Csak szeretném ha SZERETNÉL

7. rész - Miért nem emlékszem?!

/Stella Carpenter/
Másnap reggel mikor felkeltem szörnyen hasogatott a fejem, hányinger kerülgetett és nagyon szédültem. Melinda nyitott rám, miközben még ébredeztem.

 - Szia, hogy vagy? Emlékszel valamire a tegnap estéből? - nem tudtam mit is kellene válaszolnom, alig néhány másodperce ébredtem fel, nem nagyon szedtem még össze a gondolataimat.

 - Meddig aludtam?

 - Szerencséd hogy péntek este volt a buli, mert ma már vasárnap van. Pontosan 37 órán át ki voltál ütve.

 - Mégis mi a franc történt azon a bulin? Onnantól, hogy valaki felvitt az emeletre teljes homály minden - olyan halkan beszéltem, hogy nem csodáltam volna ha nem hallja tisztán Meli, amit mondok neki.

 - Szerintem előbb igyál egy pohár vizet - nyújtotta a poharat - és gyere le, egyél valamit. Senki nincs itthon, csak Aiden. Szóval a külsőd miatt ne aggódj. Egyébként az ő pólójában aludtál, ha nem vetted volna eddig észre - az utolsó mondatot furcsa kuncogással mondja. Amit nem tudok hova tenni.

 - Oké, megyek. De azért megfésülködhetek? 

 - Igen, meg - nevetett fel - De azután gyere!

Kikászálódtam az ágyból, kicsit szédültem, de gondoltam csak a sok alvás miatt van. Furcsa, hogy nem emlékszem szinte semmire, és az a tény, hogy majdnem két teljes napig voltam kiütve, az felfoghatatlan. Végül csak leértem, finom illatokat éreztem, de valahogy inkább hányingerem lett tőle. Rögtön a mosdó felé vettem az irányt, nagyon rosszul lettem a kaja szagtól. Lépteket hallottam a lépcső felől, Aiden rohant oda hozzám.

 - Jól vagy? Mi történt? Ennyire rosszul érzed magad? - a sok kérdésre nem tudtam koncentrálni, mert elhánytam magam. 

 Őszintén mondom, ilyen szarul még csak egyszer voltam, és akkor egy műtét előtt álltam. Aggasztott most már nagyon, hogy mi is történt azon az éjszakán... Aiden a hajamat hátrafogta és a hátamat simogatta. Nagyon jól esett, hogy ennyire törődik velem, és, hogy bátyám helyett, bátyám. Egy öt perc elteltével végre kicsit jobban voltam. Már nem éreztem olyan nagy hányingert mint az előtt.

 - Jól vagy most már? - kérdezte aggódó arccal, mire én csak bólintottam. Karjaiba vont és szorosan átölelt, én pedig elsírtam magam.

 - Tudom, hogy nem voltál ott, de Meli tuti elmondott mindent neked. Mi történt péntek este? - félve kérdeztem, a kérdés hallatán megfeszült kicsit. Eleresztett, majd olyan kifejezés jelent meg az arcán, mintha azt mondaná "Biztos tudni akarod?", én meg így "Igen, biztos".

 - Gyere menjünk le, Melivel elmeséljük.

 Elindultunk a nappali felé. Melinda a konyhában volt,  Aiden szólt neki hogy jöjjön, mert beszédem van velük. 

 - Nos, elmondanátok végre, hogy mi a picsa történt pontosan péntek este? - kérdeztem ingerülten. Elmeséltem mindent, töviről-hegyire. Teljesen lesokkolt a dolog. Miért pont Daniel? Miért pont én voltam a célpont? Valamiért nem állt össze a kép. A poén pedig az egészben, hogy Harry lebeszélt egy randit Melinda barátnőmmel, aki belement. Nem is azon vagyok felháborodva, hogy velem mi történt, hanem, hogy Melinda belement egy randiba, Harry Parkerrel, aki megcsalta.

Eltekintve viszont, az ő döntéséről, nem tudom elhinni, hogy Daniel ilyenre képes. Hiszen egykor még legjobb barátok voltunk, és most... Tudat módosító szert ad? Teljesen összetörtem. Mégis hogyan menjek ezek után iskolába? Ha csak meglátom valószínűleg sírni kezdek majd, ami elég gáz lenne. Ja, és ez nem is olyan nagy probléma, mit mondjak a szüleimnek?

Sokáig beszélgettünk Meliékkel, majd felöltöztem és  Aiden hazakísért.

 - Biztos jól vagy? - kérdezte aggódóan.

 - Igen nincs miért aggódnod, tényleg. Nem lesz baj, holnap majd megpróbálom kerülni Danielt, és Harryt is. Csak... nem tudom, valahogy nem érzem ezt az egészet igaznak, valami fura megérzésem van. Mintha tudnék valamit, és közben mégsem.

  - Nos, ezt nem csodálom, egy egész éjszakára, és mellette még majdnem két napra nem emlékszel. Lesz is ilyen gondolatod.

  - Nagyon remélem, hogy a szüleim elmentek hétvégére, valami üzleti ügyben. A drága bátyámat meg úgysem fogja érdekelni mi volt. - motyogtam bágyadtan.

 -  Ha egyedül érzed magad csak hívj fel, dumálni. Tudod, hogy rám számíthatsz bármi legyen is. - a nagy csevej közben megérkeztünk a otthonom elé. 

 Megálltunk, mélyen a szemembe nézett és egy homlok puszit adott, már szinte félre is érteném, ha nem tudnám, hogy csak húgiként tekint rám.  Átölelt, elköszöntünk egymástól, én pedig reménykedtem a legjobbakban, mikor ajtót nyitottam. Hála Istennek csak a bátyám volt a nappaliban, és egy nagyon ismerős hangot hallottam még. Daniel Parkerét...