𝐄𝐠𝐲 𝐁𝐢𝐚𝐧𝐜𝐡𝐢 𝐯𝐚𝐠𝐲𝐨𝐤....

Part 7

–Rendben. Dolgozhatsz itt Julie. De ígérd meg, hogy óvatos leszel. Nem akarlak téged is elveszíteni.–ölelt meg szorosan apa.

–Ígérem. Bocsi Tommy, hogy most már nem lehetek annyit nálad.–néztem rá szomorúan a bátyámra. 

–Igazából nem baj, mert amúgy is el kell utaznom Faenzába a céghez. És így nagyobb biztonságban tudlak, mint otthon egyedül.–ölelt meg szorosan ő is.–És apával megvesszük neked a lovat. Ez a legkevesebb. Újra összehoztad a családnak egy részét a kis játékoddal.–öleltek meg most mindketten. 

–Rendben itt vannak a papírok.–tolta elém a tulajdonosi papírt amit boldogan írtam alá. Apáék kifizették. Igen szerintem sejtették, hogy szerelmes leszek egy lóba. Boldogan, sírva ugrottam apa nyakába. 

–Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!–szorítottam magamhoz sírva.

–Szívesen Kicsim.–ölelt ő is szorosan.–Viszont gyere menjünk haza pár cuccodért. Ha nem haragszik meg Madame.–nézett apa a tulajdonosra.

–Nyugodtan menjetek. Majd találkozunk Juliette.–ölelt meg ő is, mire én boldogan öleltem vissza.

–Holnap találkozunk hölgyem.–mosolyogtam rá.–Viszontlátásra Madame Sartre!–integettem a hölgynek. Az egyetemmel mi lesz így? Akkor azt majd levelezőn folytatom ezek szerint.

–Gyere drágám! Kikísérlek!–mondta a főnököm és elindultunk kifelé. A kapuban elbúcsúztunk a hölgytől aztán mentünk is. Hazaérve felugráltam a szobámba bepakolni a bőröndjeimbe. Bepakoltam a melegítőimet, a kockás ingeimet, a csizmáimat, a kesztyűimet, régi pulcsijaimat, pólókat, hosszujjúkat, meg ami még kellett. Csak 3 bőrönd lett a cuccom. És abból 1 csak a lovas cuccok. Például nyeregalátétek, fáslik, kantárok, pálca, kötőfékek. Igen ezeket elhoztam Rouenből. Pontosabban anyáék hozták utánam, mert tudták, hogy kelleni fog. De a régi lovam kantárját nem hozták. Tudták, hogy nem tudnék ránézni. 

–Kicsim vendégeink vannak.–jött fel apa a szobámba, és amint meglátta, hogy minden szét van dobálva eléggé meglepődött.–Öltözz fel rendesen.–nevetett ki, mire kinyújtottam a nyelvemet.

–Elegánsan vagy elég lesz a macinaci?–néztem rá nevetve. Ő megforgatta a szemét és rám nézett.

–Lovaglónaci is lehet. Nem kell nagyon, de azért egy ing legyen.–mondta mosolyogva. A fekete lovaglónadrágban maradtam, felvettem hozzá egy fekete, oversized inget, és csináltam egy kis sminket is. A smink az egy kis szempillaspirálból és tusból állt. Készülődés közben szokásosan énekeltem. Most éppen az Another Love-ot. Miután kész lettem lementem apáékhoz, ahol megláttam Pierret és a nyakába ugrottam. 

–Hiányoztál Tökmag.–ölelt meg szorosan. Ott volt még mellette Yuki Tsunoda, Alex Albon.–Hoztam neked egy meglepetést. Gyere velem.–mondta és elkezdett kihúzni a házból. Ott álltunk a házunk előtt amikor kiszállt a kocsiból anya és apa. Őket is szorosan megöleltem. Anthoine balesete után elköltöztem Franciaországból. A házban túl sok emlék kötött hozzá.

–Aztaaa Alora újra lovagolsz?–vette észre a ruhámat anya, majd elmosolyodott.

–Igen. Újra lovagolok! Valamivel le kell kötnöm a figyelmemet.–mondtam mosolyogva anyának és apának.

–Nem fáj?–kérdezte Pascale, mire Pierren kívül mindenki érdekesen nézett rám. Mindenki.

–Rohadtul fáj! Elmondhatatlanul! De bírom.–mondtam szomorúan, de halványan mosolyogva.

–Gyere menjünk be Deny, utána szépen mesélsz egyet.–nézett rám apa. Ajjaj nekem annyi. Most tényleg. Bementünk a házba én meg belekuporodtam Pierre ölébe.–Miről beszélnek a fiúk?–nézett rám apa aggódva.