Az erdő mélyén

A mi végtelen történetünk

                     (Utolsó fejezet.)

Hogy mi történt ezután? Nos, nem titok és igazán nem is olyan nagy dolog. Kb egy hétig voltunk Seungsik-éknál. Ezalatt kiderült, hogy az én újdonsült kedvesem a vezér, hogy Seungwoo az ikertestvére s hogy bizony ő is hasonlóan van mint testvére csak ő éppen az én bátyámmal. No igen, nehéz eset. De Seungwoo sem olyan mint amilyennek mutatta magát. Róla is kiderültek bizonyos dolgok. Nem olyanok mint bátyámmal, nem olyan történt vele, de az eset ugyanolyan fájdalmas.
Aztán ott volt még öcsénk. Ő egy különleges eset. Érte jobban aggódtam s aggódom is, ahogy bátyánk is. S miért? Egyszerű. Azért mert Subin túl közvetlen volt vele. Nem kellett sok, hogy rájöjjek ő is ugyanabba keveredett mint Seungsik meg a testvére. Subin szerencséjére bátyánk erre nem jött rá. De idő kérdése és meg fog történni. Bár Subin meg tudja védeni magát, de még így se akarjon bátyánk elé kerülni ha kiderülnek dolgok.
Egy hét után tértünk vissza a városba és ott folytatódott minden ahol abbahagytuk. Én és a bátyánk dolgoztunk míg öcsénk otthon tanult. Igazság szerint nem volt rá szükség, mert öcsénk nem hülye attól, hogy kicsit más mint a többi ember.
Mondhatni a napok csak úgy teltek. Közben érkezett néha egy-két üzenet illetve hívás Seungsik-ék részéről. Olyankor bátyánk kiakadt, míg mi öcsémmel igazából boldogok voltunk. Főleg, hogy nem kevés idő volt amit videohívással eltöltöttünk. Aztán megesett, hogy Seungsik-ék meg is leptek minket. Ezekről a találkozókról nem mindig tudott bátyánk. Főleg akkor nem mikor el-eltünedeztem pár órára. Olyankor.. nos mindig jól éreztük egymást Seungsik-al. És igen, meg is lett a következménye.
- Jól van már, nyugi, nincs baj. - jó pár hete már, hogy... nos történtek dolgok és a következménye most bennem van. Bátyánk jött be értem a kórházba. Igen, mert nem mondtam, de munkahelyemen elájultam. Főnököm meg azonnal mentőt hívott, meg a bátyám. Így most itt vagyunk.
- Még hogy nincs? Te teljesen megőrültél?! - kiakadt és ha azt nézem miért akkor érthető.
- Hát, lehetséges. - jól vagyok már, csak a papírjaimra várunk.
- Ajánlom, hogy a kis barátod vállalja a felelősséget. Mert ha nem esküszöm kiherélem. Nem érdekel, hogy miféle meg fogom tenni. - mondani akartam valamit, válaszolni bátyám szavaira, de nem tudtam mert az ajtó hirtelen kivágódott és egy eléggé zilált külsejű Seungsik jelent meg, nyomában egy levegő után kapkodó Seungwoo-val. Feleszmélni se volt időm ő máris előttem termett. Jobban mondva az ágy előtt amin ültem. Térdre ereszkedett aztán hasamhoz bújt, oda dörgölőzött, oda adott puszit és ott simogatott meg engem.
- Megérezte, hogy valami nincs rendben veled. - szólt Seungwoo amint rendesen kapott levegőt - Ész nélkül rohanni kezdett. Alig tudtam visszafogni. - arcán kedves mosoly látszott - Képes lett volna más formában idejönni. Teljesen bepörgött.
- Megnézem hol tartanak a papírjaiddal. - szólt bátyám is - Hozok innivalót is. - és már fordult is ki a szobából.
- Nézd el neki. - mondtam Seungwoo-nak miközben Seungsik fejét simítottam. Olyan aranyosan viselkedett. - A bátyámnak több időre van szüksége.
- Igen. - mondta csak.
Egy kis csend telepedett a szobára. Főleg azután, hogy Seungwoo kiment, mondván hadd örülje ki magát az apuka. Kedves volt tőle.
- Szóval.. Mondd, örülsz neki? El akartam mondani, csak hát úgy tűnik előbb rájöttél.
- Éreztem őket. - simogatta még hasam meg fel is húzta pólóm már, hogy meg is puszilhassa hasam.
- Őket? Mit tudsz te amit én nem?
- Ketten vannak. - nézett fel rám. Olyan örömet mint az ő arcán láttam, sosem láttam még sehol. - Érzem őket. - kezemet is megpuszilta és én közben éreztem úgy, hogy eljött az ideje egy bizonyos dolognak.
- Jelölj meg Seungsik. - szavaim nyomán meglepetten nézett rám.
- Biztos vagy benne? Tudod, hogy mivel jár ha megteszem.
- Tudom. - igen, mert elmagyarázta, de mégis akarom - Szóval tedd meg. Senkinek nem akarok esélyt adni rajtad kívül.
- Rendben. - meg is csókolt engem, aztán arcomra majd nyakamra simított, ahová aztán odahajolt s miután megnyalt ott belém is harapott. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fájt. Mert igenis fájt, piszkosul fájt. De aztán jobb is lett miután Seungsik megnyalogatta a harapás helyét. - Most már hozzám tartozol.
- Igen. - és nem bánom, nagyon nem bánom.

Újabb napok teltek el. Sőt. Még sokkal több idő és úgy esett, hogy én öcsémmel Seungsik-ékhoz költöztem. Azért csak vele mert bátyánk direkte több munkát vállalt, csak hogy ne kelljen Seungwoo közelében lennie. De végül az ő sorsa is ott végződött ahol az enyém. Nem tudott így sem túl sokáig távol lenni tőlünk, a testvéreitől. Szerettem volna hinni, hogy végre feladja makacsságát és belátja, hogy Seungwoo más mint akikhez köze volt. Öcsénk boldog volt hisz volt sok új barátja. Igen, mert még Subin is megrekedt egy szinten. De úgy tűnt neki ez megfelel. Furcsa volt, de nem firtattam.
Eljött az az idő is aztán mikor gyermekeink a világra jöttek. Valóban ketten voltak ahogy azt Seungsik mondta. Két csodaszép kisfiú. Seong és Seung. Neveink után kapták neveik. Bármily furcsa is, de nekünk így voltak s lesznek is tökéletesek. Ahogy a közös életünk is ami jóval előbb kezdődött el mint hogy összeköltöztünk volna.