Rehabilitációs osztály (Villain Deku AU)

3. rész

- Szóval ez az új otthonunk - nézett körbe Deku kissé távolságtartóan a kis épületben.

- Nekem tetszik - dőlt végig lendületből a kanapén Toga. Már nem volt rajtuk a bilincs, hanem egy karkötő volt csak a kezükön, amely igen jól megvolt csinálva. Majdnem, hogy hozzáérni se lehetett, mert megrázta volna őket, illetve hozzá volt rögzítve egy riasztóhoz, így a tanárok egyből tudtak volna róla, ha megpróbálják megbütykölni. Okosan megoldottak mindent.

- Hogy vagy ilyen lelkes? - fintorgott Dabi, miközben komótosan elkezdte körbejárni a házat, hogy mi is van benne. Nem sok minden. Futonok, amin alhatnak, szekrények, amelyben az egyenruhájuk van, egy asztal, ahol ehetnek, illetve egy kanapé, meg fotelek fából készült kávézóasztallal. Még csak saját konyhájuk sincs, hiszen ott lennének kések. Csak az asztalra volt kitéve néhány gyümölcs. 

- Ez papaya? - emelte fel kíváncsian a kívülről zöldes színű ételt Deku. - Nagyon régen ettem papayát. 

- Én is kérek - pattant fel azonnal a csapat egyetlen lány tagja, máris a fiú mellett állva. 

- Én, kösz nem - mondta Dabi, valószínűleg a fürdőből. Legalább annak adtak külön helyiséget, konkrétan egy hálószobájuk nem volt. Mit gondoltak, hogy éltek ők? Mint az állatok? Nevetséges.

- Nem is kérdeztelek - reagált azonnal Deku.

- Tudom, hogy gondoltál rá - szólt válaszul a fiatal férfi. Deku már nem mondott semmit, csak a szemét forgatta, miközben valahogy kettészedte a gyümölcsöt, odaadva a felét Togának.

- Köszönöm, Izuku - mosolygott a lány, majd megkóstolta a papayát. - Nem vér, de a semminél jobb - vont vállat, miközben visszasasszézott a kanapéhoz. Deku felkuncogott a kijelentésén, majd leült az étkezőasztalhoz. Nem tudta, meddig fog ez az egész tartani, de ha három évig ebben a kis házban kell élniük, meg fog őrülni. Hátha megszöktetik őket. Valahogyan... 

- Na jó, srácok, beszéljük meg, hogy hogyan is mutatkozunk be az osztálynak - ült le az egyik fotelbe Deku pár perccel később. Toga a kanapén feküdt, a plafont bámulta, Dabi pedig egészen addig az egyik oszlopnak dőlve ácsorgott. Akkor viszont odajött hozzájuk, és leült a másik fotelba, így pont a zöld hajúval került szembe.

- Mit kell ezen megbeszélni? - vont vállat Dabi.

- Például azt, hogy mi az, amit nem lehet elmondani - nézett itt Deku Togára, mire a lány felsóhajtott.

- Fáj, hogy nem bízol bennem, ugye tudod? - kérdezte szomorkásan. 

- De jogos - kontrázott Dabi.

- Még egy párna sincs itt, amit hozzád vághatok - jött a reakció Togától.

- Kérdés, hogy játsszunk-e ártatlant? - nézett végig rajtuk Deku. - Ugyan sokáig nem húznánk, hiszen Eraserhead ott volt a hősök között aznap, de szerintem szórakoztató lenne - vont vállat. 

- Miért ne? - ült fel vidáman Toga. - Eraserhead majd úgyis megunja, és leállít, de egy ideig biztos vicces lesz! Úgysem találkoztak még velünk.

- Nekem aztán tök mindegy - döntötte hátra a fejét a fotel támlájára Dabi, ezzel olyan hatást keltve, mintha egy rossz bandavezér lenne.

***

- Elkészültetek? - lépett be házuk ajtaján kopogás nélkül Eraserhead. 

- Igen - állt fel a kanapéról Deku, a UA egyenruhájában. Vagy legalábbis valami olyasmiben.

- Hol a blézered? - kérdezte a férfi fáradtan. - Meg igazából... Mindhármótoknak. 

- Nem tetszett - rázta meg a fejét Toga. - Nem szép.