Az erdő mélyén

Ismerkedjünk 3.

(Egy kissé talán rövid, de azért remélem olvasható lesz.)

- Ez.. ez egy kissé furcsa. Nem gondolod? - nem ellenkezett mikor eltoltam kezeit magamtól.
- Egyébként mióta is jársz az erdőbe? - letojta szavaim, nagyon nem figyelt rájuk - Mert vahogy furcsállom, hogy eddig nem találkoztunk.
- Ez nekem is furcsa. - kínosan közel van még mindig hozzám. Zavarba hoz nagyon. - Egy éve kb, hogy kijárok. - takarom magam kezeimmel, de szerintem feleslegesen.
- Miért csinálod ha nem is itt élsz? - valahogy sokkal kedvesebbnek tűnt így mint a többiek akikkel eddig találkoztam. Kivétel ugye a testvérpár mert ők egy pillanatra sem voltak gonoszak sem durvák velem.
- Mert mondjuk nem szeretem ha ártatlan állatok szenvednek? - érthető volt kérdése mégis furcsálltam - Az emberek többsége leszarja vagy épp csapdát állít. Én nem tartozom a többséghez. Gyűlölöm az ilyet. - hol van már Chan? Kezd nagyon kínos lenni, hogy egy szál törölközőben vagyok. - De gondolom ti is ilyesmi miatt laktok itt.
- Jah, valami ilyesmi. - vakarta fejét - Na megnézem hol van már Chan. - elég volt megfordulnia, hogy meglelje a fiút - Hát te meg? Miért nem szóltál, hogy itt vagy?
- Csak most jöttem. - az óriás ment is, Chan meg jött be hozzám - Bocs, kicsit sokáig voltam. De nem tudtam hirtelen mit hozzak. - magyarázkodott - Remélem Seungsik nem ijesztett nagyon rád.
- Semmi baj. Egész kedves volt. Meg is lepett azok után, hogy a többiek milyen ellenségesek voltak.
- Na igen, Seungsik alapjáraton kedves. De tud ám ő is igazán morcos lenni. - volt olyan kedves hogy a hozott holmikat segített felvenni. Kínos csak az alsó felvétele volt, de túljuzottunk rajta. Ezután indultunk vissza a szobába melyből jöttünk. Természetesen most is makacskodtam és nem másztam Chan hátára. Így aztán amilyen lassan indultunk olyan lassan értünk vissza. Kötésem persze cserélni kellett megint. De Chan nem vánta. Legalábbis nagyon úgy tűnt nincs gondja vele. Amint megvolt a kötéscserével adott fájdalomcsillapítót, majd magamra hagyott azzal, hogy pihenjek mert hogy szükségem van rá.
Próbáltam is én pihenni, csak hát a lábam miatt nem ment túl jól. De magamnak kerestem azzal, hogy olyan makacs voltam. Valamikor aztán kis időre sikerült elaludnom. Aztán persze folyó ügyei végett ismét éber voltam. Muszáj volt felkelnem és megpróbálni eljutni a fürdőszobáig. Mondanom sem kellene, xe megteszem... Az ajtóig eljutni kész szenvedés volt, kb mintha égő parázson jártam volna. Meg kellett állnom, pihennem miután kinyitottam az ajtót. Muszáj volt egy kis erőt gyűjtenem, hogy el tudjam majd érni a fürdőt.
- Hova-hova? - egy hsng szólt mellőlem valahonnét én meg azt hittem ott kapok szívrohamot.
- A mosdóba.. - kapaszkodtam és imádkoztam, hogy ne vágódjak majd el ha tovább indulok.
- Vicces... - hangja cseppet gúnyos volt. Arra nem számítottam, hogy ott marad, ahogy arra sem hogy csak úgy felkap és elvisz a fürdőig s csak ott tesz le. - Igyekezz, nem fogok rád várni. - s igen, ekkor tűnt csak fel narancs szín haja, ahogy így az egész ember.
- Köszönöm..
- Igyekezz! - és rám csukta az ajtót.
Hát.. ez is jobb mintha letolt volna. Igyekeztem is, ahogy tudtam, de így is az a morci narancs fej bejött hozzám. Ismét felkapott és vitt is engem, vissza s be egyenest a szobába melyből indultam.
- Most már maradj nyugton. Nincs kedvem arra kelni megint, hogy kint szerencsétlenkedsz. Világos?
- Igen. - ijesztő így ő is már. Ment is, de én még utána szóltam. - Köszönöm, tényleg és bocsánat, hogy gondot okoztam.
- Mindegy. - sóhajtott - Csak maradj nyugton és ne okozz gondot Chan-nak. Az a kölyök folyton megkedvel minden ide tévedőt. Jó éjt.
- Jó éjt....
- Hanse. - ezzel ment is, jó erősen becsukva az ajtót maga után.