Csak veled...(bakudeku)

10.rész

Bakugo szemszöge:

A kihalt folyosón haladtam végig miközben a nyomiért ágódtam. Ő már nem a régi kocka. Igazából ez a srác a legerősebb láncszem a csapatban, viszont ez megmaradt rossz szokásként. Persze a csajt is féltettem valamennyire. Bármennyire is takarta, az egész teste tele volt karcolásokkal és égési sérülésekkel. Ennyi súlyos sebbel, bizonyára lehet egy fasza kis traumája. Ha tényleg elszabadul a pokol gőzöm sincs mennyire lehet használható.

Közeledő lépteket hallottam. Francba! Nekem van a leghangosabb képességem az egész csapatból. Megtorpantam, majd lehúzódtam a fal mellé. A következő amit éreztem a testemhez vágódó törmelék és egy erőteljes ütés volt, amit még jó pár másik követett. Egy a fejemre, amitől egyből megszédültem, egy a hasamba, ami miatt automatikusan összegörnyedtem. A köcsög, aki belémkötött ezt kihasználva még belém is rugott. Akkora erővel, ami már csalás volt. Konkrétan a repülésemben csak a másik fal gátolt meg.

Amint megláttam a támadómat, keserű ízt éreztem a szájamban. Ismertem ezt a gyereket. Még laza egy éve megbíztak a szemmeltartásával. Nem mintha ártott volna bárkinek is. Igazából az az alkalom volt az eddigi legszarabb szakmám. Az első hét után rögtön el is küldtem a fenébe a munkaadóimat. Semmi kedvem sem volt elvenni egy kissrác maradék büszkeségét is a folyamatos "megfigyeléssel".

-Nem hittem volna, hogy itt találkozunk, Yotsubashi Koku. - mondtam miközben bordáim olyan hangokat adtak ki amiket nem kellet volna.

-Fúj, én komolyan hozzá értem egy... hőshöz? Egek-egek, kénytelen leszek elcsórni kai-samatól a készfertőtlenítőket. - mondta megjátszott undorral a fején.

-Azt hiszed, hogy ez vicces? - kérdezetem komoran miközben felálltam.

-Hát elég vicces tekintve, hogy egy 14 éves takonypóc elvert egy profi hőst. - mosolygott kárőrvedően.

- Ilyen képességekkel, nem nagy csoda. Egyébként meg csaltál. - mondtam miközben felköhögtem egy nagy halom vért. Ez a gyerek tényleg értette a dolgát. Én meg még sajnáltam is. Zsebre vágta a kezét felsétált a törmelék dombra és onnan figyelte a szenvedésemet.

-Oh, Bakugo Katsuki ha tudnád, menyire jó, hogy te legalább nem nézel le. - mosolygott rám, ha lehet még szélesebben. Nagyon kezd elegem lenni a vigyorgó seggfejekből. Az életemben még eltűrök párat, de egy hétre három egyszerűen sok! Ekkor robant fel alattam a talaj.

- Jujj, talán csak nem felejtették ki az adatlapomból hogy anyám képeségét is örököltem? Egészen sok pozitívuma van, ha ennyire elhanyagolják az embert! - Kiálltotta miközben utánam ugrott. Reflexszerűen a képébe robbantottam, amit ki is védett, a hirtelen ötszörösére növekedett kezével. A robbanásom erejétől visszazuhant a földre, ám lazán felállt, majd újra nekem esett.

- Úgy viselkedsz, mint aki haragszik rám! Megbántottalak valamivel, vagy csak hozzád is elért a "gyűlöljük a Yotsubashi kölyköt" trend? - Érdeklődött kedélyesen, miközben újabb- és újabb ütések sorozatát mérte rám, melyeket én robbanásokkal védtem ki.

- Azt kérdezed mi a bajom...? - A kezeim remegtek a dühtől. - RENDSZERINT AZ EMBEREK NEM BASZNAK ÁT KURVÁRA!

- Ezek szerint egészen boldog életet élhettél idáig. - Jegyezte meg, mikor szétváltunk. - Másrészről - sötétedett el a tekintete - mikor "basztalak én át"?

- Azt mondtad fogalmad sem volt az apádról. Én meg voltak olyan szar, hogy komolyan bevegyem! Milyen rangon helyeszkedtél a frontnál!?

- Gőzöm sincsen! Amikor mondták épp nagyapám képét nézve csorgattam a nyálam! - Nevetett fel kissé hisztérikusan is. - Most meg had ismételjem meg, amit már százszor. - Rémisztően halkan beszélt, de a szavain átütött a végtelen gyűlölet. - Nekem az égvilágon semmi közöm sincs ahoz a szemétládához egy nyamvadt vezetékneven és a hülye képességén kívül. - Az egész teste remegett az indulattól.