A kígyó végzete

Első feladat

Vannak olyan időszakok amikor nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlennek tűnően nehéz megfelelni az elvárásoknak. A világ eszméinek vagy egyszerűen csak egymásnak. Most is ilyen időt élünk. Nem tudhatjuk ki az akiben feltétel nélkül bízhatuk, hogy ki az aki valóban megtartja a kimondott szavát vagy kezdetleges bizalmunkat kihasználva támad később hátba. Mindenkinek vannak céljai amit mindenáron el akar érni az életben. Kinek aprócska tünékeny pillanat az álma, kinek óriási hatalom minden vágya. Bármi is az szeretnénk átélni, bármi áron küzdünk érte. De megéri e küzdeni ha nem bízunk meg senkiben? Ha a törékeny pillanatokban nincs kibe kapaszkodni? Vagy a legvégén ha törtetőn ellöktünk már mindenkit az álmunkért, és még is valósítottuk akkor jövünk csak rá hogy nincs kivel megosztani a dicsőséges pillanatot. A bizalom fontos, talán a legfontosabb dolog amivel kockázatos játszani. Nehezen vívjuk ki és amilyen nehéz volt megszerezni olyan könnyedén válhat egy pillanat alatt semmivé ha rossz embernek adtuk. Mégis nincs annál jobb érzés mint ha valaki hisz bennünk. Vagy elhiteti hogy így van. És ha ennek csupán apró szikráját is mutatja minden erönkkel küzdünk érte hogy megóvjuk az apró lángot hogy később loboghasson. Akarunk hinni egymásba, akár a hamis emberekben is, mindennél jobban, mert a bizalom csodálatos, felemelő érzés ha valaki számít ránk feltétel nélkül. Én is ezt akarom. Mindent el fogok követni hogy kivívjam a sannin bizalmát. Legyen bármilyen nehéz vagy hosszú az út nem fordulok vissza. Azt akarom hogy egy pillanatig se inogjon meg a belém bizalma soha. Amikor azt mondta ő nem hibázik magabiztosnak tűnk, biztosnak abban amit érzek s abban is amit én érzek. Ha ellensége volnék hátba is támadhattam volna ezért de mintha tudná, mintha tényszerűen tudná hogy nem leszek az soha. Ez már lehet alapja egy csepp bizalomnak. De előbb nekem is meg kell győződnöm róla hogy valóban rámbízná-e magát ha erre kerül a sor. Nem tudtam aludni az éjjel mégsem érzem magam fáradtnak. Az izgatottságom ami nem hagyott nyugodni, hogy milyen feladat vár itt hangrejtekben. Kabutó azt mondta korán érkezik majd, készen kell lennem mire ide ér. Nem akarom hogy már az első napon megvárassam őket. Úgy döntöttem nem fekszek tovább, nem is bírnék. Máris kezdeni akarom a napot. Igen, feladatot akarok. Kipattanok az ágyból és elhatározom hogy mindent hibátlanul fogok csinálni. A tegnapra visszagondolva nem előnyös a rövid felső a gyertyák ellenére hideg van. De igazából senkit nem láttam itt aki lengén lenne öltözve nyilván nem véletlenül. Tayuya említette volna hogy öltözék melegebben, azt hiszem hoztam magammal a tegnapinál hosszabbat. És bingo meg is van a mai győztes. Fél is veszem hogy gyorsabban készen legyek. Ennek az eddigiekkel ellentétben sötét színe van zöld. Teljes felszerelésbe öltözök furcsa ezt a színt magamon látni, általában vöröset hordok pont mint a friss vér színe, de ha nagyon ehhez hasonlítom akkor az is igaz hogy a víz alatt a vér is zöld lesz. Mélyen lent ahova kevesebb fény jut le ott a színeket nem töri olyan élesen mint a felszínen. Ah felesleges ezen gondolkozni...... Ez csak egy szín, de minden esetre tetszik, a szemem mintha kékebb lenne mellette, vagy csak az izgatottság parázslik benne. Az is lehet. Lehetne ez mostantól amolyan egyenruha ha itt vagyok. A többi emellett inkább tűnt valami szabadidő ruhának. Miután jól kielemeztem magam már nem tudok mit csinálni. Ide oda járkálok az üres szobában. Mennyi lehet az idő? Nem kellett volna már jönnie? Elég volt nem várok tovább, valakivel csak összefutok út közben. Elindulok az ajtó irányába mire az lassan nyílik előttem. Na végre. Kabutó az már azt hittem elfelejtett.
- Jó reggelt! Örülök hogy készen vártál! Akkor akár kezdhetünk is! – végre ez is eljött. Tőlem akár tegnap is kezdhettük volna.
- Jó reggelt Kabutó! Részemről kezdhetjük! – helyeslőn bólintott máj elindult a folyosón. Habozás nélkül követni kezdtem, megint olyan helyen járunk amit még sose láttam, a folyosó falai megviseltnek látszanak. Mintha ütések nyoma lenne s néhány helyen nem csupán enyit látok. Talán ahhoz a valamihez hasonló próbált szabadulni mint amit az első napon láttam. Vagy valami rosszabb. Ebbe bele se akarok gondolni. De legalább már látom hogy nem csak egy földbe vájt labirintus ez a hely. A hiányos részeken köveket látok. Mintha tényleg egy kastélyt húzták volna a föld alá legalább is erre engednek következtetni a tégláig lehántott csupasz falak. Elértünk egy ajtóhoz ami pont a folyosó végén van. Amikor Kabutó venyitott nyoma se volt a korábbi látványnak, ami a folyosón fogadott. Ez a hely tiszta. Teljesen tiszta. Még a levegő is mintha fertőtlenítve lett volna. Kicsit egy kórházra emlékeztet. Mindig utáltam a kórházba menni, ha lehetett inkább otthon lábadoztam, részben az a furcsa fertőtlenítő szag volt ennek az oka. Ez is olyan. Ahogy körbe nézek minden féle orvosi eszközöket látok, leginkább tárolásra használható eszközöket. Hálát adok az égnek hogy nem véres szikék vagy egyéb finomságok közé hozott. Ez azért sokkal barátságosabb. Szemben van mégy terem ami ezzel van egybeépítve, csak egy fal húzza meg a határt köztük és az sem végig. A szemközti teremből Orochimaru sétál felénk de nem szól egy szót sem. Szinte rám se néz csak egy pillanatra. Megértem, végül is nem azt a reakciót kapta tőlem a közelesmdésére amire bárki számított volna. Kicsit szégyellem magam de muszály előbb végig gondolnom. Kabutó felém fordul és határozottan néz. Nem látom szigorúnak de minden mozdulatát figyelemmel kísérek. Nem csalódhat bennem, bebizonyítom hogy alkalmas vagyok arra hogy  tanítson.
- Nos Milly! Készen állsz rá hogy segíts nekem?
- Igen! – jelentem ki határozottan – Mond mit kell tennem, készen állok! – igen, legyen bármilyen nehéz vagy undorító, nem érdekel, megcsinálom amit mond. Elég erős vagyok bármilyen feladathoz. Orochimaru mosolyog, mintha valamit viccesnek találna. Talán a lelkesedésem a baj?
- Ö...örülök hogy ilyen lelkes vagy! Akkor itt is van az első feladatod! – oldalra mutat. Nem értem nincs ott semmi csak a....... Na ne..... Ez nem feladat..... Ez vicc. Ahova Kabutó mutatott tele van minden kémiai eszközökkel, lombikok, kémcsövek, egy csomó furcsa tárggyal amit nem ismerek és igen a feladatom ezeknek a tisztítása lesz. Mosogatás. Nem hiszem el. Azt hittem valami értelmes dolgot kell csinálnom.
- Csalódottnak tűnsz! – egy pillanatnyi hatásszünet után azonnal Kabutóra nézek, és ismét lelkes próbálok lenni.
- Nem én....... Csak... Azt hittem „feladat” alatt valami, hát hogy is mondjam...... Kicsit nehezebbet értesz! Végül is azt mondtad tanítani fogsz! De természetesen ez sincs ellenemre, ha ezzel kell kezdenem, szívesen megcsinálom! – elnézően pillant rám.
- Igazad van ez nem igazi feladat, de tudod, valahol mindenkinek el kell kezdeni! Senki nem a csúcson kezdi! – azért vannak olyan géniuszok akik igen. Egy percre Orochimarura nézek.
- Legalábbis, a legtöbben nem! – teszi hozzá Kabutó majd Orochimaruval átmennek a mások terembe. Szerintem egyre gondolunk. Na jó ha itt állok abból semmi nem lesz, végül is nincsen sok és magától nem lesz tiszta. Ahogy elnézem nekik van dolguk, nem látom pontosan mit csinálnak de komolynak tűnnek. Nem tartom fel őket így Kabutónak sose lesz ideje rám. Alapos akarok lenni, mindent a lehető legkörültekintőbben tisztítok ki hogy ne lehessen rá panasz. Nagyon óvatosan amikor már a vége felé járok a feladatomnak, a szemem sarkából Orochimarura nézek, nem tudom miért de van benne valami amiért oda vonzza a tekintetemet. Hirtelen felém fordul és a tekintetünk találkozik. Uhh gyorsan visszarántom a szememet magam elé. Hurrá most azt hiszi hogy csak bámulom. Ügyes ekkora mázlim is csak nekem lehet, a legnagyobb titokban addig szugerálom míg észre nem vesz....... hát milyen ninja vagyok én ha még nézni se tudok észrevétlenül? Ez szép volt most ha ezzel végzek se merek majd mozdulni. És itt is van az utolsó. Naná hogy most nincs több. Nagyon nagyon naaaagyoon lassan csinálom, hogy ha lehet soha ne legyen vége. Ééés kész, nem igaz ma minden ellenem van. Hang nélkül teszem a többi közé majd a csapot is letakarítom. Hát ennyi itt nincs mit csinálni. Most szóljak hogy végeztem vagy majd észre veszik hogy nem folyik a víz...
- Milly! – Kabutó az hirtelen szólal meg szinte közvetlenül mögöttem. Halálra rémített, reflexből azonnal odébb ugrottam és véletlenül levertem egy kémcsövet. Hiába kapok utána makacsul esik tovább, a kis szemét de gyors. Persze hogy a lehető leghangosabban törik szilánkokra. Miért is ne nekem ott is jó helyen vagy. Ezért érdemes volt elmosni. Nesze neked reflex..... Ég az arcom. Nem lehetek ilyen béna, ez csak az első nap. Feladatom se volt. Hát így bízzanak rám bármit? Kabutó hatalmas kérek fekete szemekkel néz rám.
- Nem akartalak megijeszteni! – tudom és nem is volt ijesztő csak annyira elgondolkodtam és próbáltam hangtalan lenni hogy nem számítottam rá.
- Sajnálom, nem kellett volna így reagálnom nem tudom miért volt, és most eltörött, én..... bocsánat! – dadogok itt össze vissza, nagyon szégyellem magam amiért eltörtem.
- Ne törődj vele, van belőle bőven, fogyó eszköz, naponta legalább egy eltörik! – szerintem csak jófej próbál lenni, de azért rendes tőle – Szedd össze és utána megkapod az első rendes feladatot! – miért kigondolta mit takarítsak ki ez után? Oktatás mi? Inkább piszkos munka. Na mindegy.
- Rendben! Köszönöm! – tudja mire értettem mert csak mosolyog. A biztatásért vagyok hálás. Hogy nem hülyézett le vagy nevetett ki, szerintem tudja hogy ideges vagyok. Feltakarítom, addig ő vissza ment Orochimaruhoz. Ahogy kész lettem utána megyek. Nem akarok még egy meglepetést. Nahát minden asztal tele van ampullákkal, vérmintákkal és..... igazából fogalmam sincs hogy mivel. Talán nem is akarom tudni. Mint valami eldugott kórházi labor. Még soha nem voltam ilyen helyen.
- Végeztél? – és mellette büszke is lehetek magamra hogy nem vágtam el magam mint egy öt éves, az lett volna a mai bakik csúcsa.
- Igen. – a gondolataimat inkább megtartom magamnak, a cinizmusommal elásnám magam, úgyhogy okosabb hallgatni.
- Gyere velem. – hm kicsit kevesebb lelkesedéssel de követem Kabutót. Átmentünk egy másik terembe. Minden annyira orvosi, olyan tipikusan túl tiszta, mindig utáltam a rendelők jellegzetes fertőtlenítő szagát de majd csak megszokom. Ágyakat látok és az egyikben fekszik egy férfi. Úgy látom benne van a korban, a halántéka teljesen ősz s a szeme sarkában már húzódnak a szarkalábak. Kb 50, 60 között lehet. Hm ahhoz képest hogy ha a számításaim nem csalnak márpedig nem szoktak, Orochimaru is nagyjából 50 lehet, mégis maximum 30 nak mondanám. Hogy csinálja vajon? Mindegy ezt majd később kiderítem most várom hogy Kabutó milyen feladatot ad nekem.
- Ha igazán a segítségemre akarsz lenni, akkor most megtanítalak vért venni az alanyoktól! A legtöbbjük mint láthatod nincs magánál ebben az időben, de ez a vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen! – alanyok? Erre azt hiszem nem kellene rákérdeznem. Sejtem milyen alanyokról van szó. Az előbbi teremben azok akkor mind vérminták voltak. Már megint tűk, ettől is kiráz a hideg akár csak az oltástól, de legyen. Az is ment akkor ez is fog. Biztosan sok ilyet csinál naponta. Mindent alaposan az eszembe véstem, hogy mi mire való hogy kell leszorítani a végtagot mivel kell a bőrt fertőtleníteni a tű előtt. Nem tudtam hogy ez ilyen sok dolgot igényel. Kb fél óráig beszélt de nem vagyok óvodás minden szavát elsőre megjegyeztem.
- Rendben, most lássuk gyakorlatban! Vegyél mintát! – vissza mentünk a férfi mellé. Kabutó felém nyújt öt ampullát. – Ennyi most elég lesz, én majd figyelek! – ettől most görcs van a gyomromba, nem fog segíteni? Kis habozás után bólintok és a férfi felé fordulok. Mindent Kabutó előbbi utasításai szerint csinálok, ha elszúrom ő rutinosan egy két mozdulattal kijavítja és hagyja hogy folytassam. A legnehezebb a szúrás volt, szinte magamon érzem, ez nem olyan mint harc közben pedig ugyan úgy tű ez is az is, valahogy nekem mégis ez a gyomorforgatóbb, pedig életet a másik vesz el. Hamar megtelt minden kis ampulla a férfi vérével. Vörös, élénk vörös, pusztán a színében is tombol az élet, szikrázik, gyönyörű, és egyben hátborzongató is. Kész is.
- Jól van, ügyes voltál hogy elsőre sikerült szinte hibátlanul! Tayuya jól mondta, nagyon gyorsan alkalmazkodsz, és azonnal megjegyzed amit tanítunk! Részben ezért is mondtam korábban hogy alá becsülöd magad! – hát ami azt illeti nem volt nehéz dolgom egy eszméletlen emberrel. És ha ez csak egy egyszerű vizsgálat akkor miért van így elrejtve ez a hely.
- Kabutó!
- Hm?
- Miért vannak az.....”alanyok”.. altatásban? És miért itt? – ez a hely kész labirintus. Látom kellemetlen ez a kérdés, nem hiszem hogy kapok rá választ.
- Ez az ember, és még jó néhány hozzá hasonló, veszélyesek! Olyanok akikkel nem szívesen futnál össze a folyosókon, ezért itt vannak! – veszélyes. Nekem nem tűnik annak, de igaz hogy ébren még nem láttam. Lehet hogy jobb is.
- Itt végeztünk, nem kell majd sűrűn csinálnod csak akkor amikor sokan lesznek hogy ne tartson a mintavétel órákig! Hárman azért gyorsabb lesz!
- Hárman? Van még valaki akivel nem találkoztam?
- Nem nincsen, Orochimaru mesterre gondoltam, hiszen mint ahogy azt sejtheted én majdnem mindent tőle tanultam, az alapokon kívül! – persze igaz is Orochimarunak is böven van medikus tapasztalata.
- De mint mondtam itt végeztünk, most mutatok valami érdekesebbet amihez nem lesz szükség tűre!
- Hála az égnek.... – basszus ezt hangosan mondtam milyen egy hálátlan tanítvány vagyok – mármint nem úgy értett.... – nevet.
- Láttam hogy ez nem lesz a kedvenced, ne aggódj ha sokat csinálod hozzá szoksz majd! – mivel buktam le, hiszen nem mutattam hogy viszolygok tőle.
- Gyere, ez tetszeni fog! – mi lehet az? Kíváncsi vagyok. Kimentünk vissza a laborba, ahol Kabutó a többi közé tette a mintákat, és tovább követtem. Egészen egy ismerős folyosóra, tudom hol vagyunk. Ezen a folyosón találtam meg Kimimaro kórtermét. Hozzá megyünk? Vajon jobban van?
- Emlékszel arra az injekcióra ami Kimimaronak segített? – hogy felejthetném el? Az első ilyen élményem volt, pláne stressz helyzetben az ilyet az ember nem felejti el csak úgy. Bólintok igazolásképp.
- Remek, mert ezt folyamatosan pótolni kell, ma megtanulod elkészíteni, ez nem egy egyszerű orvosság de nem is lesz bonyolult! – azt fogom elkészíteni ami az életét mentheti meg? Ez egy kicsit nagy felelősség nem? De igazából alig várom, meg akarom csinálni.
-Tayuya említette hogy szeretsz főzni ezért gondoltam hogy ez neked való feladat lesz, ugyanúgy recept szerint fogod csinálni mint bármi mást! – oh ez tényleg könnyűnek hangzik. Kimimaroval szemben van egy ajtó oda megyünk be. Kabutó megmutatott mindent hogy minek hol a helye hogy hol találom a szükséges eszközöket, és felsorolta az összes alapanyagot ami kelleni fog, majd a kezembe adott egy hihetetlenül részletes leírást, elfért egyetlen A4 es lapon mégis minden apró részletre kitért, hogy mit mihez adok hozzá először mibe öntöm milyen sorrendben és legelső sorban jól kiemelve a mennyiségeket. Nagyon precíz ez alapján még egy idióta is meg tudná csinálni. Ismét mindent figyel amit csinálok, azért így nem nagy az esélye hogy elszúrom, végül is ő profi majd kijavítja. De nem volt rá szükség, a végén ellenőrizte és pontosan olyan lett mint amilyennek lennie kellett.
- Látom ez menni fog! Ez az adag kitart egy ideig, de van még ehhez hasonló vegyület amihez jól fog jönni a tudásod! De azok ennél sokkal nehezebbek lesznek, de ezt még korai lenne tudnod! – mire céloz? Én nem fogok részt venni az őrült Frank Einstein kísérletezésbe. A-a arra nem fognak rávenni. Elvittük a gyógyszert Kimimaróhoz. Nincs magánál. Mintha ki lenne ütve, ez nekik kezelés? Mindegy nem értek hozzá de ha ettől jobban lesz, remélem hogy jobban lesz nem érdemli hogy így végezze, a klánjához méltón legalább harcban esne el, de nem elkábítva és csövekhez kötve. Gyorsan kijöttünk innen is.
- Jó, most arra lennék kíváncsi mennyire értesz a gyógyító technikákhoz?
- Hát...... igazán nem értek hozzájuk! Az elemi jutsuk és a magas csakra kontroll amire ki lettem képezve, ezért is használom hibátlan pontossággal a dobótűket!
- Értem, akkor a kontrollra összpontosítva a napokban elsajátíthatsz egy technikát ami úgy gondolom sokszor a hasznodra válik majd! Persze az majd kiderül hogy alkalmas vagy e a használatához! – nahát, öreg kutyának új trükköt, benne vagyok. Bármikor szívesen bővítem az arzenálomat.
- Látom ez az ötlet tetszik, akkor neki is láthatunk!
- Igen! – már alig várom. Le se tagadhatnám a lelkesedésemet. Soha nem gondoltam volna hogy technikát fog tanítani. Érdekel milyen technikáról van szó.
- Akkor kezdjünk egy egyszerűbbel amiből kiderül mennyire erős a csakra kontrollod! Ennek egyenlőre nem lesz közé a gyógyításhoz, sőt kifejezetten alkalmas akár támadásra is ha éppen fegyver híján vagy, személy szerint az egyik kedvencem ez a technika! – figyelmesen hallgatom amiket mond és majd kiugrok a bőrömből annyira kíváncsi vagyok mi ez a jutsu. Elérkeztünk egy hatalmas teremhez, jóval nagyobb mint az északi kapu edző terme.
- A technika végül is orvosi használatra lett létre hozva, viszont kiváló a precíz támadásokhoz! Ez a csakra szike technika! – kinyújtotta a karját és érezni ahogy a csakra áramlik a testében egyenesen a kézfejébe irányítja és már látom is, mintha egy vékony penge formálódna a keze körül. Nagyon erős koncentrációt igényelhet ilyen hajszál vékonyra sűríteni a nyers csakrát. Nahát. Nem ismerek olyat aki ezt harc közben képes lenne fenntartani. Fantasztikus. Elővett egy üres papírtekercset és egyetlen mozdulattal kettévágta. A legélesebb penge sem vág ilyen precízen, hihetetlen milyen komoly sérülést okozhat ezzel az ellenfelén és ezzel tőr vagy suriken híján sem marad védtelen sőt, nem kell ennél több fegyver ha képes rá valaki. Orvosi célra nyilván műtéteknél használják anyag vagy emberi szövet vágásához. Nagyszerű, tudni akarom használni, hogy soha ne legyek többé fegyvertelen. Ezt muszály megtanulnom. A terem egyik végébe megyünk ahol néhány gyakorló bábot látok. Az egyiknek Kabutó levágta a karját, kemény tömör fából vannak mégis szinte csak rá ejtette a kezét és a csakra tette a dolgát. Egyszer sem akadt el a fában, teljesen simára vágta. Akarom. Teljesen oda vagyok érte, tudnom kell.
- Addig gyakorold amíg nem sikerül így a vágás, ha elreped vagy törés lesz benne az azt jelenti hogy még nem elég éles a csakrád! Addig finomítsd amíg a vágás teljesen sima nem lesz!
- Rendben! – magabiztos vagyok, pezseg a véren, hányszor jól jött volna korábban is ha van egy ilyen technika a tarsolyomban. Majd most lesz. Igen. Kabutó elmagyarázza a használatát és hogy hogyan a leghatékonyabb, még azt is hogy pontosan hova irányítsam a csakrámat. Mindent úgy csinálok ahogy mondta. Csak a vágás van hátra, menni fog, érzem, kicsit még jobban összesűrítem hogy vékonyabb legyen és utána a bábura sújtok. De..... Ne már. Az utolsó egy két centinél megakadt a kezem. Túl nyers maradt a csakrám, pedig azt hittem a kontroll az profin megy. Mekkorát tévedtem. Jól van akkor még vékonyabbra. Magam elé képzelek egy átlagos szikét, most jó lesz, csak koncentrálnom kell és menni fog. Újra a fára irányítom a karom és most sikerült, minden erőfeszítés nélkül levágta a báburól, de még nem az igazi, itt ott elrepedt. Még finomítanom kell.
- Még gyakorolnod kell de nem csalódtam, gyorsan ráérzel az új technikákra! Bár ez egy képzett ninjának nem okozhat gondot, nem a legbonyolultabbak közé tartozik! – nahát! Ezt egy burkolt dicséretnek szánta? Azt hiszem vehetem annak. Végül is minden feladatot amit ma kaptam, legyen az bármilyen gusztustalan vagy unalmas, minden ellenkezés nélkül megcsináltam, szóval azt hiszem ennek már ideje volt.
- Most el kell intéznem valamit! Amíg vissza nem jövök gyakorolj, meglátjuk mennyit haladsz ezzel a technikával és később áttérünk egy ennél jóval nehezebbre! – az nem lesz nehéz, ez tényleg nem okozott fejtörést. Szóval van amibe nem üthetem bele az orromat. Igazából nem lép meg, alig ismerem ezt a helyet még, de nyilván később több bizalommal lesznek irántam.
- Rendben, mire vissza jössz hibátlanul fog menni! – jelentem ki határozottan. Helyeslőn pillant rám majd elindul kifelé a teremből. Szófogadóan gyakorlok és minden csapás egyre simább lesz. Már majdnem tökéletes. De azért kicsit fárasztó is, rengeteg csakrát elpazarlok ezzel. Nem mintha most szükségem lenne valami ütős jutszura, de azért bármikor jól jöhet ha nem vagyok nullán. És ez a pillanat is eljött végre. A vágásom olyan akár az imént Kabutóé volt. Ez az végre sikerült. És ebben a pillanatban Kabutó is vissza jött. És nem egyedül. Orochimaru is el kísérte.
- Remek! Mire visszaértem valóban elsajátítottad! Lesz értelme kiképezni téged! – kiképezni? Már alig várom.
- Mondtam hogy menni fog! De később számítottam rád, gyorsan vissza jöttél! – khm és nem egyedül teszem hozzá magamban.
- Igen, és most hogy sikerrel teljesítettél mindent amit kiadtam neked, megkapod amit reggel megígértem! – megígért? Ennél több kell, nem igazán emlékszek.
- Mire gondolsz?
- Nem emlékszel? Lelkes voltál hogy feladatot kapj, és úgy tűnik most alkalmad nyílt rá hogy bizonyíts! Bizonyítsd be hogy bízhatunk benned! – bizonyítsak? Mégis milyen feladatot akarnak adni? Mindegy bármi is az teljesítem. Ha ezen múlik hogy végre megbízzanak bennem hát legyen.
- Nem okozok csalódást! Megcsinálom bármi is legyen a feladat! Várom a részleteket! – Kabutó nem habozik beavatni miféle megbízásról van szó. Orochimaru egy szót se szól csak figyelemmel hallgatja az utasításokat amiket kapok, mintha tényleg tartaná a távolságot tőlem, de végül is én kértem hogy adjon időt és ahogy látom megkaptam. Nem tetszik amit Kabutó mond, ha jól értem arról a férfiról van szó akitől mintát vettem. De nem azt mondta higy az az ember veszélyes? Valószínűleg ezt beszélték meg az előbb amikor magamra hagyott gyakorolni. Nem, egyáltalán nem tetszik amit hallok, soha nem csináltam ilyet. Nincs tehetségem az átveréshez a megtévesztéshez, nem értek hozzá általában gyorsan leleplezem magam. De ezt most meg kell tennem, minden erőmmel azon leszek hogy sikerüljön. Nem bukhatok el, most nem. Ez lesz az első feladatom a sannin megbízásából. Mindenképpen....... Bármi áron... megcsinálom!!