AHOGY MEG VAN ÍRVA... - FÉLVÉREK IV.

Part 5

Juan már azt tervezgette, hogy tovább marad Clear Creek-en, és ha csak teheti meglátogatja Fhyrát, elviszi majd ide-oda, hogy senkinek ne szúrjon szemet a gyors lánykérés és esküvő.

A kulcsaival bíbelődött éppen, amikor Judah köszönt rá, amit zavart félmosollyal viszonzott.

– Beszélnünk kell – közölte a vezér jelentőségteljesen.

– Baj van?

Judah némán ingatta a fejét, tekintete amivel a fiatal farkast nézte nem volt aggodalmas, de kiolvasható volt belőle, hogy valami igen fontos dologról lesz szó.

Juan előre engedte a vezért, s egy alig észrevehető fejbólintással ösztönösen tisztelgett, ahogy Judah elhaladt előtte.

A tapasztalt és sokat élt alakváltó oly annyira eltökélt volt szándékában, hogy éppen csak becsukódott a szoba ajtaja, máris belefogott mondandójába.

– Mit gondolsz Juan, el tudnál boldogulni egy falka vezetésével?

A fiatal farkas arcvonásai kisimultak döbbenetében. Ilyen kérdésre számított a legkevésbé. Első reakciója az volt, hogy levegőt is elfelejtett venni.

– Egy falka? – zavartan vont vállat. – Azt hiszem, igen. Persze! Miért ne? – Legelőször az jutott eszébe, hogy ez nagyjából olyan lehet mintha a munkahelyén megbíznák egy csoport irányításával.

– És egy egész klánnal? – Judah az ifjú McElhanelynek szegezte határozott kérdését, miközben olyan fény csillogott a vezér szemében, mint aki biztos ebben, még ha maga Juan nem is.

– Egy klánnal?

– Igen, Juan!

– De hát...

– Senki nem vonhatja kétségbe a jogosságod! Vérbeli McElhanely utód vagy, s mi több megkérdőjelezhetetlenül az egyedüli.

Juan zavarban volt. Nem is kicsit. Fogalma nem volt mire vélje nagybátyja szavait, kérdését. Mire akarhat ezzel célozni?

– Te vagy a vezér! A jogos vezér! Miért kérdezel ilyet?

Judah rövid töprengés után úgy döntött, a fiatal farkas kezébe teszi az igazságot.

– Nekem semmi jogom a McElhanely klán vezérének lenni – jelentette ki egy mély sóhajjal Judah. – Bár, akit eddig az apámnak ismertem jobban bízott az én vezetésemben, mint a Lawrencében. Én úgy gondolom erre innentől te vagy a legalkalmasabb, Juan.

– Miért én? Miért nem az apám? – lendítette a kezét Juan. Érezte, hogy remeg mindene a felelősség súlya alatt, és már nem is volt olyan biztos még az előbbi válaszában sem.

– Senki nem tudja, hogy az apád vér szerinti McElhanely. Ha ez kiderülne és az, hogy te az ő fia vagy, hatalmi harcok indulnának a vezetésért. Ez a klán széthullásához vezetne.

Juan egyetértően rábólintott a jelenlegi vezér szavaira, miközben agyában millió gondolat kavargott.

– Mint erkölcsileg, mint vérszerint, és az szerint is, akit az apádnak tudnak, te vagy a jogos utód.

– Még lehetnek utódaid – vetette közbe kissé bizonytalanul Juan, tekintetét úgy emelte Judahra, mintha azt kérdezné: „Vagy nem akarsz?"

– Igen, lehetnek – fújta biccentve a vezér. – De én nem akarom a sorsomat tovább bonyolítani. Nekem semmi keresni valóm a klán élén. Nem is akarok vezér lenni. Családot akarok, és életet. Itt. Clear Creek-en. Itt akarom hasznossá tenni magamat. Nem akarok hazugságra épített életet, jövőt. Apáddal egyszer már szó volt erről. Akkor, amikor kiderült az igazság. Átbeszéltük és a klán érdekeit nézve vállaltam, hogy maradok. De úgy látom, hogy te megértél a feladatra.