✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧
-Megjöttem! - zengett bele az üresen álló ház a szemüveges fiú hangos kiáltásába. A falak úgy dalolták visszhangjukkal az előbb elhangzott mondatot, mintha csak ők lettek volna az egyedüliek az épületen belül akik felfigyeltek az újonnan érkezőre.
A fiatal szamuráj meglepetten mérte végig a szemet védő fénylő üveglencsék mögül az előtte tátongó üres előszobát, s enyhén fahéjszín tekintete azonnal megakadt a mellette igénytelenül ledobott fekete csizma páron és az egyik szoba ajtókerete mögül kilógó bolyhos, fehér farkon mit tulajdonosa játékosan csóvált ide-oda. Annak hószínű kócos szőre minden irányba szárnyra kapott a levegőben s mik úgy tűntek életüket vesztették mikor gyöngéden a föld felszínéhez értek. Ekkor csapta meg a szemüveges fülét a Yorozuya bolt vezetőjének idegtépően hangos rikácsolása a saját szobájának ajtaja mögül, hangos hiszije mellet pedig két csilingelő nevetés hangja szűrődött ki, mintha csak angyalok halk kacajait képzelte volna a fejében.
A fiatal szamuráj nagyot nyelt, lassan elindult a zajos helyiség irányába elmellőzve az iroda ajtajában pihenő hatalmas szőrmókot kinek gyöngéden megpaskolta puha feje búbját, majd hezitálva ugyan, de tágra nyitotta felettesének szobájának bejáratát.
- Te meg mit művelsz, Gin-san!? - kiáltotta fel a fiú, s döbbenetében a torkán akadt a többi szó amint meglátta az ajtó mögött lapuló csatatérnek látszó rendetlenséget.
Shimura Shinpachinak fogalma sem volt mi döbbentette le igazán a bent uralkodó káosz közepette, a két apró tüneményes gyermek kik kacagva rohangáltak fel-alá a szobában, vagy a futon kellős közepén helyet foglaló bányarém látványa kit egykoron a fiú még főnökének emlegetett. A göndör fürtös férfi helyes arcát erős hófehér púderpor borította homlokvonalától egészen az állának csúcsáig, míg gömbölyded ajkai közepén rikító bíbor rúzs díszelgett szívecske alakot formálva. Élettelen vörös szemeit sötét lila szemfestékkarikák vették körül egy összevert bandita látványát keltve, még inkább rontva az összképen a szénfekete szemceruzákkal állára rajzolt borosta, mi már egy kicsit el is kenődött egy sötét masszát hagyva a férfi állának kellős közepén.
- Üdv itthon, Patsuan! - vigyorgott az ezüst szamuráj, ezzel egy emberevő szörnyeteg képét felelevenítve az arcát beborító sminknek hála. - Hogy festek?
- Szörnyűen. - vágta rá a kérdésre őszintén a fiatal fiú egy percet sem hezitálva válaszán, még ha hazudni is akart volna, nem lett volna képes rá egy ilyen rettenetes látvánnyal a szemei előtt. Bőre teljesen kisápadt ahogy az őt figyelő mosolygó gyerekek tekintete találkozott az övével. Fel szerette volna tenni a velük kapcsolatos kérdést Gintokinak, meg persze nem is, hiszen tisztában volt a tudattal, talán olyan információ hordozója lesz mi talán jobb lett volna ha a homályban marad. Shinpachi persze nem tudott ellenállni gyermeteg kíváncsiságának, így fahéjszínű szemeivel a bányarém irányába fordult. - Gin-san, kik ezek a gyerekek?
A Yorozuya bolt büszke tulajdonosa Sakata Gintoki, más néven az ex háborús harcos Shiroyasha, kinek nevét egykoron rettegték amint valakinek volt annyi vér a pucájában hogy egyáltalán szájára merte venni, álmában sem gondolta, hogy valaha itt fog tartani. Egy szoba közepén összetúrt futonon lótuszülésben helyet foglalva, egy pöcegödörből kihúzott rothadásnak indult transzvesztita holttestének kimaszkírozva, váratlanul megjelent gyermekeivel körülvéve, kik a másik gondviselőjüknek azt a tövises alakot nevezik, kit azóta a Démoni Alparancsnok Hijikata Toushirouként emlegetnek. Így is menthetetlen idiótának érezte magát az elmúlt időben, ahogy arcátlan módon összes pénzét szerencsejátékokra és pachinkora áldozta ezzel kis híján éheztetésnek kitéve magát, a vele élő serdülő srácot és földönkívüli lányt, nem is beszélve annak majdnem két méteres házi kedvencéről. Erre most még inkább a föld alatt érzi magát a saját vérét hordozó gyerekének súlyával a vállán, hiszen akár milyen magyarázat is legyen erre, még mindig lehetetlennek tartja, hogy bármi köze legyen Hotaruhoz.
- Ah, hogy ők? - nevetett kínosan az alkalmi munkások vezetője megpaskolva a kölykök feje búbját. - Ők a közös gyermekeim azzal az idióta majonézagyúval.
Shinpachi alig hitte el amit hallott. Remélte, hogy csak félreértelmezte az ezüsthajút és a "majonézagyú" jelző talán egy általa nemrégiben megismert csinos hölgyre utal nem pedig a szigorú mandulaszemű alparancsnokra, de amint tekintetével végigmérte a "V" frufrus kislányt, hamar visszazökkent a megdöbbentő valóságba.
- Eh? - horkant fel olyan hangosan, hogy az eddig békésen szundító fehér kutya, Sadaharu is morgott egyet zavarában, jelezve ezzel, hogy éppen megzavarták pihenését. - Én eddig azt hittem, hogy Hijikata-san férfi!
Az ezüsthajú ennek hallatán döbbenten felkapta a fejét. Talán komolyan is lehetett volna venni egy icike-picikét, ha nem borítaná még mindig be az arcát tetőtől talpig a bányarém smink.
- Az is, milyen marhaságokról beszélsz te? - fintorgott. - Mielőtt bármit is mondanál, ne kérdezz olyat amire magam sem tudom a választ!
- Dehát nem azt mondtad, hogy..... - a serdülő fiú azonnal félbehagyta mondanivalóját, hiszen annyira össze volt zavarodva, hogy maga sem tudta eldönteni ilyen szituációban mi lenne a helyes viselkedés. Nővére egykor arra tanította, ha sikeres életet akar magának jobb ha hezitálás nélkül magára hagyja a Gintokihoz hasonlító idiótákat, de ebben az esetben ez sem jelentett megoldást a problémára. - Hagyjuk. Kagura-chan tud róla?
A göndör fürtös bólintott egy aprót, majd tekintete a mosdó éppen kinyíló bejárata felé vándorolt, mi mögül az említett leányzó kukucskált kifelé zavartan, mintha megpróbálta volna felmérni a terepet. Amint meglátta a két fiú szemeit ahogy irányába szegeződnek, egy shinobihoz méltó mozdulattal kiszökkent az ajtó mögül szorosan a falhoz simulva, valamit feltűnően rejtegetve a háta mögött. Gömbölyded arcán élénk piros rózsák díszelegtek, szív alakú ajkai remegtek az idegességtől.
- Gi-Gin-chan! - dadogta zavartan. - Le-leviszem Sadaharut sétálni.
A két szamurájnak még csak ideje sem volt bármit hozzáfűzni a lány ajánlatához, Kagura egy fürge mozdulattal magához tessékelte házi kedvencét s cipőjébe belebújva már el is tűnt a bejárati ajtó mögött. Gintoki szeme elkerekedett a döbbenettől, hisz mielőtt a fiatal yato kiszökkent a küszöbön kutyáját követve, egy pillanatra megvillantotta a kezében szorongatott hófehér borítékot, mi egy fiatal minden őszinte érzését és gondolatát, büszkeségét és reményteljes jövőjét őrzi magában.
Egy szerelmes levelet.
✧･ﾟ: ✧･ﾟ:･ﾟ✧:･ﾟ✧
YOU ARE READING
🌸 you are such a lovely family | ginhiji
Fanfiction,,Az olyan idióták összeadásához mint ti, jóval erősebb kötelékre és módszerekre van szükség ahhoz, hogy végre realizáljátok mit is éreztek egymás iránt valójában." 🌸🌸🌸 Hijikata Toushirou egy reggelen arra ébred, hogy egy kislány -történetesen a...
