Harc egymásért /Loki f.f./

1. Már ne is haragudj...hogy mi?

/Lorena/

-Na jó..Kezdjük újra.-sóhajtottam az orrnyergemet masszírozva, miközben az előttem álló Thorra néztem.-Azt szeretnétek, hogy Asgardba költözzek, amíg Jane állapotos, hogy vigyázzak rá. 
-Pontosan.-nézett rám értetlenkedve, hogy mit nem értek ezen.-A legjobb barátnőd. És szüksége van rád.
-Akkor sem volt szüksége rám, amikor összehoztátok a babát.-morogtam miközben dühösen lépkedtem a borhűtőm felé, abban reménykedve, hogy az édes, alkoholos nedű majd megnyugtatja a gondolataimat, amint kiebrudaltam innen a Mennydörgés Istenét.
-Lorena.-lépett oda hozzám Thor, majd a kezét az éppen a bort nyitó kezemre tette, mire meglepődve néztem fel rá. Eddig még sosem tett ilyet. Sosem volt ilyen...közvetlen velem. Itt valami nagyon nem stimmel.-Asgardot veszély fenyegeti, ami miatt minden koncentrációmat szinte a város védelmének kell szenteljem, és így nem jut elég időm Janere. Viszont ha te ptt lennél tudnám, hogy ő és a pici is biztonságban lesznek.
-Milyen veszélyről beszélsz Thor?-néztem rá kissé aggódva. Komolyan ez az egész egyre bizarrabb. A legjobb barátnőm terhes, az istenek világát  veszély fenyegeti és engem kérnek fel bébiszitternek egy felnőtt nő mellé. Kissé röhejesnek érzem a szituációt.  
-Nem fogok erről itt beszélni. De otthon elmondom.
-Otthon?-néztem rá összeráncolt szemöldökkel.-Na ne... várj! Egy szóval sem mondtam, hogy veled megyek, ráadásul...-hadartam kétségbeesve, azonban mielőtt befejezhettem volna Thor már szólította is Heimdallt, így perceken belül megérkeztünk Asgardba.-Te rohadék.-álltam neki ököllel ütni Thor hátát, amint biztonságban megérkeztünk a Bifrösztön keresztül.-Azonnal vigyél vissza! Egy szóval sem mondtam, hogy veled jövök. 
-Lorena kérlek...-nézett rám esdekelve Thor, de nem érdekelt. Borzalmasan dühös voltam és úgy éreztem magam, mint akit ki most akarnak használni, pedig általában pont leszarják, hogy van.
-Csak semmi Lorena kérlek!-kiabáltam rá, mire meghökkenve nézett rám.-Tudod jól, hogy amikor a legutóbb itt voltam megfogadtam, hogy sosem térek vissza, miután az öcséd elvette tőlem a fiamat! 
-Fiunkat. -hallottam meg magam mögött azt a hangot, amit soha többé nem akartam hallani.-Mellesleg még csak egy magzat volt, és ha jól emlékszem nem én nyomtam le a torkodon a varázsitalt, ami megszünteti a terhességet. Egy olyan terhességet, ami egy hibás éjszaka következménye volt. Amúgy is ennek már két éve. Nem értem mit vagy úgy oda..-rántotta meg a vállát közönyösen, mintha csak arról beszélnénk, hogy a nap reggel felkel, majd éjszaka lemegy.
-Miattad ittam meg azt a szart, amitől elvetéltem.-léptem oda hozzá dühösen, majd az összes erőmet beleadva pofoztam fel, mire meglepetten nézett rám. -Azt mondtad, hogy még nem állunk rá készen, hogy szülők legyünk és, hogy ez a terhesség a legrosszabb pillanatban jött, mivel épp elakarod majd foglalni az világot. Azt mondtad soha nem lennél ott mellettem, és nem támogatnál. Szerinted akartam volna én így gyereket tőled?-kiabáltam az arcába, mire az államat szorosan megragadva vont magához. Fájt, ahogy megragadott, de az emlékeim jobban fájtak.
-Senki nem erőszakolta rád a döntésedet.-szorította az államat egyre szorosabban.-Felnevelhetted volna egyedül is.
-Semmivel nem vagy jobb, mint Laufey, aki elhagyott téged anyáddal együtt.-sziszegtem az arcába, mire lemerevedett.-Te is ugyanúgy lemondtál a gyerekedről, mint ahogy ezt veled tették. Ugyanolyan szörnyeteg vagy.-suttogtam a végét, de tudtam jól, hogy nagyon jól hallja, hiszen ha Thor nem fogja le, akkor ő is ugyanúgy pofon vág, mint ahogy én őt.
-Tűnj el innen! Nincs szükségünk rád.-ordibált velem Loki, mire neki hátat fordítva indultam meg a palota felé a szivárvány hídon.-Nem hallod?-kiabált utánam, de én csak azért sem reagáltam rá.  Minél messzebb akartam kerülni tőle, és mivel tudtam, hogy Thor nem engedne most vissza a Földre, így csak egy hely volt ahova mehettem és az a palota volt. 

/Loki/

-Azonnal eressz el!-dörrentem rá a bátyámra, amint Lorena eltűnt a szemeim elől.-Egyáltalán, hogy merészelted idehozni ezt a nőt?! 
-Janenek szüksége van rá.-nézett rám mérgesen mire felciccentem. Hol érdekel ez engem. Őket sem szokta érdekelni, hogy én hogy érzem magam. 
-És mégis meddig marad?-néztem Thorra vérben forgó szemekkel. Iszonyatosan dühös voltam. Szívem szerint agyongyepáltam volna ezt az idiótát, amiért idehoztam Asgardra Lorenát.
-Ameddig kell.-vont vállat, majd közelebb lépett hozzám.-És nagyon ajánlom, hogy hagyd őt békén különben velem gyűlik meg a bajod.
-Most rettenetesen megijedtem.-néztem rá gúnyosan, majd úgy ahogy volt otthagytam őt, és a szobámba varázsoltam magam.
-Kisasszony értse, meg a királynő ezt a  herceggel szemben lévő szobát jelölte ki önnek.-hallottam az egyik szolgálónk hangját, amint épp kétségbeesetten próbál magyarázkodni valakinek, akiről nagyon is sejtettem ki az, de remélni mertem, hogy tévedek.
-Engem az sem érdekel ha a 9 Birodalom összes vezetője papíron kérte volna ezt, akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ezt a szobát kapom.-kiabált szerencsétlennel Lorena, mire csak mélyet sóhajtva döntöttem neki a fejem a falnak. Na ne szórakozzanak, hogy nincs más szabad szoba ebben a kibaszott palotában csak az enyémmel szemben lévő.
-Kisasszony kérem.-hallottam ismét az elkeseredett szolgáló hangját.
-Tudja mit? Azonnal audienciát kérek a királynőhöz, és majd szépen megkérdezem tőle mégis, hogy gondolja ezt.-mondta Lorena emelkedett hangnemben, mire rögtön a folyosón termettem én is.-Na már csak te hiányoztál.-nézett rám.
-Nem mehetsz anyámhoz.-néztem rá határozottan, majd a szolgálólány felé fordultam, aki majdnem összeesett kétségbeesésében.-Elmehet. Majd én beszélek Lorena kisasszony fejével.
-Hercegem.-hajolt meg, majd távozott.
-Akkor is meglátogatom az anyádat és kérdőre vonom, hogy mégis hogy gondolta ezt azok után, ami köztünk történt.-sziszegte az arcomba, majd bevonult volna a szobájába, ha nem ragadom meg őt a könyökénél fogva.
-Nem mehetsz anyám elé.-ismételtem meg magam.
-És mégis miért ne mehetnék?-nevette el magát cinikusan.
-Mert nem tudja mi történt valójában. Hogy miért hagytad el Asgardot.-néztem a szemeibe, amiből most a düh mellett már meglepettség és értetlenkedés is jelen volt.
-Már ne is haragudj... hogy mi?-tépte ki magát a karomból. Sokkal harciasabb lett, mint két évvel ezelőtt volt. Ez megállapíthatom már most. Akkor nem mert ilyet tenni.-Akkor mégis mit tud?
-Azt, hogy...