Master

158 8 0
                                    

 Késő estére járhatott, az átlagos emberek már rég a paplan alá bújva merültek el mélyen a legszebb álmaikban, vagy éppen forgolódtak a legrosszabb rémálmaiktól. Ha nem is a puha matracon feküdve, de Whipnek eljött a legrosszabb éjszakája, amit még az ellenségeinek se kívánt volna. Hosszú bujdosás után Vex emberei újra megtalálták egy erdőszéli kis faházikójában, amit még ő is nagy ritkán eltévesztett út közben. Örökre rejtély marad számára, hogyan tudták ilyen gyorsan, még egy év sem telt elszökése óta, megtalálni. Természetesen Whip nem adta könnyen magát, annak ellenére, hogy két izmos sziklatömb fogta le, s lökdöste befele az épületbe. Szája bekötése miatt kiabálni nem tudott, de megtalálta a módját annak, hogy tudassa az elfogóival, mennyire nem tetszik neki ez a helyzet. Rugdosott, ficánkolt, még a puha anyagot is megpróbálta elszakítani fogaival, ami a száját fogta be. Talán még Vex is megdicsérte volna igyekezetét, de sajnos hiábavaló volt bármilyen próbálkozása is. Egyszerűen csak bele kellett törődnie, hogy lassan a szálloda küszöbén átviszik, és onnan többé nem lesz visszaút. A harmincadik sikertelen rúgása után már Whip is belátta, hogy talán gyorsabban túl lesz a dolgokon, ha mostantól csak hagyja magát. Mindenki ezt hitte volna, de Vexnek más tervei voltak az éjszakával kapcsolatban.

 Kívülről az épület egy egyszerű ötemeletes szálloda volt, de belül egy egész maffia csapat tanyázott, akikről már mindenki azt hitte, megszűntek, hiszen a huszonegyedik században miért lennének még ilyen bűnszervezetek? Épp elég foglalkozni a sima bűnözőkkel, csempészekkel, pedofilokkal. Senkinek nem hiányzott az életéből egy hatalmas bűnszervezet, amiben kitudja hány ember volt az ország egyes pontjain. De ez tökéletesen jött ennek a csapatnak, hogy senki se számít rájuk, így nyugodtan tudták végezni a dolgaikat. Javarészt csak egyszerű csempészettel foglalkoztak, máskor kilátástalan embereknek segítettek. Persze csak többszöri fizetség árán. Ilyesmibe csöppent bele a szürke hajú Whip is. Az apjától örökölt tartozásokat az ő csekély fizetésével sehogy se tudta volna kifizetni, így egy barátja tanácsára eljött a Jade Farkasokhoz. Persze ijedtségében nem számolt azzal, hogy mit kell majd neki visszaadnia a kölcsönkért pénzért, vagy hogy mekkora összeget kell majd visszafizetnie. Egy bajtól megszabadult, de egy nagyobbat kapott a másik vállára. Mit tudott volna tenni? Menekült. Sajnos. Elbújt, befestette a haját, nevet változtatott, és reménykedett abban, hogy sosem fogják megtalálni, de alábecsülte a Mester erejét és befolyását az országra, Angliára.

 Épphogy csak a küszöböt lépték át, Whip szörnyen rosszul kezdte magát érezni. Tudta, hogy nem fog kijutni innen bármiféle büntetés nélkül. Csak szembe kellett volna néznie a Főnökkel, amikor tudta előre, hogy nem fogja tudni határidőre visszaadni a pénzt. De a teste magától cselekedett, pakolt össze, majd hagyta el a várost. Már nem lehet visszatekerni az időt, és újra átgondolni a lehetőségeit. Ez a gondolat, s a tudat, hogy szembe kell néznie a tetteivel és azoknak a következményeivel, csak egyre erősebbek lettek Whipben, míg beszállva a liftbe mentek fel az ötödik emeletre. Úgy érezte, nemsokára el fog ájulni. Fájt a feje, a szíve hevesen dobogott, a hangok eltompultak körülötte, csak a csengést hallotta, ami azt jelezte, megérkeztek. A lifttől már nem kellett sokáig sétálnia a szobáig, ahol leültették egy régi székre. Sötét volt, egyedül őt világította meg egy erős, fehér fény fentről. A két testőr, akik eddig szorították a karjait és vállát, most elengedve őt vonultak hátra, a sötétségbe.

– Csak megérkeztél. – Whip megugrott a hirtelen jött mély hangtól, ami csak még hatásosabb volt pár percnyi csönd után.
- Nem volt egy okos döntés csak így elfutni – csettintett nyelvével a még egyelőre titokzatos személy. A teljes sötétségben még a körvonalát se lehetett látni, csak a hang alapján lehetett találgatni, hogy hol állhat. Bár a helye minden mondat után megváltozott, mintha csak körözgetett volna a szék körül.

Hai finito le parti pubblicate.

⏰ Ultimo aggiornamento: Feb 08, 2021 ⏰

Aggiungi questa storia alla tua Biblioteca per ricevere una notifica quando verrà pubblicata la prossima parte!

Keep calm & Love yaoiDove le storie prendono vita. Scoprilo ora