𝐢 𝐧𝐞𝐞𝐝 𝐲𝐨𝐮 ᵃᵏᵃᵃˢʰⁱ ᵏᵉⁱʲⁱ (✓)

Episode Three

A hétvége eltelt. Szombaton nagyon jól éreztem magam a barátaimmal, viszont vasárnap csak kora délutánig tudtak velem maradni a srácok. Este ismét egyes egyedül maradtam. Jó, ez így hazugság, mert a gondolataim és az emlékeim ott voltak velem, szóval elég sokan voltunk. Sírva elaludtam és hajnalok hajnalán felkeltem a korom sötétben elkezdtem a telefonom után kutatni amit lelöktem vele együtt egy poharat ami miatt egyből kipattantak a szemeim. Felálltam, hogy akkor felszedem az üveg darabokat, de szerencsémre pont egy szilánkra léptem, mivel mindenki aludt így a fájdalmamat próbáltam vissza tartani. Mire sikerült felszednem mindent és a sebemet is elláttam, teljesen elfelejtettem az időt megnézni és ekkor a telefonomat kezdtem el keresni, mert valahová beesett. Nagyon élvezetes volt a hajnalom és utána inkább feladtam az alvást, helyette készülődni kezdtem a suliba. Igen, 5 órakor már teljesen készen álltam a sulira ami 3 óra múlva kezdődik csak.
Reggelire palacsintát készítettem a családomnak ha már annyi időm volt. A barna hajamat feltűztem, de így is összeállt csomokba szóval fél 7-kor muszáj voltam hajat mosni. Kezdem úgy érezni, hogy ez borzasztóan nem az én napom.
A tükörbe nézve ugyan azok a halott zöld szemek, álmos tekintett, hó fehér arc. Szánalmasan festek, még sem tudok ellene tenni semmit.

Anyuék meglepődve néztek az asztalra és rám, de csak legyintettem, hogy hosszú. A szüleim előtt bevettem a halom gyógyszeremet és már is jött a két fiú értem. Együtt indultunk el abba az élet megkeserítő intézménybe. Röviden csak iskola. Mikor kitudott, hogy dili házban voltam mindenki bolondnak titulált és kerülni kezdtek. Megvető pillantásokat csak akkor kezdtem el kapni mikor megtudták, hogy közel állok Bokutohoz és Kuroohoz.

-Kurisu-channn~ - szólt Bokuto.
-Tessék? - néztem fel rá.
-Aludtál te ma? - kérdezte aggódóan.
-Nem. - válaszoltam.
-Este nem vetted be a gyógyszereidet vagy miért írtad azt, hogy "Holnap kocsi + fagyi"? - kérdezte Kuroo a telefonját felemelve.
-Mi? Én nem írtam ilyet - kaptam ki a kezéből.
-Biztos jól vagy? - kérdezték aggódóan.
-Hajnalban az időt megakartam nézni, de lelöktem egy poharat, a telefonomat is beejtettem az ágy alá és ahhh - temedtem az arcomat a kezembe.
-Kurisu, ugye jól vagy? - kérdezte Kuroo halál komolyan.
-Ugyan úgy vagyok ahogy tegnap, csak szimplán szerencsétlen vagyok - válaszoltam.
-Mond, hogy nem kattogsz annyit rajta - fordult hozzám Bokuto.
-Próbálkozom, de rohadt nehéz. Ha hallanék valamit, hogy él vagy hal biztos könnyebb lenne, de semmit sem tudok róla - mondtam. A fiúk csak megforgatták a szemüket és elfoglaltuk a teremben a helyünket. A padomra hajtottam a fejemet és hallgattam ahogy egyre hangosabb lett az egész terem. Még így is éreztem a szúrós pillantásokat amelyeket nem tudok kizárni valahogy.