Leo és Carla

67 2 0
                                    

Leo szemszöge:

Reggel arra keltem fel, hogy Carla mozgolódik mellettem és lerántja rólam a takarót. Megnéztem de ő még békésen aludt. Egyébként soha az életben nem venné el tőlem a takarót és hozzám bújva aludna. Csak hát tegnap összevesztünk. Az egész annyi, hogy tegnap elmentünk randizni egy éterembe. Az éterembe kb. velem egyidős pincérünk volt, aki lány volt és hát elég láthatóan nyomult. Carla meg ezen felkapta a vizet úgy, hogy én tojtama csajra. De, ami a legjobban kiborította, hogy amikor egy számára világrengető dolgot mondott el, egy rajongom oda jött, hogy csinálhatunk-e közös képet, és én nem elküldtem, hanem leálltam vele fényképezkedni. Mivel az Alpokban voltunk szeptember lévén is nagyon hideg volt és takaró nélkül fáztam egy alsóban. Kikeltem a meleg ágyból és majd meg fagyva odavánszorogtam a szekrényhez. Felvettem egy pulcsit, vissza feküdtem az ágyba és elkezdtem instagramozni. Fél óra után egy hatalmasat nyújtózott a mellettem fekvő és felkelt.

-Szia! –köszöntem neki és meg akartam csókolni, de ő csak félre lökte a fejem és megforgatta a szemét.

–Ne mond azt, hogy még mindig haragszol!

–Persze, hogy haragszok! –csattant fel miközben kikelt az ágyból. Sértődötten oda vonult a gardróbhoz és elkezdet a ruhái között szanálni.

–Egy, nem én tehetek arról, hogy a pincér megbámult. Én nem bámultam se őt se másik lányt. Miért tenném, ha itt van nekem a világ legszebb lánya? –kérdeztem tőle kicsit hízelegve, miközben hozzá sétáltam és hátulról átkaroltam. –Rajongókat meg már ezerszer megbeszéltük. Ha nem vagyok kedves és jófej velük akkor ez elterjed köztük és akár teljesen tönkre mehet a karrierünk –mondtam egy aprót sóhajtva, mert untam már, hogy állandóan ezt a szájába kell rágnom.

–Jó ezek tényleg nagyon jó érvek. Átgondolom, hogy megbocsátsak-e amig fürdök –közölte megadóan, majd ellökött magától és bement a fürdőbe. Én csak fej rázva néztem utána. Nagyon szeretem, de néha túlságosan féltékeny tud lenni. A sok pletyka meg rosszakaró ember véleményével szembe nem csak a híresség miatt van mellette, nem a menedzsment mondta, hogy össze kell jönnöm vele. Mi tényleg szeretjük egymást. De ezzel tényleg képes bármikor felhúzni. Túlsásosan féltékeny típus. Miközben ezen gondolkodtam eszembe jutott, hogy felkéne hívnom Charliet egy-két dolgot megtudakolni. Felkaptam a telefonomat és elkezdtem csörgetni legjobb barátomat.

~hívás~

–Cső bro. Ma olyan dél-egy körül érünk oda. Még mindig abban a nyüves parkolóban vagytok?

–Igen. De ha ide toltad volna a segged már nem itt lennék –közölte nevetve. A hátérben hallottam a többiek hangját.

–Mindenki fent van?

–Én fent vagyok szóval mindenki ébren van. Az már más kérdés, hogy szinte még senki nincsen felöltözve.

–És végre megérkezett az új menedzser? –kérdeztem és ekkor egy lány hangot hallottam, amit nem tudtam beazonosítani. Ahhoz, hogy ő legyen az új menedzser túl kislányos volt a hangja. De akkor ki lehet? Áhh biztos valaki hülyül és elváltoztatta a hangját és csak nem ismerem fel. Nem kéne mindent túl komplikálnom.

–Igen megérkezett–majd a hátérből hatalmas ordibálás hallatszódott. –Figyelj le kell raknom. Majd találkozunk Cső –és kinyomott. Elsőnek kicsit hitetlenkedve néztem a képernyőre. Komolyan ennyivel lerázott? Miután ezen eleget szörnyülködtem elnevettem magamat, mert elképzeltem mekkora fejetlenség lehet ott. Végül gyorsan felöltöztem –teljesen– rendet raktam a szobába és bepakoltam a bőröndökbe. Mire evvel kész lettem Carla teljesen elkészülve jött ki a fürdőből. Haja tökéletesen besütve, sminkje feltünés mentes, de sokat érő egyszóval tökéletes a megjelenése, mint mindig. Gondolat menetemből a gondolataim szereplőjének hangja szakított ki.

A turnéTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang