Az erdő mélyén

Testvérek

Eszembe sem jutott, csak már másnap ébredés után, hogy az esti segítőm, az a Hanse ugyanaz lehet akihez Chan öcsije vitte mobilom. Furcsa volt ő is. Volt időm gondolkozni, hisz egész korán ébredtem ahhoz képest, hogy milyen nehezen tudtam elaludni. Emelkedésem csak egy halk kopogás zavarta meg picit, majd a nyíló ajtó és egy fej, Byungchan, felbukkanása.
- Szia.. - elmosolyodott ahogy észlelte ébrenlétem - Jó reggelt. Remélem nem én zavartalak fel.
- Jó reggelt. Dehogy, már fent vagyok egy ideje. - aranyos fiú.
- Seungsik kérte nézzelek meg. - magyarázkodott máris - Meg aztán Cgan is. Ő mondta, hogy majd szól ha kész a reggeli. Majd én hozok neked. Jó?
- Igen. Köszönöm. - az ő és testvére közti kapcsolat, amit eddig tapasztaltam, emlékeztetett az én és a bátyám kapcsolatára. Nos igen, van egy bátyám is aki pont anyám miatt ment el otthonról, és akivel azóta se tudtam túl sokat találkozni. Persze beszéltünk telefonon, de az nem ugyanaz. Hiányzik.
- Ugyan.. - legyintett picit - Jut eszembe, a mobilod kész van. Hyung nagyon ügyes ám. - meglepett, nem is kicsit.
- Mondd csak a hyungodnak véletlenül nem narancs színű a haja?
- De. Miért? Találkoztatok már?
- Mondhatjuk. - és elmeséltem neki az esti kis ügyem.
- Oh, hát ő morcos mindig, de amúgy nagyon kedves ám. - pici pír lepte arcát. Valamiért az ajtó felé nézett, aztán vissza rám. Furcsa, mert nem csak ő csinálta már ezt. Nem értem miért teszi. - Na, megyek megnézem hogy áll a reggeli. Kérsz addig valamit?
- Csak egy kis vizet.
- Ok. Mindjárt jövök. - mondta és ment is.
Valahogy furcsák nekem. Nem tudnám megmagyarázni miért, csak furcsának érzem őket. Bár ki tudja... Mert lehet én is így védeném a tulajdonom ha egy idegen tévedne a telkemre.
Alig pár perc telt el, Byungchan nagy hévvel tért vissza hozzám, hogy kész a reggeli, persze hozott nekem vizet is így ihattam is. Aztán közölte, hogy szeretnék a többiek ha velük ennék. Na ezt nehezen hittem. Maximum Chan akarhatta, meg talán az a Seungsik és ő, más nem. De nem mondtam ezt el neki, csak rábólintottam a dologra. S mert megtettem máris rohant, hozott nekem ruhákat amikbe átöltözhettem, aztán mert neki se hagytam hogy a hátára vegyen, belé karolva indultam el hogy majd velük egyek. Nos, nem titok, hogy az elindulás meg úgy az út a konyhájukig, iszonyat hosszúnak tűnt. De akkor is tűrtem, elviseltem a fájdalmat. S miért? Egyszerű. Nem akartam túl sokáig a terhükre lenni.
Menet közben találkozhattam így a többiekkel is, jobbára akiket nem ismertem azokat Byungchan bemutatta, de azokat is akiket tudtam kicsoda mert már láttam.
- Hogy vagy? - Chan volt az első aki megkérdezte.
- Tűrhetően.
- Erősebb vagy mint hittem. - az aki az elsők közt volt gonoszkodó velem most ő is olyan.. furcsa volt. Mármint kedves és ez furcsa volt nekem. Azt hiszem Subin a neve. Ő volt a másik aki végül segített leülni.
- Ki az a Taekwoon? Már kismillió hívás volt tőle. - a narancs hajú jelent meg mobilommal kezében. Ahogy közeledett mobilom újra megszólalt. - Megint ő az. - nyújtotta is mobilom felém.
- A bátyám. - kaptam ki kezéből mobilom - Köszönöm. - mondtam aztán fogadtam is a hívást. Azt a hívást melyben bátyám először letolt, aztán bocsánatot kért. Megértettem hisz csak aggódott. Aztán feltette szokásos kérdéseit amikre válaszoltam is, bármily kínos is volt, hisz volt hallgatóságom. De ami ezrk után volt, na arra nem készültem fel. S hogy mi volt ez? Megmondom. Azt mondta, hogy öcsém, öcsénket az a görény aki anyánkat elvette az megütötte őt és emiatt kórházba került. Na ekkor káromkodtam is kicsit. Ideges lettem na. De meg is nyugtatott, mert azt mondta, hogy rendben lesz öcsi mert magához veszi, magához vette és nem ereszti vissza anyánkhoz. Mondta azr is, hogy már tegbsp óta próbál elérni, de nem ment neki. Én ekkor mondtam el, hogy mi volt s miért nem ért el. Ekkor pörgött be igazán és mondta, hogy értem jön csak mondjam meg hol vagyok. Gondban voltam, hisz nem tudtam pontosan hol vagyok. Ekkor kértem egy kis segítséget Chan-tól. Pár perc kellett csak, hogy beszéljen a többiekkel akik bár vonakodva, de engedték, hogy ofa jöjjön hozzájuk értem bátyám.
- Tényleg köszönöm, nagyon köszönöm. - mondtam miután befejeztem a beszédet s kinyomtam a hívást - Mindent köszönök.
- Ugyan, ellenkező esetben te is megtetted volna ezt valószínűleg. - legnagyobb meglepetésemre az a Sejun mondta ezt aki legelsőnek szedte volna le a fejem, az aki Chan pasija és aki azért csepp morcosságot is vitt mondandójába.
- Biztos lehetsz benne. - picit sajnálom azért, hogy nem lesz több alkalmam megismerni őket.
- Na és mikor ér ide a bátyád? - a zöldes hajú, azt hiszem Seungwoo a neve, kérdezte.
- Azt mondta, hogy ismeri valamennyire a környéket ezért kb olyan háromnegyed óra.
- Értem. - mondta csak, aztán nem is szólt többet csak odébb ment.
- Szóval... - Byungchan ült mellém - megmutatod akkor az öcsédet? Azt ígérted megteszed ha jó lesz a mobilod.
- Oh, igen. - el is feledtem, szégyen. Felnyitva a mobilt, a képeket megkerestem benne, majd a mappát ahol öcsémről vannak képek. - Tessék. - mutattam neki - Ő Wooyoung az öcsém.

- Aranyos. - Byungchan mosolya kedves és őszinte volt. Engedtem is neki, hogy megnézze a többi képet öcsémről.
- A ruháid ide hoztam. - az a Subin hozott egy kisebb zacskót amiben valóban ruháim voltak.
- Köszönöm. - ekkor jutott eszembe a rajtam lévő kölcsön ruha - Ami rajtam van amint tudom visszaküldetem majd. - bár amilyen finom illatuk van szívem szerint sosem adnám vissza.
- Tartsd meg nyugodtan. - Seungsik, az az óriás aki zavarba hozott, egész eddig meg se szólalt.
- Öhm... Rendben. - és ismét csak zavart okozott bennem, pedig nem tett semmi különöset csak megszólalt.
- Na de együnk emberek. - Chan szólt és pakolt is közben az asztalra.
S valóban, ezután leült mindenki, jó étvágyat kívántunk és enni kezdtünk. Csend volt, az a kínos egyben mégis furcsán nyugodt csend. S ezt a furcsa csendet zavarta meg menet közben hangos és hosszas dudaszó. Seungwoo, Seungsik és szinte mindegyik azonnal megmozdult, ám csak a két első indult megmegnézni ki az. Én tudtam, vagy legalábbis sejtetzem, hogy csak bátyám lehet az. S milyen igazam lett. Alig nyílt ki az ajtó és köszöntek, bátyám sietett hozzám és ölelt magához.

Azt hiszem bátyám rendesen meglephette hevességével vendéglátóim, mert bár bátyám nem látta, de én igen, hogy míg ő ölelget addig összesúgnak mögötte. Azért persze bátyám leeresztett, de csak míg köszönetet mondott vendéglátóimnak, aztán felvett karjába és vitt is magával. Így csak távozóban köszöntem el vendéglátóimtól. Reméltem azért, bárhogy is volt megismerkedésünk, hogy találkozunk majd még. Attól, hogy furcsák azért még nem rossz emberek. A testvérpárt, Chan-t és Byungchan-t megkedveltem. A többiek... hát talán ha lenne esélyem megismerni őket talán őket is megkedvelném.