𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

15. 𝕥𝕦́𝕝 𝕙𝕠𝕤𝕤𝕫𝕦́ 𝕟𝕒𝕡

Arabella a szünet utáni 2. keddi munkanapra kinyitva szemét zsörtöldődve fordult át bal oldaláról jobb oldalára.
Fáradt volt, tegnap későn feküdt le, mivel este levették a gipszét kezéről. Banner azt mondta, szerencsére nem kell semmiféle gyógytornára járnia, azonban ne nagyon erőltesse meg csuklóját. Arabella fáradt is volt, de még így is alig tudott valamit aludni. Hogy miért? Pietro aznap éjjel egy nővel töltötte az estét, aki igencsak hangosan viháncolt és ez bizony kristály tisztán áthallatszott a falon. Nem is csak ez lett volna a baj, hogy hangos, hanem az, hogy Arabellának ez még rosszul is esett. Kezdett komolyan érezni fiú iránt. Gyomrában ahányszor csak meglátta őt, egy furcsa görcs keletkezett, mely miatt teste összes pontján minden egyes libabőr képződött. Magának sem akarta vagy tudta teljesen bevallani, de talán kezdte nagyonis megkedvelni őt. Pietro féloldalas mosolya, búzavirág kék, ragyogó szeme és csípős, mégis édes illata teljes egészében beleégett agyába.
Talán ez nem is lett volna akkora gond, de semmit sem értett. Pár nappal ezelőtt kétszer majdnem megcsókolta őt, ennek tetejébe teste szinte még meg is jegyezte a fiú meleg érintését, Arabellának pedig akárhányszor eszébe jutott a fiatal, bőre ott bizseregni kezdett. Az esély viszont, hogy újra ilyen helyzetbe kerülne még a közeljövőben elég csekély, vagy valaha a szélvésszel, ugyanis az idegen nők ki - be járkáltak a szobájában nap, mint nap. A lányt ez nagyon összezavarta, nem igazán tudta, mi a helyzet kettejükkel, viszont rákérdezni nem mert. Mi van, ha olyan választ kap, hogy "Mégis mi lenne velük? Nagyon jó barátok, persze!". A hajadon már csaknem látta maga előtt, hogy a fiú ezt mondja, tehát ezt a lehetőséget el is vetette, bár nem mintha lett volna több is. Inkább csak várt a csodára, hátha megtörténik.
Arabella ágyából ásítva kikelve kezdett készülődni. Ma 8 órája is van Mr. Riguer - rel, sőt abból kettőn röpdolgozatot is írat vele. Kimerítő nap áll előtte, az biztos.
Miután felöltözött, és haját felkötötte egy copfba, felvéve csizmáját felkapta táskáját, majd sietve távozott szobájából, ugyanis már így is késésben volt.
Átlépve a küszöböt, kis híján beleütközött valakibe, aki határozottan nem a Bosszúállókhoz tartozott. Mielőtt ez megtörtént volna, a lány padló féket nyomva állt meg egy, azaz a tegnapi nővel szemben. Még jól emlékezett rá, amikor fülsüketítően kacarászva ugrándozott be Pietróhoz, aki már majdhogy tárt karokkal várta. Ugyanaz a fekete miniszoknya és mély dekoltázzsak ellátott, vörös blúz volt rajta, mint tegnap. Arcán a sok smink, melyet vélhetően szintén tegnap vitt fel bőrére, most el volt kenődve, szőke, derékig érő haja pedig kócosan hullott vállára. Jeges kék szeme könnyes volt.
A lány mogorva arc kifejezéssel mérte végig egy pillanat alatt Arabellát, aki csak tehetetlenül ácsorgott előtte.
Megdobva hosszú haját, jóformán fellökve Arabellát kerülte ki őt, s futott el sírva.
A nyolcas szobából hirtelen Pietro rontott elő, majd rohant el a megszeppent hajadon előtt és a duzzogó hölgyemény után, aki már a lépcsőn készült lemenni.
- Hé, várj már, nem úgy értettem! - kiabált a nő után a fiú.
- Azt nem lehet félre érteni, hogy "nem tervezek veled hosszabb időre, úgyhogy kérlek hagyd el a szobámat"! Örökre végeztem veled, Pietro Maximoff! Örökre! - üvöltötte vissza sírva a rejtélyes lány, mielőtt még eltűnhetett volna a szem elől.
A szöszke egy darabig csak hűlt helyét nézte, még gondolkodott rajta, hogy utána menjen - e, de inkább hagyta az egészet. Visszafordulva a lefagyott Arabellával találta szembe magát, aki viszont inkább elsüllyedt volna a talajban, csakhogy ne kelljen vele találkoznia, merthogy ezek után már végképp kerülte volna a fiú társaságát.
- Csövi, Bell! - köszönt a hős a lányhoz közeledve.
- Szia. - köszönt vissza az árva idegesen.
- Mi a helyzet? - kérdezte úgy Pietro, mintha mi sem történt volna az előbb.
- Semmi. Nekem most mennem kell, mert elkések az órámról. - mondta Arabella megpróbálva elslisszolni a fiú mellett, aki azonban elkapta kezét maradásra bírva őt.
- Hé, hé, ne olyan gyorsan!
- Pietro, nekem most komolyan mennem kell. - csavarta ki csuklóját a lány a szöszi szorításából, majd hagyta ott őt sietve.
Hátra sem pillantva gyorsan keresett egy liftet, majd amikor talált és belépett, végre kifújhatta benntartott levegőjét. Nem számított kora reggel ilyen jelenetre, bár jobban végiggondolva azért eddig sem volt ez a torony egy unalmas hely.
A lány a liftből kilépve az iroda felé vette az irányt, ahol szerencsére még nem volt senki, mert ha ott lett volna Mr. Riguer és 1 percet is várnia kellett volna, kapott volna a fejére, az biztos.
Az ajtó elé érve iskolatáskáját ledobva a földre a falnak dőlt, és sóhajtva csúszott le annak mentén.
- Mi van, kislány, talán asztma rohamod van, hogy ilyen élesen veszed a levegőt? - hallott meg maga mellett egy kekeckedő hangot, mely tanítójához tartozott.
- Nem, uram. - mondta fejét megrázva az árva, s odafordulva a személyhez. - Csupán fárasztó reggelem volt.
- Ó, akkor nem tudom, mi lesz veled ma. Mindenesetre ha kipurcannál, ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek. - tipegett oda az ajtóhoz apró lábaival a kulcsot a zárba helyezve az ősz férfi. Ez a megjegyzés Arabellát egy kicsit megmosolyogtatta ugyan, de azért még mindig nem volt a legjobb passzban.