Csak szeretném ha SZERETNÉL

9. rész - Szembesítsünk

 /Stella Carpenter/

 Próbáltam elosonni, de mire a lépcsőhöz értem már Daniellel találtam magam szembe. Nem akartam vele beszélni. Még mindig nagy kételyek között ingáztam, de erről nem akartam senkinek beszélni, főleg nem Danielnek, vagy Adriennek. Egyszerűen csak a plafont akartam nézni a szobámban, az ágyamon feküdve. Álomba sírni magam, gondolkodni, megérteni a történteket. Esetleg zenét hallgatni, kicsit magammal törődni... az érzéseimmel, a gondolataimmal. Semmi mást nem akartam, csak azt hogy tűnjön el Daniel Parker a házamból.

 - Stella... - csuklott el a hangja. Nem tudtam mit mondani. Ma már ki tudja hanyadjára, elsírtam magam - Kérlek, halgass meg! Tudom mit hiszel, és tudom, hogy szörnyű embernek tartasz most, de hidd el, nem úgy történtek a dolgok, ahogy te azt most hiszed!

 Tudtam, hogy meg kell hallgatnom, de képtelen voltam most rá. Hittem, hogy a kérdéseimre a választ ő megadná nekem. Adrien, a bátyám csak állt és nézett, valószínűleg nem is érdekelte mi történt, miért nem voltam itthon, vagy miért sírok most. Szerintem, csak várta, hogy mikor megy vele vissza Daniel, tovább csinálni azt, amit eddig csináltak.

 - Képtelen vagyok veled akár egy légtérben is lenni most. Bocs, de én inkább  egy kis magányra vágyom - zártam le ezt.

 Felmentem a szobámba, elővettem a fülhallgatót, maxra tettem a hangerőt és elindítottam Olivia O'brien-Complicated című számát. Nagy csattanásra keltem és őrült kiabálásra. Rögtön lefutottam a lépcső. Adrien alatt Daniel feküdt, vérben úszott a feje. 

 - ADRIEN, SZÁLLJ LE DANRŐL, MEGÖLÖD - kiabáltam el magam kétségbeesetten. Nem tudtam mit történhetett, hogy mi miatt püföli a bátyám az ex legjobb fiú barátomat. Megpróbáltam leszedni Adrient Danielről, de esélyem sem volt ellen. Hátravágódtam, a falnak ütköztem. A hangra már Adrien is észrevette magát, és oda jött hozzám, hogy megnézze minden rendben van-e velem. Hát nem volt, csak ezt akkor nem vettem komolyan. Semmivel nem törődve, se fájdalommal, se a bátyámmal, Danhez siettem, megnézni ő hogy van. Akármennyire is volt káosz a fejemben és a lelkemben, aggódtam érte. Még mindig ugyanannyira fontos volt, mint régen.

 - Dan, jól vagy? - néztem rá aggodalmasan.

 - Megvagyok - nyitotta ki nehezen barna szemeit.

 - Mégis, hogy a picsába képzelted ezt? - förmedtem rá Adrienre - Válaszolj! Simán meg is ölhetted volna, ha nem jövök le! Mit gondoltál? Mi a franc bajod van neked mindenkivel? Neked folyton csak a verekedésbe kell kezdened? Hát perszeee, Adrien Carpenter kommunikációval nem tud megoldani semmit, csak a halálra püföléssel, igaz? Miért kell a dolgokat bonyolulttá tenned? Látom, ahogy valaki mást akarsz játszani, ez frusztrálttá tesz, csak nem értem minek kell ez a színjáték. A baleset óta teljesen más vagy  - kiengedtem minden dühömet, minden érzelmet, mindent ami bennem volt. Csak a kérdéseim maradtak az estével kapcsolatban.

- Sajnálom, nem gondoltam át mit teszek. Ettől függetlenül megérdemelte, és Harry is megkapja még a magáét, azért amit veled tett az a büdös férgek. - mondta Adrien, olyan haragot láttam a szemébe, amit már nagyon régen nem. 

Szóval Daniel beavatta a történtekbe - gondoltam.

 - De, várjunk csak. Harry nem tett semmit, sőt, ő neki köszönhetem, hogy nem történt nagyobb baj - értetlenkedtem.

- Erre te emlékszel, vagy Melinda és az agyament tesója mesélte?

- Ne beszélj így róla, mert Aiden húga ként kezel, és nem úgy mint egy idegen, úgy mint te - köptem a szavakat az önelégült képébe. Ahogy meghallotta a mondatomat, eltűnt a gúny a pofájáról - Ő az elmúlt napokban is gondomat viselte, Melivel együtt, míg te azt sem tudtad merre járok. Ahogy valószínűleg Stefiről sem tudtad, hogy Kevinéknél van már három, kibaszott napja. Kérdeznék tőled valamit. Hányszor hívtad fel Stefit legalább, hogy hol van, vagy Kevint, azért, hogy megkérdezd, hogy van a legkisebb húgod? Vagy hányszor hívtál engem, vagy Melit, hogy merre vagyok már három napja? - potyogtak a könnyeim. De nem csak a lelki fájdalmak miatt sírtam, hanem nagyon fájt a hátam a vesém körül ahogy mozogtam. Próbáltam tűrni neki, elrejteni fájdalmaimat, ami jól mehetett, hiszen egyikőjük sem vette rajtam észre - Válaszolj kérlek!