Az erdő mélyén

Az első csók

Wooyoung úgy csimpaszkodott ránk mint kismajom az anyjára. Félt, de elég volt elmagyráznom neki, még egyszer, hogy hova is jöttünk máris nem kellett vinnem. Na persze azért félig mögém bújt. Így szedtük ki hátizsákjaink a kocsiból és így is indultunk el a ház felé. Oda ahol aztán köszöntöttek minket. Mr morcos én vagyok az okosabb Sejun ijesztette meg először öcsénket, aztán a narancs hajú Hanse. Picit furcsák is voltak. Mert hát nem is ismernek mégis úgy fogadtak mint valami rég nem látott barátot. Az már csak hab volt a tortán, hogy abba a szobába pakoltattak le minket ahol én gyógyulgattam úgymond.
- Ez nekem nagyon furcsa. - bátyánk jegyezte már meg, mikor magunkra maradtunk kicsit.
- Elhiheted, hogy nekem is. - egyet kellett értenem vele.
S hogy még furcsább legyen az egész, odakintről egy, majd még egy üvöltés hallatszott, aztán meg morgó hangok majd újabb üvöltések.
- Túl közeliek. - bátyám az ablakhoz ment - Talán tényleg jobb, hogy ide jöttünk.
- Bátyus.. - Wooyoung vonta magára figyelmem azzal, hogy felsőm fogta, húzta meg - nagyon kell...
- Megyünk is öcsi. - s valóban el is indultunk. Szerencsére éppen szemben van a fürdő így nem kellett messze mennünk. Legnagyobb meglepetésemre nem botlottunk bele senkibe. Nyugisan mentünk át a fürdőbe, öcsém nyugodtan végezte dolgát, majd mosott is kezet. Csak a visszaútnál ért meglepetés. Mégpedig egy szintén morcosnak tűnő Subin személyében. Két ajtóval odébb állt, karbatett kezekkel és figyelt minket. Öcsém bújt most is hozzám s mögém. De nem remegett, ami csak azt jelezte, hogy igazából nem fél. Akkor rettent meg picit mikor Subin elindult.
- Ha lepakoltatok gyertek le. - meg sem állt, csak úgy ment tovább.
- De... De miért? - öcsém szólt, ezzel nem csak engem lepve meg. Természetesen félig mögém volt bújva. Így késztette megállásra a másikat.
- Enni mondjuk? - persze nem fordult meg, csak úgy oldalvást nézett kissé vissza úgymond - Meg aztán illene megismernünk egymást. - nem is mondott mást, sietve tovább ment.
- Ne félj öcsi. - öleltem öcsém már.
- Nem is félek. - meglepett, de bátyánk is aki eközben nyitotta ki az ajtót.
- Akkor mi lenne ha máris lemennénk? - bátyánk ideges, látom - Jobb minél előbb túlesni a dolgon. Nem gondoljátok?
- De. Menjünk. - mondtam, ami után öcsénk természetesen rám csimpaszkodott. Így aztán vittem őt, s ahogy mindig picit bolondoztunk közben. Leérkezésünk után persze letettem őt. Az első aki odajött az Byungchan volt.
- Szia. - köszönt is öcsémnek aki hozzám bújt - Te vagy Wooyoung ugye? - öcsém bólintott - Én Byungchan vagyok és örülök, hogy megismerhetlek.
- Ne ijessz már rá egyből. - narancs hajú mobilvarázsló szólt rá.
- De én nem is..
- Semmi baj. - menteni vágytam a helyzetet - Wooyoung mindig ilyen idegen emberek közt és... - nos öcsém újabb meglepetést okozott.
- Te segítettél bátyusnak?
- Igen. - mosolygott a fiú - Én is. - ennyi, nem kellett több öcsénknek hogy hirtelen megölelje a fiút.
- Akkor te jó ember vagy és a barátom lehetsz.
- Oh.. Igazán boldoggá teszel, hogy így gondolod. - Byungchan mellé odajött Chan is.
- Gyertek, üljetek le aztán bemutatok mindenkit. - mondta és mutatta is merre, hova menjünk.
S mi meg is indultunk. Öcsém persze vissza keveredett hozzám. Egy kanapéra ültünk le egymás mellé. Öcsém akkor bújt jobban hozzám mikor a narancs hajú elment előttünk. Ezután Seungsik volt az s nem Chan aki bemutatta a többieket. A mi részünkről én voltam aki ezt megtette. Érdekes volt látni, megfigyelni a reakciókat. Aki a legfurcsább volt az Seungwoo volt és Subin. Míg előbbi a bátyámat mérte végig, mintha csak elemezni akarná, addig az utóbbi az öcsémet figyelte meg.
- Mit szólnátok ha megünnepelendő az ismeretségünk, meg mert ideje már, asztalhoz ülnénk és megvacsoráznánk? - Chan kedves volt s úgy tűnt oldani szeretné a túl furcsává való helyzetet.
- Ez egy jó ötlet. - Sejun fel is pattant, majd egy arcra puszi után, amit Chan-nak adott, ment is.
- Oh, te éhenkórász. - szólt is be neki Hanse, kinek beszólását Byungchan mosolyogta meg.
- Hé, így kell viselkedni? - Seungwoo sem bírta szó nélkül, ő volt aki Sejun után indult - Ráadásul vendégeink vannak.
- És? Éhes vagyok. - vágott vissza a világos szürke szemű, Sejun.
- Viccesek. - súgta nekem öcsém.
- Igen. - mondtam csak enyhe meglepettséggel.
- Tudnak ők viccesebbek is lenni. - Byungchan volt aki felkelve odajött hozzánk. Elég jól hall úgy tűnik. Vagy csak ő is figyelt minket. - Jöttök?
- Igen. - bátyánk nem beszél túl sokat.
Fel us keltünk és indultunk, mentünk Byungchan után, ahogy a többiek is miutánunk. Asztalhoz ült mindenki. De komolyan, mind elfértünk egy asztalnál. Wooyoung kissé pirult, hisz úgy esett, hogy mellé került az a Subin fiú. Másik oldalt, bátyám mellé meg az a zöldes hajú Seungwoo került. Lényegében elfértünk, csak picit fura volt. Megvártuk míg vendéglátóink szednek az ételből, csak azután tettük meg mi is. Nos, ekkor még nagyobb meglepetés ért. Subin megelőzött engem, szedett egy szép nagy tányér ételt öcsémnek aki nagy szemekkel meredt rá, meg persze pirult is. Persze azért megköszönte a dolgir, ami előtt azért felém nézett. Ami azt illeti szerintem bátyánk sokkolódott kissé. Neki is lett volna ilyen... segítsége, csak ő nem kért belőle.
- Köszönöm, de meg tudom egyedül is oldani a dolgot. - a maga hűvös módján utasította el Seungwoo-t.
- Ezt beszoptad haver. - Hanse beszólt neki és nagyon elégedett volt. Persze Seungwoo válaszként bemutatott neki és inkább enni kezdett.
Nos igen, ilyen érdekesen indult a vacsora. Aztán kicsit szótlanul telt el. Végül ugyanolyan érdekesen ért véget ahogy indult. S miért? Megmondom. Először is bátyánk majdnem felpofozta Seungwoo-t, emellett Subin öcsémmel közösen ette meg azt a gyümölcssalátát amit Chan tett mindenki elé. És ott voltam én aki picit féltékeny voltam testvéreimre.
- Lenne kedved egy sétához? - Seungsik szólt mikor segíteni akartam Chan-nak és testvérének elpakolni.
- Menj csak, ezt majd mi megoldjuk. - mondta is Chan.
- Biztos?
- Biztos. - mosolygott Byungchan.
- Hát, azr hiszem semmi akadálya. - szavaim Seungsik felé intéztem.
Így esett meg, hogy pár pillanattal később már Seungsik nyomában hagytam el a házat.
- Elnézést kell kérnem a barátaim viselkedése miatt. - pár percnyi kínos csend után ő szólalt meg.
- Azt hiszem nem kell. Mármint nincs ok amiért meg kellene tenned. - hirtelen állt meg így majdnem nekiütköztem - Úgy értem valóban kínosan viselkedtek, de ez nem gond.
- Örülök, hogy így gondolod s nem haragszol.
- Ugyan... - zavarba hoz - Viszont jobb ha tudod, hogy ha Subin megbántja az öcsémet meg fogom ütni. És biztos, hogy a bátyánk is ellátja majd a baját.
- Megértettem. - mosolya furcsa hatással volt rám. Túlságosan melegem lett tőle. - Egyébként úgy tűnik hamar meg fogják kedvelni a testvéreidet.
- Igen, ez feltűnt nekem is. - inkább tovább indultam. Vajon miért van az, hogy én sosem kapok olyan nagy figyelmet mint testvéreim? Nem értem. Mi lehet velem a baj? Elmélkedésem Seungsik zavarta meg azzal, hogy megállított mielőtt átestem volna egy nagyobb rönkön. - Köszönöm.
- Ugyan, semmiség. - azt hittem elereszt, de nem tette. Ami azt illeti így túl közel voltunk egymáshoz. - Miért hordasz kontaktlencsét? - egész jó megfigyelő - Miért takarod el a szemeid színét?
- Jobb így. - sosem voltam elégedett, emellett elég sok bántás ért felemás szemeim miatt.
- Szerintem nem. - ekkor eresztett el, amit kicsit azért bántam - Megtennéd, hogy most kiveszed őket? Ígérem kapsz másikat, csak... - nem mondta végig, nem tudta, de talán nem is akarta volna, s csak azért mert én nekiálltam kiszedni színes kontaktlencséim. Elég hamar végeztem velük.
- Most már jobb? - néztem így rá.
- Sokkal. - legnagyobb meglepetésemre fogott s magához húzott, majd arcomra simított - Sokkal szebb vagy így. - és még mosolygott is közben. Én meg úgy éreztem lángra kapok érintése nyomán. - Tudod, bánom, hogy a vacsoránál nem volt lehetőségem melletted ülni. - azt hiszem jobb hogy fog még - Én is szívesen segítettem volna neked. - mosolya valahogy megváltozott, más lett.
- De... miért? - zavartságom dadogásra késztetett.
- Nem világos? - kérdezte én meg fejem ráztam, hogy nagyon nem. Erre a válasza... hát, enyhén szólva is meglepett. S miért? Csupán csak azért mert egyszerűen ajkaimra hajolt és megcsókolt engem.