Medicopter 117 fanficiton

Az első találkozás

Carina

Amikor kiléptem az Egyetem épületéből, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám keresett, így fogadtam a hívást, hisz lehet munka miatt kerestek és az nagyon fontos volt. Nem tévedtem, a Medicopter 117 Központjából telefonáltak, végre megkaptam az állást, amire már hónapok óta vártam. Amikor jelentkeztem hozzájuk nem gondoltam, hogy ennyire nehéz bekerülni. Azonnal igent mondtam, cserébe adtak egy címet és egy utasítást, már ma meg kell jelennem a bázison. A vezető látni akar engem. Mivel semmi dolgom nem volt, úgy voltam vele nem vesztek semmit, így beültem az ezüst szürke BMW-be és Traustein felé vettem az irányt. Út közben nem maradhatott el a zene sem, így bekapcsolva a rádiót benyomtam a kedvenc számom és énekelve haladtam tovább az úton. A GPS-t követve letértem a főútról egy kavicsos útra, azt hittem a navigáció másfele hoz, de aztán a fák és a bokrok mögül kiérve megpillantottam az új munkahelyem. A piros sárga helikopter a hangár előtt várt arra, hogy valaki használja. Végül sikeresen az épülethez értem, a kocsimat egy másik mellett parkoltam le. Körbe pillantottam öt autó állt a parkolóban tehát nagyjából mindenki itt lehetett. Lezártam a járművet és a bejáraton át léptem be a támaszpontra. Balra pillantottam és megláttam a kollégáimat, akik az ablaknál álltak és leskelődtek. Nem kapcsoltak, hogy már én bent vagyok. Megköszörültem a torkom hogy halljanak engem, érdemes volt az arcukat figyelni. Végül a szőke hajú nő lépett elém és a kezét nyújtotta.

- Karin Thaler vagyok, a bázisvezető és a B csapat orvosa. Te pedig biztosan Carina Müller vagy az új orvos - mondta.

- Igen én lennék az. A központból azt az utasítást kaptam, hogy jöjjek ki még ma - ráztam vele kezet.

- Igen, én szerettem volna, mivel szeretném, ha ma megfigyelnéd a munkánkat, illetve megismerkednél mindenkivel. Srácok had mutassam be az új kollégánkat. Carina Müller a neve, Carina ők pedig, Biggi és Thomas a pilótáink, Peter és Enrico pedig a szanitécek - magyarázta.

- Üdvözlet - intettem.

- Itt tegeződünk, rengeteget fogunk együtt dolgozni - mondta a szőke szanitéc.

- Remek akkor sziasztok - mosolyodtam el.

A Karin nevű nő körbe vezetett a bázison, megmutatta a hangárt, a helységeket és a helikoptert. Megkaptam a ruhámat, egy fehér sisakot, illetve egy sárga mentőhevedert rám igazítottak. Kíváncsi voltam a mai napra, alig vártam, hogy élőben is lássak némi akciót. Vissza térve a társalgóba észrevettem, hogy már csak ketten ültek az asztalnál. Az A csapat tagjai leléptek. Leültem az egyik székre, nem tudtam hirtelen mihez kezdjek, látszott hogy a többiek már rutinosak voltak ebben. A pilóta egy fekete könyvben írt valamit, a szanitéc pedig az orvosi táskákat rendezte. Karint nem láttam sehol, biztosan valamilyen vezetői munkát kellett végeznie az irodában. Megéheztem, gondoltam megnézem a konyhát, de akkor megszólalt a sziréna.

- Medicopter 117 itt a Központ. Egy síelő elesett, a társa szerint nem reagál. Induljanak a megmentésükre. A GPS koordinátákat felszállás után megkapják.

- Itt a Medicopter 117 bázisa, értettük indulunk - válaszolt a vörös hajú nő.

Hirtelen nem tudtam mihez kezdjek, mintha csak megdermedtem volna, de aztán észbe kapva felkaptam a bélelt dzsekimet és a többiek után siettem. A gép hátsó részén foglaltam helyet, a kezeim annyira remegtek, hogy alig bírtam bekapcsolni az övet. A helikopter a magasba emelkedett és elindultunk a baleset helyszíne felé. Az apró ablakon kilesve az elsuhanó tájat figyeltem és közben hallgattam a többiek beszélgetését.

- Mond csak Carina, hova valósi vagy? - szakított ki a gondolataimból Enrico hangja.

- Berlinből, pár hete költöztem át ide, kicsit izgulok - vallottam be.

- Nyugi, az én első napom se volt könnyű eset, ahogy Enrico-é sem. Mindenki túl esett ezen - magyarázta Karin, sikerült kicsit megnyugtatnia ezzel.

- Én inkább azon filózók hogy keveredjünk ki innen és ne is jöjjünk erre vagy tíz évig - mondta a pilóta, ami őszintén meglepett.

- Jól vagy? - kérdezte a szanitéc.

- Igen, csak essünk túl ezen az egészen - sóhajtott.

- Valami történt? - puhatolóztam.

- Amikor már pár éve itt dolgoztam, volt a közelben egy bevetésünk. Akkor még más volt a csapat felosztás. Kiderült, hogy a hívók elmenekültek, egy ideig követtük a nyomokat, de nem találtuk meg őket. Mivel erre viszonylag keveset járunk, térkép alapján figyeltük az előttünk lévő utat, de nem volt feljegyezve egy felvonó és egyenesen bele repültünk a drót kötélbe. Nem volt esélyünk arra, hogy kikerüljük és biztonságosan landoljak, lezuhantunk. Mindjányan túl éltük, de a lábam a gép alá szorult, a rádiónk elromlott és egy hatalmas hófal alatt voltunk. Ahhoz hogy élve jussak ki, amputálni kellett a lábszáram. Persze sikerült vissza varrniuk az orvosoknak, de ezután megfontoltam a repülést és a munkámat. Azóta kerülöm a helyet, amennyire csak lehetséges - mesélte el a történteket a pilóta.

Ahogy Karinra néztem úgy gondoltam, hogy ő se tudott erről, viszont a szanitéc hangja mást árult el, amit nem nagyon értettem, de megvontam a vállam. Lehet ő is itt volt az esetnél. Végül landoltunk, egy kijelölt helyen. Karin, Enrico és én követtük a férfit, aki a társához vezetett. Rettentően hideg volt itt kint és a hó is esni kezdett, kíváncsi voltam, hogy hogyan oldják meg a beteg ellátást. Végül a sérülthöz értünk, én az orvost figyeltem, aki bemutatkozott és villám gyorsan felmérte a beteg állapotát.

- Enrico, kérem a nyak merevítőt és szúrj egy branült. Carina rádión szólj Bigginek, hogy hozza a gerinc ágyat. Fennáll a nyaki-gerinc sérülés eshetősége - mondta Karin.

- Rendben - mondtam.

A zsebemből kihalásztam a szerkezetet és szóltam a pilótának, hogy mit hozzon. Pár perccel később már a kért eszköz megérkezett, így a beteget ráfordítottuk és háromra felemeltük. A gép hátuljába cipeltük az ágyat. Enrico rögzítette a szerkezetet, én pedig helyet foglaltam az ülésen.

- Rendben, addig nem tudunk elindulni, amíg nem stabilizáltuk az állapotát. Tehát Dr.Müller mit tenne a beteggel? - szegezte nekem a kérdést.

- Mivel ájult nem védi a légutakat, így mielőbb biztosítanám azt, intubálással vagy egyéb eszközökkel. Aztán kötnék fel neki még egy fiziológiás sóoldatot, belső vérzése lehet, így kell neki a folyadék. Gyorsan megvizsgálnám a hasát, az alapján jelenteném a felvevő kórháznak az esetet. A monitoron követném a paramétereket, ha leesik a vérnyomása tudjuk kezelni keringés támogató gyógyszerekkel - soroltam az információkat.

- Akkor hajrá - adta át a terepet.

Gyors betegvizsgálat után megcsináltam az imént felsorolt beavatkozásokat és alig tíz perc alatt sikerült stabilizálni a betegünk állapotát. Az is jó tett neki, hogy melegben volt, nem pedig kint a fagyba. Miután közöltem, hogy kész vagyunk felszálltunk és a legközelebbi kórházba vittük a beteget. Végig kísértem a beteg átadást végül pedig vissza tértünk a bázisra, de nem nagyon tudtunk pihenni pár perccel később új helyszínre hívtak minket.