A szeretet mint láthatatlan rózsabokor hangtalanul nő köréd, s mire feleszmélnél szabadulást már nem remélhetsz.
Illatától elbódulva nem érzed a lassan húsodba maró tüskék akaratát, minden szó és tett egy újabb heget készít.
Vérvörös fájdalmas gyönyörűségből sarjad minden új vessző.
Önkéntelen is bántasz.... szándékosan bántom magam... mivel a rózsabokrot én készítettem, hagytam elburjánzani.
Nem tudom mit tegyek vele, nem tudom mihez kezdenék nélküle.
Ha kivágnám, a testembe nőtt tüskék gyönyörű darabokat vennének el tőlem és hiányuk szürkén kísértene tovább életemben.
Hogyha hagynám tovább szabadon növekedni végül fölém kerekedne és a tövisek segítenének végezni magammal.
A rózsa vagyok. Össze nőve, egymástól függve létezünk egyhangú hétköznapokban.
2021.01.31.
YOU ARE READING
Verselmek
PoetryPróbálkozom a vers írással egy ideje, viszont csupán az érzéseimet próbálom kifejezni és elsősorban saját magamnak vagy egy szerettemnek. Egy barátom bátorított, hogy osszam meg másokkal az írásaimat.
