𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

25. 𝕖𝕣𝕜𝕖́𝕝𝕪

A lift kettő csengetést hallatott, amint felértek az ünnepeknek és a partiknak kijelölt emeletre, ahonnan is az erkélyre jut majd a két fiatal.
Arabella és Pietro pokrócokkal, párnákkal és egy piknik kosárral léptek ki a szintre, amely teljesen üres volt.
A nagy, díszes terem talán még nagyobbnak is hatott, most, hogy nem ad helyet az emberek ünneplésének. A karácsonyi díszeket már leszedték a parti óta, hiába volt óriási a helység. A fotelek és a kanapék most üresen álltak, nem ült rajtuk senki. A csocsó, a billiárd, és a léghoki is hoppon maradva ácsorgott a sarokban, nem játszott velük senki. A bárpultok mögött nem állt senki, hogy a bárszéken ülőknek szolgáljon ki italt, azonban a bárszéken sem foglalt senki sem helyet. A táncparketten nem roptak már kissé ittas emberek, de még a józanok sem.
A terem tökéletesen üresen állt.
A lány leelőzve a szélvészt a korláthoz sétált, majd lenézve onnan látta, hogy a Stark toronyban rajtuk kívül senki sem tartózkodik a közelükben.
- Na, most, hogy kinézelődted magad, mehetünk ki? - kérdezte Pietro a lány mellé lépve.
- Igen. Habár még mindig nem tartom a legjobb ötletnek. Ha megfázom az érettségire vagy valami ilyesmi történik, az nem lesz túl jó. - aggosalmaskosott Arabella.
- De legalább eltolják, és többet tanulhatsz rá. Hát nem remek? - villantott a fiú a hajadonra egy amolyan tényleg Pietro Maximoff - os vigyort.
- De... remek. - forgatta meg szemét a lány, s indult el az erkélyhez vezető ajtó felé, azonban mielőtt még odaérhetett volna és kinyithatta volna azt, Pietro megelőzte, és megragadva a kilincset, kitárta a z ajtót a lány előtt.
- Mistress, - mosolygott rá Arabellára a fiú, előre engedve őt.
- Ó, ez csak nem valamiféle szokóviai úri beszéd? - nevette el magát a lány.
- Amúgy mit jelent? - érdeklődött kilépve az erkélyre a hajadon. Bőre borsódzani kezdett, ahogy az éjszakai, hűvös levegő neki csapódott testének.
- Úrnőm. - felelte a fiú szintén kilépve barátja mellé.
- Aha. Mistress... - ízlelgette a szót a lány kisétálva az erkély peremére.
- De hívhatlak úgy, hogy dušo, printsessa vagy medovyy... - sorolta Pietro.
- Hmm... egyik sem hangzik túl jól. - jegyezte meg a lány.
- Várj, ez biztos tetszeni fog, ez a legjobb ; histerična devojčica koja ništa ne voli. - mondta a fiú leterítve az első réteg pokrócot a földre.
- Ez jó hosszú, mit jelent? - kérdezte Arabella segítve a hősnek elrendezni a takarókat és a párnákat.
- Hisztis kislány, akinek semmi sem jó. - válaszolta röhögve a szőke, mire a lány felháborodva vágott hozzá egy párnát.
- És a seggfej mit jelent Szokóviában?
- Kralju. - szólt Maximoff lerakva a vánkost a már majdnem kész fekhelyre.
- Hát, akkor te egy kralju vagy. - mondta a lány elégedetten elmosolyodva, de ez ráfagyott az arcára, ugyanis a fiú megint kacagásba kezdett.
- Hé, ezen mi olyan vicces? - kérdezte Arabella ledobálva a maradék pár párnát is a kezéből.
- A kralju királyt jelent. - huppant le Pietro a plédekre vigyorogva.
- Hát, akkor tudod mit? Mondom angolul ; seggfej vagy, Maximoff! - ült le a fiú mellé Arabella dühösen.
- Jó, tényleg seggfej vagyok dőlt hátra Pietro magára húzva a takarót. - De ezt muszáj volt. Láttad volna az arcod, miközben kimondtad. - nevette el magát újra a fiú.
- Befejeznéd végre? - szólt rá Pietróra a lány, azonban neki sem kellett sok, hogy el nevesse magát.
- Aha. Majd pár nap múlva biztos. Addig valoszínűleg ezzel foglak szekálni. - mondta a futó.
- Kedves vagy. - jegyezte meg szarkasztikusan Arabella.
- Ó, neked mindent, Bell. - kacsintott a hajadonra a fiú.
Aztán mindketten elcsendesedtek.
Csak nézték a sötétkék eget, amely ragyogó, kisebb - nagyobb csillagokkal volt tarkítva. A fényes kis pontok csodásan vetültek rá az éjszakai égbolt takarójára.
New York város esti zajai most sem maradt abba, a közelebbi bárok és szórakozó helyek különböző parti dalokat és remixeket játszottak le, amelyeket a páros csak tompán hallott. Fiatalok jó kedvű kacagásai és a már kissé tintás, azonban még mindig igen csak jó kedvű rikkantásai hallatszottak mindenfelől. Kocsik, motorok, buszok és egyéb közlekedési eszközök zajaik elvegyültek a többi másik zajokkal.
Arabella nyugodtnak érezte magát. Nagyokat szippantott a friss levegőből, amely keveredett Pietro borsmentás aromájával. Annak is örült, hogy végre, rengeteg, szinte már túl sok elvesztegetett perc után, újra tölthet a fiúval időt.
Pietro sem érzett sokkal inkább másképp. Boldog volt, ha az árva a közelében volt vagy akár csak látta. Imádta minden porcikáját, mert megtalálta benne mind azt, ami őt boldoggá teszi.
A páros tagjai csak némán élvezték egymás társaságát, amíg a Maximoff fiú meg nem törte a csendet.
- Tudod, gyakran ültünk ki a szüleinkel ugyanígy a lakóházunk tetejére. - fordította fejét a lány felé.
- Tényleg? - tett ugyanígy ő is.
- Aha. Apa mindig azt mondta nekünk, hogy a csillagok egyszer emberek voltak és azért ragyognak így az égen, mert a földön már nem tudnak. - mesélte a fiú.
Arabellának erről rögtön apukája jutott eszébe. Egy szaggatott sóhaj szakadt ki belőle. Már napok óta nem gondolt rá, volt más gondja is, de nagyon hiányzott neki. Próbálta elterelni figyelmét mindenféle dologgal, ami segített is, de örökké hiányozni fog neki.
Nem kellett megszólalnia, a fiú tökéletesen tudta, hogy mire gondol.
- Hé - bökte meg Arabellát közelebb csúszva hozzá, mire az ráemelte tekintetét. - van kedved mesélni róla? - kérdezte a szöszke.
A lány egy darabig gondolkodott, hogy megossza - e Pietróval apja emlékeit, de aztán arra jutott, talán megérdemelné. Hisz' talán neki zokogott a legtöbbet, ő volt az, aki miatt a gyász és a szomorúság kicsit enyhült és talán még meg is értené. Ki lenne a legalkalmasabb, ha nem ő?
- Mindenki imádta őt, aki csak ismerte. A legtisztább ember volt, akit valaha is ismertem. Mindenkivel kedves volt, segített, ahol csak tudott, szorgalmas volt, soha senkit sem bántott és hiába nem volt sok szabadideje, azt mind rám áldozta. Hogy velem legyen. - kezdte el mondani a lány üveges tekintettel a távolba bámulva, a csillagokat vizslatva.
Pietro már azt hitte, hogy az árva abbahagyja a beszédet, így szólalt volna már meg, ám folytatta.
- Mivel a családom konkrétan csak kettőnkből állt és nem volt se nővérem, se anyukám, ezért szinte jobban értett a lányos dolgokhoz, mint én. Mindig tőle kértem ki a véleményét a ruhámról, és miattam még divatmagazinokat is olvasott, hogy tudja, miről beszélek. - nevette el magát halkan Arabella, mire a szöszi is elmosolyodott mellette.
- Nagyon bölcs és intelligens ember volt, és érdekelték a művészetek. Most már nem is lepődöm meg annyira azon a versesköteten. - mondta a hajadon - Főzni is tudott, ráadásul kiválóan és még szeretett is. Volt egy piros köténye, amit mindig hordott, ha a konyhában tevékenykedett. Ismerte minden mozzanatomat, hobbimat, hogy mit szerettem, mit nem. Sőt, 12 éves koromban szerettem volna táncolni, de mivel nem voltunk olyan anyagi állapotban, hogy tudjuk fizetni az órákat, megtanított rá ő maga, még ebben is tehetséges volt. - regélte a lány idő közben felülve. Miközben mesélt, mosolygott, azonban pár csepp könny mégis legördült arcán.
- Na, és honnan jön a híres "az legyél, akinek az élet szánt, ne az akinek lenned kéne" mondás? - faggatta tovább Pietro a lányt. Úgy tűnt, tényleg érdekli, amit mesél, ez pedig jól esett Arabellának, így folytatta.
- Ó, hogy az? Az csak amolyan szállóige. Kislány koromban elég bizonytalan, szégyenlős és befolyásolható voltam, ami igazából még mindig vagyok egy kicsit a szívem mélyén, de segített, mikor ezt mondta nekem. Valószínűleg akkor is ezt mondogatta volna, ha nem vagyok ilyen, de határozottan segített. Amúgy valószínűleg a múltja miatt vonhatta le ezt a tanulságot, most hogy így ismerem a sztoriját. - magyarázta az árva.
- Biztos nagyon jó ember volt. - jegyezte meg Pietro.
- Igen. Az volt...
- Sajnálom. Úgy az összes dolgot ami veled történt mostanában. - mosolygott rá szomorkásan a lányra a szélvész.
- Köszi. Kedves vagy, hogy végighallgatsz és így együttérzel velem. - szólt Arabella lágyan.
- Ne köszönd, tényleg semmiség. Ez a minimum. - mondta Pietro.
- És amúgy te nem akarsz mesélni a szüleidről és a gyerekkorodról? Én is szívesen meghallgatlak. - ajánlotta fel a lány.
- De, szívesen mesélek. Mit szeretnél hallani?
- Hát, amit csak akarsz.
- Rendben. - köszörülte meg torkát Pietro. - Szóval Iryna és Oleg Maximoff volt a nevük. A legjobb szülők voltak, akiket csak kívánhattunk Wandával, de persze a rossz dolgok mindig a jó emberekkel történnek. Még annyi időt sem tölthettünk velük, amennyi minimum kijárt volna. Mindegy. - szakadt ki egy szaggatott sóhaj a fiúból. A hűvös, éjjeli levegőben Arabella látni vélte a fájdalmat, ahogy alakot vált a fehér, tejszerű ködben, mely hamar feloszlott. A hajadon belenézve búzavirág kék szemébe semmi többet nem látott most, csak egy megtört kisfiút. Ilyen állapotban látni az általában viccelődő, jó kedvű, pimasz hőst szívszaggató érzés volt, azonban folytatta. - Azok voltak a kedvenc estéim, amikor apa este hazaért, hozott nekünk vacsorát a földszinten lévő, kis büféből, és egész este Dick and Dyke show - t néztünk, persze Wanda miatt, mert az volt a kedvenc sorozata, bár titokban én is élveztem. De voltak olyan esték is, ahol csak angolul beszélhettünk egymással a családban, hogy tanuljunk. És volt olyan is, hogy összeültünk a nappaliban, és tásasjátékoztunk. Mindig mi nyertünk Wandával, de persze csak azért, mert hagyták magukat. - mesélte a fiú. - Az egész gyerekkorom maga volt egy álom számomra egész 10 éves korunkig... - hagyta abba egy kicsit a beszédet Pietro. - ...de a bombázás teljesen elcseszte az egészet.
- Én is sajnálom. - mondta Arabella halkan.
- Ami volt, elmúlt, már... már nincs akkora gáz. De azért persze még mindig nagyon hiányoznak. - szólt a fiú bánatosan.
- Mint nekem apa. - tette hozzá a lány. - Nem vagy egyedül.
- Tudom. - bólintott a hajadonra mosolyogva a szőke.
Arabella nem tudta megmagyarázni, hogy mi volt az okozója, de egyszerűen csak elöntötte a melegség. Ritkán látni Pietro érzékeny énjét, de akkor nagyon.
- Bár azért örülök, hogy most már itt vagyok Clintékkel. - mondta a Maximoff fiú.
- Igen. Hiába nem ismertem a Bosszúállókat igazán, már szeretek itt élni veletek. - szólt az árva is. - Egyébként ha már itt tartunk, és tényleg ti vagytok a nagy Bosszúállók, miért nem mentek soha bevetésre? - kérdezte ezután elgondolkodva a hajadon.
- Hát, most egy küldetésünk van még egy ideig ; megtalálni az összes Hydra bázist. Tudomásunk szerint már csak 1 van, de azt már december óta keressük és ki tudja, hányról nincs még tudomásunk. Nagyon nehéz őket megtalálni, de addig is edzünk, gyakorlunk új ruhákat és páncélokat tervezünk, meg effélék. Szóval ezzel most így el vagyunk. - magyarázta Pietro.
- És mennyire veszélyesek az ilyen küldetések? - kérdezte Arabella. - Már úgy értem, hogy nyilván nagyon de ilyen menő tervekkel, kondival, kütyükkel meg ruhákkal azért kicsit könnyebb nektek, nem?
- Megkönnyíti az egészet, igen, de bármi történhet. Ez olyan, mint bármelyik küldetés, meglőhetnek, leszúrhatnak, eltörhetnek a csontjaid és meg is halhatsz. De ezek nem túl gyakoriak, már megtörténtek, de nem túl gyakran. - mesélte a fiú.
- Nyilván benne van a pakliban. - sóhajtott egy kissé frusztráltan Arabella. Még a gondolat is rossz volt, hogy bármikor elveszít valakit a csapatból, főleg Pietrót.
- Bell, ne is gondolj arra, amire gondolsz. - mondta a szőke. Tudta, mi jár a lány eszében. - Senkinek nem lesz semmi baja. Eddig sem volt, ami meg volt, azt túléltük. Elvileg ez az utolsó H.Y.D.R.A bázis, miért pont most sérülne meg bárki is? Mi vagyunk a Bosszúállók, megvédjük egymást és magunkat. Nyugi. - magyarázta Pietro Arabellának, akit persze kicsit megnyugtatott ez, de egy kis része még mindig rettegett, attól, hogy elveszít bárkit is. Az utóbbi idő pont elég is volt neki.
- Jó, hagyjuk a témát, nem akarok nagyon belemerülni, mert majd egész életemben félteni foglak. - szaladt ki a lány száján a mondat át sem gondolva előtte, mit mond.
A szöszke egyik szemöldökét felemelve mosolyodott el a hajadont pásztázva, aki akkora már realizálta mit tett. Arcára két oldalon kezdett felkúszni a pír.
- Te féltesz... - kezdte Pietro lágyabb hangsúlyra váltva, de mielőtt még kimondhatta volna a szót, amelyre mindnyájan gondolunk most, Arabella beléfolytva azt vágott közbe.
- ...titeket. Féltelek khm... titeket. - javította ki magát zavartan a lány keeülve a fiú tekintetét.
- Nyilvánvalóan. Mindenkit féltesz a csapatban, nem csak engem. - mondta a lányt ugratva a szélvész, aki már így sem volt a legfényesebb helyzetben.
- Igen. Így értettem. - erősítette meg Arabella próbálva figyelmen kívül hagyni a fiú viccelődő hangsúlyát.
- Hmm, értem. - hagyta rá Pietro a lányra az egészet, aki onnantól csendben és fülig elpirulva ült és nézett a távolba.
A Maximoff ikrek egyetlen ott tartózkodó tagja hátradőlve rakta keresztbe lábait, majd sóhajtva egyet tarkója alá rakta mindkét kezét.
Arabellát még a hős kényelme is nagyon összezavarta a csenddel együtt, ezért csak simán úgy tett, mint barátja : hátradőlt és próbálta ő is kényelembe helyezni magát.
- Egyébként visszatérve az előző témához... - szólalt meg hirtelen a fiú. - ...Mennyire tudsz jól táncolni? - tette fel a kérdést.
- Hát, ezelőtt elég jól tudtam. Bár már egy ideje nem csináltam, úgyhogy kicsit berozsdásodtam. - felelte a lány.
- És még szeretsz táncolni?
- Igen, de miért kérdezed ezt? - értetlenkedett Arabella összeráncolva homlokát.
- Most jutott eszembe. - hagyta rá Pietro nyilvánvalóan nem megadva a teljes választ, de a lányt pillanatnyilag nem igazán zavarta, ő is ráhagyta.
Csend telepedett rájuk. Megint. Arabella részéről elég kínos volt, ám a fiút ez nem zavarta, egyáltalán nem látszott rajta, hogy stresszelt volna.
- Amúgy mi van anyukáddal? - kérdezte hirtelen a szöszi.
- Tessék? - fordult felé a lány is meglepetten, hátha rosszul hallott valamit. Senki nem kérdezte még az anyjáról 4 - 5 alkalomnál gyakrabban azalatt a 17 év alatt, amelyet leélt.
- Anyukáddal. Azt mondtad, ketten vagytok. - erősítette meg a szélvész.
- Ó... hát, én tényleg nem tudok róla sok mindent. Apa volt az egyetlen hiteles forrásom róla, aki azt mondta, hogy lelépett Vegas - ba egy másik pasival, de mindig nagyon szomorú volt, amikor kérdeztem róla, ezért inkább nem csináltam olyan sűrűn. - mesélte Arabella. - Nyilván nem lehet olyan könnyű, ha a szerelmed elhagy téged, hogy élete további éveit szerencsejátékkal és ivással töltse. - mondta.
- De az sem, hogy anya nélkül kelljen felnőnöd. - szólt Pietro.
- Apa pótolni tudta. Sőt, képzelhetem, milyen ember volt. - rázta meg a fejét Arabella vérszerinti anyjára gondolva.
- Maradjunk annyiban, hogy a családunk mindkettőnknek romokban hever. - fogta meg a lány kezét Pietro egy pillanatra ránézve. Arabella egy pillanatra zavarba jött, de pár pillanat múlva ő is rákulcsolta ujjait a fiatal hősére.
- Legalább te itt vagy nekem. - mosolygott rá Pietro a mellette fekvő hajadonra.
Nem azt mondta, hogy Wanda és ő. Nem azt mondta, hogy Wanda, Clint és ő. Sőt, még csak nem is azt, hogy a Bosszúállók és ő. Csak azt mondta, hogy ő. Csak ő.
Arabella visszamosolyogva Pietróra emelte tekintetét az égre azután.
Az el nem múló, még parázsló érzelmek úgy szorongatták szívüket, hogy még egy miliméternyi helyet sem hagytak nekik, de hogy itt, így fogták egymás kezét erőt és támogatást adott nekik.
Az egyetlen probléma csak annyi volt, hogy még mindig fenn állt a kérdés : Barátság vagy szerelem?
De ez most őket nem érdekelte. Pedig milyen jó is lett volna belegondolni ott az erkélyen...

Sziasztok! Igen, meglepetés, még élek, és bocsi, hogy régen volt update, de megint annyi dolog történt, hogy az valami borzasztó, plusz szeretném bejelenteni itt is, hogy akit érdekel, egy új sztori tőlem, az megtalálja a profilomon, kezdtem egy Sirius Black fanfic - et, és eddig azon dolgoztam, nem sokára, kirakom a 2. részét is, mert az 1. - t már kiraktam. Na mindegy, ha tetszett a rész, vote - olj vagy írj egy kommentet, további szép napot! <3