Medicopter 117 fanficiton

Kutatás

Thomas

A nappali műszakot jobban szerettem, mert olyankor este otthon lehetek a gyerekeimmel. Szerencsére ma nem kellett huszonnégy órás műszakot vállalnunk, a Berthesgardeni kollégák átvették az éjszakát, így már csak tíz perc volt vissza a műszakból. Alig vártam, hogy végre vége legyen ennek a napnak, négyszer szálltunk fel, abból kétszer riasztottak minket tévesen, persze a biztosító hallani sem akar arról, hogy ők fizessék ki azt a két bevetést. Az új dokira néztem, már két hete itt van, kezd lassan beilleszkedni, bár még mindig fura, hogy nem Mark jön velünk. Immár nem voltunk az a csapat mint rég. Az órára pillantottam a mutatók gyorsan haladtak és már csak alig néhány pillanat választott el minket a végtől, de akkor mintha csak tudnák, hogy nagyon szeretnénk haza menni, megszólalt a szirénánk.

- Medicopter 117 itt a Központ. Egy kislány eltűnt az erdei túra közben. Légi támogatást kérnek a kereséshez. Hochberg közelében látták utoljára, pontos adatokat a helyszínen közölnek - mondta a diszpécser.

- Itt a Medicopter 117 bázisa, értettük máris indulunk - válaszoltam a központnak.

A fekete kabátomat levettem a fogasról és a helikopterhez siettem. Beültem a pilóta székbe és elkezdtem felkapcsolni a műszereket. A GPS-en beállítottam a helyszínt és csekkoltam a légteret. A fordulat szám elérte a 100%-ot és a magasba emeltem a madárkát. Tíz perc volt a repülés, egyre sötétedett és a hőmérséklet is jelentősen lecsökkent, emiatt sietnünk kellett. Felkapcsoltam a külső kereső lámpát, hogy jobban lássam az előttem elterülő tájat. Szerencsére a kemping parkolójában biztosították a landolás feltételeit, így letettem a helikoptert és leállítottam a rotort. A többiek után siettem és csatlakoztunk a hegyimentők csapatához, akik a földön kezdték meg a kutatást.

- Rendben, most hogy megérkezett a légi segítség elmondom, hogy hogyan fog zajlani ez a kutatást. A lányt utoljára itt látták, pár órával ezelőtt, szóval nem mehetett olyan messze. Mi földi úton keressük őt az erdőben, maguknak meg az a feladatuk, hogy a szóba jöhető épületeket átnézik. Két kilátó, három elhagyatott épület és egy szálloda van a közelben, de túl messze ahhoz, hogy gyalog menjünk. Miután végeztek ezen helyek átkutatásával repüljenek vissza, a többit megbeszéljük akkor - mondta a kutatást irányító férfi.

- Értettük - biccentettem és vissza indultunk a helikopterhez.

A szállodánál kezdtük mivel ott letudtunk szállni. Három szintes épület volt és eléggé lepukkantnak tűnt a hely, nem gondoltam, hogy valóban van itt még valaki aki él. Amikor beléptünk az aulába meglepődtem, belsőleg nem tűnt annyira rossznak ez az épület. A recepciósnak megmutattuk a lány képét és engedélyt kértünk az épület átfésülésére, de sikertelenül jártunk, itt senki nem látta a lányt. Így hát vissza ültünk a gépbe és folytattuk a keresést.

- Fiúk ezen a térképen van még egy hely. Az elhagyatott fakitermelő, ott még nem jártunk - mondta Carina.

- Megnézhetjük, de van egy kis problémánk. Vissza kell térnünk a bázisra tankolni - néztem a kerozin mutatóra, ami közelített a nullához.

- Menjünk oda, mi körbe nézünk te pedig addig vissza mész tankolni - vázolta fel az ötletét Peter.

- Nekem megfelel ha nektek is - biccentettem. Őket kiraktam a helyen, míg én elindultam vissza a bázisra.

Peter

Néztem a távolodó helikopter és sóhajtottam. A műszakunknak már órák óta vége volt, de kötelességünk volt segíteni. Felkapcsoltam a zseblámpát és körbe pillantottam, rengeteg helyet kellett átnéznünk. Sötétben nem volt célszerű szét válni, de muszáj volt haladnunk. Felvettem a kesztyűt mostanra az idő rendkívül lehűlt, az esélyek pedig csökkentek. Apró neszeket hallottam, így követtem a hangokat és egy lyukhoz értem.

- Haló van itt valaki? - kiáltottam.

- Segítség!! - jött a lány hangja.

- Te vagy az Petra? Én Peter Berger vagyok, szanitéc. Téged kerestünk, feltudsz mászni? - kiáltottam.

- Igen én vagyok, kérem segítsen. A lábam beszorult és azt hiszem eltört.

- Kihozzunk onnan, ne aggódj - próbáltam nyugtatni.

- Nagyon fázom, kérem vigyenek ki innen.

Elővettem a rádiót és jeleztem Carinának, hogy megtaláltam a lányt, majd értesítettem a hegyi mentőket végül pedig Thomassal vettem fel a kapcsolatot. Szerencsére már a közelben járt, így mondtam neki, hogy landoljon ott ahol hagyott minket. Gyorsan szóltam Petrának, hogy el kell mennem, de megígértem neki, hogy vissza jövök, majd az épp odaérkező helikopterhez siettünk.

- Hogyan akarod kihozni? - nézett rám Carina.

- Fejjel lefele leereszkedem - mondtam.

- Nem, az nem fog menni - próbált lebeszélni, de nem érdekelt.

A sárga mentőhevedert magamra akasztottam, a sisakomra ráraktam a fejlámpát, majd elővettem egy gumi szalagot amit a bokám köré tekertem. Miután rögzítettem magam a csörlőn szóltam Thomasnak, hogy kezdhetjük. Szerencsére a lyuk felett nem igazán volt már tető, a legtöbb része beszakadt, így akadálytalanul sikerült a résbe ereszkedni. Pár méterrel később megpillantottam a képről ismert lányt. Jeleztem a fentieknek, hogy állítsák meg a csörlőt, majd lenéztem.

- Megígértem hogy vissza jövök - mosolyogtam rá.

A lábáról leemeltem a csövet, majd a sárga hevedert rátettem és mondtam neki, hogy fogja erősen a kezem. Jeleztem Thomasnak, hogy lassan felhúzhatnak. Jó volt újra lábon állni. Pár percig lüktetett a fejem, de aztán a vérkeringésem normalizálódott.

- Peter, kell egy branül és egy infúzió. Előtte melegítsd fel kicsit, a testhőmérséklete jelentősen lecsökkent. Petra felmelegítünk és elviszünk téged a Traustein-i klinikára. A szüleidet értesítik ott fogtok találkozni rendben? - nézett rá a doktornő.

- Köszönöm hogy kihoztak onnan - ölelt át mindkettőnket a lány.

A szállítás már egyszerű meló volt, a kórház már várt minket. Landolás után mindketten bekísértük az ijedt lányt. Átadtuk az orvosnak a pácienst és a hordágyat kézbe véve elindultunk a helikopterhez.

- Mond csak Peter ezt a fajta mutatványt hányszor hajtottad végre? - kérdezte hirtelen Carina.

- Egy ideig számoltam a kötélmentéseket, de már nem tudom pontosan. A fejjel lefelé lógást kb. háromszor talán négyszer hajtottam végre, általában szeretek talpra érkezni - mosolyodtam el.

- Klassz voltál ma - dicsért meg.

Valamikor hajnalban értünk vissza a bázisra, biztosan a reggeli műszakkezdés előtt, mert Oliver a fiam az asztalnál ült és a többiek is már megérkeztek. Átöleltem a fiamat, olyan jó, hogy végre velem él, majd kezet fogtam Enricoval aki a babával volt elfoglalva.

- Jól viselkedett? - kérdeztem a szanitécet.

- Remek kis srác Peter, segített megfürdetni este a babát. Annyira hasonlít rád, nem lepődnék meg ha egyszer szanitéc válna belőle - nézett rá.

- Remek, átöltözök és haza viszem őket. Este találkoztunk - tettem hozzá és bevonultam az öltözőbe.