Rehabilitációs osztály (Villain Deku AU)

8. rész

tw/cw: vér (illetve togának az azzal való kapcsolata, szóval inkább csak elméleti síkon but yk. a biztonság kedvéért vagy valami olyasmi), disszociáció (? - derealizáció ig)

Dekuék kaptak egy táblázatot arról, hogy hogy lesznek a terápiás üléseik. Akkor kellett realizálniuk, hogy nem ugyanaz lesz a pszichológusuk. Persze, technikailag így törvényes, bár a legtöbb iskolának, és börtönnek is egy pszichológusa volt, de Dekut nem lepte meg, hogy a UA megengedhette magának, hogy magánrendelőben dolgozó szakemberekhez írassák be őket. Talán plusz egy ok arra, hogy megbízzanak bennük.

Név alapján egyedül Dabi pszichológusa volt férfi. A férfi nyilvánvaló apakomplexusát tekintve Deku szerint nem volt a legjobb ötlet, de kíváncsi volt, hogy elér-e esetleg valamit nála. Kételkedett benne. Dabi nem tűnt annak a típusnak, aki rávehető arra, hogy megnyíljon, teljesen mindegy, mennyire ügyes a pszichológus.

A későbbiekben hetente kellett menniük, de mivel még csak most találtak mindenkinek megfelelőt, ezért még egyelőre azon volt a fókusz, hogy az első ülések meglegyenek. Azaz Deku még egy darabig szabad volt, azonban Togának egyre közeledett az időpontja, és a lány egyszerre volt borzasztóan izgatott és rettegett látványosan. Az egyik ebédszünetben, amelyeket Kaminari az utóbbi időben velük töltött, a szőkének magyarázta az aggodalmait. Talán ő volt az egyetlen ember, aki követni tudta, mert Dekunak már fájt a feje attól a sok mindentől, ami elhagyta a lány száját.

- Mi van, ha bezárnak valahová? Mi van, ha annyira veszett ügy vagyok, hogy még esélyt sem adnak nekem? – temette a tenyerébe az arcát a lány, Kaminari pedig gyengéden megveregette a vállát. – Izuku, te meglátogatnál, ugye?

A fiú csak félig figyelt a beszélgetésre, de a nevére felkapta a fejét, és igyekezett felfogni a szavakat, majd összeráncolta a szemöldökét.

- Viccelsz? Ha téged bezárnak, addig megyek, ameddig a melletted lévő szobában nem leszek, tök mindegy kit kell megölnöm, vagy mit kell hazudnom hozzá – vont vállat, mire Toga szabályosan a nyakába ugrott, már amennyire ez lehetséges volt úgy, hogy mindketten ültek. Úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elsírhatja magát.

- De amúgy miért zárnának be? Ez hülyeség – rázta meg a fejét Kaminari, mire mindhárman elkerekedett szemekkel néztek rá. – Most mi?

- Néha azt érzem, hogy te elfelejted, hogy mi gonosztevők vagyunk. Embereket öltünk, meg ilyenek. Relatíve antiszociális viselkedés – jegyezte meg Dabi szarkasztikusan, mire a szőke vállat vont, mintha neki mit sem számítana. Dekunak egyre inkább összeráncolódott a szemöldöke.

- Hát, ja, amit nem támogatok, ne értsetek félre, de ezért nem fognak szerintem zárt osztályra tenni vagy ilyesmi. Mármint, ezt eddig is tudták rólatok. És itt vagytok közöttünk egy iskolában, egy hősképzőben ráadásul, szóval csak nem hiszem, hogy most fogják kitalálni, hogy ja, amúgy, jobb lenne nektek egy gumiszobában – tette hozzá, mintha tényleg annyira egyszerű lenne, ahogy a szavai alapján tűnt.

- Talán neked lenne a helyed zárt osztályon – jegyezte meg Dabi, szkeptikusan végigmérve a srácot. Kaminari csak rávigyorgott, de mind Deku, mind Toga gyakorlatilag automatikusan sípcsonton rúgták, amit a férfi azonnal viszonzott, az asztal alatti részt csatatérré változtatva, egészen addig, ameddig nemhogy már Kaminari is becsatlakozott, de Toga figyelme is gyakorlatilag teljesen elterelődött. Csak arra kapták fel a fejüket, mikor egy kisebb tömeg állt meg az összetolt asztalok mellett. A négy főből az egyik köhintett egyet – a srác, akinek néhánnyal több karja volt az átlagosnál -, mire érdeklődve néztek fel (többé-kevésbé).

- Sziasztok – szólalt meg a babaarcú lány. Uraraka. – Akkor inkább csak bele is kezdek. Bocsánatot akartunk kérni. Nem az osztály nevében, de mi, akik idejöttünk, arra jutottunk, hogy Aizawa-senseinek igaza van, és nem hősökhöz méltóan álltunk hozzátok. Vagyis. Uhm, ezt most ne úgy vegyétek, hogy amiatt érezzük rosszul magunkat, mert rosszul teljesítettünk, vagy ilyesmi. Tényleg sajnáljuk, hogy ellenségesek voltunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy örülünk a jelenléteteknek, már bocsánat, de nyilvánvalóan ti sem örültök, hogy itt kell lennetek, de Kaminari-kun – nézett itt a fiúra, aki csak biztatóan rámosolygott -, igazad volt, valószínűleg egyszerűbb lenne az együttélés úgy, ha nem utálkoznánk. Személy szerint nem hiszem, hogy tudnék a barátotok lenni, de ettől még együttműködhetnénk, ha a szituáció is úgy adja. Mint egyfajta... business partnerek – mosolygott rájuk a lány óvatosan. A három gonosztevő összenézett, majd Deku tekintete újra Kaminarira tévedt, aki egyszerre tűnt kifejezetten boldognak a fejlemények miatt, és várta feszengve a reakciójukat Uraraka szavaira. Deku felsóhajtott.