𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

21. 𝕖𝕘𝕪𝕖𝕕𝕦̈𝕝 ℕ𝕖𝕨 𝕐𝕠𝕣𝕜 - 𝕓𝕒𝕟 2. 𝕣𝕖́𝕤𝕫

- Na jó, most akkor mi legyen? Mit csináljunk? - kérdezte Arabella Pietrótól, aki ugyanannyira tanácstalan volt, mint ő.
- Nem tudom. Menjünk busszal? - ajánlotta fel Pietro.
- Nem, az nem jó, akkor nem biztos, hogy találunk olyan útvonalú buszt, ami az étteremhez vezet és nem a dugón át. - ingatta fejét Arabella. - Mi lenne, ha metróval mennénk?
- Nem tudom, soha nem utaztam metrón. De nekem mindegy, csak nem vagyok benne biztos, hogy van a közelben - e állomás. Meg hogy megy - e egyáltalán a Crystal - hoz. - mondta a szöszke.
- Az Interneten nincs fent, hogy mikor mennek járatok hol? - tette fel a kérdést Arabella.
- Nem hinném. Sőt, annyi járat van, hogy ha még fenn is lenne, nem találnánk meg, ami kéne a sok közül. - szólt lemondóan a szélvész.
- Most akkor mivel menjünk? - tanácstalanodott el Arabella.
Pietro körbe - körbe kezdett sétálgatni, s gondolkodott, hogy mégis hogy juthatnának az étteremhez. Aztán egyszer csak bekattant valamiy amitől azonnal felragyogott a tekintete.
- Menjünk motorral! - mondta hirtelen.
- Mi? - a lány csak ennyit tudott kinyögni a vad ötletre.
- Menjünk motorral. Azzal tudunk menni a járdán is, ha úgy van és elkerüljük a dugót. Vannak lent motorok a parkolóban a kocsik közt. - magyarázta a fiú.
- És te tudsz egyáltalán vezetni? - kérdezte az árva.
- Persze, pár küldetéshez jól jön. Meg kellett tanulnom. - mesélte Pietro.
- És ez biztos, hogy jó ötlet? Csak mert khm... izé... - próbálta elmondani problémáját a hajadon, de megakadt. Arcára kezdett felkúszni a piros szín, szemét pedig lesütötte és a padlót kezdte pásztázni.
- Mi az? - érdeklődött Higanyszál.
- Hát, szóval fellibbenne a szoknyám és az nem lenne túl jó... - felelte Arabella zavartan.
- Ó... Akkor nem szeretnél motorral menni? Kitalálhatok mást is, de még ez a legegyszerűbb módja, hogy eljussunk az étteremig... - mondta Pietro kissé szégyenlősen és nem azon az "én vagyok Higanyszál, a világ legnagyobb ripacsa" hangsúllyal. Nem, egyáltalán nem. Olyan messze állt ez a gyengéd beszéd tőle, hogy Arabella komolyan megijedt attól, hogy milyen károkat okozhatott benne a veszekedésük. Szinte belehasadt a szíve, hogy így látta az általában vidám és szeleburdi szélvészt. Teljesen elhagyta magát, mintha már nem is a fiú lenne.
Az, hogy Arabella furcsának találja, sőt bepánikol és elszomrodik attól, ha Pietro nem viccelődik, nem gúnyolódik még egy picit sem és kedvesebb, valakinek nagyon furának tűnhet, azonban a lányt ez nem érdekelte. Csak az járt a fejében, hogy így látni a mutánst egyszerűen förtelmes és szívszorító érzést vált ki belőle.
- Tudod mit? Akkor inkább menj a parkolóba, és indítsd be a motort, ott találkozzunk. Én addig gyorsan átveszem a szoknyámat. - mondta Arabella kissé megrázva a fejét, hogy kimenjen ez a szörnyű gondolat fejéből, ám úgy tűnt, az még elidőzik pár napot ott.
- Jó, csak gyors elmegyek Tony irodájába és szerzek egy, slusszkulcsot. - szólt Pietro, majd se szó, se beszéd hátat fordított Arabellának mielőtt még bármit is mondhatott volna, és elment.
A lány még várta, hogy valamit mond, bármit, de nem tette.
Sóhajtva fordult meg ő, is majd sietett vissza szobájába meresni magának egy nadrágot.
Gardróbjában kutatva a lány álmán kezdett gondolkozni.
Ez a Pietróval való dolog már az álmaira is kihat, csakúgy, mint decemberben édesapja halála is.
Mielőtt még elragadhatták volna az érzelmei, visszaszállt a földre, s egy sóhajtással letudta, hogy ez is csak egy bugyuta álom volt. Sőt, ha jobban belegondolunk, az álmok olyanok, mint a szerelem. Először beleéled magad, becsap, aztán pedig újra elszomorodsz. Mindkettő egy förtelmes dolognak tűnt most a lány szemében.
Előkotorva egy szürke skinny farmert most nem vacakolt, gyorsan felvette a szoknya helyett, majd a most már ténylegesen kész állapotában nézett rükörbe.
A lány tekintete az ablakra siklott, ahol március ellenére is téli idő tombolt, sőt az eső még csöpögött is.
Egy ideig vacillált, hogy fekete, bundás téli kabátját is előkerítse, hiszen a motoron biztosan nagyon hideg lesz, de most nem volt hozzá türelme, ráadásul még sietett is, így maradt az egyszerű fekete bőrdzseki koncepció. Majd valahogy túléli, nem?
Arabella az ajtón kivágtatva a legközelebbi lift felé vette az irányt.
Bepötyögte a földszint alatti emeletet, a gépezet pedig elindult lefelé, amely borzalmasan lassan ment. A lány ujjaival a korláton dobolva türelmetlenkedett, s amint kinyílt a fülke ajtaja, már rohant is a motorok felé, ahol Pietro is próbálta beindítani az egyik gépjárművet.
A motor egy kétszemélyes, csomagtartós Harley Davidson volt, amely nem rég lehetett legyártva, gyönyörű, fekete, fényes volt, és egy karcolás sem volt rajta. Szintén fekete bőr ülése terjedelmes volt, kényelmesen elférhettek volna rajta akár hárman is, ha akartak volna.
- Nos, a hintó előállt. - mutatott rá Pietro a motorra.
- Hát... szép. - szólt Arabella végigsimítva a jármű kormányán, mivel nem tudott túl sok mindent mondani.
A fiú csak hümmögve bólintott egyet, majd jó 5 másodperces kínos csend után újra megszólalt.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Aham. - bólintott az árva.
A Maximoff fiú felülve a gépezetre bedugta a slusszkulcsot a motorba, majd megforgatva a gépezet elindult. Brümmögő hangot kiadva rázkódott kissé álló helyében.
- Tessék. Vedd fel. - nyomott váratlanul Arabella kezébe Pietro egy fekete motoros sisakot, amelyet a motor csomagtartójáról vett el.
- Köszi. - helyezte fel fejére a lány.
- Szívesen. - tette így a futó is. - Nem ülsz fel? - vonta fel szemöldökét a szélvész Arabellára pillantva, aki még mindig zavartan ácsorgott mellette.
- De igen. - szólt, s helyet foglalt a hős mögött. Lábait felrakva a motorra már csak egy lépés maradt hátra.
Egy kis ideig tétovázott, de aztán kezeivel átkulcsolta Pietro derekát, hogy legyen miben kapaszkodnia. A fiú most tapintatos volt, nem viccelődött a lány idegességével, vagy hogy kezei egy kicsit megremegtek a mozdulat során, ugyanis ő is pontosan ugyan ezt élte át az utóbbi pillanatokban.
- Megvagy? - fordult még egyszer utoljára Arabellához a fiú, akitől egy halk hümmögést kapott válaszul, ez pedig igent jelentett. - Oké. - szólt Pietro, majd egy aprócska, egy gombot tartalmazó, kis fehér távirányítót előkapva zsebéből nyomta meg azt, mire a hatalmas és sötét parkolóba igaz, nem a napé, de akkor is fény szűrődött be. A két fiatal hunyorogni kezdett, de hamar hozzászokott szemüka fényhez.
Az eső már kicsit jobban kezdett esni, az idő pedig így egy kicsit párás is volt.
A Maximoff fiú elrúgva magát a földtől megnyomta a gázt a járművön, ami olyan gyorsan és hirtelen indult el, hogy Arabella még szorosabban Pietróhoz tapadt.
Mikor észrevette mit is tett valójában először elpirult, majd kiegyenesedett.
- Jól vagy? - kérdezte a fiú válla felett hátranézve egy pillanatra.
- Igen. - felelte a lány.
- Akkor jó. - mondta Pietro.
A motor sebesen közeledett a hatalmas parkoló kijáratához, majd mikor kiért, bezáródott a kapu, ezután pedig Pietro a parkoló bejárónál körül sem nézve kihajtott az útra, a kocsik mellé.
Amint kiértek az utcára, arcukat rögtön megcsapta a hideg, hiába volt már tavasz eleje. Arabella egy pillantra felnézett az égre. Az időjárás, mintha megharagudott volna rájuk és ellenük fordult volna kezdett rosszabodni, az eső cseppek egyre szaporábban potyogtak a felettük húzódó felhőből, mely most szürkére festette az egyébként csodálatos kék mennyboltozatot.
New York utcái azonban még a rossz idő ellenére is tömve voltak.
A motor egy sarkon befordulva elérte a város forgalmasabb részét, ahol temérdek esernyős és csuklyás ember járkált fel s alá. Ez a kis felhőszakadás bizony nem akadályozta meg őket abban, hogy megigyanak egy kávét, elmenjenek együtt ebédelni, vagy csak egyszerűen rendezzék a dolgaikat. Valaki butikokat járt, valaki a közeli kis boltba ugrott le egy kis apróságért, amit elfelejtett venni a heti nagybevásárlás közben. Valaki a gyerekeit vitte valahova, valaki párja kezét fogta és sétált nevetgélve az esőben.
Erre a Higanyszál mögött utazó hajadon szíve összeszorult. Már megint eszébe jutott a múlt. A Pietróval való kapocs köztük, ami elveszett, és ráadásul már csak egy aprócska szikra van meg belőle, mely már kezd kialudni. Ezt pedig Arabella nagyon sajnálta. Imádta a fiú egész lényét úgy, ahogy van, de annyira zötyögősen megy ez az egézs köztük hogy nen biztos, hogy már folytatni szeretné. Ilyenkor van az, hogy az agyad és a szíved is mást akar, téged pedig ez szétszed belülről.
Az árva elkapva fejét a pár irányából, előre nézett Pietro válla felett.
Egy hatalmas közlekedési lámpánál hirtelen megálltak. Előttük már sok kocsi sorakozott várva, hogy a piros lámpa végre átváltson zöld színbe, és végre elindulhassanak dolgukra.
Az eső is egyre jobban és jobban kezdett esni, sőt, még hidegebb is lett. Ahogy a lány bőrét egy csepp is érte, kirázta őt a hideg.
Szégyellte, de szorosabban kapaszkodott Pietróba, remélve, hogy így talán egy kicsit jobban felmelegszik.
A fiú azonban rögtön tudta, mi a baj.
- Fázol? - kérdezte.
- Egy kicsit, de nem vészes, kibírom odáig. - válaszolta a lány jobban összehúzva magán vékony dzsekijét témát váltva. Erre a fiú nem szólt és nem is tett semmit. - Megállhatnánk valamelyik boltban ajándékot vagy legalább egy bonbont venni Natashának? Váratlanul ért a szülinapja, nem tudtam, hogy most van, ezért elfelejtettem ajándékot venni. - folytatta kicsit szégyenlősen Arabella.
- Hát, akkor muszáj lesz. Az enyém a csomagtartóban van. - mondta a fiú. - Itt a sarkon van egy bolt, megálljunk? - pillantott hátra a lányra a hős.
- Szerintem igen. - mondta a hajadon.
- Rendben, akkor lekanyarodom. - bólintott Pietro.
A lámpa hirtelen sárgán kezdett el világítani, majd ezután zölddé válozott, mire a szöszi lenyomta a gázt a motoron, majd bekanyarodott jobbra, onnan pedig leparkolt egy aprócska, "Jo & Lizzie ajándék boltja" feliratú, sárgára festett épület előtt álló egyik fa alatt, hogy ne essen rá az eső a járgányra.
- Megérkeztünk. - jegyezte meg Pietro levéve sisakját.
- Menjünk be, egyre jobban esik az eső. - tette hozzá, s leszállva a motorról a lány felé nyújtott kezét, hogy lesegítse a motorról.
- Öhm... persze. - csúsztatta kezét Arabella a fiúéba.
Leszállva a járműről ő is levetette sisakját, majd zavartan elengedte Pietro kezét.
- Gyere, siessünk. - mondta, majd várva, hogy a hős követi őt, elindult a bolt felé. Ez így is történt.
A két fiatal a bolt ajatajához érve szinte beviharzottak az esőből a kis ajándékboltba.
Ahogy beértek egy apró, a falra szerelt csengő jekezte érkezésüket, a pult mögött álló, pufók, idős asszony pedig erre felkapta a fejét.
- Jó napot! - köszönt Pietro, majd a lány is.
- Sziasztok! Miben segíthetek nektek? - érdeklődött kedvesen az asszony.
- Ajándékot szeretnénk venni egy barátunknak. - mondta a fiú.
- Értem. Esetleg tudok mutatni pár dolgot. Szeretnének névreszólót? - ajánlotta a nő.
- Nem, köszönjük, ő ezeket nem igazán szereti, majd kinézünk neki valamit. - utasította vissza Pietro.
- Rendben van, akkor tessék csak nézelődni. - mosolygott a hajadonra és a mutánsra az asszony, majd visszabillegett a pult mögé.
- Már nem azért, de miért nem szereti a névreszóló ajándékokat? - faggatózott a Barton lány a szöszihez fordulva.
- Mert egyszer még jó nyom lehet az ellenségnek. Persze, az ujjlenyomata ugyanúgy ott lesz a simán is, de ha névreszóló is lenne, úgy már valamivel könnyebb dolguk lenne azoknak a valakiknek. Na, meg Nat nem annyira szereti amúgy sem. - magyarázta el a fiú.
- Értem. - bólintott a lány. - Nos, akkor mit vegyek neki? - törte a fejét Arabella. - Te mit vettél? - fordult a szélvész felé.
- Az titok. - nevette el magát Arabella előtt pontosan 7 napja először a fiú, mire a hajadonnak szíve hevesebben kezdett dobogni, gyomrában pedig az a furcsa görcs keletkezett, amit már régóta nem érzett. Kerek 1 hete nem hallotta őt nevetni, de még mosolyogni sem látta. Sőt, lehet, hogy senki sem.
A lány hiába volt szomorú, hiába haragudott, örült, hogy Pietro még ezek ellenére is, tud kacagni és mosolyogni is, habár ez is jó pár napba bele tellett. Örült, hogy egy kis részt visszanyert a régi Pietróból, amit magából már soha sem fog. Legalább a fiú nem vesztette el magát örökre.
- Ennek katasztrófa szaga van. - húzódott a lány szája széle is egy halvány mosolyra.
- Hé, biztosíthatlak róla, hogy én vettem a legjobb ajándékokat. - mondta Pietro büszkén.
- Elhiszem, ha megmondod, mik azok. - szólt Arabella.
- Na, jó, egy részét elárulhatom, abból még nem lesz gond. De csak azért árulom el, mert nem hiszed el, hogy ez én ajándékaimnak fog Nat örülni a legjobban. A fő - fő ajándékról meg már ne is beszéljünk. - mondta Pietro.
- Szóval én vettem neki egy fekete bögrét, amire az van ráírva, hogy "ha hozzám mersz szólni a reggeli kávém előtt, a bordáiddal foglak szíven szúrni", aztán vettem még neki... - magyarázta bőszen a fiú, de itt a hajadon elnevette magát.
- Te komolyan egy ilyen bögrét vettél Natashának? - kérdezte szinte már fuldokolva a kacagástól. Na, ennyit arról, hogy csak Pietro tud nevetni.
- Hát, mondd, hogy nem Natashás. - tárta szét a karját röhögve a hős is.
- Azért velem kedves szokott lenni. - mondta Arabella.
- Hidd el nekem, ha nem Bruce - ról, vagy rólad beszélünk, tőből leszakítja a kezedet, ha hozzá mersz szólni, mielőtt még meglett volna a napi koffein bevitele. - ecsetelte a szélvész nevetve.
- Ó, ez akkor azt jelenti, hogy valaki nem téged szeret a legjobban? - kérdezte a lány még mindig hasát fogva a nevetéstől.
- Bell, te olyan naiv vagy. Persze, hogy engem imád a legjobban, csak a csaj nem mutatja ki. Tudod, ő egy érdekes eset, aztán nála a hormonok nem épp úgy dolgoznak, ahogy. - mondta egyre csak Pietro, Arabella pedig szinte pedig már a földön fetrengett.
- Értem. Akkor ha jól értem, nincs olyan ember a földön, akinek ne lennél a kedvence. - jegyezte meg a lány két nevetés közt, mire meglepetésére Pietro arca is elkomorodott.
- De, már van. - nézett Arabella szemébe szomorkásan. Gyönyörű, kék, általában ragyogó és pajkosságtól csillogó szeme most bűnbánattal és keserűséggel volt teli.
A Barton lány erre csak lesütötte szemét, a mosoly, mely eddig arcán húzódott, most már sehol sem volt.
Természetesen tudta, mire céloz a hős. Hogy ne tudta volna? Máson sem járt az esze több hete.
Zavartan megköszörülte torkát, hogy a gombóc, amely nyelőcsövében képződött, végre szerte foszoljon, azonban ez nem ment túlságosan egyszerűen.
- Öhm... Szóval most mit is vegyek Natashának? - váltott témát a lány.
- Nem tudom. Igazából ő mindennek örül. De vehetnél neki likőrös bonbont. Azt imádja. - ajánlotta Pietro némileg kissé visszavéve ő is az eddigi jó kedvéből.
- Oké, pont ott is vannak a csokik. - sietett oda az egyik polchoz az árva, ahol sorban voltak kipakolva a különböző alakú, méretű és csomagolású édességek.
A lány lekapott egy viszonylag nagyobb doboz, alkoholos Motzart bonbont a tetejéről, majd újra tanácstalanul kezdett ácsorogni a szekrény mellett.
- Valami egyéb tanácsod nincs? - fordult a Maximoff fiú felé újra Arabella.
- Nincs nagyon. - rázta meg fejét a mutáns nemlegesen.
A lány körbefordulva a kis üzletben gondolkozott, hogy mit vehetne az orosz kémnek. Névvel ellátott párnák, törülközők, bögrék minden színben és felirattal, pólók egyéni mintákkal, egy csomó különleges édesség, nyalóka, cukorka, és persze a klasszikus csokoládé minden mennyiségben. Pár másik polcról plüss állatok figyeltek, mellettük pedig mindenféle könyv volt kipakolva. Ettől egy kicsit jobbra, a kasszához közel porcelán szobrocskák foglaltak helyet. Volt, amely korcsolyázó gyerekeket, volt amely hóban didergő állatokat ábrázolt. Ezekből elég sok volt, mivel a tél elment a karácsonnyal együtt, habár az idő nem épp erről árulkodott.
Arabella egy darabig nézegette az ajándékokat, s amikor majdnem feladta, tekintete egy nyakláncra siklott.
A láncon egy medál lifegett, amely egy díszes tőrt és egy azt körbefonó rózsát és tövisét ábrázolta. A rózsa vörös volt.
Arabella egy ideig szemezett az ékszerrel, de aztán pár pillanat elteltével kezébe vette azt.
Nem tudta miért, de ez a szobor Natashára emlékeztette. Nem tudta azt sem, hogy szereti - e az ilyesmiket de a kémet ez a nyaklánc teljesen leírta. A tőr kemény, éles személyiségét, képzettségét, Bosszúálló - létét és úgy magában az erőjét szimbolizálta. A rózsa azonban, mely azt körbegonta, az Nathasa gyengéd oldalát, szenvedélyét, védelmezését, és segítőkészségét mutatta. Nathasa valóban fontoa ember volt a Bosszúállók életében. Az ügynök összetartotta az egész kócerájt, és ha ő nem lenne, sanszos, hogy mindenki egymás nyakának ugrana egy idő után.
Összességében ez a nyaklánc Nathasa volt. Az erő, mint a tőr, a gyengédség és az érzelmei, mint a rózsa.
A lány elmélkedve nézte a nyakláncot, míg arra az elhatározásra nem jutott, hogy megveszi a nőnek az ajándékot.
- Azt hiszem, meg is vagyok. - mondta a lány felmutatva azt a még ajándék után kutató Maximoff fiúnak.
- Az jó. És hogy - hogy ezt veszed? - kérdezte a szobort pásztázva.
- Csak úgy. Szép. - hazudta a hajadon. Elég Natashának tudnia, mit takar ez az egész.
- Oké. Akkor szerintem fizessünk, és mehetünk. - szólt Pietro, majd a Barton lány ezt követően csak a kasszához sétált kezében a csokoládével és a nyakékkel.
- Ezeket szeretném. - tolta oda a pénztáros orra elé a dolgokat Arabella.
- Rendben, szeretnéd, hogy becsomagoljam? - kérdezte az asszony.
- Hát, ami azt illeti, jó lenne. - válaszolta a lány.
- És szatyrot, papírt vagy dobozt szeretnél?
- A rózsás nyakláncnak szeretnék egy dobozt, illetve ezeket majd szatyorba tudná nekem csomagolni? - kérte Arabella.
- Persze. Melyiket szeretnéd? - mutatott a nő háta mögé, ahol kisebb - nagyobb ajándék dobozkák sorakoztak minden színben és méretben.
- Azt, ott. - mutatott a hajadon is egy bordó, fehér masnival rendelkező dobozra. Ez illett a bonbon csomagolásához.
A kasszás asszony levette a polcról a dobozt, s Arabella kezébe nyomta.
- 10 dollár lesz összesen. - mosolygott rá a lányra, aki pedig mihelyst ezt viszonyozta, kivette táskájából a pénztárcáját, majd fizetett.
A nő belerakta a termékeket a műanyag táskába, majd Arabellának adta egy blokkal együtt.
- Köszönöm. - vette el a hajadon. - Viszont látásra! - köszönt el a két fiatal.
- Sziasztok! További szép napot! - kiáltott utánuk még az asszony.
Arabella boldogan sétált ki a boltból, Pietro pedig csak követte őt.
- Szerinted örülni fog az ajándékoknak? - kérdezte a lány megtorpanva a bolt teteje alatt. Hátrafordult volna, hogy tudja nézni a hős reakcióját is, de nem látta. Helyette egy nehéz, és nem utolsó sorban meleg valamit ejtettek vállára, mire azok tartása elernyett.
- Csak hogy ne fázz. - igazgatta az öltönyt Pietro a hajadonon mellette állva.
- Mit csinálsz? - értetlenkedett Arabella megtapogatva a ruha darabot.
- Hát rád terítem az öltönyöm. Nem azt mondtad, hogy fázol? - kérdezte a fiú.
- De igen, csak... - kezdett magyarázkodni a lány és már vette is volna le magáról a kabátot, azonban a szöszke visszabújtatta vállait belé.
- Akkor klassz. - szólt makacsan Pietro. - Amúgy kényelmes?
- Igen, de Pietro, légyszíves, hadd mondjam végig. - mondta kicsit hangosabban Arabella, a fiú pedig szemébe nézve jelezte, hogy figyel rá. - Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon kedves vagy meg minden, de meg fogsz fázni. Ezen kívül egyetlen ing van rajtad, ráadásul az is nagyon vékony. Nekem nem kell az öltöny, van rajtam dzseki, valahogy kibírom. - mondta Arabella.
- Nem érdekel, hogy megfázok, vagy bármi ilyesmi, nálam gyorsabban működik az anyagcsere, azaz 1 - 2 napig vagyok csak beteg, ha az is vagyok. Te meg nem, úgyhogy kérlek, ne vedd le. Amúgy meg drága volt, vigyázz rá. - simított végig Pietro a lány vállán, amitől őt viszont kirázta a hideg. Meglehet, hogy a fiúnak ez a mozdulat már ösztönösen jött, sőt, sokszor érintkeztek, de ez mégis nagyon fura volt, mert nem voltak olyan kapcsolatban. Sőt, még a stílusa sem olyan volt, amilyen szokott lenni. Nem volt szórakozott vagy kicsit cukkolósabb sem. Csak komoly volt.
Pietro a már el - elálló esővel mit sem foglalkozva ült fel a motorra, s indította el.
Arabella pedig csak állt ott és nézte őt. Szemével minden egyes mozdulatát követte. Szabad kezével, amellyel nem épp az ajándék zacskót belebújt a hős testétől meleg kabátba.
- Gyere, menjünk, Bell, szerintem már a dugó is feloszlott, Natasháék pedig már közel lehetnek az étteremhez, vagy már ott is lehetnek. - invitálta a lányt a motorra a hős.
- Jó, megyek. - sietett oda a lány a gépjárműhöz.
Pietro odaadta neki a kormányra akasztott sisakját, ő is felvette azt, ezután pedig már indultak is az étteremhez.
A páros a történtek után csendben suhant az utakon pocsolyából, pocsolyába és hatalmas épületektől, hatalmas épületekig. A dugó, amelybe Stark - ék bekefutottak, egy percig sem akadályozta útjukat, simán csak áthajtottak a járda mellett húzódó bicikli útra. A Bosszúállókat nem látták út közben, ami azt jelentette, hogy már rég kikeveredhettek az egész torlódásból és már ott ülhetnek az étteremben.
Arabella szorosan simult hozzá Pietróhoz a motoron s csak élvezte a melegséget, amely már egy jó ideje nem áradt szét benne. Hiába voltak rosszban, hiábab haragudott, mégis azt kívánta, hogy ennek a pillanatnak sose legyen vége.

Meglepetés! Még élek. Igen, tudom, azt ígértem, hogy nyáron aktív leszek, de közbejött 3 tábor illetve egy nyaralás is Horvátországban, és még a fülem is csúnyán begyulladt, így eléggé megcsúsztam, amint látszik, szóval egyfelelől sajnálom. A jó hír, hogy az ezutáni részt hamar hozom, már majdnem kész. És tudom, Natasha szülinapja nem márciusban van, hanem novemberben, de sajna eddig ezt nem tudtam, és így írtam meg a sztorit. Sehol sem írták, ezért gondoltam, miért ne? Mindegy, a lényeg, hogy bocs, ha nem túl realisztikus. Ha tetszett vote - oljatok és írjátok meg az észrevételeiteket konmentben! További szép napot!❤