𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐚 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝. • pietro maximoff ff.

16. 𝕖𝕕𝕫𝕖́𝕤

A lány iskolatáskájával a hátán lépett be a konyha helységébe arra számítva, hogy egyedül lesz. Sóhajtva csukta be maga után az ajtót, amikor egy élénk hang köszönt rá a háta mögül, amitől szinte ugrott egyet.
- Szia! - hallotta Wanda hangját.
- Jézusom, miért ijeszteget engem mindenki ebben a családban? - kapott szívéhez Arabella.
- Bocsi. Nem direkt volt, csak izgatott vagyok. - mondta a vörös beleszürcsölve erdei gyümölcsös teájába.
- Miért? - érdeklődött az árva letéve táskáját a földre, majd a konyhapulthoz sétálva levenni egy serpenyőt és neki állni reggelije elkészítésének. Választása most rántottára esett.
- Hát nem meséled el, mi történt tegnap? - kérdezte a Maximoff lány értetlenül, mire a tűzhelynél tevékenykedő hajadon tojást feltörő keze megállt a levegőben. El is felejtette, mi történt. Az újabb ostoba "majdnem csókot", amelyekből már annyira elege volt.
- Öhm... hát... - nyelt egy nagyot.
- Nem kell, ha nem szertnéd, csak érdekel. - kezdett szabadkozni Wanda, de Arabella csak leintette.
- Nem, adósod vagyok. - mondta a lány folytatva az étel elkészítését.
- Oké, reméltem, hogy ezt mondod, és nem kell játszanom az illedelmes kislányt. - szólt a boszorkány, az árva pedig eleresztett egy halk nevetést.
- Na jó, szóval ott kezdődött az egész, mikor venni akartam egy fürdőt, mert fáradt voltam, de azzal kellett szembesülnöm, hogy át kell mennem valakihez fürdeni, mert nem volt meleg víz, ráadásul ez akkor volt, amikor márcsak a törülköző volt rajtam. Ezután átmentem volna hozzád fürdeni, de te akkor már el is mentél, Natashához pedig mégsem sétálhattam fel egy szál törülközőben, az mégis egy másik emelet. És akkor kieséses alapon Pietróhoz kellett bekopognom. Nagyon kínos volt, ezért próbáltam gyorsan végezni a fürdőben, de amikor már mentem volna a szobámba, akkor képződött az a szituáció. - mesélte a lány a tojást kevergetve a serpenyőben egy fakanállal.
- Tehát, ha jól értelmezem, akkor ha nem nyitok be, megcsókol? - kérdezte Wanda.
- Hát, azt hiszem, igen. - mondta Arabella.
- Ú, bocsi, csak ott hagytam a kártyám és...
- Semmi baj, lehet, hogy nem is végződött volna jól. Majd jelentem is Tony - nak a hibát. - szólt a hajadon. - Hé, amúgy milyen volt a randid? - váltott témát vigyorogva.
- Valami isteni. Vízió nagyon aranyos volt, fizetett is helyettem, mivel én ott hagytam a pénztárcám. A kaja is nagyon jó volt, de ugye ő nem tudott enni, mert robot. Sajnáltam is, de azt mondta, hogy ne, mert hogy ő találta ki az éttermesdit. - magyarázta a mutáns.
- De azért ő is jól érezte magát? - érdeklődött Arabella kirakva 2 tányérba a sült tojást, s leülve Wanda mellé az asztalhoz.
- Igen, azt mondta, hogy szeret velem lenni, és visszafele az étteremből megfogta a kezem. - újságolta a vörös lelkesen.
- Tényleg? - mosolyodott el az árva is.
- Igen! - örvendezett Wanda is. - Azt mondta, hogy megismételhetnénk!
- Remélem, igent mondtál. - szólt Arabella, de tudta, hogy ráhibázott.
- Persze, miért, mit gondoltál? - felelte Wanda.
- És legközelebb hova mentek? - faggatózott a Barton lány.
- Még nem tudjuk. De én szívesen mennék el egyet sétálni. Hátha megint megfogja a kezem! - ötletelt Wanda lelkesen.
- Apropó, beszéltél erről már Pietróval? - kérdezte Arabella.
- Nem, még nem, majd este átmegyek hozzá. - válaszolta a boszorkány.
- Sok sikert. - mondta a hajadon.
- Köszi. Azért remélem sikerül. Már nem az utcán élünk, ahol meg kell védenünk egymást a világtól.
- Egyszer úgyis be kell látnia, hogy Vízió nem rossz ember. - szólt az árva. - Vagy mesterséges intelligencia. - zavarodott bele.
- Már majdnem ember, de az a lényeg, hogy nem a rossz fajta. De hé, neked nem suli van? - kérdezte a hősnő.
- De, miért? - értetlenkedett Arabella.
- És mikor kezdődik?
- 8 - kor. De mi a baj? - kezdet aggodalmaskodni a hajadon.
- Hát 8 óra 2 perc van. - mondta Wanda elnézve Arabella válla felett a faliórára.
- Basszus! - pattant fel Arabella székéről, majd felkapva hátára nehéz táskáját, már rohant is ki az ajtón.
- Bocsi, még beszélünk! - köszönt el a lány egyre csak irodák felé sietve.
Mikor már az út felénél tartott, farzsebébe nyúlt, hogy telefonján megnézze, mennyi az idő, de nem, a mobil nem volt ott. Ó, a fenébe is, a szobájában hagyta!
Egy satuféket nyomva a másik irányba kezdett futni, merre a szobáik is voltak.
A lépcsőn majdnem leesett, de viszonylag gyorsan odaért.
Táskája oldalzsebéből előkapva a kulcsát bedugta a zárba, majd megforgatva benne belépett(vagy inkább berontott) szobájába.
Igaza volt, telefonja az ágyán pihent, ledobva. Kifújva levegőjét kezébe vette, majd újra kirontott a mini lakásból.
A folyosón bekapcsolva a gépezetet meg szerette volna nézni, hogy mennyi az idő, de telefonja egy nem fogadott hívást írt ki egy ismeretlen számtól.
Egy pillantra megállt. December eleje óta nem igazán hívta őt senki. Rányomva ujjával a képernyővel újra tárcsázta a számot, hátha valami fontos ügyben hívta valaki. Füléhez téve a mobilt az illető 3. csengésre fel is vette.
- Na, végre, hogy visszahívtál, kislány! - hallotta meg benne Mr. Riguer házsártos hangját.
- Elnézést, jó napot, nem volt nálam a telefonom... - kezdte Arabella, de az idős tanár szavába vágott.
- Nem érdekes, az a lényeg, hogy ma nem tudok elmenni abba a nyamvadt kastélyba vagy mibe, mert elkaptam valami vírust, szóval csak annyit akartam mondani, hogy nyertél egy szabadnapot. - mondta.
- Ó, sajnálom. Jobbulást! - szólt Arabella a telefonba, de addigra az öreg már kinyomta a hívást. Hát, ezt bizony hamar elintézték.
A lány sóhajtva döntötte neki homlokát a falnak. Ezért kellett ennyire sietnie?
Hátat fordítva a vékonyka gipszkartonnak ülő pozícióba csúszott le. Halántékát masszírozva próbálta egy kicsit helyre rakni szívverése tempóját.
Az ajtó mellette hirtelen kivágódott, mire ijedten fordult oda.
A szobájából kilépő Pietróval találta magát szemben, aki amint meglátta őt, nagy mosoly terült el arcán. Felsőtestén egy kék, a múltkori futófelső feszült, lábain pedig egy fekete, adidas tréning nadrág volt. Cipője szintén adidas volt vállán pedig egy fekete edzőtáska fityegett. Nyilvánvalóan az edzőtermekhez készülődött, ez nem is kérdés.
- Szia, Bell! - köszönt a fiú a padlón ülő lánynak.
- Szia. - állt fel ő is a földről zavartan.
- Mizu? Lógsz a suliból? - kérdezte a szöszke cinkosan.
- Nem, csak a tanárom beteg és nem tud eljönni ma, úgyhogy ma nincs sok dolgom. - felelte Arabella.
- Ó, király. És mit akarsz ma csinálni?
- Hát, nincs sok tervem. Talán tanulok, ha már amúgyis azt kéne csinálnom. - mondta az árva vállát vonogatva.
- Ne csináld már, ne legyél már geek - arc! - heccelte a szélvész.
- Van jobb ötleted? - kérdezett vissza a lány.
A hős egy darabig elgondolkodott, de aztán váratlanul bekattant neki valami.
- Gyere el velem edzeni! - szólt.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet. Banner azt mondta, hogy ne nagyon erőltessem meg a kezem még. - rázta meg fejét a lány.
- Miért? Nem kell komolyan edzened és vigyázok rád. Tök jó lesz. Tanítok neked néhány önvédelmi mozdulatot. El tudnád képzelni, hogy bántanálak én valaha igazából is? - győzködte Pietro a lányt.
- Hát... - akart valami kibúvót találni a hajadon, de a szöszi nem engedte.
- Gyere már! Megígérem, hogy élvezni fogod! - nógatta Arabellát.
- Jó, jó, veled megyek. De várj meg, mert nem épp farmerban akarok verekedni, átöltözök. - mondta a lány, majd szobájába belépve ledobta táskáját és gardóbja felé vette az irányt.
Választása egy egyszerű, fehér atlétára, egy fekete leggingsre, illetve egy nike márkájú, szürke és kéke szín vászon sportcipőre esett. Haját egy lófarkoba kötötte, és már kész is volt.
- Oké, mehetünk. - sétált ki az ajtón a lány a folyosóra.
- Klassz, akkor gyere! - indult el Pietro az edzőtermek felé.
Az alagsorba érve a két fiatal bement a folyosó első ajtaján, ahol az edzőterem is volt.
Az egész helységben csend volt. Rajtuk kívül senki sem tartózkodott ott.
Pietro letéve táskáját a fal mellé leguggolt mellé, majd kivéve belőle 1 - 1 pár ugyanolyan, fekete boxkesztyűt, majd a kisebbikeket Arabella felé nyújtotta.
- Tessék, ezt már kinőttem.
- Köszi. - vette ki kezéből a lány.
A fiú a táskában kutakodva még kihúzott 4 darab fáslit.
- Add ide a kezed! - utasította a hajadont, mire ő eleget tett neki.
Pietro finoman, mégis gyors mozdulatokkal kezdte feltekerni Arabella kezére a fehér anyagot. A lány bőre ott bizsergett, ahol hozzáért ujjaival.
Mikor végzett, az övére is feltekerte a fáslit, majd felvette boxkesztűjét is.
Arabella miután látta, hogy a fiú ezt teszi, ő is felhúzta kezére őket.
- Na, gyere, menjünk. - biccentett fejével a szöszke a ring felé felállva a földről.
Az emelvény színes kötelein átbújva Pietro felmászott rá, és kezét nyújtva Arabellát is felsegítette a zsinórokon keresztül.
  Miután mindketten alaposan bemelegítettek, nehogy megint eltörjön valamelyikük keze, készen álltak az edzésre.
- Na, kezdhetjük! - csapta össze tenyere helyett most ökleit Pietro, mivel a boxkesztyű szabása miatt mozgása is korlátozott volt.
- Rendben. Mit csináljak? - érdeklődött a lány.
- Tudod, hogy mi a kiinduló pozíció? - kérdezte a szélvész, mire a hajadon megrázta fejét.
Pietro az árva mögé lépve megtámasztotta őt derekánál, majd hátulról megfogta kezeit. Arabella szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni, arcbőre pedig sebesen váltott vörösbe. A borsmenta kellemes illatát is erősebben kezdte érezni, mint eddig.
- Jobb kezes vagy? - kérdezősködött újra.
- Aha. - jött a válasz a megilletődött árvától.
- Akkor a bal kezeddel védd az arcod, a jobbal pedig a tested, bal lábad pedig legyen előrébb, mint a jobb. - magyarázta a fiú a Arabella kezeit a megfelelő helyre téve, majd megemelve a vékony lányt, bal lábát az övével előre csúsztatva egy kicsit.
- Okés. Azt hiszem, megvan. - mondta erősen koncentrálva az árva.
- Klassz. Akkor most próbálj meg támadni. - kerülte meg őt a fiú és állt vele szembe újra.
A hajadon egy kicsit hezitálva próbált lendületet venni, s öklével megütni a szöszkét, de a mozdulat elég gyengére sikeredett, Pietro pedig meg sem tántorodott a kis ütéstől, mely kulccsontját találta el, sőt, még el is nevette magát.
- Ne röhögj már! - lökte meg Arabella a vállát, ám a futót nézve ő is majdnem rákezdett. - Különben is azt ígérted, hogy élvezni fogom! Én ezt nem élvezem! Taníts!
- Jó, bocsi, folytassuk. - hagyta abba nagy nehezen a jóízű kacagást a fiú.
- Na, tehát, hogy üssek? - kérdezte a lány. Pietro megint megkerülte Arabellát, és jobb kezét megfogva megmutatta, hogy csinálja. Állát időközben a lány nyakhajlata és válla közti részen pihentette. A hajadon hátán a hős levegő vételének hatására végigfutott a hideg.
- Szóval miközben az öklöd a levegőben van, forduljon el, de vigyázz arra, hogy amikor megütsz, tartsd a csuklód, különben kiugrik. - szimulálta a lány kezén, hogy is kéne végrehajtani a mozdulatot.
- Rendben. Szerintem menni fog. - mondta egyszer kipróbálva a technikát és a levegőbe boxolva Arabella.
- Várj már, kihagytam valamit. - mondta a fiú komolyan, miután újra beállt a kezdő pozícióba.
- Mit? - ráncolta homlokát Arabella naivan.
- Üss erősebbet! - nevetett fel Pietro újból, mire a lány megforgatta szemeit.
Arabella aprókat kezdett el pattogni ütése sebességének fokozásához. Izmait megfeszítve kissé hátulról indítva kezét egy hatalmas ütést vitt bele Pietro arcának a közepébe, szöszke viszont rossz helyre védett, így azonnal orrához kapott, melyet a lány is eltalált. Időközben az egyensúlyát is elvesztette, egyik lábát hátra téve a másik megakadt benne, így a hős egy nagy puffanással a földön végezte.
- Jézusom! - kiáltott fel Arabella is. - Bocsánat, nem direkt volt, én nem akartam... - nyújtotta kezét a férfiúnak, hogy felhúzza, de ahelyett, hogy ez megtörtént volna, Pietro magára rántotta az addig térdein támaszkodó lányt, mire ő egy riadt sikkantást hallatott.
- Pietro! - rivallt rá.
- Bell? - húzta az agyát a fiú vigyorogva.
- Te meg mit csinálsz? - támaszkodott meg kezein Arabella Pietro karjai mellett a hanyatt fekvő hősön hasalva.
- Hé, te küldtél a földre! - mondta Pietro a lányt hibáztatva.
- De te mondtad, hogy üssek nagyobbat, ráadásul ez most sokkal jobb is volt az előzőnél! - szólt a lany is. - Oké, nem érdekel, jól vagy? - szedte le Arabella kezéről a boxkesztyűit s zavartan leszállva a fiúról két keze közé véve borostás arcát megnézte, hogy nem okozott a neki sérülést, de hála az égnek, nem.
- Nagyjából. - mondta Pietro.
- Nem akartalak bántani.
- Azért elintézted. - mosolyodott el a fiú a lány anyáskodásán, majd derekánál fogva újra lerántott szorosan maga mellé. A lány kezét az övébe csúsztatva feküdtek ott a ring közepén.
- Mit csinálsz? - kérdezte zavartan elnevetve magát.
- Én? Én ugyan semmit. - felelte a fiú még jól emlékezve arra, ami szilveszterkor a nappaliban történt köztük, Arabella pedig erre még az épp szabad tenyerébe temette arcát. Pietro csak nevetve kezdte cirógatni a lány kezét.
- Ne legyél már ilyen ideges, Bell. Ezt már egyszer elmondtam. Érezd magad kényelmesen mellettem, nem lesz tőle semmi bajod. - noszogatta a hajadont a szöszke, s mellkasára támasztva a lánnyal összekulcsolt kezeiket és közelebb húzta magához őt.
- Esküszöm, hogy nem direkt csinálom. Valahogy ösztönösen jön. - mondta Arabella. - Te nem éreztél még úgy valaki mellett, hogy majd szétrobban a mellkasod a szíved dobogásától? - rukkolt elő a hasonlattal az árva, de amint ezt kimondta ajkait beharapva zavartan lehunyta szemét egy pillanatra kínjában, de meglepetésére Pietro válaszolt kérdésére.
- De igen. Egyetlenegy személy mellett. - szólt a fiú.
- Ne érts félre, de te tényleg éreztél már így? Mármint pont te? Vagyis... - akarta átfogalmazni a lány mondandóját, mert hirtelen a meglepettség kezdett belőle beszélni, de a hős közbevágott.
- Igen, ahogy mondod.
- Tényleg? És kivel? - kérdezte a választól félve Arabella, mire a fiú csak elfordítva fejét tekintetébe fúrta búzavirág szemeit mintha csak azt mondaná, "komolyan kérded?".
- Ó. - esett le a lánynak is, aki abban pillanatban nagyon butának érezte magát. Pietro ezen csak felkacagott.
- Úgy imádlak, Bell. - hintett egy lágy csókot Arabella kezére szájához emelve azt. Ő erre ha lehet, még az eddiginél is pirosabb lett. A fiú tudta, hogy a hajadon nem igazán tud vagy fog megszólalni, ezért folytatta. - Nos, tehát, akkor így érzel a közelemben? - kérdezte, mire a lány rájött, milyen hülyeségeket is beszélt ő 2 perccel ezelőtt.
- Hát... sok mindenkijében... - hazudta, de Pietro átlátott rajta.
- Aha... - bólintott egy bújkáló mosollyal. - És csak az én közelemben vagy ilyen rák vörös?
- Csak amikor ilyet kérdezel. - mondta Arabella.
- Értem.
- Amúgy tudod, hogy mi a fura? - nézett rá a lány a mutánsra.
- Mi?
- Te nem is így szoktál viselkedni. Hol a szarkasztikus, egoista Pietro Maximoff, akit megismertem? - vonta fel szemöldökét mosolyogva az árva.
- Pietro Maximoff - nak van egy ilyen oldala is, amit csak kevesek láthatnak. - szólt a fiú megszorítva Arabella kezét.
- Szeretem Pietro Maximoff - nak ezt az oldalát. - jegyezte meg a lány, mire a szélvész csak hajába temette arcát.
- Élvezd ki, amíg lehet. Ritka alkalmak egyike, hogy legyőzi a másik személyiségemet. - motyogta a lány loboncába.
- Tudod, amikor megismertelek, soha sem gondoltam volna, hogy egyszer... khm... szóval, hogy ilyen kapcsolatot fogok ápolni veled. - kezdte a lány már - már ösztönösen, de később inkább ezt is visszaszívta volna.
- Tényleg? Pedig nem sokan tudnak ellenállni elsőre Higanyszál csábjának. - mondta a fiú viccesre véve a figurát.
- Ha már itt tartunk, neked mi volt az első benyomásod rólam? - kérdezte Arabella.
- Hát, nem tudom. Különleges voltál a szememben, épp azért, mert nem tapadtál rám, mint ahogy sokan szoktak. Először kaptam emiatt egy kisebb sokkot, de túléltem. Ja, és határozottan tetszettél. - mesélte a hős.
- Komolyan? - lepődött meg az árva.
- Igen. Szépnek találtalak. - erősítette meg Pietro, majd a hajadon szemébe nézett. - És azóta semmit sem változtál. - mondta, mire a lány csak zavartan témát váltott.
- Kérdezhetek valamit? Hogy kerültél ide a Bosszúállókhoz Wandával? - érdeklődött. - Csak most ugrott be, hogy még el sem meséltétek.
- Hát, ez nagyon hosszú. - hajtotta hátra fejét Pietro. - De nem gond. Melyik résztől akarod hallani?
- Elég csak azt, hogy hogyan kerültél ide, nem kell a H.Y.D.R.A - s dolgot elmondanod, ha érzékeny téma. - válaszolta Arabella.
- Nem, akkor inkább elmondom azt is, ha szeretnéd. - mondta Pietro. - Tehát úgy kezdődött az egész, hogy Sokoviában éltünk a szüleinkel, de 10 évesen megsemmisült a lakásunk egy bombázás miatt, ők pedig meghaltak. Arról a bombázásról azért csak hallottál már, nem? - ugratta a fiú Arabellát.
- Azért ilyen tudatlan meg nem vagyok. - mondta sértődötten. - Mindegy, folytasd.
- Oké. Szóval volt az a bombázás és mi még pont túléltük, de borzalmas volt. 1 napig az ágy alatt dekkoltunk, mert egy bomba 1 méterre volt a fejünktől, az az egy darab nem robbant fel. Tudod mi volt ráírva? Stark. Stark neve. Azért nyilván kimentettek minket, de nem volt egy leányálom. Szóval így történt, hogy megárvultunk. Nekünk sem volt rendes rokonunk, ahogy neked sem. Árvaházba kerültünk volna, de azt is lebombázták. Sokoviában így sok megárvult gyereket átszállítottak egy másik városba, de mi mindenáron ott akartunk maradni Wandával, és így kerültünk utcára. Így idősebb fejjel jobb lett volna, ha nem játszuk a "kemény gyerekeket", de ez ment 4 évig. Addig ott aludtunk, ahol tudtunk, azt ettünk, amit találtunk. Nehéz volt. Egész végig Stark - ot hibáztattuk. Már felakartuk adni, de akkor jött Strucker és a H.Y.D.R.A emberkísérketei. Jelentkeztünk rá Wandával, mert bosszút akartunk állni Tony - n, de az egész szörnyű volt. Kínoztak, mivel azt hitték attól erősödünk és folyton folyvást szereket adtak be. Különféle szerekkel kísérleteztek is rajtunk, amik nem hatottak, ráadásul még Wandától is el voltam zárva. Ez ment 2 évig nagyjából. Ott elvesztettem az időérzékem. De aztán jött a Tesseract, ami tényleg hatásos volt. Annak köszönhetem az erőm is. Ja, meg hajam, de az mindegy. - jegyezte meg közben a fiú, Arabella erre pedig haloványan elmosolyodott. - Mindegy, szóval ezután a Bosszúállók megtalálták a bázisunkat, mert azt az idióta követ keresték és el is vitték egy kis harc után. Ezt követően Banner és Stark megalkottak egy Ultron nevű mesterséges intelligenciát, aki arra szolgált volna, hogy megvédje a Földet, de valahogy ellenük fordult és megakarta őket ölni. Strucker - t sikerült is. Mi ezután felkerestük őt és neki kezdtünk dolgozni, mert ugye ott volt a tökéketes bosszú lehetősége. Mielőtt viszont Ultron beakarta volna végezni a munkát, csinálni szeretett volna magának vibrániumból egy testet és akkor Helen Cho, egy tudós segítségével létre is hoztunk egyet. Persze, Wanda és Ultron közben manipulálta őt, mert máshogy nem ment volna bele. Aztán elkezdtük áttölteni Ultront a testbe, de a húgom belenézett a fejébe és akkor nem azt látott, amit szeretett volna. Azt látta, hogy a Föld elpusztul. Ultron szerint a Földet úgy lehet megóvni, ha elpusztítjuk. Ezután mi átpártoltunk inkább a Bosszúállókhoz, akik megszerezték a testet, és áttültették bele Jarvis - t, Stark egyik programját, akit Ultron szintén megölt. Így képződött Vízió. Ő velünk volt. Ezután Ultron Sokoviára szabadított több ezer ellenséges robotkatonát, a várost pedig felvitte valahogy repülni hogy aztán majd kellő magasságból becsapódhasson a bolygóba és minden elpusztuljon, csak ő ne. Nekünk egy feladatunk volt. Evakuáltunk és robotokat öltünk. Közben megérkezett Nick Fury is egy óriás repülő cuccal, amire kimenekíthettük a civileket. Miután nagyjából mindenkit kivittünk és megvolt a terv, miszerint még az égben felrobbabtjuk a várost, Clint még talált bent egy kisfiút a piacon aki bentragadt és amikor épp vitte volna ki, Ultron bombázni kezdett egy vadászgépről ránk. Clint - et pont eltalálták volna a golyók, de félre löktem, és így engem lőttek le én pedig eszméletemet vesztettem. Közel 2 hónapig feküdtem kórházban ezután. És a helye is megmaradt. - mondta, majd húzta fel kissé felsője szélét ahol való igaz, egy sebhely terjengett. - Ilyenekből van még bőven a testemen.
Arabella óvatosan megérintve a fiú medencecsontján lévő, viszonylag kis heget jóformán borsódzani kezdett a háta.
Pietro ezt csak nyugodtan hagyta.
- Szóval ezért vagy olyan jóban Clint - tel? - kérdezte a lány.
- Igen. - bólintott a szöszke.
- Sajnálom, hogy ilyeneket kellett átélned. - mondta a hajadon visszahúzva a fiú pólóját.
- Ne sajnáld, már jól vagyok. Itt tömöm egész nap a fejem és idegesítek mindenkit. Kell még más? - kérdezte szarkasztikusan a fiú. A Barton lány felnevetett.
- Nem hinném. - mondta Arabella. - Egyébként meg ha Sokoviából származol, hol az akcentusod? Nem is értem, hogy csak most tűnt fel. Miért nincs akcentusod? - ráncolta homlokát értetlenül az árva.
- Ó, hogy az? Nathasa megtanított minket elnyomni, mert ugye ő orosz és ő egyszer már csinált ilyet. A kémkedéshez meg a hősködéshez muszáj volt ezt megtennünk, mert még árulkodó jel lett volna, és ha olyan van, valaki felismer egy olyan küldetésen, ahol nem szabadna. Egy idő után már annyira megszoktam ezt, hogy automatikusan így beszélek már. De még megy. Valahol mélyen még azt hiszem, megvan. - magyarázta Pietro. - Várj, megpróbálom. - köszörülte meg torkát. - Na, valami ilyesmi. - kezdett beszélni alig érthetően, szerb beütéssel, melyet megfűszerezett még egy kis orosszal és brittel is. Hangja ettől legalább 1 oktávval magasabb lett, ami akaratlanul is megnevettette a kezét szorongató, testéhez simuló lányt. Édesnek találta az akcentust, ugyanakkor vonzónak is.
- Ez nagyon... egyedi. - mondta nevetve.
- Talán nem nyerte el e tetszésed, Bell? - kérdezte incselkedve a fiú.
- De. Nagyon elbűvölő. - mosolygott Arabella.
- Ugye? Vonzza a csajokat. - szólt Pietro. - Amúgy csak úgy megjegyezném, hogy van sokovia - i altatódal is. - mondta, a hajadon pedig erre kérlelően pillantott rá. Mikor ezt a futó is észrevette, felhorkanva kezdett ellenkezni.
- Biztos, hogy nem fogok neked itt kántálni. Nagyon szar hangom van, amúgyis elfelejtettem már a felét. Nem, nem, ezzel a kéréssel fordulj a húgomhoz. Én vállaltam az akcentus részét, ő fogja a dalolászást. - akadt ki a szöszke, amitől Arabella csak még inkább nevetett.
- Nem lehet olyan rossz. - noszogatta a lány.
- Harmadikban majdnem megbuktam énekből, szóval... - húzta el száját a fiú.
- A harmadikas ének tananyagban nem csak énekelni kell. - emlékeztett őt az árva. - Nem lehet, hogy csak lusta voltál és nem tanultad meg a szolmizációs jeleket rendesen? - nézett a plafont bámuló Pietróra a lány.
- Meglehet, hogy az is közrejátszott benne... - mondta. Arabella elkuncogta magát. - Mindegy, nekem kezd fájni a hátam, nem túl kényelmes így a földön feküdni. Ha lehet, ezt legközelebb valami puha dolgon, például valamelyikünk ágyán rendezzük le, okés így? - fordult az elpirult lány felé.
- Öhm...
- Rendben van, Bell, ezt igennek veszem. - mondta a fiú rákacsintva. - Na, gyere, menjünk. - pattant fel Arabellát is felkapva, aki megrémülve a lendülettől ijedten Pietro nyaka után kapott.
- Khm... köszi. - eresztette el a szélvészt zavartan.
- Szívesen, máskor is. - mosolygott rá Pietro.
Összeszedve szétdobált boxkesztűiket és leszedve a kezükre tekert fáslikat bújtak ki a ringből, majd rakták el őket a szöszi táskájába.
Útjuk szobájuk felé csendben telt, ez viszont nem a rossz fajta csend volt. Egyszerűen csak némán élvezték egymás társaságát. Szavak nélkül is megértették egymást.
- Köszi, hogy visszakísértél. fordult Arabella Pietro felé, mikor odaértek az ajtókhoz.
- Hát, amúgy akkor is ide kéne jönnöm, ha nem kisérnélek vissza. - biccentett fejével szobája felé a fiú. - Azért még megismételhetnénk néhányszor ezt az "edzést" a jövőben. - rajzolt ujjaival macskakörmöket a levegőbe.
- Szerintem is. - bólintott Arabella is mosolyogva.
- Szia, Bell. - küldött még egy utolsó pillantást a szöszke a lánynak, mielőtt beléphetett volna a lány melletti ajtón.
- Szia... - köszönt el Arabella is.
A hajadon jó darabig csak állt ott és azt a részt nézte, ahol előbb Pietro állt. Nem is tudta, mit érez. Egyben biztos volt. Ez a szőke fergeteg az őrületbe kergeti őt.

Hi! Itt vagyok egy újabb résszel, amivel most esküszöm, hogy kivételesen meg is vagyok elégedve. Azt hiszem, ez az eddigi kedvencem. Nektek melyik a kedvenc részetek? Írjátok meg komiban, és ha tetszett, vote - oljatok. További szép napot!❤