A kígyó végzete

Sivatagi Küldetés

Nincs is annál jobb érzés mint amikor egy régen várt pillanat végre elérkezik. Amikor elismernek és amiért küzdöttél, végre a tiéd lesz. Volt pillanat amikor kételkedtem a sikerben, de most elértem azt a célt amiért harcoltam. Igaz, rá kellett jönnöm, hogy nem voltam egyedül, rengeteg segítséggel jutottam el idáig, és bizalommal. Voltak akik erőt adtak a folytatáshoz, biztattak, hittek bennem és hisznek a mai napig is. Megszolgálom azt a bizalmat amit nekem adtak. Ma elérkezik az első igazán fontos feladatom, és nem csak az enyém. Régen számtalanszor éreztem úgy, hogy egyedül vagyok. De mióta itt élek, nem éreztem magam magányosnak, és ezt nekik köszönhetem, az új társaimnak, remélem egy nap majd jó barátként tekinthetünk egymásra. Kimimaroval csak pár hete kezdtem el az edzéseket és ez idő alatt soha nem volt egy konfliktus sem ami akadályozná, hogy együtt tudjunk működik. Most egy mérföldkőhöz értünk, végre nem egymás ellen hanem együtt fogunk harcolni. És aki az ellenfelünk lesz, nem ismer kegyelmet, minden tudásomra szükségem lesz és a győzelem még így is kétséges. Ma ugyanis az ellenfelünk nem más mint Orochimaru, a kígyó sannin lesz. Egyikünk tudása se ér fel az övéhez, nem értem ezt mégis, hogy gondolták, de mindent be fogok vetni. Szeretem Orochimarut igen, de eszembe sincs visszafogni magam, nem leszek elfogult mint az első alkalommal amikor Kimimaro ellen küzdöttem. Akkor a saját technikám áldozata lettem a naivitásom miatt. Egy nindzsa nem ismer érzelmeket a harcban, nem fogom alábecsülni az ellenfelemet. Ma eldől milyen csapatot alkotok Kimimaroval, ehhez erős ellenségre van szükség, de erre nem számítottam és ahogy Kimimarot elnézem ő maga is komolynak tűnik.
Orochimaru arcára kegyetlen mosoly ült ki.
- Nos, kezdhetjük? – Kimimaro közben mellém sétált és ezzel megfelelő távolságot vett fel a kezdéshez. Egy pillanatra becsukom a szemem és mély levegőt veszek, nem szabad félni vagy hagyni hogy úrrá legyenek rajtam az érzelmek, teljesen kiürítem az elmémet, ehhez egy perc csendre van szükségem. Magabiztosnak érzem magam, erős társam van aki remekül irányítja a küzdelmeket, bízok benne, bízok magamban és ami még fontosabb, hogy bízok az ellenfelemben is. Nem becsülöm alá egy percre sem, mert akkor vesztettem.
- Igen kezdhetjük! – jelentem ki magabiztosan, Kimimaro is helyesel, mindenre felkészültem. Orochimaru kacag, gonoszan, kegyetlen vigyorral az arcán. A szél erősebben fúj mint eddig, és érzem ahogy a levegő irdatlan mennyiségű csakrával telítődik.
- Akkor lássuk mennyit tudtok felmutatni, csapatként! – nem fogsz ilyen önelégülten vigyorogni a végén Rochi. Nem, azt nem mondom, hogy legyőzhetjük, de, nem könnyítem meg a dolgát. A csakrája pengeélként kavarog a szélben, nyers, hatalmas erejű és szinte végtelen. A levegő sűrűbb és nehezebb lett, szinte folytogat. Néhány hete még biztosan ledermedtem volna, még a harc kezdete előtt feladtam volna a küzdelmet, ha egy sanninnal álltam volna szemben. Egy pillanatra mintha megállna körülöttünk az idő, mintha az erdő, a fák amik körül vesznek nem mernének mozdulni sem. Mindenki az első mozdulatit figyeli. Vajon nekem kéne kezdenem, vagy Orochimaru fog támadni, Kimimarot látva ő a másodikra számít, türelmesen figyeli Orochimarut, aki el is kezdi a támadást, mostantól nem lesz időm tervezgetni, de bízom benne, hogy nem is lesz rá szükség. Orochimaru engem támad először, míg én védekezésre készen hátrébb ugrok Kimimaro megállítja és egy csontkarddal veszi fel a harcot mestere ellen. Hihetetlenül gyorsak, nekem tisztes távolból kell küzdenem ezt Kimimaro is mondta már, távolsági harcban jó vagyok de a közelharc az ő területe. Ha én nem is megyek egyenlőre közelebb néhány robbanó klónnal segíthetek a társamnak.
- Villám típus: Árnyékklón jutszu! – összesen négy klónt hozok létre amik nem az enyém hanem Kimimaro alakját veszik fel. Kimimaro remekül hasznosítja a klónokat közel tereli őket és Orochimarut de figyel arra hogy a sannin egyszerű klónoknak nézze mit se sejtve a detonációról. Kimimaro tisztes távolságot vesz fel én pedig tűt dobok az egyik klónra ami a robbanásával elpusztítja a többi is, így hatalmas a robbanásuk. Ebből még Orochimaru se menekülhet. De valami nem stimmel, amikor felszállt a füst, nem látok senkit.
- Árnykígyó – hallom Orochimarut a hátam mögött, a karját felém nyújtja és kígyókkal támad, sikeresen elugrok előlük az egyik mégis szorosan a lábamra tekeredik. Kimimaro csont kardja suhan el előttem ami kiszabadít a szorításból, majd látom, hogy Orochimaru is klónokat használ. Nem tudom melyik az igazi, nem nézhetek a szemébe, mert azonnal vesztettem, megbénítana, megkínozna a pillantása, ahhoz már volt szerencsém egyszer és nem élveztem. Egyszerre kell végeznem a klónokkal. Kimimaro ujjperc dárdáit egyszerűen elkerülik, én se megyek sokkra a tűdobálással. Van egy ötletem. De ahhoz Kimimaro sem lehet a klónok közelében. Egy pillantással jelzem, hogy hátráljon mire ő bólint, és teret ad a tervemnek. Szerencsére esőre áll, így a levegő elég párás, hogy kevés erőfeszítéssel használjak víz technikát. Ezt kerüld ki ha tudod.
- Víz típus: rejtőző köd jutszu! – hála a nyári nyirkos időnek a köd beláthatatlanul sűrű lett. Most jöhet egy saját fogás a köd kombinálásával. – Villám típus: villám túlfeszültség! – a karomat a köd felé nyújtom, s a csakrám elektromos feszültségként tölti meg a sűrű nedves levegőt. A köd víztartalma és a magasfeszültség együtt az egyik kedvencem, nem sokan merik ezt a kettőt együtt használni, de az elemek még sosem hagytak cserben. Nekem is hátrálnom kell akkora elektromosság jött létre a ködben. Veszélyes, agresszív ködfelleg csapkod előttem s a villám szerűen szikrázó áramtól hamar elpárolog a levegő víztartalma, a klónok ezt képtelenek voltak elkerülni, nyomuk sincs amikor felszáll a köd. Az igazi Orochimaru viszont nem volt köztük, gondoltam. Bár neki nem valószínű, hogy ennyi ártott volna. Kimimaro siet felém, biztos van más ötlete. A szemem hatalmasra nyílik mikor társam felém nyújtja fegyverét.
- Miért engem támadsz?! – nem. Ez nem ő. Ez a kegyetlen vigyor, ez a hihetetlen gyorsaság. Orochimaru az, felvette Kimimaro alakját. Nem rossz trükk, teljesen bedőltem. Ki kell találnom valamit, nem sokára ide ér a nyári zivatar, még az előtt be kell fejeznem a harcot hogy esni kezdene, esőben a tűztechnikák nem előnyösek, én viszont többnyire ezekre támaszkodok. A robbanó klónokkal már próbálkoztam, és nem volt célra vezető, de adott egy jó ötletet ami most kihúzhat a közelharcból. Menekülés helyett egy pillanatra megtorpanok, mintha megbotlanék s hagyom hogy Orochimaru elkapjon. Most saját alakjába mutatkozik s egy tőrt szorít a torkomhoz. Itt a lehetőség.
- Villám típus: Repülő villámisten! – elektromos kisülésként robbant ki a csakra a testemből, nem valami takarékos technika, de ilyen helyzetben a leghasznosabb. A robbanás messzire repített az ellenfelemtől így el tudtam rejtőzni hogy legyen időm valamit kitalálni. Orochimarun látszik, hogy erre a technikára nem számított, a ruhája megégett az áramtól, a bőre is piros a kezén amiben fegyver volt. Mégis vigyorog. Nem lehet igaz. Még nem láttam tőle semmi ütős technikát. Most is épp csak menekültem előle. Mintha csak ki akarna fárasztani. Nincs időm kigondolni mit csináljak, máris utolért. A fegyvereim hasztalanok ellene, megpróbálom a csakra szikével megvédeni magam. Ahogy aktiválom a technikát Orochimaru is ugyan ezzel támad meg. Francba, nem számítottam rá, hogy ugyan azzal támad majd mint amit én használok. A technikája azonnal semlegesíti az enyémet, közel sincs annyi csakrám mint neki. Ismét menekülnöm kell.
- Tánc! – hangzik fel Kimimaro szava. – Klematisz tánc! – nem hiszem el, ez fizikailag nem lehetséges. Kimimaro egyetlen gyors mozdulattal kihúzta a saját gerincét.
- Mi a...... Ez lehetetlen! – nem hiszek a szememnek. Amíg ámuldozok Orochimaru újból utol ért, és ezúttal épp, hogy megúsztam, Kimimaro ostorként használja a gerincét, a csigolyák között van egy porc, amely lehetővé teszi a rugalmasság, a csonostor hajlítását. Ez elől senki nem tudna kitérni. A csigolyák kiemelkedései módosulnak, hogy erősebbé és élesebbé váljanak. Apró pengékként sorakoznak egymás után, ez tartotta vissza Orochimarut annyira, hogy még éppen elhajolhassak a támadása elől. Az ostor Orochimaru köré fonódott és egyre csak szorítja, de nem látom, hogy ettől megrémült volna. Talán csak biztos abban, hogy Kimimaro nem fog benne kárt tenni. Nem, megint átvert. Ez egy újabb klón csupán. Méghozzá föld klón, Orochimaru elkezdte az elemeket is használni ellenünk. Sárként mállik szét Kimimaro ostora között. Majd őt támadja, most van időm kitalálni mit csináljak. Megint kemény tajjutsu harcot folytatnak, az elemektől én is ötleteket kaptam. Nem akarom ténylegesen bántani, de megrémiszthetem, hogy fogom. A csakrám a végéhez közelít. Nem maradt sok minden amit bevethetek ellen. Ohho mit látok. Kimimaro nem harcol tovább. Mi ütött belé? Egyszerűen megállt. Mi? A társam hirtelen térdre rogyott, és görcsös köhögés tört rá. Francba. Segítek neki. Így nem tud védekezni. Odasietek és felsegítem. Nincs jó bőrben. Mintha őt is meglepte volna ez a roham.
- Mi történt Kimimaro? Eltalált?
- Nem! – maga elé néz, a szemei mintha választ keresnének. Megint beteg? Talán eddig is az volt. Rossz ötlet így küldetésre mennie.
- Támaszkodj rám! Innen boldogulok! – rám néz én pedig bíztatóan vigyorgok. – Van egy ötletem! – a küzdőtéren kívülre segítem. Most már egyedül kell befejeznem. Maradt hát az aduászom. Számítok rád tűzsárkány. Meggyőzőnek kell lennem. Orochimaru ismét támad, én dobó tűkkel tartom tisztes távolságba. Végrehajt egy idézést és temérdek kígyó feni rám a fogát. Azonnal támadást kezdenek. Az idézésről jut eszembe..... Most már összeállt a terv. Csak győzzem csakrával. Először a kígyókkal kell kezdenem valamit.
- Tűz típus: Pusztító pokol! – sosem látott tűzförgeteg kavarog a harcmezőn. Egy kicsit az aggodalmam is erőt ad Kimimaro miatt, hogy mielőbb be akarjam fejezni a harcot. Minden kígyó a tűz martaléka lett. Minden izzik és lángol, ebből a hatalmas erejű pokolból gyerekjáték lesz a következő technika. Jobbról megpillantom Orochimarut felém közeledni. Itt az esély.
- Tűz típus: A sárkánytűz éneke! – a lángok magasra törnek, vérszomjas szempár tűnik elő a tűzből először, majd szarvak és óriási állkapocs formálódik ami éhesen vicsorog ellenfelemre. A levegő felhevült körülöttünk. Égeti a bőrömet. Az üvöltő fenevad beteríti a mezőt, s Orochimarura veti magát, aki ezúttal egyik irányba se tud kitérni a lángok elől. Fájdalmas ordítása marja a fülemet. A sárkány tovább száll megkerüli a mezőt, én kétségbeesetten Orochimaruhoz sietek, de a tűz csupán füstöt és hamut hagyott maga után amiben még jól látszanak a vonásai.
- Nem! Én nem így akartam! – zokogok. Ujjaimat a hamuba fúrom, és siratom őt. Hirtelen éles penge szorul a torkomra. Egy tőr az. Éle a bőrömet karcolja s aljas kacagás hallatszódik.
- Nahát, ilyen könnyen bedőlsz nekem? Hmhm! Azt hittem ennyivel nem verhetlek át! – Orochimaru az. A kezemet az övére simítom amiben a tőrt fogja. Majd hirtelen megszorítom és a másik tenyerembe szúrom a tőrt. Az egyik kezem a csuklóját szorítja míg a másikkal a tőrt tettem harcképtelenné, így most nem képes elmozdulni innen. Felfedte magát, pont ahogy vártam. A tenyerembe éles fájdalom hasít s vér fakad ami forrón csordogál végig a karomon.
- Nem dőltem be! Te viszont annál inkább! – Orochimaru hátra néz és szinte megdermed. Az arcából úgy látom leesett neki, hogy belesétált a csapdámba.
- Így van! A sárkány nem tűnt el, csupán engedelmesen félre vonult! Most nincs menekvés nem igaz? Oh tényleg! Aki hátra néz a válla fölött az meglátja az ördögöt nem? Mond, te mit látsz most? – igen ezt a mondást tőle hallottam még Tayuyánál. Orochimaru meglepett tekintettel visszafordul hozzám. Majd mielőtt a tűz elevenen égetnek porrá mindkettőnket jöhet a következő meglepetés. Kihúzom a véres kezemből a tőrt.
- Idézés: Rashomon!
- Hogy? – mögöttünk emelkedett ki a földből az óriás pajzs, ördögi ábrázattal és a láncok pokoli csörgésével. A sárkány ahogy nekicsapódott a falnak szertefoszlott, és sűrű csend töltötte meg a levegőt. Orochimaru elenged és csendben áll velem szemben.
- Na? Átmentem? – nyugodt tekintettel végig mér.
- Ezzel amit most csináltál, magadat is veszélybe sodortad!
- Igen, nos önfeláldozás! Ez is benne van a pakliba egy harc során! – nem mosd semmit – De sajnálom, hogy ezt kell mondanom, ezúttal tévedsz, nem voltam veszélyben!
- Ezt, hogy érted?
- Ha ez egy valódi harc lett volna, és mondjuk Kimimaro élete is függ a kimenetelétől, nem emeltem volna pajzsot! Ha te egy vérszomjas ellenségem lettél volna, sinobihoz méltó halálban részesítettelek volna, de magamat nem! És ezt részben Kabutónak köszönhetem!
- Kabutónak?
- Igen! A csakraszike! Egy erős, intenzív, nyers csakra penge ami beborítja a támadó karját! Néha szükségem volt egy védelemre Tayuya ellen ami ha kell a sárkány tüzétől is meg tud védeni! Alig néhány percig vagyok képes fenntartani, de ez éppen elég ahhoz, hogy biztonságban kijussak a technika fogságából, ugyanis ezzel az egész testem köré egy csakra pajzsot tudok létre hozni! Sok időbe és sérülésbe került, de létrehoztam egy elég erőset ahhoz, hogy bennem ne tehessen kárt a technikám! – elégedetten mosolygok – Hatásos nem?
- Valóban! De ennek ellenére most vesztettél, ez egyáltalán nem zavar? A csakrád teljesen kimerült, nem vagy képes harcolni!
- Nem, tényleg nem! De nem fejezhettem be, mert nem áll szándékomba ártani neked! Vesztettem igen, de egy valódi küzdelembe, az ellenfelem most egy marék hamu lenne! – kegyetlen félmosolyra húzza a száját.
- Megleptél! Rendben! A következő napokban pihenjétek ki magatokat, hosszú utunk lesz!
- Igen! Oh tényleg! – Kimimaróhoz sietek, aki ha jól látom már jobban van.
- Kimimaro, a betegséged a vérörökségéd miatt van ugye? – nem válaszol csak lesüti a szemeit és egyetértően bólint. Irigylésre méltó az ereje, ahogy az is, hogy ilyen jól viseli a következményeit, sokan nem tartanának ki a végéig. Biztatóan rámosolygok. – Azért elkísérlek Kabutóhoz, nem árt ha megvizsgál!
- Köszönöm, hogy aggódsz értem, de jól vagyok, elfogadtam, hogy ez a sorsom! *köhög*
- Mégis, jobb lenne ha megnézne, ha másért nem is akkor azért, hogy ne aggódjak tovább! – nem ellenkezik tovább, beletörődik, hogy így lesz, és velem jön.
- Jól tetted, hogy ide hoztad, ha nem kezelem talán a küldetéshez se lenne elég ereje! – akkor jó volt a megérzésem, hogy valóban baj lehetett volna, ha nem szól a mairól.
- Tényleg ennyire súlyos? – Kabutó bólint.
- Én sem tudom mennyi ideig bírja még talpon, de erős az akarata! – azt észrevettem, ennek ellenére nem valami megnyugtató a helyzet. – Látom aggódsz érte! A legjobb ha most hagyjuk pihenni!
- Értem, akkor nem is zavarok tovább! – elköszöntem Kabutótól és becsuktam magam mögött az ajtót. A szobám felé összefutottam Orochimaruval. Kedvesen magával hívott én pedig szó nélkül követtem. Ezúttal hozzá mentünk, és mielőtt benyitott volna a szobába azt kérte, hogy csukjam be a szemem.
- Miért? – nem válaszol, az lesz a legjobb, ha becsukom ahogy kérte. Egyenesen bemegyek az ajtón majd Orochimaru megállít és érzem, hogy előttem áll.
- Kinyithatod! – Orochimarut nézem aki egy furcsa maszkot nyújt felém.
- Mi ez?
- Hogy ne ismerjenek fel! Attól féltél, hogy homokrejtekben tudni fogják ki vagy! Ha ezt viseled senki nem ismer majd meg! – hasonlít azokra a maszkokra amit az anbu tagok hordanak. A homlokán pedig egy nyolcad hang van feltüntetve ami hangrejtek jele. – Így egyúttal mindenki tudni fogja azt is – közelebb hajol és homlokon csókol – hogy hozzám tartozol! – hozzá tartozok. Annyira leírhatatlan amit most érzek, ez a melegség, ez a gesztus, és egyben felelősség és bizalom is. Nem tudom hogyan kellene most reagálnom. Az ajkamba harapok, hogy visszatartsam a sírást, nem akarok bőgő masina lenni előtte. Annyi idő után, végre tartozok valahová. A látásom kezd homályosodni. Nem tudom visszatartani. A szememet törölgetem.
- Sajnálom, nem akarok sírni, de ezek most örömkönnyek! – a kezembe temetem az arcomat. – Köszönöm! – Orochimaru hagyta, hogy úrrá legyenek rajtam az érzéseim, talán nme is várt más reakciót, annyira azért ismer már, hogy tudja, nekem ez sokat jelent. Az éjjel most Orochimarunál töltöttem. Kérdeztem azokról az időkről amikor még avarrejtekben élt, de gyakorlatilag semmi érdemleges választ nem adott, így gyorsan ejtve lett a téma. A következő napokat szinte teljesen egyedül töltöttem, semmi más dolgom nem volt mint kipihenni magam a küldetésig. Amikor csak tudtam Kabutónak segítettem, de nem volt sok minden amit csinálhattam volna, a többi időben csak amolyan felfedező utat tettem a folyosókon, nem mindenhol fogadott valami szép látvány, de szinte már hozzászoktam a rémségekhez ezen a helyen. Orochimarut alig láttam, olyankor is azonnal rohant tovább, biztosan sok dolga volt nem akartam zavarni így nem kérdezősködtem. Néhány unalmas nap után végre eljött az indulás ideje. Kimimaroval a csarnokban találkoztam és alig bírtam magammal annyira izgatott voltam.
- Végre, már alig vártam ezt a napot! – bár gondolom ez látszik rajtam.
- Tényleg? – csodálkozva néz rám.
- Te nem? Erre készültünk hetekig! – persze ez neki csak egy küldetés, de nekem ez az első alkalom, hogy velük megyek valahová. A főbejáratig szinte repültek a lépteim, már a tegnap összepakoltam mindent, alig tudtam aludni mégis kicsattanok az energiától. Orochimaru és Kabutó már a lépcső tetején álltak, indulásra készen. Habozás nélkül indultunk is, rejtett útvonalon haladtunk, még soha nem jártam erre, pedig számtalan küldetésem volt már homokrejtek körül, és nem csak ott, bár ez nyilván való, jonin többnyire abból lehet avarrejtekben aki megérte a felnőttkort. Gyorsan haladunk, ebben a tempóban nagyjából egy nap lesz az út, holnap reggelre homokrejtekbe érhetünk. Orochimaru és Kabutó megy elöl mi pedig Kimimaroval kicsit hátrébb, hogy támadás esetén kedvező pozícióban legyünk. Egész nap irgalmatlan tempót diktáltak de mielőtt kipurcantam volna csoda történt, végre megálltunk. Már majdnem besötétedett, mégis forró a levegő, már közel vagyunk a sivataghoz. Meleg van, érzem ahogy a hátamon folyik a víz az egész napos rohanástól, a sivatagi forróságra fel vagyok készülve, eszembe se volt túlöltözni az útra. Az ég éppcsak elsötétedik mégis csodálatos csillagárban fürdik a táj. Gyönyörű, ezt mindig szerettem homokrejtekbe. Ritkán takarják felhők az eget.
- Pihend ki magad, még pirkadat előtt tovább megyünk, így reggel már a faluban leszünk! – Orochimarura nézek, és kicsit elmosolyodok, pihenni, megint?
- Az elmúlt napokban mást se csináltam csak pihentem! Azt hiszem elég felkészült vagyok egy hasonló úthoz! – Cinikus félmosolyt látok a szája sarkában. – Régen jártam már itt, szeretnék eltölteni egy kis időt csendben, nyugodtan, talán kicsit nosztalgikusan! – megértően bólint.
- Akkor nem is zavarlak tovább! – mielőtt elmenne a keze után nyúlok.
- Nem mondtam, hogy zavar a társaság! A tiéd főleg nem! – nem szól, csak közelebb jön, mögém áll és csendben átölel. Hagyja, hogy nekitámaszkodjak, s csak a szelet hallgatjuk, ez egyre sötétedő eget figyelem, még nincs fenn a  hold, csak a csillagok ragyognak egyre erősebben. Szinte figyelmeztetően, mintha valamit mondani akarnának. Talán rossz döntés volt elindulni? Érzem, hogy valami rossz fog történni. Nem akarom ilyen vészjósló gondolatokat, csak élvezni akarom ezt a pillanatot. Behunyom a szemem  egy pillanatra, és mély levegőt veszek. Az édes nyári illatok megtöltik az erdőt, forró szél lengedezik ami ezeket a bódító friss illatokat felénk sodorja. Újból az eget figyelem és feltűnik egy csillagkép amitől összeszorul a szívem.
- Shiroku!
- Tessék? – kérdezi érdeklődő hanggal Orochimaru, szinte csak suttogva.
- Shiroku, a zöld fa csillagképe! Az egyik társam erről a csillagképről kapta a nevét! Avarrejtek egyik legnemesebb klánjának a tagja a Senju-knak! Erős volt benne a klánja vére, parádésan használta a fa és föld alapú technikákat! A legjobb barátom volt..... vagyis én így hittem míg el nem árult! Mindent elért amiről én is álmodtam, az anbu tagjaként befolyása is van bőven! Hm, Senju Shiroku! Tőle kaptam azt a nevet amit eleinte utáltam mert semmi köze a nevemhez, de aztán megszerettem és azóta csak ezt használtam, ő hívott először Millynek! – szerintem egyáltalán nem kíváncsi erre az emlékdarabkára, mégis türelmesen, csendben hallgat végig.
- És te? A te neved? – egy percig egyikünk se szól egy szót sem.
- Az nem számít! Már rég nem az enyém! Ő mindent amilye volt elveszítette, családot, barátokat, célokat. Egy célja maradt csak kilátásban, de ez a cél is szertefoszlott az árulás pillanatában! Hős akinek a neve felkerül a AÉV hősök közé és ott fennmarad majd! Szánalmas cél mi? Ehelyett ki lettem, elítélt bűnöző! Szívesen kitörölném avarrejteket az emlékeimből! – sóhajtok majd Orochimaru felé fordulok. – Melletted viszont halványodnak a rossz emlékek! Új ember lettem, új célokkal! És ezt neked köszönhetem! – lassan megcsókolom s ő viszonozza. Kicsit talán tényleg fáradt vagyok, a vállára hajtom a fejem, jóleső forróságot áraszt a bőre, így még el is tudnék aludni.
- Gyere! – visszamegyünk a többiekhez. Kabutó minden irányból állított csapdákat, ha valaki észrevenne minket. Kimimaro egy fának támaszkodva ül és pihen, mi is így teszünk s nemsokára el is nyom az álom. Még szinte teljesen sötét van amikor tovább indulunk s hajnalban már el is érjük a sivatagot, innentől maszkba megyek tovább, nem akarom, hogy bárki felismerjen. Közel a faluhoz állunk meg. Kabutó felénk fordul.
- Milly, Kimimaro, a ti feladatotok most kezdődik, számítunk rátok! A Kazekage legjobb emberei most az avarrejtekben vannak a csunin vizsga miatt, a harmadik forduló előtt megkötjük a szövetséget homokrejtek és hangrejtek között!
- Kabutó ne aggódj, sikerrel járunk!
- Ezt el is várom! Tudjátok mi a dolgotok! – magabiztosan bólintok majd Kimimaroval elindulunk a falu bejárata felé. Hát elkezdődik, innen már, nincs visszaút.