✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧
A férfi zavartan lesett felettese szobájába az ajtó mögül, fekete tincsét mi rakoncátlanul a szemébe lógott lassan arrébb söpörte ujjaival, még mindig le sem véve éles tekintetét a látszólag mélyen szundító alparancsnokáról. Hijikata Toushirou mindig is korán kelő típus volt mint ahogy az várható a Shinsengumi legszorgalmasabb tagjától, reggeli rutinját mindig már hajnalban megkezdte, így mire a többi rendőrtiszt ébredezni kezdett, a sötét hajú már feszes egyenruháját magára öltve köszöntötte őket az étkezőben jól megszokott szigorú ábrázatával. Ennek következményeképpen, senkinek sem volt szerencséje még rajtakapni rettegett felettesüket, ahogyan angyalian békés arcot magára öltve halkan szuszogva mélyen az álomvilágban jár, néhányan még azt is merték feltételezni, hogy alszik e valaha egyáltalán a Démoni Alparancsnok. Yamazaki Sagaru így hát gondosan megbecsülte ezt a ritka pillanatot mihez volt elég szerencséje, hogy ezen hajnalon megtapasztaljon. Amint kissé megnyugodott és összeszedte gondolatait, egy óvatos mozdulattal a futonon fekvő férfi mellett termett, mutatóujjával óvatosan megbökve annak pillecukorszerűen puha és selymes arcát.
- Alparancsnok! - szólította meg halkan a kém felettesét, ki mielőtt kinyitotta volna tengerkék tekintetét, kezével szorosan megragadta annak csuklóját ezzel kirántva őt pozíciójából. - Aucs, ez fájt!
Toushirou reflexei elképesztőek voltak a mindennapos edzéseinek köszönhetően, olyannyira, hogy még álmában sem engedte le teljesen védelmét. Amint szeme sarkában megpillantotta a földön elterülő Sagarut, arcára újra csak a bosszankodó tekintetét öltötte mi már olyannyira belefúródott mindenkinek a fejébe, ha az alparancsnokukról volt szó.
- Ch, ugye nem aludtam el? - kérdezte dörmögős hangján, mire a fekete hajú csak nemlegesen rázta a fejét. -Akkor meg mi bajod van, seppukut akarsz?
- De-dehogy is! - nyögte dadogva Sagaru. - A parancsnok látni akar.
A sötét hajú óvatosan megdörgölte a szemeit, hogy tekintete teljesen kitisztuljon, majd miután kicsit sem gyöngéden kitessékelte az idősebb szamurájt a szobája ajtaján, lassan elkezdte a szokásos reggeli rutinját, ez alkalommal korábban mint ahogyan az számára megszokott volt.
✧･:✧:･✧
- Jó reggelt, Kondo-san. - lépte át a küszöböt lassan Toushirou, illedelmesen köszöntve a Shinsengumi tisztelendő alapítóját, kinek mosolya azonnal ellágyult amint tekintete találkozott az őt figyelő tengerkékekkel.
- 'Reggelt, Toshi! Én küldtem Zakit, remélem nem voltál nagyon durva vele. - mondta a parancsnok, majd lejjebb engedte azt a nagy és puha, kockás pokrócot mit eddig szorosan az ölében tartott. - Tudod, csalódást okoztál. Már annyi ideje ismerjük egymást, és te még be sem mutattál ennek a kis angyalkának?
Toushirou nagyot nyelt az idősebb férfi szavainak hallatán.
- Mi-miféle angyalkának?
- Hát a gyönyörű kislányodnak, Toshi! - nevetett fel vidáman Isao, mikor a pokróc pihe-puha bundája alól kikukucskáló tünemény rubintvörös szemei felcsillantak az örömtől, arcán a boldogság bíbor rózsái csücsültek ahogy megpillantotta az ajtóban álló alparancsnokot kire egész végig türelmesen várt. Apró lábait fürgén kapkodta a földön, sötét színű hajtincseibe itt-ott gyöngéden belesimított a szellő, ahogyan a lány kitárt karokkal rohant a fekete egyenruhás férfi irányába.
- Papi, hát itt vagy! - ölelte át szorosan Toushirou testét, miután egy hirtelen mozdulattal annak ölében termett. A kék szemű rémült tekintetét ide-oda kapkodta hol a kislány, hol pedig a Shinsengumi parancsnokának irányába egy értelmes magyarázatra várva, remélve, hogy ez csak Okita Sougo idegesítő kis trükkjeinek egyike a sok közül, mit a tarsolyában tartogatott ideáig. Fejében ezernyi kérdés kavargott, teljes egészében össze volt zavarodva, miközben óvatosan tartotta karjaiban az állítólagos kislányát, ki még azóta is olyan szorosan ölelte, mintha sosem akarná ezentúl elengedni.
-Ko-Kondo-san... - dadogta, majd sápadt arcáról lassan lecsordult egy apró gyöngyöző izzadtságcsepp. - Nekem nincs is gyerekem!
- Hm? Dehogyisnem, épp ott tartod a kezedben. - bökött mutatóujjával a csöppség irányába. - Nézd csak meg, a "V" alakú frufru is stimmel.
-Nehogy már egy ilyen hülyeség legyen a bizonyíték arra, hogy ő tényleg az enyém legyen! - ahogy Toushirou jobban szemügyre vette "lányának" arcát, annak vonásai egy az egyben megegyeztek az övével, már-már félelmetes volt a hasonlóság kettejük közt, ezzel csak még jobban feszültté téve a sötét hajút. A két copfos tünemény egyetlen karakterjegye, mi szemmel láthatóan különbözött a férfiétól, azok a káprázatosan ragyogó vörös íriszei voltak, mik olyanok voltak akár két csillogó milliókat érő rubint, egy kincs mi azonnal megbabonázza az embert amint tekintete összefonódik az övével.
- Nocsak, Hijikata-san. - lépte át a küszöböt a fiatal osztagvezető, Okita Sougo egy gúnyos mosollyal elterülve arcán. - Én meg már azt hittem, hogy csak egy szűz idióta vagy, de ezek szerint a Démoni Alparancsnoknak is megvan a saját kis magánélete, huh? Na, és hány kölyök fog még a karjaidba rohanni a jövőben, Hijipapa-san?
- Vigyázz a szádra, idióta! - emelte meg hangját zavartan Toushirou, mire a karjaiban eddig kényelmesen üldögélő lány azonnal felkapta a fejét, ragyogó rubint tekintetét a férfi kékjeibe temetve, óvatosan megbökve annak selymes arcát apró mutatóujjával.
- Erről jut szembe! - szinte már dalolta a szavakat, meseszerűen csilingelő hangjával. - Papi, megkeressük együtt Nii-sant?
Miután a kislány elhallgatott, az alparancsnok nagyot nyelt ahogyan egész testén érezte a szobában lévők szúrós tekintetét, magyarázatra várva az összezavarodott férfitől ezzel igencsak feszültté téve a levegőt, akár egy elcsépelt és klisés horror film jelenetben.
✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧
ESTÁS LEYENDO
🌸 you are such a lovely family | ginhiji
Fanfic,,Az olyan idióták összeadásához mint ti, jóval erősebb kötelékre és módszerekre van szükség ahhoz, hogy végre realizáljátok mit is éreztek egymás iránt valójában." 🌸🌸🌸 Hijikata Toushirou egy reggelen arra ébred, hogy egy kislány -történetesen a...
