Medicopter 117 fanficiton

Fogva tartva

Carina

Még mindig alig tudom felfogni, hogy Peter megcsókolt, mármint számítanom kellett volna rá, hisz az elmúlt hetekben mindketten kissé furán viselkedtünk, de nem gondoltam volna, hogy lesz bátorsága lépni. Azóta viszont nem beszéltünk vagy a munka szólt közbe vagy pedig Peter szaladt el mellőlem, mintha félne tőlem. Ma reggel mi voltunk műszakba, ideje volt ellenőriznünk a műszerek állapotát, így a helikopterben ülve elkezdtük kapcsolgatni a szerkezeteket. Megnéztük hogy pontosak e, rendesen működnek és szépen lefertőtlenítettünk mindent. Miután végeztünk, megírtam a gyógyszer listát és épp a táskáknak kezdtünk neki, amikor megszólalt a jelzőnk.

Medicopter 117 itt a Központ. Szívrohamot szenvedett egy férfi Bergen közelében. GPS koordináták 12,35 Észak és 47,48 Nyugat.

Itt a Medicopter 117, értettük és indulunk - válaszolt Thomas.

A táskámat összepakoltam és sietve elfoglaltam a helyem, percekkel később már a levegőben voltunk. Az utunk egy elhagyatottnak tűnt épülethez vezetett. Thomas a hatalmas mezőn landolt, majd mi Peter-rel bementünk az épületbe. A következő emlékem pedig az, hogy valaki hátulról leütött...

Minden olyan homályos volt, valaki egy székhez kötözött és leragasztotta a szám. Pár percig nem tudtam felfogni, hogy mi történt, de aztán eszembe jutott minden. Próbáltam ugyan kiabálni, de a ragacs tompította a hangomat és nem lehetett ki venni, hogy segítségért kiabálok.

- Carina jól vagy? - hallottam meg Peter hangját. Próbáltam válaszolni, de nem ment.

- A te szád is le van ragasztva, nyugi mindjárt segítek. A zsebembe van a bicskám, ha sikerülne kivenni eltudnám oldani a kezemet, de így se mozgok valamennyire könnyen. Talán neked sikerülne - gondolkodott.

Amennyire tudtam kinyújtottam a kezem és óvatosan kihúztam az említett eszközt Peter zsebéből. Kitapogattam a gombot és szétvágtam a béklyót, ami összekötötte kezeinket. Miután a kötél lehullott a kezemről, letéptem a ragasztó szalagot és kioldoztam a lábam.

- Jól vagy? - pillantottam a szanitécre.

- Most már igen. Szerinted Thomas itt van? - kérdezte.

- Nézzünk körül - javasoltam.

A pincében voltunk, de aki fogva tartott nem zárta be az ajtókat, emiatt könnyedén kiértünk. A helikopter sehol sem volt, mint ahogy az adó-vevőink se voltak meg.

- Most mit csinálunk? - fordultam a szőke férfi felé.

- Nem tudom, innen kb. egy-két órányira van falu vagy város, de az sok idő. Talán a keresésünkre indulnak - elmélkedtem.

- Fussunk!!! - kiáltott Peter, két fekete autó állt meg az épület mellett.

Peter karon ragadott és a közeli erdőbe rángatott. Percekig szaladtunk a fák és a bokrok között, igyekeztem nem lemaradni, illetve elesni egy-egy kiálló gyökérben. Végül egy barlang szerű valamiben húztuk meg magunkat. A távolból hallani lehetett, hogy valaki követ minket.

- Mit csináljuk? - súgtam a szanitéc fülébe.

- El kell tűnnünk innen amilyen gyorsan csak lehet. Percek kérdése és ránk találnak. Háromig számolok és elindulunk balra, futunk még el nem érünk egy utat, onnan már tudunk segítséget hívni - mondta.

- Csak éljük túl - néztem rá, egy pillanatig gondolkodtam, hogy megcsókolom e, de akkor lövés hangját hallottuk, az ismeretlen megtalált minket, azonnal indulunk kellett.