AHOGY MEG VAN ÍRVA... - FÉLVÉREK IV.

Part 7

Mero alig várta, hogy Victor magára zárja a fürdő ajtaját, visszafojtott hangon esett neki testvérének.

– Mit műveltél?

– Most mi bajod van? – tárta szét a kezeit Fedro, ártatlan arcot vágva.

– Dozie telepumpálja az agyát mindennel, te meg kipingálod az egész felsőtestét?!

– Mi bajod van a tetoválással? Másnak is van. – rántott a vállán Fedro. – Ellenben azzal amit Chid csinált, no igen! Azt én sem helyeseltem volna akkor...

– Akkor? Miért? Most már helyeselnéd?

– Abban egyetértek Chiddel, hogy sokkal rosszabb valakit tudatlanságban tartani...

Vitájukat megzavarta, a határozott kopogtatás a bejárati ajtón. Ahogy Fedro kinyitotta, lendületes léptekkel menetelt el mellette Chid, be a lakásba, a nappali közepéig meg sem állt.

– Victor?

– Tusol – válaszolt az orra alatt morogva Mero, kezét a fürdőszoba felé lendítve. Ordított róla, hogy valamiért dühös.

– Neki mi baja? – vonta fel a szemöldökét Chid.

– Majd meglátod te is – motyogta Calimero, s mint egy durcás gyerek, tüntetőlegesen fordított hátat, s nyitotta a hűtőt egy hideg italért.

– Apátok is megerősítette, hogy a nagy változást megelőző események kezdetüket vették! – mondta Chid egyszuszra, kissé elhunyt apja stílusában, szinte jövendölés szerűen.

– Ez ránk nézve mit jelent?

– Ő is számít rátok.

Fedro vágott egy fájdalmas fintort.

– Nem vagyok hős típus.

– A születésed neked is jár némi kötelezettséggel, akárcsak nekem.

– És Victort miért keresed? Őt mennyiben érinti? Már nincs farkasa. Miben tudna ő segíteni? – Fedro hangjából kicsengett az együttérzés. – Ő már nem keveset tett le az asztalra azzal, hogy a benne lévő állatát engedte át.

– Igen. Tudom. Semmi nem történik ok nélkül. De van rá esély, hogy a farkasával újra egyek legyenek! – mondta lelkesen Chid.

Victor ekkor lépett ki a fürdő ajtaján közben belebújt fölsőjébe. A szavak teljesen ledöbbentették, amiket hallott. Még a levegő is benne akadt, ledermedt, csak állt a küszöbön pár másodpercig, majd lassú mozdulattal igazított még az éppen felvett ruhadarabon.

– Visszakapom a farkasomat? – kérdezte elcsukló halk hangon.

– Van rá esély! – Chid a hang irányába fordult, bólintott. – De ahhoz ott kell lenned a kapu közelében.

– Kapu? Hol van az a kapu? Mikor indulunk? – Victort tagadhatatlanul felvillanyozta a remény, hogy újra egy lehet a farkasával.

– Nem most azonnal. Azt elő kell készíteni! – intette türelemre az alakváltót, Chid. – Rettentő önuralomra lesz szükséged. Nem szabad megtudniuk, hogy ki vagy! Egy mozdulatoddal sem árulhatod el.

– Nem ismer engem senki, nem vagyok én olyan népszerű – rántott a vállán Victor, hangjából kiérződött azért egyfajta keserűség. Legbelül fájt neki ez az otthontalanság, ami végigkísérte egész eddigi életében. Nem igazán voltak barátai, nem kötődött senkihez. Nem tehette. Hiszen bizonyos időközönként mindig tovább kellett állnia, nevet, identitást váltania, hogy környezetének ne tűnjön fel, nem olyan ütemben öregszik mint más. Ezért is volt pláne veszélyes a több mint húsz év intézetben tartózkodás.