Medicopter 117 fanficiton

Bomba II

Karin

A műtét sikeres volt, Enrico-nak szerencséje volt, mivel a dzseki felfogta a srapnel nagy részét, illetve a gyors reflexei miatt eléggé messze tudta dobni a bőröndöt. A mi műszakunknak hivatalosan is vége volt, de vissza kellett vinni a gépet a bázisra, mert a többieknek nincs mivel dolgozniuk. A tetőre mentünk, a helikopter még mindig ott volt, Biggi beült a helyére én pedig elfoglaltam Enrico helyét és vissza repültünk a bázisra. A többiek már tudtak az esetről, de nem sikerült átadni a műszakot másnak, ezért folytatnunk kellett a munkát ott ahol abba hagytuk. Mire vissza értünk a támaszpontra az A csapat már ott volt a két gyerekkel is. Mivel iskola van a lányok nem tudtak figyelni rájuk. Megígértem Bigginek, hogy vissza viszem a kórházba, így amikor az épületbe értünk, ő rögtön az öltözőbe sietett.

- Hogy van Enrico? - kérdezte Carina.

- A körülményekhez képest jól, eltávolították a srapnel darabokat és kitisztították a sebet. Pár nap és rendbe jön, szólok a Központnak, hogy küldjenek egy helyettest - mondtam és a telefonért nyúltam.

Szerencsére akadt szabad szanitéc, aki holnap tud kezdeni, így én is átöltöztem, majd átvettem Thomas-tól David-et, aki kissé nyűgös volt. Biztos érzi, hogy az apukájával történt valami. Biggi csatlakozott hozzánk, jobban nézett ki mint amikor megérkeztünk, gyorsan átadtam neki a babát, ilyenkor mindkettőjüknek ez kell. Megfogtam Oliver kezét és elindultunk a belvárosba.

Carina

Felvettem a piros dzsekit, kicsit hűvös volt kint a levegő, de csodálatos volt a naplemente, kár lett volna kihagyni és legalább kicsit gondolkodhattam. Az éjszaki műszakot azért szerettem, mert kevesebb volt a meló és sokszor csak kisebb esetekhez kellett kivonulnunk. A távolba meredtem, az ég lilás színű volt, előkaptam a telefonom és lefotóztam.

- Jól vagy Carina? - hallottam meg a hátam mögül Peter hangját.

- Igen, csak kiszellőztetem a fejem - válaszoltam.

- Enrico rendben lesz. Sok mindenen ment keresztül, volt már rosszabb helyzetben is - emlékezett vissza a múltkori balesetben, ahol a férfi eltörte a lábát.

- Basszus gyereke van és ha nem cselekszik ilyen gyorsan? Meg is halhatott volna - fakadtam ki.

- Igen gyereke van, de nekem is, ez a munkánk hogy másokon segítsünk. Ezt vállaltuk amikor ide jöttünk, illetve családot alapítottunk - nyugtatott.

- Tudom, de David még csak baba. Nem tudnám elviselni azt, ha elvesztek egy jó barátot - fordultam felé.

- Hé, tudod bármi is lesz, mi itt vagyunk egymásnak és ne aggódj, tényleg strapabíró emberről beszélünk - ölelt át, ami kicsit meglepett.

Így álltunk pár percig, majd egymás mellett állva csodáltuk tovább a gyönyörű tájat. A csodálatos pillanatot a jelző hangja zavarta meg. A rendőrség kérte a segítségünket, elvesztették a bomba gyártó helyzetét, ezért levegőből kell megkeresnünk a kocsit. Több lehetséges útvonal jöhetett szóba, én az oldalsó ajtóból figyeltem a tájat, aztán megpillantottam a piros Mercedest, ami egy elhagyatott ház mellett állt. Thomas a mezőn rakta le a gépet és jelzett a rendőrségnek, míg mi Peterrel beléptünk a házba körül nézni. Én mentem elől és ahogy benyitottam valami csipogni kezdett. Annyira megijedtem, hogy nem mozdultam, legyökerezett a lábam. Óvatosan lepillantottam és megpillantottam egy nyomás érzékelős bombát, egyenesen a halálomba sétáltam. Eszembe se jutott, hogy bomba lehet a házban, hisz nem sokkal ezelőtt érkezhetett meg, de kitudja mióta van itt a főhadiszállása.

- Peter, egy bombán állok - jelentettem be a szanitécnek, mintha nem tudná.

- Látom, ne mozdulj Carina, megoldjuk a helyzetet - próbált nyugtatni.

- Ha lelépek róla felrobbanunk - közöltem a tényt.

- Szólok a rendőröknek, hatástalanítjuk a szerkezetet és holnapra már csak egy rossz emlék lesz - mondta és kijjebb sétált.

Azért távolodott el, hogy ne halljam a beszélgetést, de az adó-vevőn még így ki lehetett hallani néhány foszlányt. Pár perccel később mindkét férfi vissza tért hozzám.

- Mi az ítélet? - kérdeztem, próbáltam viccel oldani a feszültséget.

- A jó hír, hogy egy szakértő szerint könnyedén lehet deaktiválni a bombát - kezdte Thomas.

- És mi a rossz? -kérdeztem.

- Közel egy órányira vannak és addigra.... - kezdte Peter.

- Vagy a levegőbe repülök vagy begörcsöl a lábam és felrobbanok - vágtam közbe. - Mi a terv?

- Nos, egyszer már jártam hasonlóan, szóval most is úgy cselekszek mint anno. Felhívtam egy ismerősöm, ő ért a bombákhoz. Schuster végig vonalban lesz, végig vezet a lépéseken - mondta Peter, kicsit sikerült megnyugodnom.

- Remélem jó szakit választottál - néztem rájuk.

A két férfi a hátsó bejáraton léptek be az épületbe és óvatosan szétszedték a padló deszkáit, hogy hozzá férjenek a szerkezethez. Egy férfi telefonon keresztül mondta, hogy mit kell látniuk illetve mit kell csinálniuk. Nem nagyon hittem abban, hogy sikerülni fog, de aztán a szerkezet csipogott egyet, majd Peter szólt, hogy elléphetek. Óvatos voltam, tartottam attól, hogy nem sikerült, de nem robbant fel a bomba, amikor levettem a lábam. Mindkét fiút magamhoz szorítottam és örültünk, hogy nem lettünk apró darabkák, de aztán ajtó csapódást hallottunk.

- Most elkapjuk - mondta Peter és szaladni kezdett.

Mi Thomassal követtük a szanitécet, aki az erdőbe kergette az elkövetőt, pár perccel később a bomba gyártót átadták a kiérkező rendőröknek, akik elvezették a férfit. Egy idősebb férfi lépett hozzánk, úgy vettem észre, hogy Peter ismerte az alakot.

- Berger úr az ajánlatom még mindig áll magának. Bármikor átjöhet az egységembe és hatástalaníthatja ezeket a szerkezeteket - mondta a titokzatos férfi.

- Most is elutasítom önt Schuster úr. A Medicopternél még mindig nem unatkozom, de talán egy nap - rázott vele kezet.

A férfi elment, én pedig kérdőn néztem a szőke hajú szanitécre.

- Ismered? - vontam fel a szemöldököm.

- Egyszer réges-régen elrabolták őt és egy bombára ültették. Az egysége túl messze volt tőlünk, az idő pedig szorított, ezért én próbáltam meg hatástalanítani a bombát, de sikeretlenül jártam, mivel nem lehetett hatástalanítani. Tizenöt másodperc alatt mentettem ki - mesélte el a történetét.

- Azta, akkor tényleg profi vagy már ebben - utaltam az előbbi jelenetre.

- Akkor is ajánlott egy állást, de soha nem cserélném le erre - válaszolt és a helikopterre nézett.

- Térjünk vissza a bázisra, még jelentést is kell írni. Kíváncsi vagyok Karin reakciójára, ha ezt megtudja - mondta Thomas

- Arra én is. Ebelsieder mindenesetre átlagos bevetésnek mondta azt, de szerintem tudta, hogy mit csináltunk akkor - nézett Thomasra Peter.

- Ki az-az Ebelsieder? - kérdeztem, nem ismertem az alakot.

- Az első bázis vezetőnk, évekig ő igazgatta a támaszpontot. Most valami elnökségi tag a felső vezetésben - válaszolt Thomas és elfoglalta a helyét a pilóta székben, így én is a helyemre ültem és vissza repültünk a bázisra.