Medicopter 117 fanficiton

Prológus

Peter

A társalgóban ültünk és figyeltük a meccs közvetítését. A Bayern állt nyerésre, aminek mindenki nagyon örült, hisz idén volt lehetőségünk kijutni az EB-re. Épp a labdát a kapuba rúgták, amikor megszólalt a sziréna, ami azt jelentette hogy valaki bajba került.

- Központ a Medicopter 117-nek. Tűz ütött ki egy lakó házba, többen súlyosan megsérültek. Az eset Trausteintól délre történt. A GPS- koordinátákat rádión közöljük.

- Itt a Medicopter 117 bázisa. Értettük indulunk - nyomtam le a rádió gombját.

A székről felvettem a bélelt dzsekimet, tél lévén muszáj volt rendesen felöltözni, majd a táskámat kézbe véve a helikopter felé siettem. Thomas már a helyén ült és a műszereket kapcsolgatta és Mark is már a széken volt. A táskát bedobtam a helikopterbe, majd én is elfoglaltam a helyem és elindulhattunk a helyszínre. Miután a pontos GPS - koordináták is a birtokunkba kerültek elkezdtem megkeresni a térképen, hogy navigálni tudjak. Egy farmhoz repültünk, távol a várostól. Az épület mindkét szintje lángolt, amikor mi oda érkeztünk, a tűzoltóság emberei pedig még nem érkeztek meg. Thomas a pajta mellett landolt, tisztes távolságra a tűztől. Amint a csúszótalp érintette a talajt mi kipattantunk és azonnal az égő épülethez siettünk. Belülről hallani lehetett, hogy valaki keservesen jajveszékel, egymásra pillantottunk és Mark mindenféle magyarázat nélkül az ajtóhoz lépett. Kinyitotta a szerkezetet és bement az égő épületbe, de aztán az ajtó becsapódott mögötte és valami felrobbant a házban.

- Mark!!! Mark!!! - kiáltottam és közben elővettem az adó-vevőt és próbáltam kapcsolatot létesíteni a dokival, de nem ment, csak az égő fa ropogását lehetett hallani.

Megpróbáltam a lehetetlen és én is beakartam jutni, de az akkor oda érkező Thomas fogott le. Pár pillanattal később megérkeztek a tűzoltók, azonnal felvázoltuk a helyzetet, így beküldtek két embert keresni de soha nem találták meg a testet. Valószínűleg a robbanás mindent felemésztett. Nem tudtam elhinni, előbb Michael távozott el a tanúvédelmi program miatt, most pedig Mark az akit soha többé nem fogunk látni, pedig annyira jó barát volt. Egy kósza könnycseppet letöröltem a szemem sarkából és Thomasra pillantottam, akit szintén sokkolt a százados szavai. Pár percig még figyeltük az eseményeket, hátha valami tévedés történt de nem, el kellett fogadnunk hogy Mark meghalt. A helikopterhez sétáltunk, a táskákra néztem, pár perccel ezelőtt még az orvos fogta kézbe. Sóhajtva beraktam a helyükre, majd én az első széken foglaltam helyet és elindulunk a bázisra. Nem szóltunk a többieknek, tudtuk hogy úgy is a bázison vannak, hisz a műszakjuk tíz perce kezdődött el. Ahogy közeledtünk a támaszpont felé egyre jobban ideges lettem. Nem csak el kellett mondanunk Mark halálát, de látnunk kellett a reakciójukat. Végül landoltunk a fa leszálló pályán, megvártam amíg Thomas leállítja a rotort, majd mindketten kiszálltunk a gépből. A többiek a hangár előtt álltak, Biggi ma vette fel újra a munkát, így minket vártak, hogy ünnepeljünk. Karin lépett elénk és kérdőn nézett ránk.

- A bevetésen történt valami - kezdte Thomas, de nem tudta tovább folytatni, eleredtek a könnyei és szorosan magához ölelte Karint.

- Mark bement egy égő épültbe,10 de a tűz oxigénhez kapott és felrobbant egy gázpalack. Nem élte túl, túl közel volt a centrumhoz - mondtam.

- Nem, ez nem lehet igaz. Hazudsz!! - kiabált Biggi, tudtam hogy neki fájó volt, hisz Gabi majdnem pontosan így veszítette életét.

Enricoval összenéztünk egy pillanatra, én egy aprót bólintottam és átvettem Biggitől a babát, hogy aztán a férje karjaiba találjon menedéket.

Így álltunk öten a hangár előtt és nem tudtuk mi legyen a következő lépés...

Pár nappal később

A temetést tegnap tartották, igaz nem volt test, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy méltó búcsút kapjon. Ma pedig újból munkába kellett állnunk, bár mi hivatalosan még nem dolgozhattunk. Az új orvos ma fog érkezni, Karin szeretné látni munka közben. Furcsa lesz megszokni egy új kollégát, bár amikor erre tettük fel az életünket számolni kellett ezzel. Megcsörrent a telefonom, ránéztem a képernyőre, de nem volt ismerős a szám, így fogadtam a hívást. Szinte azonnal felismertem a hangot, Stella volt az, a volt feleségem. Pár percig magyarázott valamit, majd a tárgyra tért és ha most az országban lenne azonnal felkerestem volna. Mindenféle telefonálás vagy megbeszélés nélkül feltette az öt éves fiunkat egy gépre és most valahol Németország felé tart. Nem is értettem, hogy hogyan lehetséges ez. Sokszor veszekedtünk, de szerintem ez volt az, ami végleg kiborította nálam a bilit. Akkora hangerővel kezdtem neki magyarázni, hogy még a belvárosban is hallani lehetett a hangomat. Mondtam és csak mondtam a magamét, nem bírtam tovább tartani a dühömet, pár percig mindenki engem figyelt, Enrico aztán kivette a kezemből a telefont és elkezdett olaszul beszélni. Arról már hallottam hogy ez a nemzetiség nagyon tud vitatkozni, de még soha nem halottam Enricot ilyen folyékonyan beszélni. Ha én dühös voltam akkor a férfi egyenesen lángolt, a nyelve pörgött, azt hittem mindjárt kifogynak a szavak de nem, csak mondta a magáét. Végül a készüléket átadta, de a vonal már bontódott. Mindjányan kérdőn néztünk rá, kíváncsiak voltunk mit mondhatott a testvérének.

- A gép este fog landolni, egy légiutas kísérő fog várni rád. Sajnálom Peter a húgom egyszerűen felelőtlen, hogy felneveljen egy gyereket, de ezt nem fogom annyira hagyni. Ha kell a bíróságra viszem az ügyet, Stella ezt nem teheti meg egy kisgyermekkel. Az unokatestvéremről van szó a francba - emelte fel a hangját. Eddig sose hallottuk kiabálni és dühöngeni ennyire, talán az apaság megváltoztatta őt. Egyet kellett vele értenem, Oliver jobbat érdemel mint Stella.

A beszélgetésünket egy autó hangja zavarta meg. Mindjányan az ablakhoz álltunk és figyeltük a közeledő BMW-t. A parkolóba állt meg és egy magas, vékony testalkatú barna nő szállt ki a kocsiból. Szinte első látásra belé estem, pedig nem is ismertem őt. Ilyet még sose éreztem igazán, még Stellánál sem pedig egy ideig azt hittem ő életem nagy szerelme, de hatalmasat tévedtem ebben. A nő belépett az ajtón és minket figyelt, mi pedig pedig még mindig az ablaknál álltunk és néma csend telepedett a helységre.