Az erdő mélyén

Két fél egy egész

Seungsik csókja viszonzásra talált általam. Csókolóztam már, de olyan izgatottnak sosem éreztem magam mint ezúttal, és nem is éreztem úgy hogy gondok lesznek ha nem ereszt el. No igen, sosem történt még ilyen velem, hogy csupán csak egy csóktól felizgultam volna. És igen, ezúttal bizony megtörtént és mikor elváltunk egymástól csak remélhettem, hogy Seungsik nem fog észrevenni semmit. De amilyen az én szerencsém.. már az első pillanatban lebuktam. Ám Seungsik nem nevetett ki, de nem ám, inkább csak magához húzott ismét, hogy közben fenekembe markolt melynek hatására egy igencsak furcsa hang hagyta el szám.
- Tudom, hogy alig ismerjük egymást, de... - nem hagytam hogy tovább mondja, egy csókkal hallgattattam el.
- Nem érdekel... - s újra megcsókoltam őt amit készségesen viszonzott is. Sőt, egész hevessé vált amit én igazán nem bántam. Ha csak egy kaland lesz akkor sem érdekel. Csak erre a kis időre szeretném különlegesnek érezni magam.
- Mit szólnál ha ezt máshol folytatnánk? - morogta szinte nyakamra minek nyomán jóleső borzongás futott végig testemen.
- Nem bánnám, de... túl sokan vannak a házatokban.
- Nem is oda mennénk. - felnyögtem mikor nyakamra tapadt. Biztosan nyomot hagyott, hisz egy ponton erősen zsibbadt nyakam, de nem érdekelt, nem zavart. - Gyere, nincs messze. - elhajolt tőlem, kicsit el is távolodott, hogy aztán kezem megfogva induljon el egy bizonyos irányba. Totál sötét volt, csak a hold adott némi fényt, ő mégis úgy ment előre, hogy egyszer sem botlott meg. Ami azt illeti én sem szerencsétlenkedtem.
Tényleg nem mentünk túl sokáig, mikor is elértünk egy kis tisztás félét melynek egyik oldalában egy barlang volt. Nos, mi abba a barlangba mentünk be. Bevallom féltem kicsit, hisz nem tudtam nem zavarjuk e meg a barlang lakóját. De nem zavsrtunk meg senkit, hisz teljesen üres, lakatlan volt a barlang. Ott aztán, hogy hogyan nem tudom, de Seungsik tüzet gyújtott így volt egy kis fény és egy kis melegség odabent.
- Ide szoktam jönni mikor egyedüllétre vágyom. - magyarázta miközben egy fekhelynek tűnő levélhalomra ült le s húzott engem ölébe.
- Értem... - mondtam, sóhajtottam mert közben ismét nyakam vette célba.
Mondanom sem kellene, de én mégis megteszem... Természetesen nem ellenkeztem semmi ellen. Az ellen sem mikor ledöntött a földre, s az ellen sem mikor felsőm alá benyúlva simogatni kezdett engem, s persze akkor sem mikor türelmetlenül szabadított meg engem felsőmtől. Zavarba hozott, de akkor igazán mikor csókjaival először sebhelyeim tisztelte meg. Sosem, soha egyetlen alkalommal sem értek még olyan gyengéden hozzám mint azt Seungsik tette. Talán ezért nem vettem észre, hogy mikor szabadított meg nadrágomtól s alsómtól. Zavarom csak tetézte azzal, hogy szemeim láttára vette, szinte tépte, le ruháit magáról. Ám nem nézhettem sokáig, mert ajkaimra hajolt s egy szenvedélyes csókba hívott. Nem voltam rest viszonozni, hogy közben ahol tudtam megérintettem, simítottam őt. Csókjainknak aztán csak a levegőhiány vetett véget. Ezután jött az mikor Seungsik hasra fordított engem és.... nos, fenekem részesítette kitüntetett figyelemben. Olyan hangokat produkáltam akkor, hogy... azt hiszem egy profi is megirigyelhette volna. Hát még akkor mikor ujjait éreztem meg magamban. Elkövetett mindent, hogy ne fájjon, mégis volt némi kellemetlenség a dologban.
- Vigyázni fogok rád.. - mondta miközben fenekemhez dörgölőzött.
Nem kellett sok, hogy türelmetlenné váljon, főleg úgy hogy fenekem toltam felé. Ezért aztán hamar s talán kissé túl gyorsan és fájdalmasan érezhettem meg őt magamban. Túl... hogy is mondjam.. Nem éppen átlagos mérettel ajándékozta meg őt a természet. Volt olyan odafigyelő azért, hogy várt egy kicsit mielőtt mozgásba lendült.
Őszintén? Egy pillanatát sem bántam annak amit tettünk. Bár ami igaz az igaz, nem tudom hányszor estünk egymásnak, csak az volt a biztos, hogy a végén Seungsik öltöztetett fel és karjaiba véve indult meg velem vissza a házukhoz. Menet közben el is aludtam. Elfáradtam. Nem is értettem, hogy Seungsik-nak honnan lehet még olyan sok energiája, hogy engem is cipel.
Mikor aztán felébredtem már a házban voltam, jobban mondva egy szobában melynek átható fenyő illata volt, emellett az sem elhanyagolható, hogy Seungsik ott feküdt mellettem. Először azt hittem alszik, mikor aztán megmozdult, megsimította arcom, akkor jöttem rá, hogy feltevésem helytelen.
- Szia... - halkan beszélt és mosolygott is amivel szívem hevesebb dobogásra késztette.
- Szia... - köszöntem viszont s pirosló arcom ellenére kezére simítottam.
- Hogy érzed magad? - kérdezte miközben vállamra puszilt - Ugye nem okoztam túl nagy fájdalmat?
- Rendben vagyok. - túlságosan is jól érzem magam - Ennél jobban már nem is lehetnék.
- Akkor jó. - puszilt számra - Azt hiszem a bátyád nem örül túlságosan annak, hogy te most itt vagy velem. - cirógatta is arcom.
- Ne félj, majd én megvédelek tőle. - ahogy kezét fogtam meg ismét úgy ő egyszerűen kezemre csókolt.