A kígyó végzete

A Csapattárs

Van, hogy nem egyszerű tovább lépni. Azt mutatni, hogy minden rendben, s közben belül összetörtek a megváltoztathatatlan események. Minden mosoly kételkedő, bár őszintének látják mások mert azt mutatjuk nekik, hogy boldogok vagyunk, hogy bízunk bennük. Nekem bőven okom nyílt a kételyre amikor megtörték a bizalmamat azok akikért az életemet is odaadtam volna. A feladatom is hazugság volt. A falu ármánya, és én elvakultan követtem minden utasítást. Vajon máshogy alakult volna az életem, ha akkor összeszedem magam és kérdezek? Nem hiszem hogy őszinte válaszokat kaptam volna. Itt viszont még nem ért veszteség. Új mestert kaptam Tayuya személyében, bizalmat kaptam Orochimarutól ami nekem most mindennél jobban számít. Nem tudom még mi vár itt rám, de nem érzek félelmet. Úgy érzem nincs okom félni. Itt mindenki kiszámíthatatlan igen, kezdve Orochimaruval, de sose hazudtak még nekem, ha rossz véleményük van rólam egyenesen a szemembe mondják, és én igyekszem változtatni rajta. Nevetséges lenne már visszatáncolni, legfőképpen mert nem csak nekem fájna, legalábbis remélem. Tiszta lappal kezdhettem, a múlt már semmit nem jelent, mintha nem is az enyém lenne. A küldetés szükséges áldozata voltam csak a szemükben. De valahányszor erre gondolok nem tiszta a kép. A tekercs kinyitása volt az indok ami ide juttatott, de vissza nem én vittem, azonban már nyitva volt. Ennek talán nem volt következménye? Azt hiszem ezt már sose tudom meg. És nem is akarom. Sose térek vissza oda, nem érdekel, ha nem tartozok sehová. Mert az az ember valaki egészen más volt.

A reggelt végül a könyvtárban vártam meg. Egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mindenen járt az agyam ami felvetheti a 'mi lesz ha' kérdést, amitől csak ideges lettem így hiába is pihentem volna. Legszívesebben fejbe vágnám magam amiért képes vagyok mindenért aggódni. Nyilván kidolgozott terve van, nem mellesleg sannin ami azért jelent is valamit azon kívül, hogy egy hangzatos cím. A sanninok a második nindzsa háborúban verhetetlenek voltak ha jól tudom, akkor nyilván egyenként is nehéz lenne elbánni velük. Bár én nem voltam ott (hála az égnek) de nem hiszem, hogy csak egy szép mese lenne. Azt mondják durvább volt a harmadik háborúnál. Arra viszont emlékszem. Nem tisztán, de rémlik, hogy egy borzalmas szörnyeteg ellen harcoltak. Gyermekként éltem át, talán 8 éves lehettem. Az akadémiai éveim alatt történt így nekem a többi gyerekkel együtt a menedék helyre kellett vonulnom. Mindenki pánikolt, nem volt velünk felnőtt mert minden shinobit kirendeltek a harchoz. Sok volt az áldozat. Amikor a zajok elültek egy tanár értünk jött, mind aggódtunk mert a szüleink kint harcoltak míg minket elzártak. Volt akit soha többé nem láttam, és gyászolt az egész falu. Viszont azóta béke volt, kisebb támadások értek csak de azoknak nem volt nagy jelentősége. Na jó, ha már fáradt úgysem vagyok akkor bemelegítek kicsit a mai edzéshez. A tegnapi után mindenem sajgott, ma nem szeretnék leamortizálódni. Elpakolok magam után és lemegyek. A helyére teszem az éjjel olvasott könyvet és egy pillanatra megakad a mozdulatom amikor a polcra teszem. Az író neve. Bár meglep, nem tudok nem mosolyogni rajta. Hogy nem tűnt fel hamarabb. A neve Chitobi Chouko, és nem azért mosolyogtat mert hülyén hangzik ami igaz, vagy mert alliterál ami szintén igaz, hanem egész másért. A klán, a Chitobi klán, az én klánom. Legalább is anyai ágon az. Az volt. De az az ember már nem létezik. Őt sorra fájdalom érte életében, akikben bízott mind elárulták. Ma már érzem, hogy az nem én vagyok. Nem vagyok itt évek óta tudom, de ez az idő is elég volt hozzá, hogy más ember legyek, hogy más céljaim legyenek. Ma már tudom, hogy nem bízhatok feltétel nélkül senkiben. Ezen kár is gondolkozni, ő egy másik ember volt. Koppanásig tolom a könyvet a polcon és elindulok kifelé. Milly vagyok, egy új ember vagyok, aki nem tartozik sehova. Egyik klánhoz sem. De most talán társra találtam Orochimaru oldalán. Mindent meg fogok tenni, hogy így legyen, elérem hogy bízzon bennem. Nem tudhatja igazán hogy mik a szándékaim mégis közel engedett magához. Lehet hogy azért mert, ha ártó gondolatom is lenne akkor se lenne ellene semmi esélyem. Hosszasan elmélkedve hasonló gondolatokkal amiknek valószínűleg semmi értelme, odaértem az edző teremhez. Nahát nyitva van. Tayuya áll bent nekem háttal. Elkéstem? Nem mondta egy szóval sem, hogy mikor jöjjek.