Rehabilitációs osztály (Villain Deku AU)

6. rész

I'M BACK IN BUSINESS EVERYONE, I'M BACK IN FUCKING BUSINESS (day 1 amikor utálom, hogy ez nem ao3 és nincs se a rész elején, se a rész végén olyan, hogy notes, benne a szövegben meg annyira goofy ugh) (mikor költözünk át ao3-re srácok)

tw: gyilkosság, hányás, emberrablás, pánikroham (i think), de SEMMI SEM (TÚL) GRAPHIC (pedig ez gore rész lett volna, de elbasztam, upsz. azért vérről van szó, meg egy eret emlegetek, meg kést, de nincsenek részletes leírások, inkább deku belső világán van a fókusz so you're welcome? or sorry? idk)

- Beszélnünk kell - állt meg Bakugou Deku előtt határozottan, mindkét kezével megtámaszkodva az asztalon. A gonosztevők éppen bent voltak az osztályteremben, de rajtuk kívül senki. Ebédszünet volt, ők hárman nem mehettek a többi diák közé. - Nem bírom ezt tovább, mondj valamit, könyörgöm! - nézett mélyen a szemébe. Deku látta rajta a bűntudatot és a fájdalmat, és bármennyire is nem akarta, hogy ez megtörténjen, kicsit megesett rajta a szíve. Ugyanakkor a káröröm is jelen volt és dühös is volt magára, amiért kezdi megsajnálni a szőkét mindazok után, amit vele csinált. 

- Mi lett a büszkeségeddel? - kérdezte felvonva a fél szemöldökét. 

- Igazad van - hajtotta le a fejét. - Nem kell a szánalmad, de úgyis tudom, hogy azt nem kapom meg, szóval tök mindegy. Viszont tudni akarom, hogy min mentél keresztül, amíg kimaradtam az életedből.

- Tényleg tudni akarod? - kérdezett vissza csendesen.

- Tudnom kell - felelte Bakugou megemelve a fejét. Megkereste Deku tekintetét, aki halványan elmosolyodott a válaszát hallva. 

- És miért mondanám el? - kérdezte, miközben szórakozottan felvett egy tollat és megforgatta az ujjai között. 

- Nehogy azt hidd, hogy lenézhetsz engem, te nyomi - mondta jóval dühösebben a fiú. - Te állsz a társadalmi ranglétra alján - jelentette ki szinte undorodva. Deku erre gúnyosan elmosolyodott, majd hátradőlt a székén.

- Tévedsz, Kacchan - mondta vidáman a fiú. - Én szimplán nem vagyok része a társadalomnak, de soha nem is voltam igazán - közölte gondolkodás nélkül.

- Szóval ez az egész gonosztevősdi egy kibaszott önsajnáltatás. "Jaj, a társadalom nem fogadott be" - gúnyolódott eltorzított hangon. - Feldughatod magadnak ezt a hülyeséget, én nem veszem be.

Deku végighallgatta a szavakat, amik elhagyták gyerekkori "barátja" száját. Feldühítette, az agyára ment azzal, hogy még mindig így viselkedett. Hogy nem volt hajlandó normális emberként kezelni őt. Elege volt már ebből az egészből.

- Baszódj meg akkor - mondta hirtelen felindulásból, mire Bakugou kissé lefagyott. - Ne vegyél komolyan, nekem jó. De ha leveszik rólam ezt a kurva karkötőt, megöllek. Gondolkodás nélkül.

- Nem tök mindegy az a karkötő? Képességed úgysincs - mondta gúnyosan a szőke. 

- Jó nagy a pofád ahhoz képest, hogy tényleg megölhetnénk - szólt közbe Dabi a beszélgetésbe szinte erőszakosan. Nem hiányzott, hogy Deku elkotyogja a képességét. Erre időközben ő is rájött, kicsit vissza is fogta magát, hagyta, hogy a tőle idősebb, és valamivel talán felelősségteljesebb férfi beszéljen inkább. - Őszintén nem tudom, hogy mi a szar bajotok van egymással, mert nem tartottunk traccspartit arról, kinek szarabb a múltja, azt úgyis megnyertem volna. De én a helyedben visszafognám magam, mert egy rossz lépés, és bármelyikőnk egy pillanat alatt vet véget az életednek - magyarázta unottan. Toga elszántan meredt Bakugou-ra, teljesen egyetértve minden egyes elhangzott szóval. Deku viszont szét volt esve, ez a beszélgetés nem igazán tett jót neki. Ennek ellenére valahol értékelte, hogy a másik kettő tartja a hátát. Bajtársak, ahogy a pszichológusnak mondta.