Our Love (Befejezett)

05

A nappaliban ültünk, én a padlón fekszek hassal és olvasom a tegnap elkezdett könyvemet, Hyunjin pedig a televíziót nézi.

- nem fogsz felfázni ?- kérdésére felé kaptam fejem.

- nem. - mosolyogtam rá. Telefonja csörögni kezdett. Biztos az egyik koreai barátja lehet, mert az ő nyelvén szólalt meg.

- Lili, köszönsz az egyik legjobb barátomnak ? - kérdezte mosolyogva.

- nem tudok koreaiul. - csóváltam fejemet.

- nem baj, ő tud magyarul. A szülei Magyarországon éltek. - felálltam a földről és a fiú mellé sétáltam.

- szia.- köszöntem bele bizonytalanul.

- szia. - jött a vonal másik végéről. - Minho vagyok.

- Lili. - mosolyogtam.

- sokat hallottam rólad. - kijelentése meglepett. Hyunjin felé fordultam, de ő csak megvonta vállát.

- én egy szót sem hallottam rólad. - hallgatás. Kezdem kellemetlenül érezni magam. Végül Minho koreaiul szólalt meg amiért szidtam az eget is.

- igen, az. - mondta Hyunjin mire egy értetlen pillantást adtam neki, de csak legyintett. - csinálnál nekem egy kakaót ?- pillantott rám boci szemekkel.

- persze. - a konyhába vettem az irányt. Elővettem egy bögrét és a kakaó port meg a tejet. Miközben csináltam az italt fültanúja lehettem egy ideges Hyunjin koreaiul hablatyolásának. - tessék. - tettem le halkan a bögrét a dohányzóasztalra. Nem tudom min veszekedhettek, de Hyunjin nagyon ideges lett. Kinyomta a telefont és a nappali másik végébe dobta. Egy kicsit félve néztem rá. - minden rendben ?- kérdeztem halkan. Felém fordította a fejét és elég látványosan mért végig.

- gyere ide. - mondta kemény hangján. Homlok ráncolva néztem rá.

- miért ?- ültem hátrébb a kanapén.

- csak gyere ide. - nyújtotta ki karját. Zavartan kapkodtam szemem karja és szemei közt. - nem mondom mégegyszer. - akármit beszéltek, nagyon félelmetes és ideges volt az arca. Hogy tud ilyen lenni ? Olyan mintha a személyiségét változtatná minden öt percben. - ha nem jössz én megyek. - sóhajtott és felállt. Elém sétált, jobb kezével megtámaszkodott a kanapé háttámláján és felém feküdt. Megilletődve bámultam a felém tornyosuló fiút. Az illata szinte megbabonáz, annyira kellemes. Lábaimat gyengén nyitotta szét, amit nem nagyon akartam.

- te most...- néztem paradicsom piros fejjel.

- nyugi, nem ruhástól teszlek magamévá. - feküdt lábaim közé. - azt nem a kanapén tervezem. - tette fejét mellkasamra. - meg nem ruhával szeretném. - kijelentései már nem is érdekeltek. Már azon aggódtam, hogy meghallja hevesen dobogó szívemet. - jó illatod van. - kúszott fel nyakamhoz. Olyannyira közel volt, hogy éreztem kifújt levegőjét bőrömön. Kezemért nyúlt, felvezette hajába kacsómat. - simogasd. - bizonytalanul tettem amit kért. Te jó ég milyen puha haja van.

- m-mi a baj ?- kezével oldalamat cirógatta.

- Minho tapintatlan volt. - csak ennyit mondott. Pár perc múlva szólalt meg. - azt hitte, hogy dugópajtik vagyunk és miután felvilágosítottam, hogy ez nem így van rád akart hajtani. - támaszkodott meg felettem.

- ezért nem kellett volna eldobni a telefont. - mosolyogtam rá.

- igazad van, de annyira felmérgelt. - feküdt vissza. - és ami az enyém azt megvédem. - furán bámultam magam elé. Ezt meg hogy kéne értelmeznem ?

- ezt hogy érted..?- kérdeztem rá halkan.

- egy főnök megtartja azt ami az övé. - suttogta fülembe.

- ne-nem értem.

- nem vagyok féltékeny, de ami az enyém az az enyém. - puszilta meg az arcomat. És ez volt az a tetőpont, hogy a jelzőlámpa is irígyelte piros arcomat. - szeretem amikor zavarba jössz. - mosolygott.

- eheh..én nem. - nevettem kínosan.

- felelsz vagy mersz ?- támaszkodott meg.

- azt többen szokták játszani. - mosolyogtam.

- nem baj, most csak ketten leszünk. Felelsz vagy mersz ?- kérdezte újra.

- umm...felelek.

- szingli vagy ?- jaj Hyunjin...ha nem lennék szingli szerinted hagytam volna, hogy rám mássz ?

- igen. - szemei mintha felcsillantak volna. - felelsz vagy mersz ?- kérdeztem most én.

- nem Lili, itt csak én kérdezek. - simított arcomra.

- biztos mi egy felelsz vagy mersz játékot játszunk ?- nyeltem nagyot.

- a lehető legbiztosabb. Felelsz vagy mersz ?- nem merek merni.

- felelek. - haraptam be az alsó ajkamat.

- milyen az ideális ?

- hát legyen magasabb nálam, idősebb, szeresse a gyerekeket, a zenét, a kocsikat, meg...nem tudom...talán még az, hogy tudjon kardot forgatni. - gondolkoztam el.

- kardot forgatni ?- nézett rám furán.

- most mi az ? Ki tudja mit hozz az élet. - vontam vállat.

- legyen magasabb nálad...nálad mindenki magasabb. - nevetett.

- te mindenbe bele tudsz kötni ?- vágtam sértődött fejet.

- igen, felelsz vagy mersz ?

- merek...?- egy vigyor ült ki az arcára.

- hmm..- állt fel, majd leült. - ülj az ölembe. - kidüllett szemekkel bámultam rá. - gyere.

- valami más nem lehetne ?- néztem a padló irányába.

- ha nem akarsz ágyba bújni velem, akkor nem.- rázta fejét. Anyám ez a pali...

- most komoly ?- nem is tudom már hanyadjára pirulok el ma.

- a lehető legkomolyabb. - sóhajtva közeledtem a vigyorgó fiú felé. Ajkait beharapva várta míg ölébe nem ülök.

- meddig kell itt lennem ?

- majd meglátjuk, felelsz vagy mersz ?- az biztos, hogy többé nem merek.

- felelek.

- szűz vagy ?- hirtelen még a levegőt is félre nyeltem.

- nem, kos vagyok. - nyögtem ki köhögésem közepette.

- nem úgy gondoltam. - rázta fejét.

- tudom...igen az vagyok. - kezeivel átölelt és fülembe sutogott.

- maradj is. - mondata végén megharapta a fülcimpámat. Az állam leesett a helyéről. Miért csinálja ezt ? Egyszer komor, bunkó, máskor meg szívmelengető, érzelgős, kedves. Teljesen összezavar.