Episode Fifteen

272 19 0
                                    

Most ez igaz? Tényleg megcsókolt? A gyerekkori szerelmem, aki miatt depresszióba estem, aki elhagyott, aki a levegőt jelenti számomra, az életem szerelme megcsókolt? Nem tartott sokáig a csókunk, de ez mindegy a lényeg ugyan az. Akaashi félénken elhajolt tőlem és láttam rajta ahogy elbizonytalonodik, hogy jól tette ezt vagy sem.
-Bocsi Kuris - kapott a szájja elé. Nagy szemekkel pislogtam és még mindig a sokk hatása alatt voltam.
-Akaashi.. - ennyi jött ki a számon.
-Tényleg bocsánat. Meg sem kérdeztem, hogy te szeretnéd vagy sem, csak cselekedtem. Saj.. - nem bírta befejezni, mert a szavába vágtam.
-N-nem b-baj... - mondtam. Ahogy láttam megkönnyebbült egy picit és ismét közelebb hajolt. A szívem hevesen vert, csoda, hogy ki nem ugrott.
-Szabad? - kérdezte félve, én csak egy aprót biccentettem. Ismét megcsókolt amit most már viszonoztam is és sokkal tovább tartott. Nem akartam elhinni, hogy mit a is művelek és kivel is. Annyiszor el képzeltem ahogy ez megtörténik, de ez sokkal jobb mint ahogy elképzeltem. Levegő hiány miatt elváltunk egymáshoz, de mindkettőnk feje vörös volt és néztük egymást mikor Akaashi anyukája nyitott be. Olyan gyorsan húztam hátrébb a fejemet mint még soha, sőt el is kezdett fájni a nyakam.
-Kurisu-chan maradsz? - kérdezte kedvesen.
-Köszönöm szépen, de otthon várnak - találtam ki valamit. Nagyon kínosan éreztem magam így szabadulni akartam onnan minél előbb. Intettem egyet nekik és futottam ki a házból egészen a szobámig. Apu fel is jött hozzám megkérdezni minden rendben van velem, de én csak biccentettem, hogy igen. Igazából egyáltalán nincs rendben semmi jelenleg a fejemben. Amint eszembe jutottak az elmúlt pár perc mosolyogni kezdtem és vörösödni. Csókoloztunk. Csókoloztunk... Akkor most együtt vagyunk? Vagy mi van most köztünk? Nem értem. A telefonomat megfogva egyből Bokutonak vagy Kuroonak akartam írni, de valahogy azt éreztem most Hanabira van szükségem. A lány pár percen belül már az ágyamon ült és várta, hogy minek hívtam ide azzal a mondattal, hogy S.O.S. Gyorsan elhadartam a történteket és csak nézett rám mint aki még sosem látott.
-Most komolyan? Nem csak képzelted? - kérdezte a lány.
-Tényleg megtörtént! - mondtam ki, de kezdtem elbizonytalanodni, mert már sokszor képzeltem, hogy Akaashi itt van velem.
-Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megteszi az első lépést. Szép Akaashi-kun - mosolygott a lány.
-Hanabiiii, majd később megdícséred, de most komolyabb bajunk is van. Csókoloztunk ami mit jelent? Barátok vagyunk, legjobb barátok, legeslegjobb barátok, barázok extrákkal vagy pedig kapcsolatban vagyunk? Melyik? - hadartam neki.
-De ami ennél is fontosabb. Most mi lesz? Nem csak rólunk van szó. Mindig is 4-en voltunk, milyen lesz ha tegyük fel mi együtt leszünk Kuroonak és Bokutonak milyen lenne? Nem lenne kényelmetlen nekik vagy bármi? Nem akarom, hogy a barátságunknak baja essen - néztem a lányra kétségbeesetten.
-Kurisu nyugodj meg egy kicsit. Bokuto és Kuroo a legnagyobb szurkolóitok, ettől ne félj, hogy valami változni fog köztettek, mert nincs mitől félni. De az csak rajtatok múlik, hogy milyen kapcsolatban fogtok állni - mosolygott rám a lány.
-De kérdezzük ezt meg Bokutotól is aki pár perc múlva itt is le... - akarta befejezni a mondatott, de már hallottuk is lentről a hangját. Amint felért a szobámba egy elégedett tekintetű lányt és egy kétségbeesett lányt talált maga előtt. Érdeklődve ült le velem szembe miközben Hanabit az ölébe húzta. Felvázoltam a helyzetet neki.
-VÉGRE! - kiáltott a fiú boldogan.
-T-tényleg örülsz? - kérdeztem félénken.
-Már miért ne örülnék? - kérdezte furcsán.
-Mert hát mindannyian barátok vagyunk és ez így nem furcsa? Bár igazából nem is vagyunk együtt. Egyáltalán együtt leszünk? - kérdeztem kétségbeesetten. Inkább a párnát fogtam a fejemre és sikítani akartam.
A nap hátra lévő részében egyedül ültem a szobámba, pontosabban a gondolataimmal.

Eltelt 3 nap, de nem merek Akaashi szemébe nézni, se senkiébe. Miért ennyire kínos ez az egész? Ez volt mindig az álmom, erre fel most nem tudom mit akarok. Vagyis továbbra is szerettem és vele akarok lenni, de ez a kapcsolat dolog annyira bonyolult.
Este aludni sem tudtam annyira tele volt a fejem a gondolataimmal.
-Kurisu! Lassan túl vagy egy évekén át nyúló depresszión, nehogy már ezek után ne merj a szemébe nézni annak akinek nem láthattad a gyönyörű íriszeit! - mondtam magamnak. Hatásosnak tűnt a biztatás, mert erőt vettem magamon és éjjel 2-kor fogtam magam azzal a szándékkal, hogy Akaashi elé állok. Ez a bátorság egészen Akaashi házáig tartott. Éjjel van, az anyukája biztos alszik, Akaashi is hisz beteg. Majd reggel vissza jövök, sokkal jobb lesz. Már fordultam is volna vissza mikor eleredt az eső és ahogy mentem megcsúsztam ami egy nagy durranással végződött. Fogalmam sincs, hogyan de Akaashi ezt meghallotta és az ablakból kiáltva szólt, hogy várjak és jön. Felálltam, de nagyon fájt a kezem. Akaashi a mankójával együtt nyitott ajtót ennek láttám egyből aggódni kezdtem, mert kétlem, hogy ilyen hamar felállhatna már. Egészen az ágyáig kísértem ahol pedig konkrétan beestünk az ágyra. Fel akartam állni, de nem engedte.
-Akaashi.. - próbáltam kerülni a szemkontaktust.
-Kuris, már mondtam, hogy szeretlek de elmondom annyiszor amennyiszer csak szeretnéd. Nem akarok többet nélküled lenni, velem maradsz örökre, ugye? - kérdezte, ahogy felnéztem rá láttam a vörös fejét és a zavartságát.
-Soha többet nem leszünk külön - mosolyogtam rá, ő pedig lehuzott egy csókot adni. Meglepett a tette, de egyáltalán nem bántam. Szóval most együtt vagyunk. Remélem ezt jelentette az előbbi kis beszélgetésünk.
Újra és újra megcsókolt miközben szorosan ölelt magához. Mindketten hihetetlenül zavarban voltunk, de akkor is ez az a pillanat amit vártunk éveken át, így pont nem érdekelte egyikünket sem.
A karjába zárva aludtam el és 8 fele keltem fel, pontosabban kiugrottam. A szüleim ki lesznek akadva ha meglátják az ágyamat nélkülem. De pláne kiakadnak ha megtudják, hogy Akaashival töltöttem az éjszakát a tudtuk nélkül. Oké, azt hiszem meg fognak engem ölni.
Akaashi anyukáját egyáltalán nem lepte meg az ott létem, szóval gondolom ő is észre vett. Rohantam haza, de közben Bokuto is kint volt mikor meglátott és elkezdtett velem együtt futni. Kuroo is akkor ért ki, hogy átjöjjön hozzám, mert mióta rendesen tud menni minden reggelt nálam kezd. Reménykedtem, hogy anyuék esetleg nincsenek még fent hétvége révén, de a nappaliban vártak elég idegesen. Mint aki semmit sem csinált álltam meg előttük mellettem a két fiúval.
-Kurisu kisasszony ön még hol volt? - kérdezte anyu.
-Kurisu-chan te nem voltál itthon? - csodálkozott Bokuto.
-Kurisu te kiszöktél? - akadt ki Kuroo is. A két fiú barátom átállt anyu és apu mellé mint kikérdezők.
-Halálra aggódjuk magunkat, mert napok óta szinte ki sem jössz a szobádból, aztán meg kora reggel sehol sem vagy, a telefonod is itthon maradt. Hol voltál lányom? - kérdezte nagyon komolyan apu.
-Elsőnek is sajnálom, nem szerettem volna egész éjjelre kimaradni, tudom az sem szép, hogy egyáltalán kimentem egy szó nélkül. Viszont sok dolog történt amit át kellett gondolnom az elmúlt napokban és tegnap muszáj voltam az egyszer kiszökni. - kezdtem a magyarázkodásomat.
-Úgy döntöttünk Akaashival kapcsolatban kezdünk és éjjel ezért mentem át hozzá, hogy ezt elmondjam neki. Végül pedig elaludtam nála - fejeztem be.
-Te nála aludtál? - kérdezték kórusban.
-Igen. De ti nem is akadtok ki, hogy fiúm van? - ráncoltam a szemöldökömet.
-Azt gondoltuk, hogy be fog következni hamarosan - legyintett anyu.
-Te most tényleg Akaashival aludtál? - próbálta feldolgozni apu.
-Igen, de nem ez az első - adtam meg a választ.
-De ő most már a fiúd! - akadt ki apa. Nem igazán értettem, hisz sokat aludtam Akaashival, meg a fiúkkal, szerintem ebben semmi baj sincs. A legjobb barátaim és a szüleim is nagyon boldogok voltak miattam, arról is megfeletkezve, hogy kiszöktem.
Most tényleg Akaashi Keiji barátnője vagyok? Ugye ezt nem csak képzelem?

𝐢 𝐧𝐞𝐞𝐝 𝐲𝐨𝐮 ᵃᵏᵃᵃˢʰⁱ ᵏᵉⁱʲⁱ (✓) Where stories live. Discover now