𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

14. 𝕤𝕖𝕞𝕞𝕚

A konyha levegője feszültséggel volt terhes. A frusztráltságot szinte késsel lehetett vágni a helységben. A Bosszúállók összes tagja némán ült az asztalnál a kissé lesokkolt Bartont pásztázva és várva, végre megszólaljon.
- Azt akarjátok, hogy meséljek Vincent - ről? - kérdezte előre félve a választól a férfi.
- Hát, szerintem november óta mindenki. - válaszolta Romanoff ügynök.
- Azt se tudtuk, hogy van tesód, ennyivel azért tartozol nekünk. - mondta Stark.
Clint engedély kérően pillantott az ideges Arabellára, mire a lány csak némán bólintott egyet. Tudni akarta, hogy milyen volt apukája régen, mert rá kellett döbbenie, hogy szinte semmit sem tud múltjáról. Semmit. Apja soha sem mesélt neki fiatal koráról.
- Rendben van. - adta be a derekát Barton, majd sóhajtva belekezdett történetébe. - Nagyon szerettem őt. Komolyan, imádtam. 8 éves szemmel ő volt példaképem. Kedves volt és jól tanult, mindig mindehova elvitt, sosem hagyott otthon még annak ellenére is, hogy ő 9 évvel idősebb volt az én kisgyerek énem meg idegesítő. - mesélte a férfi időközben hátradőlve a széken. - De... aztán valami megváltozott. 17 éves koráig minden rendben volt, de utána már kevésbé. Jöttek a "mégis miből akarod eltartabi magad?" - féle viták a szüleinkel. Arabella, ismerted a nagyszüleid? - fordult a lány felé.
- Nem, apa semmit sem mondott róluk. - felelte a hajadon.
- Jobb is. Borzalmasan arrogánsak és mogorvák voltak, ráadásul makacsok is. Mindketten ügyvédek voltak, és azt akarták, hogy Vincent is és én is az legyek majd, ha rákerül a sor. Csak a bátyámnak akkorra már megvoltak a tervei. Egyetemre akart menni, és orvos lenni. Én támogattam. A szüleim pedig már sokkal kevésbé. A sztori lerövidítve annyi, hogy összevesztek, bátyám pedig elment otthonról. Utána nem tudom mi lett vele, de mivel anyáék nem adtak neki pénzt a fősulira, neki meg kevés volt, sanszos, hogy nem orvos lett. Amit sajnálok. De ennyi elég volt szerintem mára, nincs kedvem többet mesélni, nem igazán szeretném elrontani a hangulatot. - mondta Barton felállva a székéből. - További jó étvágyat! - szólt, majd távozni akart, de Steve megállította.
- Clint, ne menj már el. Inkább meséld el nekünk, hogy mit csináltatok együtt, vagy milyen volt a személyisegé. - kérlelte a kapitány.
- Most mondtam el. - értetlenkedett Barton.
- De nem részletesen.
A férfi kifújva benntartott levegőjét visszaült az asztalhoz.
- Na jó, miről akartok tudni? - kérdezte.
- Megmaradt neked valami abból, hogy mit csináltatok együtt? - kíváncsiskodott Natasha.
- Persze, az egész. Egyszer például elszöktünk otthonról a vidámparkba, mert a szüleink nem engedtek el minket. - mondta a férfi az emlékek hatására halványan elmosolyodva.
- És mi történt ott? - tette fel a kérdést Pietro.
- Sok minden. Vincent felültetett egy hullámvasútra, amíg ő elvileg vattacukorért ment, de aztán az lett a vége, hogy kihánytam a belem, és miután vége lett a menetnek, várhattam rá 1 teljes órát a vasútassal, mert találkozott egy csajjal. - magyarázta Barton.
- Kicsit emlékeztet a bátyád Sonic - ra. Nem furcsa ez? - szólt közbe Stark.
- Dehogynem, rendkívül. - mondta Natasha szarkasztikusan. Mindenki eleresztett egy lágy kacagást, kivéve a fiút.
- Azért Vincent normálisabb volt, mint Pietro, azt meg kell hagyni. - jegyezte meg Clint.
- Szálljatok már le rólam! - dühöngött a hős.
- Oké, nyugi van, szöszi. - mondta Tony, mire a fiú zsörtölődve tenyerébe temette arcát
- Volt valami hobbija a bátyádnak? - érdeklődött Wanda Bartonhoz fordulva és visszatérve az eredeti témához.
- Igen, elég sok. Nagyon szeretett írni, tehetséges volt. - felelte Clint.
- Írni? - kerekedett el Arabella szeme. Még sosem mondta el neki apukája, hogy szerette volna ezt csinálni.
- Igen, sőt, írt is nekem egy mesés könyvet. Rengeteg mese volt benne, én pedig egytől - egyig imádtam az összeset. Mindig arról beszélt, hogy egyszer kiadatja. Nem tudok róla, hogy meg is tette volna. - regélte a férfi.
- Nem, ezekszerint akkor nem, mert én sem tudtam róla. - szólt az árva. Kicsit azért bántotta, hogy konkrétan semmit sem tud édesapjáról. Ezt azzal jelezte, hogy fejét lehorgasztva sóhajtott egyet és próbálta nem elsírni magát.
Barton szemét egy pillanatra lehunyva felsóhajtott, majd unokahúgához fordult.
- Tudod mit? Gyere velem! - pattant fel székéről. Arabella összezavarodottan nézett körbe a társaságon, de a csapat is csak vállat vont. Nem értették, mi történik, mindenesetre Natasha azt mutogatta kezével, hogy menjen. A lány így felállva az asztaltól a férfi után sétált, aki időközben az ajtónál várt rá.
A páros átlépve a konyha küszöbét elindultak a folyosón.
- Most hová megyünk? - faggatózott a lány.
- Megszeretnék neked mutatni valamit. - felelte a férfi. - Tudod, említettem, hogy az apád írt nekem egy meséskötetet. - vett egy éles jobb kanyart Clint, majd lefelé kezdett lépcsőzni.
- Igen. - követte őt a hajadon.
- Nos, azt hiszem megvan. - mondta Barton, mire a lány kissé lesokkolódva kezdett tátogni.
- Komolyan?
- Bizony. Nem is értem, miért nem szóltam róla még. Teljesen kiment a fejemből. - ért le a 15. emelet folyosójára, majd fordult balra Barton. Ugyanolyam fehér ajtók és arannyal felestett számok fogadták őket, mint amilyen Pietro, Wanda és az árva emeleten is található volt.
- Dehát mégis hogyan maradt nálad? - értetlenkedett Arabella.
- Nem tudom. Amikor elköltöztem a szüleimtől, biztos elraktam. De csak most ugrott be, hogy megtartottam. - állt meg az íjász a 4 - es számmal ellátott ajtónál. Farzsebéböl előkapva a kulcsot beledugta a zárba, s megforgatva benne a fémet belépett az ajtón.
Arabella utána sétálván azzal szembesült, hogy ez a szoba teljesen más, mint az övék.
Valamely fal makulátlan fehér volt, két fal a négyből viszont fekete színben pompázott. A sarokba tolva egy baladchinos ágy foglalt felyet, mellette egy hatalmas könyvesszekrény állt, azzal szemben pedig egy fehér kanapé pihent. Mellette a másik sarokba tolva egy szekrény tétlenkedett, a szoba közepén pedig egy dohányzóasztal dekkolt két fekete fotellel együtt. A hatalmas, lakosztály szerű szobából még nyílt 2 ajtó, az egyik a fürdőszobához, a másik pedig a gardróbhoz. Egy hatalmas, modern, fekete csigás íj, vagy 3 tucat, szintén fekete nyílvessző, egy alkarvédő és egy húzókesztyű pihent a falon felakasztva az ággyal szemben, a kanapé felett, melyek valószínűleg arra szolgáltak, ha a férfinek gyakorolni támad kedve, akkor ezeket használja. A szobához nem tartozott hatalmas ablak, hanem egy legalább akkora erkély vette át helyét, amiről le lehetett látni egész New York - ra.
Clint a könyvespolchoz sietett, ahol vadul kutatni kezdett. A könyvek szépen és átláthatóan voltak rendszerezve, sőt, valamelyik még fel is volt címkézve különböző színű cetlikkel.
A szerzemények többsége az íjászatról szólt, de akadt még bőven olyan is, mely más harcászati fegyverekről írt.
A férfi egyenként vette kezébe a kiadványokat, majd amelyet áttanulmányozott, azt rádobta a kanapéra.
Egyszercsak kezébe került egy szakadtas, réginek tűnő, bézs kötésű könyv. Nem volt túl vékony, de vastag sem. Csak mint egy napló. Clint a borítóján végighúzva ujjait Arabella felé fordult.
- Ez az. Megtaláltam. - lépett oda hozzá a férfi, majd a lány kezébe nyomta a kötetet.
A könyvnek erős pergamen illata volt, mely csalogatóan hatott a hajadonnak. Borítója érdes volt, szélénél a papír el - elszakadozott. Arabella kinyitva a művet az első oldalnál egyetlen szót vélt felfedezni rajta. "Clint - nek". Belelapozva a könyv megsárgult lapjaiba apja sötétkék tintával írt girbe - gurba betűit látván szíve őrült tempóban kezdett el dobogni. A meséknek érdekes módon nem volt címe, de volt belőle vagy 10 is. Alig maradt már hely az iromány színeveszett, molyrágta lapjain.
- Ezt ő írta? - kérdezte ámulatba esve Arabella.
- Igen. Volt tehetsége az íráshoz. - mondta Barton. - El szeretnéd olvasni? - érdeklődött.
- Persze. - bólintott az árva.
- Rendben van. Most amúgy mondanám, hogy akkor magadra hagylak, de mivel ez az én szobám, ezért az egy kicsit fura lenne. - nevette el magát a férfi.
- Ja, persze, akkor én megyek is. - kacagott a lány is az ajtó felé indulva.
- Köszönöm a könyvet. - mondta mielőtt elhagyta volna a szobát.
- Á, semmiség. Ennyivel azért tényleg tartoztam neked és a csapatnak. - legyintett Clint.
A lány az íjászra mosolyogva lépett ki a helységből, majd vette a nappali felé az irányt, mivel az közelebb volt. Már út közben is alig bírta ki, hogy bele ne lesegessen a könyvbe.
A nappalihoz érve bement a helységbe, majd az egyik kanapéra leülve kényelembe helyezte magát, s elkezdte olvasni a könyvet.
Ujjait végigfuttatva a kötet lapján szinte kirázta őt a hideg.
Nagyon izgatottt volt. Nem tudta, hogy Vincent értett az íráshoz. Már az is elég lett volna, hogy orvos akart lenni, de hogy még meséket írni is tudjon? Vajon mennyi mindent nem tudhat még apjáról?
Az első egyperceshez lapozva a lány már neki is ugrott a régi könyvnek.