Harc egymásért /Loki f.f./

19. Mit akar tőlem?

/Lorena/

-Akkor mond el! Légy végre életedben először őszinte velem!-kiabáltam most már én is, mire Loki nem bírta tovább és felpattan az ágyról, és immáron velem szemben állt, de néma maradt.-Miért csinálod ezt velem? Állandóan elkezdesz valamit, mesélsz végre az érzéseidről, ami alapján azt hihetném, hogy fontos vagyok neked, aztán a másik pillanatban meg abba hagyod, amit elkezdtél. 
-Mindennél fontosabb vagy. Makacs, idegesítő, szenvedélyes és bolond, de nem számít. Dacolsz mindennel és mindenkivel, velem is. Belementél egy kényszer házasságba csak, hogy bosszút állhass Odinon és nekem adtad volna a varázserődet, amint megtudtad mivel is rendelkezel. Harcolni akarsz egy gyermekért annak ellenére, hogy miért is kell ezt tennünk. Bármikor kioktatsz és szembe szállsz velem, vagy az akaratommal.-sorolta, és én úgy éreztem menten elsírom magam a szavaitól , de ő csak folytatta és még véletlenül sem akartam félbe szakítani.-Nem akartam még véletlenül se újra beléd szeretni, de sikerült és ettől megőrülök, mert ez azt jelenti, hogy sebezhetővé váltam miattad. Nem tudhatom mikor mondod azt, hogy eleged van és hagysz itt újra, nem tudhatom mikor teszek olyat, amikor megbántalak. Csak azt tudom, hogy amikor majdnem elvéreztél a szemem láttára, és alig vettél levegőt rájöttem mennyit is jelentesz nekem.-fejezte be végül. Könnyes szemekkel néztem az előttem álló férfit, aki mindenhova nézett csak rám nem. Olyan őszinte volt, mint még szerintem soha és tudtam, hogy ez milyen nehéz volt neki.-Belehaltam volna, ha anyám után téged is örökre elveszítelek.-tette hozzá végül, mire nem bírtam tovább és elsírtam magam. Szeret engem.
-Én is szeretlek te idióta.-szólaltam meg percekkel később miután abbahagytam a sírást, mire először lefagyva nézett rám, de utána szinte rögtön észbe kapott és máris megéreztem a száját a sajátomon. Úgy faltuk egymás ajkait, mint akik levegőért kapkodnak az életben maradásért. -Szeretlek.-suttogtam bele a csókunkba, mert tudtam, hogy szüksége van rá, hogy újra hallja, de nekem is szükségem volt rá, hogy kimondjam. Miután már szó szerint nem nem kaptunk oxigént lihegve döntöttünk egymásnak a homlokunkat, és néztünk egymás szemébe.
-Többet ne szórakozz velem jó? Ne taszíts el magadtól kérlek.-kérleltem.
-Soha többé.-mondta, majd óvatosan hátra döntött az ágyon, és miután mellém feküdt a mellkasára húzta a fejemet.-Pihenned kell.-suttogta a hajamba, miközben az egyik hajszálammal játszott.
-Maradj itt velem.-motyogtam csukott szemekkel, ugyanis hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, mint lelkileg, mint testileg. Sok volt ez így egyszerre.
-Nem megyek sehova, ne aggódj.

"Nekem ez a gyermek nem kell nem jövök érte vissza. Majd másért és máskor." hallottam hirtelen egy suttogó női hangot az álmomban, mire felriadva nyitottam ki a szemem. Szaporán lélegezve próbáltam rájönni, honnan is volt ismerős ez a hang, de nem jöttem rá. A szobán még sötétség honolt, ezért megpróbáltam vissza aludni de nem tudtam már csak azért sem mert egyre jobban sajgott a sebem. A gyógyítók adtak rá egy krémet, hogy azt bármikor használhatom ha fáj, de készüljek fel rá, hogy csípni fog a gyulladáscsökkentő növényeknek és fűszereknek köszönhetően, de ezzel egy időben a fájdalom is csökkenni fog.
-Azt a...-haraptam bele olyan erősen az alsó ajkamba, amint megéreztem az égő-csípő hatását a krémnek, hogy éreztem, hogy enyhén kiserken a vérem a számban. Még szerintem a könnyeim is kijöttek.
-Baj van?-hallottam Loki nagyon álmos és mély hangját hirtelen, de mivel nem mozdult meg, így azt hittem talán álmodik és nem keltettem fel.-Baj van?-kérdezte ismét, most már talán magától, majd megriadva fordult meg az ágyon és nézett rám.
-Semmi baj, nyugalom.-suttogtam, de még mindig rohadtul csípett az a vacak. Többet biztos nem használom, ha segít ha nem. 
-Fáj a lábad?-kérdezte aggódva, miután észre vette a kezemben lévő krémet.
-Kicsit.
-Hívjak gyógyítót?-ült fel egyből, mire csak a keze után kaptam mielőtt elindult volna.
-Nem, nem. Nem kell. A krém biztos mindjárt hat.
-Miért nem keltettél fél?-rovott meg
-Loki ez csak egy kis fájdalom. Amúgy sem erre keltem fel.-jegyeztem meg, mire értetlenül nézett rám. 
-Akkor mire?-kérdezte egy ásítással karöltve. Szegény nagyon kómás volt és fáradt. Gondolom nagyon keveset aludhatott, amíg én nem voltam magamnál.
-Nem számít.-tettem le a krémet az ágy mellett lévő kis asztalra, majd a kezénél fogva húztam vissza Lokit az ágyba, aki egyből magához ölelt, és mielőtt bármit mondhattam volna már aludt is. Enyhe mosollyal az arcomon néztem a hollófekete hajú istenemet, akiről soha nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódós tud lenni. Teljesen más énét mutatta meg ma, egy olyat amit még én sem ismertem hiába volt egy jó pár hónapos közös múltunk. Csak remélni mertem, hogy mostantól nem zárkózik be előttem...

Három napja fekszem az ágyban, és maximum a mosdóig mehetek csak el, ami pedig rögtön az ágy mellett található szinte, így már elegem volt, amit az aznapi gyógyító tudtára is adtam.
-Had kelljek fel könyörgöm. Nem sétálok messze. De már nem bírom tovább.-esdekeltem, mire csak egy nagy sóhaj tekintetében nézett rám. Gondolom látta rajtam, hogy nem sok esélye van velem szemben.
-De csakis járássegítővel, akár egy bottal sétálhat. És minimális távolságokat tehet meg, de utána rögtön le is ül!-mondta szigorúan, mire ezer wattos vigyort eresztettem és onnantól kezdve hagytam, hogy nyugodtan vizsgáljon. Miután ő elment nem is kellett sokat várnom, az egyik szolgálólány már hozta is a kis botomat, ami mint minden Asgardban, úgy ez is aranyból volt. Bicegve és lassan, de hatalmas boldogsággal indultam el a folyosón, ám egy idő után roppant mód kezdett zavarni, hogy aki mellett elmegyek az vagy összesúg a mellet lévővel, vagy a tekintetét elkapva rólam rohan mellettem.
-Na jó...mi folyik itt?-tettem fel magamnak hangosan a kérdést, mintha bárki is válaszolna rá. Nem értettem mi történik, hogy mit tettem vagy mit sem.
-Odik királyunk látni kívánja Önt hercegném.-lépett mellém hirtelen percekkel később egy őr. Na tessék...akartam én sétálgatni. Máris látni akar a vén fószer. Semmi kedvem nem volt vele találkozni, ugyanis ha ő magához rendel annak számomra sose volt eddig jó kimenetele. 

-Hivatott fenség.-szólaltam meg egyből, amint beléptem a trónterembe, ám ő megvárta, míg elbicegek a trón elé, majd intett egy őrnek, aki egy széket hozott mellém.
-Ülj le.-parancsolta, és most nem ellenkeztem ugyanis eléggé elfáradtam már ez alatt a pár perces séta alatt is, és hiába tettem meg csak pár métert a sebem picit sajgott, hiszen napokig nem volt erőltetve.-Hogy érzed magad?
-Napról napra jobban.-válaszoltam tisztelettudóan, de türelmetlenül. Mi a fenét akar tőlem?