A kígyó végzete

Démonfuvola

A valóság és az álom között hatalmas szakadék tátong. Vannak álmok amik rémisztő történések nélkül kísértenek, a nappal monoton nyugalmas percei ellenére olyan képeket mutatnak amik megzavarják az éjszaka csendes óráit. Gyakran vannak ilyesféle álmaim, amik felriasztanak, s azután nem jön már újabb helyettük, ami feledtetné a rémképeket. Most is egy ilyen gyötör éppen, pedig az este folyamán nem volt zavaró gondolatom, sőt azok a gondolatok sokkal inkább kellemesek voltak mintsem zavaróak. Habár jól tudom, hogy csak a képzeletem szülte illúziók szédítettek kellemes borzongásba, mégis lehetetlenségük ellenére jó érzéssel töltöttek el. Ám jelenlegi álmom nem tükrözi esti érzéseimet, messze áll tőlük. Egy tömlöc dereng álmomban, egy földbe vájt rácsos cellában vagyok. A rácsokon kinézve nem látok semmit csak sűrű sötétséget, egy hosszú, fekete, végtelen járatot. Rémült és kiszolgáltatott vagyok ahogy itt állok a hideg, dohos falak között. Lassan körbenézek, s látom a borzalmat magam körül. Testeket, mozdulatlan, mocskos tetemek. Ismertem őket, a régi társaim voltak. Látványuk szívet tépő sikolyra késztet. Sírok, üvöltözök segítségért, de nincs itt senki aki hallaná a kiáltásom. A rácsokra vetem magam, de meg se mozdulnak, térdre rogyok és próbálom kiásni magam míg a körmöm egy vassal pántolt kőbe akad, most már érzem, innen nincs menekvés. A testektől legtávolabbi sarokba húzódtam, hogy tőlem minél távolabb legyenek. Sírva kuporgok a hideg falnak nyomva a hátamat, s mintha lidércként suhant volna egy fekete alak, túl a rácsokon, majd hirtelen megállt szembe velem. Felálltam és odasétáltam hátha jobban látom ki lehet az, de nem, nem látom csak egy fekete embert formáló árnyat, amint kezét nyújtja. Nem tudom letépni róla a tekintetem. Valami csillan a kezében, egy tőr az. Felém dobja, de nem tudok elhajolni, megdermedtem. Most biztosan végem. Utoljára saját sikolyomat hallom, s felriadok rá. Őrülten kalapál a szívem, nem tudok megnyugodni, verejtékben úszik az arcom. És hallom, újra hallom  ez nem lehet, csak álom volt. Hallom a sikolyt ami felriasztott a kínzó álomból. De most nem olyan mintha emberi hang volna. Inkább síp, vagy furulya. Nem játszik dallamot csak egy-egy hangot hallok, mielőtt teljesen elhalkul. Csend van, de az előbbi álmom ne hagy nyugodni. Vajon van valami értelme? Ki lehetett az az alak akit láttam a kunai tőrrel? Lehet, hogy a csapatomból én jártam a legjobban azzal, hogy száműztek. Végül is ott voltak ők is amikor a tekercs kinyílt, így valamilyen szinten bűnrészesek lettek. Mindegy most megpróbálok nem erre gondolni, van ami miatt aggódhatok így is, nem pazarolom a figyelmemet egy álomra aminek valószínűleg nincs semmi értelme. Felkelek, ha aludni már úgyse tudok. Először az ablakhoz megyek mert látom, hogy már valamennyire világosodik. Elhúzom a függönyt, hogy jöjjön be egy kis fény, aztán a szekrényhez sétálok és felveszem az első darabot ami a kezembe kerül és elindulok. Kicsit körül nézek az épületben, még alig láttam itt valamit. Elmegyek a könyvtárig, itt biztos találok valamit ami elvonja a figyelmemet az álmomról. Benyitok. Leesik az állam a látványtól. Mennyi könyv és más irat, ami itt van. Szemben az ajtóval ahogy belépek ott egy kis asztalka néhány kötettel, s mellette egy fotel és egy kanapé. Az asztalkán látok egy tekercset is. Óvatosan kinyitom és egy térkép tárul elém, rajta a nindzsa földekkel. Az öt nagy föld a szél földje homokrejtekkel, a víz földje ködrejtekkel, a villámok földje felhő rejtekkel, a sziklák földje a sziklarejtekkel és végül a tűz földje benne avarrejtekkel. S mellette még tíz kisebb föld ahol kisebb nindzsa falvakkal. Mint ahogy a rizs földje, vagy másnéven a hang földje hangrejtekkel ahol most is vagyok. Lássuk csak, nincs is messze avarrejtektől, hiszen a két föld egymás mellett van. Érdekes eddig nem igazán figyeltem fel erre a kis falura, s most mégis ide sodort az élet. Addig gondolkodtam a térképen és a különböző nemzeteken míg látom, hogy a nap már szinte teljesen felkelt. Mennem kell Tayuyához edzeni, bizonyítanom kell, hogy lebecsültek. Hiszen jonin szintet nem érhet el akárki. Veszélyes küldetéseket teljesítettem egy kis edzés igazán nem fog gondot okozni. Hiszen egy joninnak legalább két elemet kell tudnia használni az ötből, és nekem ez semmiség. A víz és tűz technikák mindig mentek és valamilyen szinten a föld elemű jutsukat is tudom alkalmazni. A szél és a villám alapú technikának híján vagyok, de szándékomban állt egy párat elsajátítani. Talán egy két év múlva kineveztek volna egy genin csapat élére is, vagy lehettem volna anbus, profi kivégző osztagos vagy taktikai specialista, hiszen erre a feladatra a dobótűk kitűnően alkalmasak és sose vétem el a célt. Kár ezen rágódni, ennek a jövőképnek annyi. Majdcsak találok új célt amit kitűzhetek magamnak. Össze tekertem a tekercset úgy ahogy volt és leülök egy percre. A csendet újra egy magasan csendülő dallam töri meg. Most követem a hangot, kíváncsi vagyok honnan jöhet. Ahogy megyek le a lépcsőn egyre erősödik a hang. Minden lépéssel hangosabbnak hallom. Egészen az edző terembe vezet, ahol Tayuyát pillantom meg amint egy fuvolán játszik majd elemeli a hangszert az ajkaitól és ram néz.
- Na végre. Már azt hittem sose fogsz felkelni. – neked is jó reggelt. Beljebb megyek és becsukom az ajtót.
- Nem tudtam honnan jöhet ez a hang, de már jó ideje fent vagyok. Nem gondoltam, hogy vársz engem. Szépen játszol, biztos sokat gyakoroltál. – elmosolyodik és kinyújtja felém a karját amelyikben a fuvolát tartja.
- Ez az én fegyverem. De ne is vesztegessük tovább az időt, mielőbb végezni akarok veled.- fegyver lenne? Nekem ártalmatlannak tűnik. Nem adott lehetőséget további szóváltásra azonnal végrehajtott egy idézést és megjelent előttem három hátborzongató gólem. Ocsmány teremtmények, hatalmasak. Velük kell majd küzdenem?
- Lássuk mire mész ellenem. Eljátszom neked a haláli melódiámat, amit minden kis patkány csak egyszer hallhatott eddig. – melódia? Csak játszani fog? Meg se akar támadni? Hirtelen éles hang tört elő a fuvolából, ami egyáltalán nem hasonlít dalhoz. Ebben mi lenne a támadás, talán azt akarja, hogy megsüketüljek? Ahhoz nagyon közel jár. Az egyik golem hirtelen rám támad, észre se vettem mikor mozdult meg. Majd egy másik ugrik felém, természetesen kitértem előlük, de érzem veszélyesnek a helyzetet. Sorra támadtak a gólemek, mintha a fuvolát használná kézjelek helyett, hogy annak a hangjára reagáljanak a óriás élőhalottak. Minden hangra másik ugrik és máshogy támad, nagyon precíz, rengeteg gyakorlás kellhetett, hogy egyáltalán megmozdítsa őket, pláne ahhoz, hogy ilyen pontossággal irányítsa és támadjon velük. Egyre csak hárítom a támadásokat, lenyűgöző, de lassan unalmas is, hiszen gyerek játék kitérni előlük. A tűkér nyúlok, most már én is támadni akarok. Megdobom az egyik gólemet, hogy az megbénuljon, és így is lett, nem mozdul. Hát igen a csillagokkal sose dobtam annyira ügyesen, de a tűkkel már más a helyzet. Sose tévesztem el a célt, mindig pontosan találom el a kiszemelt ellenfelet, és egykori szanitéc társamnak hála anatómiailag
ismerek minden pontot ahol úgy okozhatok akár maradandó vagy ideiglenes kárt, hogy az az áldozaton ne hagyjon külső nyomot. Alattomos megoldás igen, de erre kevesen voltak képesek rajtam kívül.  Na akkor egyet kilőttünk még kettő van hátra. Valamit mutatnom is kellene. A víz technikákhoz nem ártana némi víz is a közelbe, mindegy egy azért eszembe jutott amit bevethetek. A másik kettővel már támad is és ahogy látom a harmadik gólem is kezd magához térni. Mégis miből van ez, hogy ilyen gyorsan rendbejön? Akkor itt az ideje megmutatni, hogy értek az elemekhez, nem is akárhogy. Először is nem lenne rossz megvakítani őket, hogy legyen egykis gondolkodási időm. Jöhet a víz típus „Rejtőző köd jutsu”! Máris mindent sűrű köd borít a levegő páratartalmából és némi csakrából összegyúrva, így én pontosan érzem merre vannak ellenben Tayuya nem lát engem így nem tudja rám irányítani a gólemeit. Akkor most gondolkozzunk. Mi lehet ellenük hatásos. Megtréfálhatnám őket egy villám technikával. Csipkedjük meg az óriásokat. Létrehozok 3 árnyékklónt, de ezek nem egyszerű klónok lesznek, mert amikor a gólemek megsemmisítő csapás mérnek rájuk hatalmas elektromos feszültséggel robbanás jön létre persze én a ködben maradok. Ezt meg kell érezniük. Na rajta, akkor támadjunk. Villám típus „Árnyékklón jutsu”! A klónjaim máris rávetették magukat az ellenfélre és ahogy gondoltam Tayuya azonnal támadásra utasította az élőhalott óriásokat. Az árnyékklónok hatalmasat robbantak, de sajnos nem értem el a kívánt eredményt alig pár apró sérülést okoztak csak. Viszont sunyin létrehoztam egy negyediket amit viszont egyenesen Tayuyához küldtem. Elhallgatott a fuvola tehát észrevette a klónt és egy tőrrel meg is támadta azt, tehát nem csak a fuvola van nála. De azt későn vette észre, hogy ez sem egyszerű árnyékklón így a robbanást nem tudta kikerülni. A robbanó klón ereje messzire repítette, a földön fekszik. Talán ez túlzás volt. De látom megmozdult és fél tud kelni. Lassan felszáll a köd így az alakom már kivehető számára. Rám néz és halkan kacag.
- Nem is vagy olyan béna kis patkány mint gondoltam. Akkor hát jöjjön a záró akkord „A pokol üvöltése” – ez nem tetszik. Szóval még nem adott bele mindent. Egy másféle dallamot kezd játszani, gonoszan hangzik, hátborzongató. Gyorsabb, erősebb támadásra készteti a gólemeket. Most nincs időm gondolkozni egy percre se hagy megállni. Ha így folytatom nem bírom már sokáig. Ki kell találnom valamit. Minden csapás amit rám mérnek pusztító erejű. Jó ideig csak menekülök egy szusszanásnyi időt se hagy, kezdek elfáradni. Ha az áram nem sebezte meg őket majd a tűz kifog rajtuk.
-Tűz típus „Pusztító pokol”! – hatalmas levegőt veszek és a számba koncentrálom a csakrámat, majd a kézjel után azonnal a gólemekre fújom a méteres lángokat. Dühösen csapkodnak, lobognak a lángok rajtuk, de Tayuya csak tovább játszik és az óriások csak támadnak. Mit csináljak, ez sem elég? Erősebb kell. Jól van, legyen. Akkor az irányítójukra is csapást kell mérnem. Látom a tűz megperzselte a bőrüket. Jöjjön hát egy erősebb támadás.
- Tűz típus „Sárkány Tűz Éneke! – az egész testembe hatalmas erejű csakra tombol amit tűzgolyó formájában szabadon engedek majd mind sárkányfej alakot vesz fel amiket bárhová irányíthatok, a legapróbb érintésre is képes mindent elemészteni ez a technika, de nem hagyott más választást. Óriási haragos lángok lobognak, érzem én is, hogy a közelségük is szinte megéget. A gólemek felé irányítom a tüzet, s mikor őket Tayuya megmenti a sárkányoktól azok egyből felé veszik az irányt, abba hagyja a játékot és félre ugrik, épphogy kikerülte a perzselő lángokat, majd újra a fuvolába fúj és hatalmas ütést érzek. Összerogyok. Az egyik gólemnek sikerült elkapnia, de megsérült. Egy perc alatt eltűnnek mint a tűz is. Csak ketten maradtunk Tayuyával. Meglepettnek látom. Mégse vagyok olyan esetlen mint hitte. De hajszálon múlt a győzelme. Ha a tűz nem gyengíti le a gólemet már végem lenne. Szerencsém volt. Elteszi a fuvolát majd felém indul.
- Elismerésem, sikerült meglepned. Nem vártam volna, hogy életben maradsz. – hm az elejétől fogva úgy tervezte, hogy megszabadul tőlem. Mondtam, hogy nem könnyítem meg a dolgát.
-  Azért nagy szerencse is kellett hozzá. Úgy tűnik a sorsnak még terve van velem, ha ezek után még élek. – nem reagál. Mintha gondolkozna valamin.
- Igen, az utolsó pillanatban menekültél meg, de nem a szerencsének köszönheted. Azért nem fejeztem be a támadást mert van benned lehetőség, és ezt Orochimaru mester is biztosan észrevette, ezért nem lettél kísérleti patkány. – szóval nem gyengült le a gólem hanem Tayuya állította meg. Könnyen végezhetett volna velem, még volt rá az alkalma hiszen ki voltam szolgáltatva. De több esélyt nem fogok adni, már tudom mennyire erős is valójában.
- Ezesetben köszönöm, hogy meggondoltad magad. Tudom, hogy szívesen kiütöttél volna. – cinikusan felkacag.
- Legközelebb úgy is lesz. – hmhm mintha hagynám.
- Arra nem lesz lehetőséged, nem adom olcsón az életem.- közelebb lép és a kezét nyújtja felém. Elfogadom és Tayuya felsegít.
- Mára ennyi elég volt. Nem tudom te, hogy vagy vele, de én már csakra híján vagyok és még nem állsz készen, hogy bevessem ellened a billogot. – ez valami újabb fegyver? Mi az hogy nem állok készen. Bár az igaz hogy kimerültem. Egyszerűen csak rábólintok, hogy mára elég volt.
- Akkor holnap folytatjuk. Most menj nekem még van dolgom. – úgy is teszek. Visszamegyek a szobámba, amúgy se aludtam valami jól, fáradt vagyok. Azonnal az ágyra vetem magam, mindenem sajog. Jó régen volt már részem ilyen küzdelemben. Gyorsan elalszok. Másnap folytattuk az edzést, gyorsan telt az idő. Egy hét múlva látszott a fejlődés, Tayuya nehezen bírt el velem. Minden alkalommal egyre több elemi technikát vetettem be, olyat is amit azelőtt nem is ismertem. Nagy segítség volt a könyvtár ebben, elsajátítottam az ott olvasott jutsukból jó párat. Kabutó is többször jött, hogy figyelje a fejlődésem. Szerintem nem okoztam csalódást, és amikor ez az egy hét letelt újra eljött. De nem egyedül. Legnagyobb meglepettségemre Orochimaru is vele tartott. Bár elmondásuk szerint csak útba esett a kapu, gyanítom ez nem ez volt a látogatásuk oka. Szerintem most már Orochimaru is kíváncsi volt rá, hogy jól döntötte e velem kapcsolatban. Vajon tényleg csak a lehetőséget látta bennem? Majd ha alkalmam lesz rá megkérdezem. És igyekszem nem felbosszantani mert tudom az hogy végződne. Kabutó félre hívja Tayuyát nyilván az edzést vitatják meg. De mikor kaphattam volna alkalmat, ha nem most, hiszen többet úgyse fog ide jönni. Gyerünk csak meg kell kérdeznem, és mindenre választ kapok. De csak finoman, tisztelettel, nem úgy mint a legutóbb, amikor majdnem... nem erre nem is gondolok amúgy se megölni akart csak rám ijeszteni... remélem. Na jó túl sok ideje hallgatok, a kínos csendnél bármi jobb. Főleg hogy azóta az este óta többször is eszembe jutottak hasonló bűnös gondolatok. Ez a csendtől csak rosszabb lesz. Reméltem, hogy míg el nem múlnak nem kell találkozom vele. Végül Orochimaru töri meg a nyomasztó hallgatásom.
- Mire vársz még? Talán nem mersz megszólalni a múltkori után? – csak bambán pislogok, mégis miről beszélgethetnénk. „Helló Orochimaru mond csak milyen rémséget alkottál a legutóbbi túszaidból” hm vidám beszélgetés lenne.
-Látom kérdésed van, ott van a szemedben. Legutóbb bátran hangot adtál az aggodalmaidnak szinte már szemtelenül kioktattál, most mégis hallgatsz. – látom választ vár. Egy kérdésem valóban lenne, de nem tudom milyen következmény várna rám. Valamit mondanom kell, hát most vagy soha, hiszen eddig se bántott igazán, most miért tenné.
- Egy kérdésem valóban lenne ami már foglalkoztat egy ideje, de értelmes válaszra senki sem méltatott. Miért vagyok még életben? – furcsán néz rám mintha csodálkozna amiért ez a kérdés felmerült bennem.
- Azt mondták látsz bennem valamit.-hideg kacaj tölti meg a levegőt.
- Így van. Valóban látom benned, látom a szemedben azt amit be vallom magam is érzek.- a végére egészen elhalkult a hangja, szinte csak suttogni hallom. Majd közelebb lép hozzám, a fülemhez hajol, és folytatja. A lélegzetét a bőrömön érzem, ettől kellemes borzongás járja át minden porcikámat. Lehunyom a szemem.
-Látom a gyűlölet halvány szikráját az iránt ami árulónak bélyegzett. Magam is érzem ezt a megvetést. S most segítek kibontakozni, hogy az apró szikra felizzon és felégessen mindent, mert a gyűlölet csak még több gyűlöletet szül. -nem,...... én nem erre számítottam. Ennyi lennék, egy képezhető gyalog semmi több?
- Csupán ez az oka annak, hogy életben tartasz? Ennyi volna a létem indoka? Nincs semmi más amit tehetnék, csak a gyűlölet az amit bennem láttál? – kicsit távolabb húzódik tőlem, épp csak annyira, hogy lássuk egymást. Mintha nem lenne biztos abban amit mondani akar, kételyt látok a tekintetében. Mintha egy pillanatra a szeme elidőzne rajtam, az ajkaimon, majd ismét a szemembe néz, mélyen áthatóan. A szívem hatalmasat dobban ettől, igyekszem nyugodt maradni. Majd hirtelen ellép tőlem, a kijárat felé indul.
- Igen, csupán ennyi volt. – hazudik, tudom, hogy hazudik, az előbbi pillatan elárulta, hogy igenis van más oka. Talán csak beképzelem magamnak, hogy van. Mindegy akkor legyen így, előbb utóbb úgyis kiderül majd az igazam.
- Rendben, akkor mindent megteszek, hogy erősebb legyek, igyekezni fogok, hogy nem okozzak csalódást. – jó kedvel palástolom saját csalódottságomat. S látom erre most megtorpant, nyilván nem számított rá, hogy utána szólok csak csendben kisétált volna, elfelejtve mindent ami most elhangzott. Kicsit visszafordul rám néz, majd hirtelen elmosolyodik és bólint egyet. Így még sosem láttam, egy egészen új arcát mutatta meg előttem. Szív melengető ez az apró kis elismerés, ha vehetem annak de, ha nem akkor is jól esik, hogy ilyen közvetlen velem. Igen bizonyítani fogok neki is mint ahogy Tayuyának már bizonyítottam. Közben Kabutóék visszajöttek, tehát elkezdjük. Én valóban. Bemegyünk az edző terembe. Kabutó és Orochimaru az ajtó előtt állnak, onnan fogják figyelni az eseményeket. Tayuya szokás szerint előhívja a gólemeit, én pedig minden erőmet bevettem ellenük. Orochimaru engem figyel, de nem látom, hogy lenyűgözném az elemekkel. Jobban belegondolva nem hiszem, hogy tudnék neki újat mutatni. Sikeresen visszavertem Tayuya támadásait most először végre én győztem és nem ő állította meg az óriásokat. Sikerült és pláne Orochimaru is látta. De valami nem tetszik. Tayuya Kabutóra figyel egy pillanatra aki egy bólintással jelez neki valamit. Sóhajt egyet majd a bőre elsötétedik, a fejéről lehullik a kötés és fura jelek borítják be a testét. Ezt eddig soha nem láttam tőle.
- Most eljött a pillanat, hogy bizonyíts. Lássuk mihez kezdesz a billog hatalma ellen. – Tayuya meg mégis miről beszél, milyen billog? Semmit sem értek, mitől változott meg a külseje?
- Tessék? Mégis milyen technika ez? Soha nem hallottam semmilyen billogról. – mindenki rám néz. Kellemetlen. Talán tudnom kéne? Végül Tayuya kisegít ebből a helyzetből, és válaszol.
- A billoggal Orochimaru mester hatalommal ruházott fel minket. Az erőm ennek a használatával sokszorosan nagyobb mint amit eddig láttál, olyan határtalan, féktelen hatalom ez ami csak keveseknek adatik meg. Ennek tudható be az is, hogy ilyenkor a külsőm megváltozik,  a harchoz így sokkal előnyösebb formát ölt. – erről eddig miért nem beszélt akkor talán nem néznének megint ostobának. Zavarban vagyok nem szeretek tudatlannak tűnni. Szerintem Orochimaru ezt észrevette mert halványan elmosolyodik. De legalább nem vette zokon nem tudtam a billogáról. Tayuya újra a fuvolába fúj. Ez most más mint eddig, a dallam agresszívabb, erősebb, a levegő is elnehezedik a játékára olyan erő hatja át. Megbénít, félelmetes hatalma van. A kábulatból az ránt vissza, hogy a gólemek rámtámadtak. Szerencsére a reflekszeim kitűnőek így el tudom kerülni őket. Bevetem az elektromos klónjaimat hátha megállítják őket. Ez viszont most kevés ellenük. Jól van akkor jöjjön a tűz ami legutóbb megégette őket. A csakrám végéhez közelítek. Ez a tűz lesz az utolsó esélyem. Az egyik óriást sikerült telibe találnom, legalábbis azt hittem. Az utolsó pillanatban elkerülte a lángoló sárkányomat. Viszont így közelebb jutott Tayuyához. Ha a fuvolát megperzselné akkor lenne még esélyem a lángförgeteg elhalad Kabutóék előtt is amitől kénytelenek hátrálni nyilván ismerik a technikát. Tudják, ha valamihez hozzáér a pokoli tűz annak vége. Egyenesen Tayuyára irányítom, elugrik előle, menekülésre kényszerül a tűztől. Így időt nyerhetek. Hirtelen hatalmas ütést érzek. A sárkányom elillan amiért kizökkentem. Az egyik gólem az. Mikor került mögém? Újabb ütés jön nem tudok elugrani, nincs elég erőm, hogy ilyen gyorsan reagáljak. Eltalál és a földre rogyok. Fájdalmas hang szakad ki a torkomból. Ezzel mégis mit bizonyítottam. Nyilván ezt beszélték meg Kabutóval, hogy ma használja ellenem a billogot. Eséjt sem adtak ezzel, mindenképpen veszítettem volna. Szédülök. Egy pillanatra Orochimarura nézek de már nem látom tisztán. Minden elsötétül. Mikor magamhoz térek rettenetesen fáj a fejem. Nyilván az ütés miatt. Lágy dallamot hallok. Tayuya itt van, és játszik. Nincs benne támadás vagy átható erő, könnyed és dallamos. Egyszerűen csak játszik. Gyönyörű, máskor csodálnám a tehetségét de most nem valami kellemes amikor hasogat a fejem. Felnézek egy pillanatra, az ágyamban vagyok. Tayuya abbahagyja a játékot, rám néz.
- Csakhogy magadhoz tértél. Tegnap már azt hittem, hogy véged amikor elájultlá, de Kabutó gyorsan rendbe hozott mielőtt így lett volna. – tegnap? Eltelt egy nap azóta.
- Kabutó? Itt vannak még? – leteszi a fuvoláját az éjjeli szekrényre.
- Nem szinte azonnal elmentek. De üzeni, hogy részéről átmentél és folytatjuk az edzést. Nem sokan élték túl a billog elleni küzdelmet. Még kevesebben kényszerítettek engem menekülésre és pláne Orochimarut hátrálni. Kemény egy technika amit használsz. Az egyetlen probléma, ha kizökkentelek a koncentrálásból elveszíted az irányítást fölötte. Ezt fogjuk majd gyakorolni. – elhallgatott. De bennem akkor is hatalmas a szégyenérzet. Azt mondtam Orochimarunak, hogy bizonyítani fogok, erre csak veszíteni látott. Szánalmas.
- Tayuya!
- Hm?
- Kaphatnék egy pár nap pihenőt? Azt hiszem fel kell dolgoznom a történteket. Idő kell mire újra felvehetem a harcot veled. – elgondolkodik. Kis idő után jön is a válasz.
- Legyen. Igazság szerint nekem sem árt, ha a billog után szünetet tartunk. – hála az égnek. Nem tudnék ma kiállni ellene.
Akkor legyen mondjuk két nap. Nekem ennyi elég. – ez igazából bőven megfelel. Bólintok, hogy így jó lesz.
- Helyes akkor két nap múlva folytatjuk. – jó kedvűnek tűnik. Aranyos, lehetne mindig ilyen. Egy poharat nyújt nekem.
- Ezt idd meg, jó a fej fájás ellen. Tapasztalatból mondom. – kedvesen mosolyog. Elfogadom és szinte azonnal jobb is lett. Igaza volt valóban hatásos.
- Köszönöm ez tényleg segített. – fel kacag.
- Megmondtam. – ez rendes tőle, pedig azt hittem csak teher vagyok neki amitől mielőbb meg akar szabadulni.
-Tayuya! Játszanál nekem? Úgy mint az előbb, amikor magamhoz tértem. – bólint egyet majd magához veszi a fuvolát és játszani kezd. Lágy, finom dallamot játszik. Csak hallgatom pár percig és ágy nyugodt tájat képzelek magam elé mint azok a helyek ahol gyermekkoromban jártam. Megnyugtató ez a kép. De most valami más benne, az akkori társakat ugyanis felváltották új ismeretségek. Tayuya van mellettem Kabutóval, és valahol érzem, hogy Orochimaru is velem van. Boldog vagyok. Tudom, hogy csak képzelem, de jól esik ez a kép. Lehunyom a szemem, hogy élesebb legyen és lassan elnyom az álom. Egész éjjel Tayuya játékát hallom akkor is, ha ő már nyugovóra tért, a megnyugvás érzése tölt el. Az itt töltött kis idő alatt lehet, hogy kötődni kezdtem hozzájuk. Mert ide még nem fűződnek tragédiák, és veszteségek. És végre van valaki akinek semmiképpen sem szeretnék csalódást okozni. És remélem, hogy soha nem is fogok.