🔞11.rész🔞

655 29 1
                                    

Deku szemszöge:

igyelem! Figyelem! 18+ jelenet is lesz benne szóval aki ezt nem bírja pöregesse azt a részt tovább. Puszi
Midoriya szemszöge:

Deku szemszöge

- A gonosztevő bandát, akik elrabolták Midoriya Izuku szüleit sikeresen letartóztatták. Az anyát a fennt említett épület pincéjében találták meg többnyire sértetlenül. Az egyik gonosztevőtől Mandale Sakitól meg sikerült tudni az apa helyzetét is. A profi hősöknek sikerült elkapniuk őket, mielőtt a férfit elszállították volna. Sajnálatos módon, a nyolcszoros megtisztulás egykori vezérét, aki szintén az elkövetők között szerepelt még mindig nem sikerült elkapni. Továbbá... - Unottan lenémítottam a szobában lévő tévét, majd az alvó Bakugora néztem. Amikor megtaláltuk konkrétan szilánkosra voltak törve. Recovery girlnek hála egy hét elteltével már csak a tömérdek sebhely maradt rajta. Egy dolgot, viszont ő sem tudott helyrehozni. A bal szemét. Azóta jóval komorabb lett, ráadásul az sem hajlandó elmondani ki tette ezt vele.

Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, majd lesétáltam a többiekhez.

-jó reggelt deku! - mosolygott rám mina. Már régóta ismertem ezt a mosolyt. Mielőtt elugrok Kaináékhoz, hétvégenként még ezt a munkát is a nyakamba varrják.

- Jó reggelt! Kérem. - nyútotam ki a kezem. Mina széles vigyorral az arcán oda nyútota a listát ami a Nílust is simán megszégyenítené. Csak sóhajtotam egyet és már indultam is.

Mikor be értem a boltba már az eladók jól ismertek. Tudták hogy már megint nagy bevásárlást tartok. Rettentő jó arcok! Ilyenkor mindig idejötek hozzám segíteni. Elfeleztük a listát és mindenki indul a maga útjára. Mikor mind készvoltunk gyorsan kifizettem és mentem is tovább egy másikba.

Mikor nagy neheze meg találtam mi kell a lányoknak, elhaladtam a síkosítók és kotonok melett. Tovább is sétáltam volna, viszont eszembe jutott Kacchan. Paradicsomvörös arcal leemeltem egyet

Mikor nagy kínok között kifizedtem az említetteket már, csak a kasszás beszólása hiányzott.
- Jó szórakaozást. - kiálltott utánam.
- Köszi. - motyogtam kipirult fejjel. Már tudom kinek az arca fog szerepelni a pletykarovatokon a következő napilapban.

Mikor a koliba értem mindenki úgy örült nekem, mint a télapónak. Mindeki kivedte a nekijáró részt és magamra hagytak. Csak Bakugo várt meg engem.
- Szia nyomim.

- Jó reggelt Kacchan! - mosolyodtam el mikor kedves szerelmem arcán egy pir jelent meg.

- Csináltam neked reggelit. A többiek kis híján elzabálták, de nem hagytam. - Mondta büszkén.

- Köszi. - Nevettem fel. Elindultam volna a konyhába, de megállított.

- Felvittem a szobámba. Tudod... - Forgatta meg a szemét.

- Rendben! - A szobában a tükörtojást fogyasztva megkértem Kacchant, hogy vegye ki az üdítőket a táskámból. Mikor kinyitota a táskám, pont akkor jöttem rá, hogy benne felejtettem a kotont meg a síkosítót.

- Várj Kacchan! - Kiálltottam, viszon már késő volt.

- Ezt te vetted?- hirtelen nem is bírtam válaszolni.

- Miért nem mondtad, hogy lefeküdhetek veled?

- Meglepetésnek szántam!

Egy darabig zavartan áldogált, majd odasétáltam hozzás és megcsókoltam. Elég hamar vette a lapot. A heves csókcsata közben levette a pólómat. Természetesen én is viszonoztam a gesztusát. Lelökött az ágyra és a szájamról a nyakamra tért át, miközben az övemet próbálta lecsatolni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy vszál boxerben vagyok. Egy idő után abbahagyta a csókokat, ehelyett szívásnyomokat hagyott a testemen.
Én erre finom nyögésekkel jeleztem, hogy nyugodtan folytathatja. Kezével lassan a merevedésemet kedte el izgatni. A testem görcsbe rándult az élvezettől. Belemarkoltam a hajába.

Csak veled...(bakudeku)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora