este 11-ig gyakoroltunk, felkeltünk reggel 9-kor megreggeliztük és folytattuk is a gyakorlást. Meg is lett az eredménye, ugyanis kijutottunk vele az Európai táncbajnokságra. Ilyen fiatalon nem sok ember jutott ki, főleg ilyen nehéz tánccal. Itt viszont csak másodikok lettünk. Tekintve arra, hogy a nagyobbak ellen versenyeztünk nem csoda. Arra eszméltem fel, hogy vége a zenének és mindenki tapsol. Kivéve anyám és a nővérem. Már megszoktam, hogy utálnak.

visszaemlékezés vége

Hirtelen megfogtam a nyakamban lévő nyaklánc egykét. Egy szív alakú kinyithatós medál. Aminek az egyik felében én és Dave vagyunk, a másikban én, Jules és Tom. A drága bátyám észrevette, hogy a nyakamhoz kapok.

–Megvan még az a medál?–erre csak felemeltem a kb. 2,5 centis kis medált. Tom kivette a kezemből és kinyitotta. A két kép hatására elkezdtem sírni, de ahogy láttam Tommy is bekönnyezett csak erősnek akarta mutatni magát.

–Itt még minden rendben volt. Itt még önfeledten tudtam mosolyogni. Itt még boldog voltam.–suttogtam magam elé. Ekkor észrevett valamit a nyakamban.

–Ez nem Jules nyaklánca? Tudtommal anya kidobta. Meg a régi szobakulcsunk.–nézett rám nagy szemekkel.

–Kiszedtem a kukából és azóta le sem vettem. Egy pillanatra sem. De végül is az én nevem is lehet a J betű. A kulcs meg mindig is a nyakamba volt.–ezek után 4 évnyi kimaradt beszélgetést pótoltunk be. Közben a munkások festették a szobám falát és rendezték be a szobámat.

–Ja Cuki! Elfelejtettem mondani, hogy ma vendégeink lesznek...– mondta, mire én kikerekedett szemmel ránéztem és olyan arcot vágott, mint aki tudja, hogyha most elmondja az emberek nevét megölöm.–A Tost család....–na én itt olyan hisztigörcsöt levágtam, hogy csak na. Csodálkozom, hogy Tom ilyen idegekkel kibírta. A végén kb. 10 perc hiszti után hozzám vágott egy párnát. Na ebből egy oltári nagy párnacsata lett. 7-re jön a Tost család. Na mi negyed hatkor fejeztük be a párnacsatát. Gyorsan bekiálltunk pár kaja elkészítéséhez. Ezzel meg is lettünk háromnegyed hétre. Én felszaladtam átöltözni és sminkelni. Egy egyszerű füstös sminket csináltam csak. A sminkem továbbá egy szájfényből meg egy tusból állt. Hétkor azt hallom, hogy csengetnek és hogy Tom ajtót nyitott.

–Üdv Tost urak! Örülök, hogy ismét látom. Nagyon megnőttél amióta utoljára láttalak David.

*Tom szemszöge*

Meghallottam, hogy csengettek siettem is ajtót nyitni.

–Üdv Tost urak! Örülök, hogy ismét látom. Nagyon megnőttél amióta utoljára láttalak David. Fáradjanak be.–engedtem be őket. Ordítani akartam fel Lorának, amikor meghallottam, hogy énekel. A Rockabye-t énekelte.