Az erdő mélyén

Ismerkedjünk 2.

- Érthető végülis. - ettem tovább, közben eszembe jutott valami, vagyis inkább valaki - Tudod, nekem is van egy öcsém.
- Egyszer szívesen megismerném. - ez a fiú olyan kedves mint a testvére.
- Azt hiszem nem bánnám. Biztosan kedvelnétek egymást. - ahogy öcsémre gondoltam egy kicsit el is mosolyodtam - Ha nem döglött volna be a mobilom tudtam volna róla mutatni képet.
- Ha gondolod megnézhetem. Értek az ilyesmihez. Ugyan nem vagyok olyan jó mint Hanse hyung, de tufok ezt-azt.
- Felőlem. - mondtam és ahogy ettem még fejemmel böktem a halott készülék felé.
- Hát ez kész.. - nem tudom mit csinált, de a mobilom még ugyanolyan volt - De azt hiszem még így is menthető. Megengeded, hogy elvigyem hyungnak?
- Csak nyugodtan. - hasznát nem nagyon veszem már, meg nem is bíztam abban hogy valóban működésre tudnák bírni. Fura, de ez a fiú  és a testvére egyik pillanatról a másikra képesek voltak elérni, hogy bízzak bennük. Remélem nem bánom meg.
- Akkor megyek is. Jó? - egész lelkesnek tűnt. Mikor aztán bólintottam ő már futott is ki a szobából. Aranyos egy fiú. Akárcsak az öcsém, akit sajnos nem láthatok túl sűrűn mert a maradi anyámmal és a mostohaapámmal él. Megfogadtam, hogy magamhoz veszem, csak hát az nem olyan egyszerű mint én azt szeretném.
A szendvicsek elfogytak mire Chan visszatért hozzám.
- Minden rendben? - piros volt az arca és kissé zilált a ruhája.
- Igen. - mosolygott - Kicsit tovább voltam távol mint terveztem, ne haragudj.
- Ugyan, nem gond.
- Na akkor - úgy tűnt megnyugodott - mehetünk a fürdőszobába?
- Igen. - készen álltam úgy éreztem. Csak hát fél lábon állva is fájdalmaim voltak.
- Gyere, mássz a hátamra. - Chan egyből elém állt.
- Nem, jó lesz így. Jobb ha nem hagyom el magam.
- Ez nem lesz így jó. Gyere csak nyugodtan, elbírlak.
- Nem-nem... - nem kívánok senkinek olyan szenvedést mint amit akkor éreztem mikor sérült lábamra álltam rá. Erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdjek el azonnal káromkodni. Mint egy száz éves vén trotty úgy indultam el, aprókat lépve. - Menni fog ez.
- Jajj te... - belém karolt és úgy segített nekem.
Az ajtóig eljutni egy évszázadnak tűnt. Lábam olyan volt mintha lángokban állna. Le se mertem nézni, hogy hogy nézhet ki. Biztos, hogy átvérzett a kötés. Az ajtót Chan nyitotta ki, aztán még belém karolva mentünk is tovább kifelé. Vagyis... Csak mentünk volna mert odakint egy kissé mérges tekintetű fiú állt.
- Ti mégis mire készültök?
- Nyugi Subin, csak a fürdőszobába megyünk. - Chan egész nyugodt ahhoz képest, hogy a másik fiú úgy tűnik majd fel robban.
- Nem fog tetszeni senkinek ha ez összevérez mindent. - mondta fejével felém bökve.
- Van nevem is... - nem szimpatikus, főleg mert olyan gúnyosan beszélt és azért sem ahogy rám néz.
- Bűzleni fog tőle az egész ház. - mérgelődött, én meg csak azért is igyekeztem tovább menni, amiben Chan segített is.
- Elég legyen Subin. - egy óriás szólt rá akinek olyan nagyon sötét zöldes haja volt, akárcsak a mesebeli mérgeknek. Fura volt mert mintha enyhén csillogott is volna. Tuti képzelődtem. Na hát, ez az óriás volt olyan kedves eltüntetni onnan a kellemetlenkedőt.
- Ő volt Seungwoo. - magyarázta Chan mikor észrevette értetlen tekintetem mellyel a távozók után néztem.
Nem kellett túl sok már, hogy elérjük a fürdőszobát. Szerencsére. Ott aztán Chan volt olyan kedves, hogy segített nekem, kb úgy mindenben. Vetkőzni is, aztán a kádba ülni, a mosdást illetve fürdést megoldottam egyedül, aztán törölközni is. Kínos volt az egész, de az csak a kisebbik rossz volt a többihez képest.
- Na, most hogy kész vagy itt hagylak kicsit míg hozok egy váltás ruhát. Ne félj senki nem fog rád törni addig. - hiába mondtam, hogy megfelel nekem a saját ruhám is, hajthatatlan maradt.
- Rendben. - mondtam csak és ő ezután ment ki.
Ki gondolta, hogy ennyi minden fog történni egyetlen délután illetve este alatt? Hát senki. Legalábbis én biztosan nem. Furcsák ezek a fiúk, de talán csak azért érzem így mert totál ismeretlenek nekem. Még azok, de valahogy úgy érzem nem sokáig lesznek azok. Merem remélni, hogy ezúttal nem lesz hiábavaló a bizalom amivel feléjük fordultam. Na mert megesett már, hogy idegenelben bíztam és jól átvertek, megbántottak. Gondolatmenetem az ajtó nyílása zavarta meg. Oda is néztem és... hát nem épp az volt ott akit vártam. Egy óriás volt, az aki legelőször is rendre intette a többit. Ijedtemben mellkasom elé kaptam kezeim mikor leplezetlenül végig mért engem.
- Azok ott minek a nyomai? - bökött felém, én meg lestem csak mi van mert esett le mire céloz. De aztán igen mikor magán megmutatta mire gondolt.
- Jah.. hogy ezek? - leesett már, ő pedig bólintott - Rosszkor voltam rossz helyen mindkét alkalommal. - úgy voltam vele nem titok meg miért ne mondhatnám el neki a dolgot - Hazafelé menet megtámadtak. Mindkét alkalommal. Ez egy késelés volt. - mutattam a csípőmnél lévő régi heget - Ez meg egy pisztolygolyó. - nem tudtam hiszi e vagy sem, de nem hazudtam - Nem adtam könnyen az értékeim sem az életem. - az óriás lesokkolt mikor hirtelen ott termett előttem és szó szerint letaperolt, főleg a hegekre koncentrálva.