𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

6. 𝕦́𝕛 𝕝𝕒𝕜𝕠́𝕙𝕖𝕝𝕪, 𝕒𝕝𝕚𝕒𝕤 𝕊𝕥𝕒𝕣𝕜 𝕥𝕠𝕣𝕠𝕟𝕪

Arabella az ágyán feküdt és a semmibe meredve pityergett. Már szinte megszokta, hogy a napja nagyja ezzel a tevékenységgel telik el. Ugyan már egy kis ideje élete teljsen megváltozott, de olyan friss volt ez neki mind.
A bosszúállókban kellemeset csalódott, ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy neki háromszázhatvan fokos fordulatot vesz a további élete, ami annyit takar, hogy akarata ellenére is a Stark torony falai közt kell sínylődnie a megszokott környezete és édesapja nélkül.
Az idő tizenegy óra körül lehetett, amikoris kopogást hallott az ajtó felől.
Arabella felállt, majd kiseperve szemébe lógó haját odasétált az ajtóhoz. A sírás nyomait megpróbálva eltűntetni arcáról megforgatta a kulcsot a zárban és kitárta azt.
- Szia. Rosszkor? - vakarta meg tarkóját zavartan végigpillantva a lányon Clint.
- Nem, dehogy. - mondta a hajadon kicsit összeszedve magát
- Akkor jó. Jössz vagy már nem szeretnéd, hogy körbe vezesselek? - kérdezte bizonytalanul Barton.
- De, jövök, csak egy pillanat! - hajtott be Arabella az ajtót. Sietve felkapta sportcipőjét, illetve gyorsan ellenőrizte a tükörben, hogy mennyire vészes az állapota. Szemei kisírtak voltak és vörösek, de ezt leszámítva nagyjából rendben volt.
- Itt vagyok! - csukta be maga után az ajtót, amint kilépett rajta.
- Akkor hivatalosan is körbevezetlek az új lakóhelyeden, alias a Stark toronyban. Mehetünk? - nézett rá Clint unokahúgára.
- Igen. - bólintott a lány. - Merre indulunk?
- Nem tudom. Merre szeretnél? - kérdezte Barton.
- Menjünk mondjuk arra. - mutatott el balra a lány.
- Arra? Jó. Arra van néhány iroda és labor, ha felmegyünk a lépcsőn. Bár eredetileg tilos lenne erre járkálnunk nekünk, Tony szerint "az elektronikához nem értő, analfabéta balekoknak", mert valami kárt csinálnánk, de most felrúgjuk a szabályokat. - indultak el.
A torony tele volt hosszú folyosókkal s ez is egy ilyen volt. Arabellát teljesen lenyűgözte ez, mert bizony ez itt nem egy átlagos folyosó. Ez bizony egy üvegből készült, szinte alagút volt. New York ebből a szögből hatalmas volt, nem véletlenül nevezik a világ egyik legnagyobb városának. A hó most is nagy pelyhekbe hullott, olyan volt mintha nem is valódi lenne ez az egész látvány.
- Tetszik? - kérdezte az elámult Arabellához célozva szavait Barton, aki csak bambán bólintott. - Jó, mondjuk az a "Ne nyúljon az üveghez tábla!" egy kicsit elcsúfítja, de mindegy.
- Nem, szerintem ez még így is gyönyörű. - tagadta a lány.
- Igazából ha megszokod nem egy nagy szám, de aki először látja ezt, így reagál. - magyarázta a férfi.
- Miért, sok embert vezettél már így körbe? - érdeklődött a hajadon.
- Nem, de a filmekben mindig ezt mondják. - eresztett el egy nevetés foszlányt Clint, ami az árvát is mosolygásra késztette, azonban tudta ez sem volt egy őszinte reakció.
Az üveg folyosóról kiérve a páros egy nagyobb lépcsőfordulóhoz ért, ahol egy mini nappali féleség fogadta őket. Egy szürke selyem kanapé, illetve két szintén szürke bavero puff volt egy kis dohányzóasztal köré ültetve, amelyen egy gyönyörű, ezüst, fehér és bordó színekben pompázó adventi koszorú pihent.
- Ha most felmegyünk itt, akkor odaérünk a laborokhoz, bár azt mondjuk nem garantálom, hogy örülni fognak nekünk. - mondta Barton átlépve az első lépcsőfokot, majd így a többit is. A lány őt követve tovább nézelődött a toronyban. Még sohasem látott ehhez hasonlót.
A lépcsőn felfelé lépkedve a páros egy árva lélekkel nem találkozott, ám amint felértek az emeletre mondatfoszlányok, gépek és lépések zajai csapta meg a fülüket. Fehér köpenyes tudósok és vegyészek jegyzetfüzettel, néhányan egy - egy elektronikai dologgal, illetve néha egy kis vagy nagy fiolával futkostak össze - vissza.
- Mit csinálnak? - kérdezte Arabella homlokát ráncolva.
- Azt mondjuk nem tudom. Most egyébként mondanám, hogy gyíkok, de ezerszer okosabbak nálam. - nevette el magát Barton, de ha valaki ismeri őt, annak ez a kacagás is inkább fájdalmasan hat.
- Helló, Clint! - hallottak maguk mögül egy női hangot.
- Szia, Pepper! - fordult meg Barton is Arabellával egyetemben.
- Jó napot kívánok! - motyogta a lány még az iskolában betanult szöveget a csinos nőnek.
Szőke haját egy hajhálóba fogta összehátul, frufruját pedig oldalra fésülte. Arca tiszta volt, szemei pedig Arabellát vizslatták. Egy fehér garbót, illetve egy elegáns, fekete - fehér - szürke kockás ceruzaszoknyát viselt egy pár magasszárú, szintén fekete csizmával a lábán. Kezében egy jegyzetfüzetet és egy tollat tartott, nyakában pedig egy igen értékesnek tűnő, égkövekkel kirakott lánc volt.
- Arabella, ha nem tévedek, ugye? - kérdezte a Pepper nevezetű nő.
- Igen, asszonyom. - bólintott a lány.
- Én Pepper Potts vagyok. - nyújtotta kezét a hajadon felé, amit ő készséggel el is fogadott.
- Amúgy mit csináltok itt? - vonta fel szemöldökét a szöszi.
- Körbe vezetem Arabellát a toronyban. - mondta Clint.
- Értem. És nektek nem tilos erre járkálni engedély nélkül?
- De, viszont most kivételt tettünk. - helyeselt az íjász
- Értem. Nos, én azt hiszem felmegyek. Dolgom van, ha megbocsátotok. Örülök, hogy megismerhettelek, Arabella. - fordult a lány felé, majd kikerülve őket tovább ment egészen az utolsó ajtóig, ahol két férfi ácsorgott.
- Rendben, még látjuk egymást! - köszönt el Barton.
- Ő Virginia Potts? - kérdezte Arabella a nő után pillantva.
- Igen, de itt mindenki Pepper - nek szólítja. Ő Tony barátnője. - mondta Clint.
- Wanda említette. - bólintott a lány.
- Uh, ott van Stark és Banner... - húzta el a száját a férfi.. - Lehet, hogy nem volt jó ötlet idejönni. Gyere, menjünk inkább az irodák felé! - fordult meg, majd felfelé kezdett lépcsőzni a lánnyal a nyomában.
- Szóval akkor nem szabad erre az emeletre jönni? - kérdezte Arabella Clint után rohanva. Az ő öles lépteihez képest a lányé semmi sem volt.
- Hát jobb, ha nem jössz ide. Bármi történhet. Például összetörsz vagy elrontasz valamit véletlenül, de van olyan labor is, ahova csak ilyen speckó felszerelésben lehet belépni, mert különben nagy eséllyel feldobod a talpad. - magyarázta leérve a lépcsőfordulóhoz, majd tovább nyargalva fel.
- Aha. És most hova is megyünk?
- Most éppen az irodák felé. Ez a toronynak egy elég uncsi része. - ecsetelte Clint.
- Akkor menjünk tovább megjegyzek annyit, hogy azon a szinten irodák vannak. - vonta mega vállát a lány.
- Sajnos nem lehet. És itt az egyik dolog amit meg kéne beszélnünk. - sóhajtott Barton egyre felfelé lépcsőzve. Arabella egy pillanatra lefagyott. Eléggé megrémült, mert az ilyesfajta beszélgetések nem sültek el túl jól mostanában.
- És mi lenne az? - nyelt egyet.
- Ha jól tudom, leakarsz érettségizni. - kezdte az íjász, mire a lány meglepetten rápillantott. El is felejtette az egészet. Mielőtt apja meghalt, nagyon sokat és megállás nélkül tanult, de most... teljesen kiment a fejéből minden vizsga.
- De.
- Nos, Mrs. Baker adott még nekem egy telefonszámot. Egy magántanárét. Mr. Oliver Riguer.
- Tényleg? - kerekedett ela lány szeme. Nem számított erre.
- Igen. Elvileg nem telik neki 3 hónapba, hogy felkeszítsen. - magyarázta a férfi.
- Ez jól hangzik. Nagyon köszönöm. Mennyivel tartozom? - kérdezte a hajadon. Apukája még ráhagyott egy kis pénzt, amit ugyan nem erre akart elkölteni, de a szükség az szükseg.
- Mi? Nem tartozol semmivel. Mi fizetjük. - közölte Barton, mintha ez egy teljesen átlagos dolog lenne.
- Dehát én akarok levizsgázni, nem ti. Ráadásul csak pár dologból. - tiltakozott a lány fellépve az utolsó lépcsőfokon.
- És? Tony majd kifizeti. Van neki annyi suskája, hogy eltartja belőle egesz New York - ot. Neki kifizetni ezt a tanárt semmi. Max majd akkor spórol a sportkocsikkal, de az már nem a mi bajunk. - használta ki a "a haverom gazdag" kártyát.
- Komolyan beszélsz? Kifizetnétek nekem? - kérdezte Arabella még mindig bizalmatlanul.
- Hát persze, mit gondoltál? - kacagott Clint.
- Jaj, istenem, nem tudom, hogy köszönjem meg! - kezdett el hálálkodni az árva.
- Mondjuk úgy, hogy jó gyerek leszel. - mondta Barton szórakozottan, mire a lány arcán egy halvány mosoly jelent meg.
- Az leszek. - válaszolt.
Az újabb folyosóra felérve nem láttak semmi extrát. Fehér falak és ajtók, tablók, illetve egzotikus növények.
- A kilencesben lesztek holnap és úgy majd mindig. - szólt az íjász egy ajtóra mutatva, amire egy arany kilences volt festve.
- Rendben. - bólintott Arabella.
- Ha nem haragszol, akkor inkább haladjunk tovább. Itt konkrétan nincs semmi, csak dolgozószobák. - állt meg Barton a lany felé fordulva.
- Nekem igazából teljesen mindegy. Megjegyeztem, kilences iroda. - szólt a hajadon körbe pásztázva szemevel a placcot.
- Akkor mehetünk is fel a harmincadikra. - jelentette ki a hős, majd visszafelé indult.
- Várj! Azt akarod mondani, hogy ez az egész épület harmincöt emeletből áll? - tátotta el a száját a lány utana sietve.
- Igen. Most vagyunk a tizenkilencediken.
- mondta a férfi.
- És legalább van lift? - nyögte ki Arabella ami először eszébe jutott.
- Persze, van. Szerinted Stark úgy építetett harmincöt emeletet, hogy nincs lift? - kacagott.
- Hát... nem. - látta be az árva.
- Itt is van! - mutatott rá Barton a liftre mikor leértek egy teljesen másik emeletre, amelyből ajtók nyíltak. Egy teljesen átlagos folyosó volt.
A páros beszállt a liftbe, majd Barton megnyomta a harmincas gombot, s már száguldottak is felfelé.
Arabella és Clint kilépett a liftből, amikor a lift felért a harmincadik emeletre. A lány már készült rá, hogy megint egy hosszú folyosó fogadja majd őt, azonban ebben most nagyot tévedett. Egy óriási helységben találták magukat, amelyeket üveghidak hálóztak be. Ők is egy ilyenen álldogálktak éppen. Lépcsők helyett már ezek a hidak vezettek le egészen a tizedik emeletig, ám lentebb már voltak azért belőlük.
A teremben volt egy hatalmas bárpult bárszékekkel, dohányzó asztalokkal, illetve különböző kisebb kanapékkal egyetemben. Itt is voltak itt díszes növények. Az egész olyan ünneplő helyiségre hasonlított. Biztosan itt szokták megrendezni a nagyobb összejöveteleket, partikat is.
- Hű... - fordult körbe Arabella.
- Szép, mi? Én is szeretek itt lenni. Jókat lehet itt piálgatni. - cseverészett az íjász.
- Ez hatalmas! - állapította meg a fiatal.
- Mit vártál? - nézett rá Barton derűsen Arabellára.
- Itt bálokat szoktak tartani? - érdeklődött a lány.
- Hú, de még milyeneket. Jó, a vége mindig hányással és káromkodással végződik, de az már más kérdés. - mondta Clint.
- Ez valami csodálatos. - motyogta Arabella maga elé.
- Az. Csak ez az üveg nem mindig a legpraktikusabb. Pietro egyszer eltörte maga alatt az egyik ilyen izét. Szerencséje volt, mert nem zuhant le a tizedikig. - mesélte Clint.
- Tényleg! - csapott homlokára Arabella. - Hogy kapták az ikrek a képességüket? Mert reggel Pietro felkísért a konyhába és azt mondta, hogy ő ultra gyorsan tud futni. Vagyis igazából láttam is. - mondta a lány ártatlanul.
- Argh, te egoista futóbolond... - morogta Clint dühösen az orra elé ahogy Pietro az eszébe jutott.
- Tessék? Mondtál valamit? - pillantott rá az árva.
- Nem, dehogy. - rázta meg a fejét a férfi. - Rajtuk még anno a H.Y.D.R.A. kísérletezett. Még az Sokovia - i csata előtt ellenünk harcoltak, de aztán átálltak a mi oldalunkra. Őket mutánsoknak hívjuk. - regélte az íjász viszaemlékezve.
- Én ugyan nem értek ehhez, de azokat a kísérleteket nem szokták túlélni az emberek, nem? Valami ilyesmit olvastam egyszer. - sétált tovább Arabella az üveghídon.
- De, csak van amikor nem halnak bele. Például Wanda és Pietro sem. Bár nem tudom, hogy csinálták. - magyarázta el Barton.
- Értem. Ez azért fura. Az ember nem minden nap találkozik ilyen emberekkel és teljesen emberi robotokkal. - mondta a lány.
- Hát, én igazából ezt nem tudhatom. Engem ez nagyon nem érint. Régóta S.H.I.E.L.D. ügynök és bosszúálló vagyok. Egyébként Vízió a légynek sem tudna ártani, úgyhogy nem kell tőle félned. - szólt Clint egyre lefelé haladva az üveglépcsőfokokon, mintha Arabella gondolataiban olvasna. A lány ő kissé lesütötte a szemét, majd gyorsan témát váltott.
- Eddig ez nem igazán érdekelt engem, de mit szoktak csinálni ebben a toronyban egész nap? - kérdezte. - Csak mert nem akarok nagyon fék lenni a hétköznapokban, mert... szóval, izé... mostantól itt kell élnem és nem szeretnék senkit sem zavarni... - tördelte ujjait a lány kissé visszacsöppenve a valóságba. Agyába újra visszatért, hogy miért van a toronyban, mi az oka annak, hogy most Clint - tel beszélget. Újra elkomorodott.
Clint látta Arabellán, hogy nincs a helyzet magaslatán, de nem nagyon tudott vele mit kezdeni. Inkább csak válaszolt a kérdésre.
- Nem zavarsz senkit igazából. Mindenki szívesen lát téged. A napunk pedig nagyjából csak edzésből és H.Y.D.R.A bázis keresésekből áll mostanság. Ja, és Tony és Banner valami gépeket fejlesztenek ki, meg ilyen szarok, ami minket nem érint. - mondta Clint leérve a bárpulthoz. - Kérsz egy italt? Tőlem nem tudná meg senki. - váltott témát Clint a hűtőhöz sétálva.
- Nem, még nem ihatok alkoholt, nem vagyok nagykorú. - utasította vissza azonnal a kínálást a lány.
- Á, szóval te ilyen jókislány vagy. Nem baj, igazából kezdelek bírni. - kotort ki Arabellának Clint vállat vonva egy kólát.
- Köszönöm. - fogadta el illedelmesen az üdítőt óvatosan leülve az egyik bárszékre, mintha valami bűnügyet követne el.
Látszólag minden fantasztikusan zajlott, Arabella és Clint teljesen jól kijöttek egymással, ám az íjászt egész megtett útjuk alatt nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy meg kell beszélnie a lánnyal fivére temetését. Lelkére már tegnap rárakták a súlyt, amelyet idáig cipelt és hát valamikor ezt is le kell tennünk, mert sérvet kapunk, ha nem.
Egyszóval ezt most kell megbeszélnie a lánnyal.
Barton keze gyorsan készítette el a margarita koktélt, majd egy szívószálat belecsúsztatva a nedűbe már kész is volt. A férfi sóhajtva megkerülve a pultot leült a lány mellé.
- Tudod, van még egy dolog amit meg kellene beszélnünk. Sajnos nem kifejezetten jó téma ez, de ígérem, ez lesz az utsó. - sóhajtott fáradtan Clint, mire Arabellában újra megállt az ütő. Hát még nincs vége?
- És mi az? - tette le a kólásüveget a pultra tartva a választól.
- Nem véletlenül kerültél ide, ezt te is tudod. - kezdett bele Clint mondandójába. Tehát most akarja ezt vele megbeszélni. Nagyon jó...
- Igen. - nyögte Arabella szaggatottat sóhajtva. Térden állva könyörgött volna, hogy ne kerüljön elő ez a kellemetlen tematika.
- Ha nem szeretnéd, soha többet nem beszélünk róla, de ez most tényleg nem várhat. - próbálta felvezetni Barton ezt az egészet. Csak éppen nem tudta, hogy ezt a lánynak már nem szükséges.
- Miről szeretnél beszélni? Van valami baj? - aggodalmaskodott vadul kalimpáló szívvel az árva magában hozzá téve, hogy "ennél nagyobb?".
- Az apukád temetéséről. - dadogta Clint.
Csend. Késsel vágható, feszes csend.
- Mégis miért? - értetlenkedett a lány már - már könnyezve.
- Meg kellene rendeznünk a halottitorával együtt. - mondta ki kegyetlenül Barton.
És megint csend. Vagyis még nagyobb, mint volt.
Aztán Arabellának leesett az egész. Clint nem volt ott a temetésen. Nem tudthatja, hogy már volt. A férfi azt hitte, hogy még nem történt meg. Pedig nagyonis megtörtént.
A lány még szinte érezte lábai alatt az avart, kezében pedig azt a vörös rózsát. Látta maga előtt apja sírját.
Arabella szemei lassan megteltek sós könnyekkel. Barton ebből leszűrte, hogy valami itt nincs rendben, így rá kérdezett.
- Mi az? - ráncolta a homlokát a férfi.
- A - azt mondtad, hogy temetés? - buggyant ki a lány szeméből az első könnycsepp. Reménykedett benne, hogy valamit félreérthetett, ám ezt a sóbálvánnya fagyott férfi el is oszlatta.
- Igen. - válaszolt
- Megtörtént, Clint. A temetés. Még mielőtt az otthonba vittek volna. - szipogott a lány.
- Viccelsz? - pillantott a lányra üveges tekintettel Clint, mire ő csak megrázta a fejét.
- Komolyan mondtad? Tényleg... tényleg meg volt már a temetés? - hitetlenkedett a férfi elkeseredetten. Arabella könnyeit törölgetve bólintott.
- Én annyira sajnálom. Akkor még nem tudtam, hogy van nagybátyám vagy egyáltalán megmaradt rokonom. Ne haragudj rám. - mentegetőzött sírva a hajadon. Az ő hibájának érezte az egészet. Oldalát furdalta a lelkiismerete. Ezzel sajnos már nem tudott mit kezdeni.
- Nem a te hibád. Csakhát vagy harminc éve nem beszéltem apukáddal és mégiscsak ott kellett volna lennem a temetésén. - hajtotta le fejét a férfi ösztönösen, hogy ne lássa őt a lány könnyezni.
- Baromira sajnálom, Clint. - hajtogatta egyre csak Arabella nem is foglalkozva.
Az összetört lány és férfi csak némán magukbaroskadva ültek a bárpultnál a Stark torony hatalmas rendezvény termében és csak könnyeztek. Ki hitte volna, hogy az ismerettségük rögtön egy ilyen élménnyel fog kezdődni?
Clint csendben Arabella felé nyújtotta a lányéhoz kepest nagy tenyerét, majd amint a hajadon is észrevette ezt, meglepődve, ám viszonozva a gesztust belecsúsztatta sírástól remegő kezét a férfiéba.
Így ültek tovább s lelkileg próbálták egymást támogatni. Talán majd minden megjavul később.

Hello, it's me, bármely meglepő! Ezt a részt egy parányit elcsesztem, amit a szavak száma is mutat. Kicsit még mindig meg vagyok borulva a félévtől, de azért remélem, tetszik. Ha igen, akkor írj nekem kommentbe vagy vote - olj! Köszönöm, ha elolvastad ezt a borzalmat, további szép napot!