Harc egymásért /Loki f.f./

16. Győzzön a jobb

/Lorena/

Reggel ismét Loki mellkasán ébredtem, de most nem húzódtam el, ahogy szoktam. Maradtam ott, az ölelésében és hallgattam ütemes, nyugodt szívverését. 
Előtte keltem, ami meglepő volt, hiszen általában mindig ő keltett engem, azonban én most nem tettem ezt. Pihenésre volt szüksége, hiszen őt ugyanúgy megviselte az elmúlt két nap, mint engem. Láttam rajta, hogy folyamatosan őrlődik magával, hogy nem mentett meg, és továbbra is küzd az érzelmei ellen. Nem értem miért nem engedi meg magának a boldogságot...
-Min töröd ilyen korán reggel azt a szép kis fejed?-hallottam meg egyszer csak álmos, rekedtes hangját, mire mosolyogva pillantottam fel rá.
-Jó reggelt. 
-Jó reggelt.-nézett rám azokkal a szép zöld szemeivel.-Van rajtam valami? Vagy miért nézel ennyire?-kérdezte szemöldök ráncolva, mire halkan felnevettem.-És most már ki is nevetsz.-mosolyodott el ő is, majd hirtelen maga alá temetett.-Na most nevess.-nézett rám merészen, mire abba hagytam a kacagást, és hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam.
-Lorena.-akart elhúzódni, de nem hagytam, és újra megcsókolta, de most már hagyta magát és végre ő is mozgásba lendítette az ajkait, majd végül boszorkányos ügyességgel a nyelvét is áttuszkolta a számba, mire halkan felnyögtem. 
-Öcsém.-hallottuk hirtelen Thor hangos kopogásával egybekötött kiabálását.
-Honnan van neki mindig ilyen remek érzéke a látogatásokhoz.-morgott Loki, és most tökéletesen egyetértettem vele.-Szerinted engedjük be, vagy hagyjuk, hogy megunja?-nézett rám csintalanul, mire újra felnevettem.
-Öcsém remek hírem van.-kiabált újra Thor, mire Loki egy varázslattal kinyitotta az ajtót és legördült rólam. -Ohh...ne haragudjatok galambocskáim.-vigyorgott a mennydörgés istene, majd el is komolyodott. Ennek aztán vannak hangulat ingadozásai...-Apánk magához tért!

Mióta Thor közölte a számunkra oly varázslatos hírt, azóta ismét minden a feje tetejére állt köztünk. Loki ismét elzárta a gondolatait és az érzéseit előlem. Feszült volt és ideges, ami rám is átragadt. Persze nem sokat segített a helyzetünkön az sem, hogy Odin amint megtudta, hogy bármikor megszülethet az unokája szinte megőrült. 
-Azonnal látni akarom, hogy ti ketten, hogy tudjátok egyesíteni a varázserőtöket támadás során.-közölte rám és Lokira nézve a trónterembe.
-Ahhoz szükség van egy igazi támadásra, addig csak imitálni tudjuk.-mondta helyettem Loki közönyösen. 
-Remek. Szóval akkor nem csak én aludtam téli álmot, hanem ti is.-nézett ránk szánakozva, mire kezdtem felhúzni magam. Fogalma sincs mennyit tanított engem Loki és Sif. Akár ketten együtt is.-Tán valami nem tetszik lányom?
-Nem csak..tudja királyom, akármit is teszünk semmi nem felel meg. -böktem ki végül.-Nem számít, hogy jók vagyunk vagy rosszak. Hogy tesszük, amit parancsol vagy ellenállunk az akaratának. Önnek semmi sem jó!-akadtam ki, mire Loki csak vigyorogni kezdett. Ez tiszta bolond..ilyenkor kezdi el értékelni a szavaimat.
-Kezdem a fiam énjét látni benned.-nézett rám, és tudtam, hogy itt nem Loki kedves és szerető énjére gondol, hiszen ő nem is látja meg ezt benne.
-Ezt most bóknak veszem.-ciccentem fel.
-Nem annak szántam.-mondta a vénember, majd végre más felé kezdte el terelni a szót és bő egy óra múlva végre szabadulhattunk a trónteremből.

-Jobban figyelj az érzékeiddel./Erősebben!/Koncentrálj már!/Megy ez neked jobban is!-vágta folyamatosan a fejemhez Loki az edzésünk során. Ma ő volt a soros nem Sif.
-Elég.-dörrent a hangom dühösen, majd olyan erővel löktem hátrébb magamtól két kézzel, hogy majdnem hátra esett.-Ne rajtam vezesd le a kibaszott dühödet apád miatt.-kiabáltam, majd faképnél akartam hagyni, de egy pillanat alatt előttem termett.-Végeztünk Loki!-néztem rá mérgesen, majd megpróbáltam kikerülni.-Engedj már elmenni.-dobbantottam a lábammal tehetetlenül.-Miért csinálod ezt? Miért nem beszéljük inkább meg?
-Mit kéne megbeszélni?
-Ne csináld ezt. Ne zárj ki ismét magadból kérlek.-néztem rá könyörögve, majd megfogtam a kezét óvatosan.-Itt vagyok. Beszéljünk.
-Nincs miről.-rántotta ki a kezét a kezem közül, ami jobban fájt, mint bármi jelenleg. Ismét elutasított.
-Én....én...nem is értem miért csinálom ezt.-túrtam a hajamba tehetetlenül, majd arrébb rúgtam a földön lévő tőrömet.-Mégis miért próbálok meg mindent érted, ha te folyton elutasítasz. Ohh istenem, tudod mit?-néztem rá.-Sajnállak.-mondtam a szemeibe nézve, majd hátat fordítottam neki.
-Ne fordíts nekem hátat!-kiáltott rám.
-Már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem, amikor megismertelek!-mondtam gombóccal a torkomban, ugyanis úgy éreztem bármikor elsírhatom magam. A visszatartott sírástól remegő testtel hagytam ott őt, annak ellenére, hogy most valószínűleg mélyen megbántva érzi magát. 

Ismét napok teltek el az összezörrenésünk után, és mi nem beszélünk egymással megint, de ez most mindenkinek feltűnt, de nem igazán érdekelt. Ha a férjem ekkora idióta akkor gratulálok neki.
-Beszéljétek meg.-fogta meg a kezemet Jane a palota kertjében való sétálás közben.
-Te csak magaddal törődj most.-néztem rá, és megértette, hogy nem akarok róla beszélni.-Hogy vagy?
-Hát...kérlek ne mond meg Thornak, de...-kezdte mire egyből megálltam.
-Mi a baj?-néztem rá feszülten.
-Tegnap óta jósló fájásaim vannak.-nézett ő is rám könnybe lábadt szemekkel. Ez egyet jelentett. Bármelyik pillanatban szülhet, és ez azt jelenti Hela most már tényleg bármikor jöhet. 
-Minden rendben lesz.-öleltem magamhoz barátnőmet, aki sírva borult a karjaimba. Percekig álltunk így, míg egyszer csak meg nem láttuk, ahogy Thor és Loki felénk sétál.
-Mi történt?-lépett mellénk egyből Thor, majd aggódva húzta magához Janet. 
-Mond el neki.-néztem barátnémra biztatóan, majd magukra hagytam őket, és Loki is így tett. Idegesítően feszült csendben sétáltunk egymás mellett a palotáig, és amikor pont elértük a palota kapuit végre megszólalt.
-Lorena.-mondta halkan, mire megálltam.-Mi történt Janel?-kérdezte, mire irónikusan elmosolyodtam. Semmi sajnálom, idióta voltam...
-Nem az én dolgom elmondani.-akartam elsétálni tőle, ám most nem ő akadályozott meg, hanem az a rohadt nagy földrengés, ami megrázta a palotát, pont mint a megérkezésem napján történt bálon. Lokival tehetetlenül estünk a földre, majd erőfalat emelve körénk védtünk magunkat a ránk zúduló törmeléktől. Az ijedtségtől szaporán lélegezve varázsoltam magamra én is a harci ruhámat a férjemmel együtt, és pont ekkor jelent meg Odin is.
-Itt van.-nézett ránk, és nem kellett ecsetelnie kiről is beszél. Hela az.

A halál szaga, és a sebesültek nyögései hallatszottak a szivárványhídon pedig Hela még nem volt itt, csak a serege. Minden asgardi, aki harcképes volt a palotát védte, beleértve a királyt, a hercegeket és engem is. 
-Mi a...-néztem magam elé kikerekedett szemekkel, amikor a semmiből hirtelen előtűnt egy óriás farkas. Nem hittem a szememnek, és ennek köszönhetően nem vehettem észre azt, hogy a hátán ott van Hela is, csak akkor amikor leugrott az állatról.
-Lám..lám. Hát elérkezett a nagy nap. Hiányoltál apám?-vigyorgott kísértetiesen Hela.
-Nem kerülsz az unokám közelébe Hela, a halál istennője!-dörrent Odin határozott hangja.
-Semmi lányom? Ez fájt!-kacagott, majd a szemét hirtelen rám emelte, de nem mondott semmit. Jeges borzongás futott végig rajtam, de nem mutattam ki, hanem tartottam vele a szemkontaktust. -Te tetszel nekem. Merész vagy, és erős. Érzem az energiáidat. Ha mellém állsz együtt legyőzhetetlenek leszünk majd a kis Odinson ivadékkal együtt. Gondol át!
-Álmodik a nyomor.-mondtam, mire csak tetetett szomorúsággal felsóhajtott, majd ismét ördögi vigyort vett fel az arcára.-Hát akkor....győzzünk a jobbik!