A turné

Tévedtem?

~Zoi szemszöge~

Ma kezdődött el az utolsó hét a turnéból. A tegnapi nap, hogy őszinte legyek elég nyomatszó volt. Ahhoz képest, hogy mikor idekerültem, mennyire könnyen megbarátkoztam mindenkivel tegnap mintha vadidegenek lennénk úgy viselkedtünk. Ami fura, volt nem így akartam elválni a többiektől, szóval megfogadtam, hogy ezen a héten helyrehozok mindent. Tillytől és Johnnytól is bocsánatot kérek. Nem akarom őket elveszíteni.

Reggel ilyen világmegváltó gondolatokkal keltem fel. Mellettem Leo szuszogott. Nagyon aranyos. Soha nem volt még fiúm. Valamiért mindig nagy ívből kerültek el, soha nem jöttem be azoknak akiknek akartam és azok akiknek meg bejöttem, vagy nem vallották be, csak a barátnőimnek ők meg később mondták el csak, vagy hát nem voltak az eseteim. Ezért is voltam olyan boldog, hogy Leo akibe nagyon régóta szerelmes vagyok elmondta, hogy bejövök neki. És talán igaz az a mondás miszerint a szerelem vakká tesz, akkor lehet, hogy tényleg nem vettem észre, hogy a többiek, tényleg csak segíteni akarnak. Jó az nem lehet igaz, hogy egy segfej azt csak dühűből mondták a többiek.

-Jó engem bámulni? Mert ha igen akkor még vissza alszok de ha nem akkor meg felkelnék-szakít ki a gondolataimból egy hang, ami a mellettem fekvőé. Én csak pironkodva fordítottam el az arcom, hogy ne lássa, mennyire elpirultam. Már éppen szólalt volna meg, mikor szerencsémre Charlie csörtetett be a szobába, és kezdett el beszélni.

-Rendben minden készüljön! Fél óra és ott vagyunk a helyszínen rögtön próbálni megyünk, mert koncert előtt még egy fotózásunk is lesz. Szóval iparkodjatok egy kettő-tapsolt, mire mindenki elkezdett készülődni. Ezek alatt a hetek alatt, amit itt együtt töltöttünk sikerült már összeszoknunk. Így már nem okozott nekem gondot, hogy Lauren sorban dobálja ki a ruhákat, csak kikerültem őket. Senki meg se lepődött azon, hogy Mac saját magát azzal kelti fel, hogy legurul az ágyáról(természetesen ő aludt alul), vagy senki fent se akadt a tényen, hogy egyszerre akár hárman is bementünk a fürdőbe. Az idő alatt amit, a buszon töltöttünk hozzászoktatott. Ennek a csapatmunkának köszönhetően mire megérkeztünk, mind kész is lettünk.

-Emberek kapjátok össze magatokat-rontott ránk Dani. Gondolom szegény testvérem azt gondolta, hogy mi még alszunk. Szegénykém,kicsit szét van esve, igaz nem csak most hanem úgy általánosan mindig. Összekapkodtuk a cuccainkat majd rohantunk is be az arénába. A többiek elmentek gyakorolni. Kivéve Lauren aki jött velem videózni. Vagyis ő videózta, ahogy válogatok a ruhák között.  A többiek meg közben a színpadnál voltak és gyakorolták az új koreot.

-És Zoi, hogy érzed magad így hogy a semmiből stylist lettél?-bombázott kérdéseivel.

-Nem nagy változás. Ugyan úgy csak veletek töltök időt, csak hát megmondhatom nektek, hogy mit vegyetek fel-nevetek fel a végére.

-Jó ott a pont-adott nekem igazat .-Figyelj nekem el kell mennem mosdóba utána még egy kicsit folytatjuk oké?-kérdezte mire csak bólintottam és ő meg már rohant is el. Teljes nyugalomba kutakodtam a ruhák között, keresve a megfelelő darabokat, mikor meghallottam Leot és Charliet. Elsőnek nem gondoltam, hogy kihallgatom őket, mert bunkóságnak találtam de egy érdekes mondat hangzott el.

-Nem gondold, hogy ez egy kicsit köcsögség Zoival szemben?-kérdezte Charlie.

-Már miért lenne az? Ő szerelmes belém és én is belé.

-Nem, te nem. Te csak be akartad bizonyítani, hogy neked nem tud ellenállni egy lány se. Idő kérdése, hogy mikor dobod. Ugyan ez volt Carlanál-vágta a fejéhez. Engem meg ez szíven ütőtt. Kérlek, Leo cáfold meg.

-Lehetséges, de mit számít, most még boldogak vagyunk-ahogy ezt a mondatot meghallottam könnyáztatta szemmel léptem elő és meredtem az eddig általam annyira szeretett személyt. Ő meg köpnyi-nyelni nem tudott. Gondolom nem számított arra, hogy hallom amit mond.

Te tényleg ezt gondolod?-meredtem rá, ő meg mereven bámult rám.

-Valamit kérdeztem-mondtam kicsit határozottabb hanggal de szerintem nem tűnhettem annak.

-Figyelj Zoé drágám-lépett felém miközben meg akarta ragadni a kezemet, de én csak elrántottam.

-Komolyan csak ezért szédítettél? Azért mert, azt gondoltad, hogy nem tudnál megkapni? Erre kellettem csak neked? Egy idióta játék vagyok neked? Vagy egy trófea amit a magasba tudsz emelni? Válaszolj már-üvöltöttem a végét teli torokból. A srác csak lehajtott fejjel állt előttem.

-Bocsánat én...

-Te mi? És most komolyan higgyem el, hogy sajnálod, miért is?-vágtam a szavába. Majd mikor nem válaszolt inkább fogtam és elmentem. Nem bírtam még ránézni se, egyszerűen hányingerem lett tőle. Attól az embertől akit reggel még mindennél jobban szerettem. Ironikus. Ahogy, random bolyongtam a folyosókon egyszer csak Johnnyba botlottam, aki egyből kiszúrta, hogy valami bajom van. Jó azért nehéz dolga nem volt, potyogtak a könnyeim, rázkódott a válla, és vér vörösek voltak a szemeim.

-Mi történt? -kérdezte, de én nem tudtam megszólalni. Csak a nyakába borultam, és még jobban sírni kezdtem.  Pár percig csak sírtam, mire újra kezdtem lenyugodni, ekkor Johnny újra megkérdezett. Én meg hadarva meséltem el mi történt. Látszott rajta, hogy majd szétveti a düh, végig ott volt.

-Rendben beszélnünk kell-mondta, mikor befejeztem és magával rángatott egy szertárba.