A kígyó végzete

A Bosszúálló

Azt mondják, hogy halálunk után a lelkünk még 42 napig itt bolyong az élők közt, s csak utána lép át végleg a túlvilágba. Hmhm, soha nem hittem hasonló teóriákban, most mégis, azt kívánom bár így lenne, bárcsak itt volnának még velem akkor is, ha nem láthatom őket, figyelnének, a fülembe suttognának. De nem, semmi jelét nem érzem, nem látok, nem hallok semmit ami erre utalna, csak a végtelen némaság ami körülvesz, a csend bosszantó nesztelen őrülete, talán bele fogok bolondulni ebbe. Most is magam előtt látom Tayuya gyermeki felhőtlen mosolyát, a fiatal kegyetlen mesteremét aki számtalan arcát mutatta meg nekem ez alatt a röpke idő alatt, mert annyinak tűnik csupán, néhány féltve őrzött emléknek, pusztán a múlt árnyainak amik a gondolataimat kísértik. Most sem tudom felfogni, egy részem elfogadta az igazságot, hogy soha nem lesznek mellettem már, egy másik részem azóta is visszavárja őket. Kaotikus érzéseim csapdájába estem, nem tudom hogyan dolgozhatnám fel ezt az újabb tragédiát. S mindennek az oka itt áll velem szemben, egy nagyképű kis taknyos képében. Nincs benne semmi tisztelet, vagy különlegesség ahogy látom. Miért ez a ficsúr kell Orochimarunak, Uchiha Sasuke..... Uchiha, a sharingan klánja hát persze, de ebbe a gyerekbe szerinte van elég erő egy ilyen vérörökséghez? A ruhája véres, szakadt, az is lehet hogy ő ölte meg az egyiküket? Soha nem fogom megtudni kinek a kezéhez tapad a vérük. Orochimaru a szemével végig méri a fiút s köszönti mire ő csak bambán áll s egy szót se szól, mi van talán út közben elhagyta a nyelvét? Úgy látom csak engem dühít fel a ridegsége, Orochimaru elfogult lesz a fiúval szemben ezt már most látom, most is elnézi a tiszteletlenségét, bezzeg amikor én voltam hasonlóan nyers mindenki szívesen el tett volna láb alól. Nem viselem el tovább egy percig sem egy ilyen kis kölyöktől ezt a viselkedést, kinek képzeli magát?
- Hé ficsúr! Avarrejtekben nem tanítottak meg köszönni? Mutass tiszteletet a mestered felé, vagy talán nem tudod kivel állsz szemben? - Méghogy egy ilyen selejt lépjen Kimimaro helyébe, nevetséges.... Hollófekete szemeivel engem figyel s mintha elhagyná a felsőbbrendű álcája, egy pillanatra talán feleszmél hogy itt bizony esélytelen lenne szembe szegülnie. Orochimaru rezzenéstelenül figyeli tovább, nem szid le vagy csitít el egy szúrós pillantással. Szerintem valahol ő is egyet ért velem, ennél nyilván többet várt az uchihától. Kabutó odajön hozzám s finoman megfogja a karomat.
- Gyere most velem! - oh tehát ő túlzásnak tartja, hogy közbe szóltam. Úgy döntök engedelmesen követem Kabutót, talán jobb is lesz, ha odébb állok.
- Erre semmi szükség, Sasuke nyilván elfáradt az úton! - Orochimaru szavára Kabutó is visszafordul velem együtt. Forrok a dühtől de egyszerűen nincs rá magyarázatom, hogy mi váltja ki ezt a haragot. Persze, a fiú, de hogy a jelenléte vagy az útja során elkövetett gyilkosságok azt nem tudom, talán csak a saját tehetetlenségem az oka. De amúgy sem gyanúsíthatom, nem mondhatom ki hogy "biztosan ő tette". Míg én magamban fortyogtam egyszer csak azt veszem észre hogy mindenki elindult kifelé. Nincs kedvem menni, elegem volt a mai napból. Csendben mozdulatlan maradok, s csak Orochimaru pillant rám egy másodpercre. Olyan érzésem van mintha ő maga sem tudná mihez kezdjen velem ebben a helyzetben. Hagyja hogy feldolgozzam egyedül a történteket, vagy rántson azonnal vissza a valóságba. Nem szorulok sajnálatra éltem már meg hasonlót, de egy kicsit nyugalomra lenne szükségem. Azt hittem végre minden más lesz, hogy itt nem ér utol a sötét hideg árnyék ami egész életemben körülöttem ólálkodik. Végül egyedül hagytak. Egy ideig csak sétálgatok körbe a terembe, fogalmam sincs hogyan tovább. Északra nincs értelme visszamennem és nem is tudnék. Még nem. Mindenről Tayuya jutna az eszembe. Talán maradhatnék tartósan Kabutó mellett, úgy is társ nélkül maradtam mostantól edzeni is egyedül fogok.
- Milly! - hallom Orochimaru mély hangját a hátam mögött. Halkan szól, szelíden, mégis elég, hogy kizökkentsen a néma évődésből. Felé fordulok.
- Orochimaru - mit is mondhatnék, ennél én is nagyobb fegyelmet vártam volna magamtól, halkan sóhajtok - figyelj sajnálom, hogy így viselkedtem, de szeretném, ha adnál nekem egy kis időt a fiúhoz! Nem tudok nem haraggal nézni rá, hiszen...... Miatta haltak meg azok akik fontosak voltak nekem..... Én.... - nem hagyja, hogy folytassam.
- Nem ő tette ha emiatt neheztelsz!
- Ezt nem tudhatod! - gúnyosan elmosolyodik. A feltételezés is sértő rá nézve hogy ne tervezzen el minden apró részletet előre.
- Hm, Sasuke nem volt magánál az úton, a billog amit tőlem kapott tett róla, ennyi elég hogy meggyőzzelek? - úgy érzem magam mint egy duzzogó gyerek, s Orochimaru épp egy kiadós hisztit próbál elkerülni. Csendben lehajtom a fejem.
- Akkor is ő tehet róla, valakinek bűnhődnie kell! - motyogom az orrom alatt. S Orochimaru ezúttal csak némán átkarol és magához ölel. Hirtelen annyira megnyugtató a közelsége, olyan más mint eddig, mintha meg akarna védeni. A teste forrósága elaltatja minden haragomat, az előbbi tomboló düh mostanra mintha elpárolgott volna. Finoman viszonzom az ölelést, s hozzá bújok. Nem lehetek elég hálás amiért ennyire türelmes velem, s mintha támaszom volna úgy kapaszkodom belé, ragaszkodom hozzá.
- Ezúttal rossz embert büntetnél!
- Orochima......
- Tudom! Megértem, hogy védtelennek érzed magad nélkülük, de idővel meg fogod érteni, hogy nincs szükséged arra támaszra amit bennük láttál! - szavai kést vájnak még vérző sebeimbe, a szívem nem akar tudomást venni róluk - Milly téged az érzéseid mindig jobban befolyásoltak, mint amennyire kellett volna! - a homlokomat a vállának szorítom, igaza van, ez így van de nem tudok nem gyászolni. De...
- De ez nem méltó egy ninjához! - összeszorul a torkom, én nem érek egy shinobi nyomába se.
- Nem, nem az! - a hangja ugyanolyan nyugodt mint eddig, de akkor is rosszul esik, hogy igazat ad. - De Milly te más vagy mint a többi shinobi! Talán nem ez a te utad, de mégis örülök neki, hogy ezen jársz, mert a tragédiáid nélkül, soha nem jöttél volna ide! Hozzám! Az első pillanattól láttam benned valamit amit addig ninjában még soha, a pillantásod olyan lélekről mesélt ami számomra is megfejthetetlen! Amilyen egyetlen ninjának sem lehet! Olyan érzéseid vannak amiket például én soha nem éreztem magaménak, nem gyászoltam vagy sajnáltam senkit, nem éreztem megbánást vagy bűntudatot, sem szánalmat! Gyűlöltem, mindent és mindenkit aki nem tudott megérteni vagy épp ellenkezőleg, túl sokat akart tudni! A mély érzések, ez a kétségbeesettség, és magány amit nélkülük érzel, számomra idegenek, soha nem akartam, hogy bárki mellettem maradjon, hogy meg akarja érteni mi miért történik, de nem is kellett! Sajnálom de, nem tudlak megérteni, ebben nem! - nahát..... Orochimarut hallgatva megállt a lélegzetem is. Soha nem hittem volna, hogy ilyesmiken gondolkozik. - Természetesen lesz időd mindenre, nem foglak sürgetni viszont, utána szükségem lesz rád, megkapod a szükséges időt ami elég hogy visszatalálj önmagadhoz! Utána viszont minden erődre és tudásodra szükséged lesz, Sasuke edzéséhez! - egy pillanatra a szemeimmel elkapom a tekintetét, na ne már.... miért a ficsúré.
- Miért én?
- Mert te harcoltál a Billog ellen, többször is! Ismered az erejét, míg Sasuke csupán a felszínt karcolta eddig! Szeretném, ha erős ellenfele lenne az edzések során és téged Kimimaro képzett, így még hátrányból is kezd ellened, amire most szüksége is lesz! - ha arra céloz, hogy ideje verni bele némi jómodort hát nem biztos hogy alkalmas leszek rá, Tayuya tanított rémlik? Remélem nem csak a rossz modora ragadt rám. De minden kételyem ellenére, hogy mondhatnék nemet. Igazából még szórakoztatna is elverni ezt a kis taknyost, miért is ne?
- Rendben! Ha szerinted ez hasznára lesz...... Én annyira nem vagyok benne biztos! Viszont, cserébe én is kérnék valamit! - kíváncsian felhúzza a szemöldökét.
- Ne adj nekem időt! Nincs szükségem türelmi időre, mintha csak valami felesleges, megtűrt bolond lennék akit mindenki nagyívben elkerül! Egy dolog van amire most szükségem van, te! Foglalkozom a fiúval de cserébe ne hagyj egyedül engem, ez a kérésem! - helyeslés képp csak biccent egyet, ezt gondolom vehetem igennek.
- Eddig sem állt szándékomban hanyagolni téged, nem tudtam hogy így érzed! Sajnálom..... Ahh egész életembe nem kértem ennyiszer bocsánatot mint ebben pár percben! - kelletlenül de szinte nevetve mondta az utolsó mondatot. Nem tudok nem kacagni rajta, bár ez persze nem vicces eszembe sincs aláásni a tekintélyét vagy ilyesmi, de nem tehetek róla. Az ajkamba harapok s egész közel húzódok hozzá.
- Ezen nem kell aggódnod majd én adok rá bőven lehetőséget! - jókedvűnek látom, ez engem is felvidít, félre simít egy csillogó rőt tincset az arcomon s határozottan megcsókol. Érzem a hevülő forróságát, egy pillanatra sem ellenkezek. Szikrázó arany szemeiben tündérmeseként látom a folytatást, s én lágyan magammal hívom. Senki nincs a folyosókon, mindenki a feladataival foglalkozik, bőven van időnk végre egymásra. A szobája előtt mielőtt benyitnék megfogja a kezemet.
- Milly egyetlen pillanatra visszatérnék arra amit az előbb mondtál hogy "felesleges" és "megtűrt", ez nem igaz, soha nem is volt.... Milly megtiltom hogy ilyeneket gondolj magadról! - igen volt hogy pocsékul éreztem magam ezt nem tagadom, de ez most nem az a pillanat.
- Szóval megtiltod? Rendben ezesetben, "értettem Orochimaru mester, eszembe sincs ellenkezni az akaratával" ! - játszhatjuk ezt, de valójában igenis értem mire gondol és nem lesz ilyen többé.
- Nem vicc volt, de ne rontsuk el a pillanatot!
- Egyetértek! - benyitok és ő azonnal az ágyra dönt, hogy minden porcikámat a magáénak tudhassa. Vágyom rá hogy birtokoljon, minden szeszélyének meg akarok felelni, alárendelem magam Orochimaru vágyainak, s ő hosszan, gyengéden csókol végig, nem tudok bérelni a bőre illatával, a mennyekbe emel egyetlen pillantással, soha nem akarok leszállni onnan és vele olyan mintha örökké tarthatna, úgy is lesz, én mindig vele maradok majd. Fölém hajol s lassan a nyakamba hajtja a fejét, hosszú bársonyos tincsei a mellkasomat simítják végig, míg ő halkan kélyesen a nevemet súgja, forró lélegzetétől mindenem lángol, még akarom, erősen szorítom a testét az enyémhez, mintha képtelen volnék elengedni. Hosszan forr össze minden szenvedélyünk, míg lassan nem létezik két ember, csak is egy, egyetlen éteri test ami a mienkből jön létre. Nincs ehhez fogható, legyen bármilyen csoda mi vetekedne, hozzá egyik sem ér fel. Karcsú hosszú ujjait a hajamba furja, s egy percre sem szűnik meg forrón csókolni, máris elvesztem teste lassú ringásában, a hevülő forróság, a szíve egyre szaporább dobogása, most érzem igazán, hogy semmi nincs ami elválaszthat tőle ami megpróbálja az élete utolsó hibáját követte el. Nem tudok parancsolni magamnak fékezhetetlenül vágyom rá, és érzem ő is ugyan ebben a gyönyörben ég s mikor fellobban a leghatalmasabb vágyból született láng az szét tép tomboló erejével, hamuként hullik a porba a valóság hogy csak mi maradjuk a perzselő kéjben . A karjai közt remeg a testem a gyönyörtől, erősen fog körbe s a homlokomra lágy csókot nyom. Nem enged el, a forróság lassan enyhül bennem, de minden vágyam eleven marad, nincs szükségem senkire ebben a világban, senkire rajta kívül, soha nem is lesz. Egyig kezével az arcomat simogatja s újra megcsókol.
- Hogyan vagy képes erre - súgja - megbabonázol, megérintesz minden pillantással, a szemeid mint a legmélyebb óceán ami a világ összes titkát rejti, mégis olyan tiszta, ártatlan te vagy a lehetetlen ami mégis valóságos Milly! Senki nem képes arra amire te, senki nem ér annyit mint te! Azt akarom hogy örökké tartson, s így is lesz, és Milly, - testével szinte maga alá szorít, varázslatos - te ott leszel velem! Ezt megígérem neked, soha nem leszel egyedül mellettem! - a lelkem minden darabja kívánja hogy így legyen, s a szemembe könny szökik a gondolattól hogy ő is erre vágyik. Ez a végzet, ő a végeztem s én az övé.
- Örökké? És mi lesz ha minden jó elpusztul a világban ilyen hosszú idő alatt? És csak mi maradunk! - a tekintetét az enyémbe fonja amibe most semmi ámítás nem szökik, úgy ragyog ahogy eddig talán elvétve néhány pillantásában.
- Ezzel már választ is adtál a kérdésedre! - kedvesen mosolyog, mintha tudnom kéne miért mondja. - Milly neked az élet kevés jót nyújtott, és többet nem is tudott volna, te vagy az egyetlen ami jó ebben a világban, benned van minden amit te nem kaptál meg, épp ezért nincs más rajtad kívül aki jobban megérdemelné azt az életet amit neked adok, mert már nem rendelkezem veled én sem tudom, valami van benned ami nem erre a világra való, minden fájdalom egyetlen tiszta lélekbe zárva! - a szemeim nem tudnak kitérni a tekintete elől, képtelen vagyok még pislogni is, pedig nem ő bénít meg, de a szavai, hogy lehet, és miért csak most érzem ezt, mintha jobban ismerne saját magamnál is, mégis egy apró hang azt súgja, nem tudok mindent amit most gondol. Valami van még amit nem mondott el, valami fontos és szörnyű igazság. De nem nem mond többet, mellém fekszik s én még a sokk alól épp csak ébredezve hozzábújok. Soha nem számítottam hasonlóra, és pont tőle, teljesen elvarázsolt, mégis valamiért megdermedtem, láttam egy igazságot a szemében amit nem mert felfedni még, és ez megrémít. Soha nem mondott nekem senki hasonlót sem és szerintem nem sokan vannak akiknek megadatik hogy akit a világon mindenki elé helyeznek a szívükben így lássa őket ahogy most Orochimaru engem. Az arcomat a vállához szorítom, nem lehetek elég hálás amiért így ragaszkodik hozzám.
- Köszönöm! - suttogom végül hogy szinte még magam is alig hallom. Egyszerűen elmosolyodik és magához szorít. Nem tudom meddig maradtunk így, mintha az idő is megállt volna hogy végre igazán érezhessem hogy itt van velem. Egész éjjel nála maradtam, és teljes szívemből kívántam hogy minden váljon valóra amit együtt lehetséges valóra váltani. Minden kételyt és haragot messzire űzött az együtt töltött idő. Reggel olyan nyugalmat éreztem mint az előtt még talán egyszer sem. Orochimaru már nem volt itt mikor felébredtem, csak egy vörös páncélszerű ruha mintha rám tervezték volna egyik nemzet egyenruhájára sem hasonlít, hangrejtekére sem. Varázslatosan szép és erős védelmet nyújt minden ninja fegyver ellen. S egy állarc, egy vörös démon arcot idéző álarc. Ahogy végig nézek magamon, még soha nem láttam ehhez foghatót. Ahogy a tükröt nézem megpillantom benne Orochimarut, mögöttem áll s látom elégedett a látvánnyal.
- Tetszik? - kérdezi pusztán formaságból, az arcomra van írva mennyire megbabonázott
- Csodálatos, de miért? - közelebb lép.
- Hogy hozzád méltó rangon lásson mindenki! Tiszteletet parancsoló, gyönyörű és egyben félelmetes az ellenségeivel szemben! A félelem egy erős fegyver mert megdermeszti az ellenfelet! Ha küldetésre mész ez a páncél megvéd majd és ellenálló a tűzzel szemben is amit alkalmazol!
- Nem tudom hogy köszönjem meg!
- Azzal hogy viseled! Elég volt az utasításokból, nem az enyém leszel hanem mellettem leszel! Jogod van parancsot adni ha úgy tetszik, és ehhez tekintély kell!
- Biztos vagy ebben?
- Bízom benned, csak tőled függ te is bízol e magadban! Én tudok neked hatalmat adni ha szeretnéd, tudom hogy méltó vagy rá! - és ha mégsem, mindig féltem attól ha egyszer hatalmam lesz mások felett akkor rossz ember leszek. Minden esetre meg akarom próbálni, nem mondok le a lehetőségről, főleg ha ő ajánlotta fel.
- Rendben akkor így lesz, egy percig se fogok kételkedni magamban, méltó leszek a hatalmadhoz!
- Már most is az vagy! - hha hihetetlen, Orochimaru mióta ilyen optimista, mintha kicserélték volna...
- Tudod..... Nem lenne ennyi ellenséged, ha az emberek úgy látnának ahogy én!
- Senki nem láthat úgy engem mint te, ez is kockázat volt a részemről!
- Ohh szóval annyira mégsem bízol bennem!
- Félreértesz! Most már igen!
- De volt kétséged felőlem, nem?
- Ez nem az alkalmas pillanat rá hogy azon mereng ami elmúlt! Miért nem azzal foglalkozol ami most következik? - igen végül is, fel kell fogom hogy gyakorlatilag minden rossz döntéssel rá hozhatok szégyent. A jövőt kell látnom, hogy minek milyen következményei lehetnek, ez egy hatalmas megtiszteltetés, és felelősség is egyben.
- Igen, igazad van! A múlt már nem számít! - megint, megint ez a pillantás, valamit mondani szeretne, de nem teszi, az avarrejteki hadjárata óta látom ezt, mit láthatott amit nem tud egyszerűen kimondani... Mindegy időm az van, és valószínűleg lesz is bőven, nincs miért kérdezősködnöm. - Az Uchihához viszont ez azért túlzás, hozzá felesleges a "harcidísz"! - nem mellesleg... nyár van, ebben megsülnék mint egy páncélba ragadt teknős.... - Ha nem bánod most megyek és átöltözök! - a szemével helyesel, s utat enged. A szobámba megyek, s átöltözök valami egyszerűbbe, a hajamat felkötöm hogy ne lógjon az arcomba és készen is vagyok. Ideje előkeríteni a prédát, talán jó ha kiviszem oda ahol Kimimaro engem edzett, számomra ismerős a terep már, nem kétlem hogy nehéz lesz újra ott állnom ahol vele, de tiszteletből ott fogom elverni a kis taknyost. Elindultam hogy megkeressem a fiút, s pont a csarnok előtti folyosón várt rám, az arcából ítélve valaki másra számított.
- Ne bámulj így rám, nekem sem öröm hidd el! - az eszem megáll, miért én foglalkozzak vele. - Ahh mindegy, kövess, hosszú napunk lesz!
- Nem, én azért jöttem ide hogy Orochimaru tanítson!
- Jah, hát nem mindig kapunk még mindent, szokd a gondolatot! - egy pillanatra sem állok meg hogy meggyőzzen, s engedelmesen követni kezd, ezt már szeretem. Összeszorult torokkal közeledek a helyhez ami számomra már számtalan emléket őriz. Fájó s egyben jóleső érzés újra idejönni. Néhány percig csendben állok, s felidézek egy két szép pillanatot.
- Mi lesz,?..... kezdjük végre! - odafordulok az Uchihához.
- Valaki milyen türelmetlen, minél előbb kívánod a vereséget kölyök?
- Ki mondta hogy le tudsz győzni? Én bosszúálló vagyok..... - félbe szakítom mielőtt monológba kezd.
- Igen el tudom képzelni, hiszed vagy sem én is hasonló érzésekkel jöttem ide, ismerem a klánod tragédiáját nincs szükség mesedélutánra! - forr a düjtől, a szemében látom. - Na a hangulat már megvan, ne is pazaroljuk tovább az időt! - szó se kell több s azonnal nekem esik, minden támadása amatőr, genin szintű, nem esik nehezemre kivédeni. Egyik csapás jön a másik után s mégsem talál el, lassan kezdem azt hinni ha visszaütök nem kel fel többet.
- Gyenge vagy, a mozgásodon látszik! - nagyra nyitja a szemeit a döbbenet, gondolom eddig ajnározták hogy milyen kis tragikus, az Uchihák gyöngyszeme meg hasonlók. Kimimaro alig 1-2 évvel volt idősebb nála, s mégis az ereje fantasztikus volt.
- Hol a híres Sharinganod öcsi? Talán ideje volna használni ellenem, nem? - egy pillanatra sem hagyom megállni, ideges, és kezd fáradni, hallom abból ahogyan a levegőt veszi. Nincs szükség ninjutszura ellene, a technikáim még sokak volnának neki.
- Ahh! - megállított, elém tudott lépni egy pillanatra és megállított egy támadást, hogyan? Eddig nem is látta honnan érkezek, most mégis... Hát persze. A szeme, egy pillanatra rám emelte a tekintetét, az eddig holló fekete szeme most vörösre váltott, akár az élettől lüktető vér amit frissen ontottak ki, vagy mint maga a pokol tüzes bugyra. Ilyen volna a sharingan? A legendás szemtechnika ami csak az avarrejteki Uchiha klán kiváltsága. A mozdulataimat így már tisztán látja, tartja a lépést, s a sebességet bármerről is támadnék hatásosan védi magát. Kézjelet formál, a tigris jelét magam is jól ismerem, a tűz jutsuk kézjele. Mély levegőt vesz, s óvatosságból meghátrálok, egy elég nagy tűzgolyót hoz létre, ez már tetszik, a tűz technikákkal kezdhetünk valamit, azokat elég jól ismerem, nem tudtam hogy képes rá. Na akkor mutassunk valamit ami méltó egy tűz típushoz. Talán egy hasonló technika felépreszti a ficsúrt, hogy amit produkált még messze nem volt profi. Meg is van, az egyik kedvencem.
- Legyen Sasuke! Szeretnéd ha megmutatnám hogy kell ezt csinálni, hát akkor kapard elő a Sharinganod minden tudását és figyelj! - úgy tudom a sharingan szén képes megfigyelni és pontosan lemásolni a technikákat, meglátjuk igaz e. - "Tűz típus : Pusztító pokol" - a csakrám szinte tombol a mellkasomban, érzem ahogy pezseg az ereimben a forróság, s mind a tüdőmbe összpontosul. Egy pillanatra visszatartom a lélegzetem s egy másodperccel később amikor kifújom az egész mezőt lángok borítják, hatalmas, perzselő, pokoli dühvel pusztítanak el mindent ami az útjukba akad, Sasuke egészen az erdőig menekülni kényszerül, ha nem kíván a lángok martalékává lenni. Percekig izzik a talaj, s a nyári forróság már hűs szellőnek tűnik csupán. A parázsló síkságon közelítem meg a fiút, s látom az arcára ült rémületet.
- Nos! Remélem jól figyeltél, a te parányi tűzgömböd adta az ötletet, hogy ezzel a technikával üdvözöljelek, s hidd el a többi is alig várja, hogy a sharingan elé tárjam őket! De talán egyenlőre ez az egy is éppen elég lesz! - látom ahogy megremeg a teste amint elég közel érek hozzá.
- Ez...... Hogy lehetséges, mindent elemészt maga körül! Miféle technika képes ilyen kevés csakrával ekkora pusztításra!
- Ohh öcsi, még rengeteg dolog van amit nem láttál, ha ennyi elég volt, hogy rád ijesszek! Nekem valóban nem kerül sok csakrába, másnak teljesen leszívja a tartalékát, nem csak a te klánodnak van egyedi vonása, bár nem legendás, vagy látványos mint az Uchihák sharingan szeme, de nekem is van ami a felmenőim sajátja! Az én klánom a tűz sárkányé, a kisujjamban vannak a tűz elemű ninjutszuk, s egy különösen nehéz technika ami még a klánomban is ritka, de ne aggódj lesz hozzá szerencséd azt garantálom!
- A tűz sárkány klánja? - értetlenül néz rám, bár nem lep meg hogy idegen a számára.
- Igen a Chitobi klán! Nem fogom elmesélni, annyira nem érdekes, de örömmel látom hogy az elemekre fogékony vagy, ezzel kezdhetünk valamit!
- Egyáltalán miért veled kell edzenem azért jöttem hogy Orochimaru tanítson, nem egy embere!
- Neked Orochimaru mester, tanulj némi tiszteletet - basszus ezt pont én mondom.... irónikus... - egyébként meg csak nem hiszed hogy esélyed lenne ellene akár egy percig is ha még velem se tudod tartani a lépést! Nézz magadra, a szemed máris megcsapolta a csakrádat, semmi értelme edzeni amíg nem vagy formában! Azt hitted nem láttam a nyakadat? Volt szerencsém a billog ellen küzdeni nem is egyszer, használtad mielőtt ide jöttél, igazam van? - a kezét a nyakán lévő jelre teszi - Tudom hogy pusztítja a testet, láttam mire képes, és tudom hogy még nem állsz készen hogy újra bevesd! - Tayuya a használata után néha napokig nem edzett velem, neki pedig már régebb óta a birtokában volt ez a hatalom. Némi értetlenség ül az arcára - Igen engem is meglep, hogy itt szónokolok ahelyett hogy elvágnám a torkod, de Orochimarunak tervei vannak veled, ez a te szerencséd jelenleg!
- Nincs szükségem a szánalmadra és soha nem tudnál megölni, amíg nem teljesítettem a célomat nem halhatok meg!
- Nahát olyanod is van? Csak nem a bosszúállás amit említettél? És mégis mi értelme a bosszúnak, a múltat nem változtatja meg semmilyen bosszú!
- Az én sorsom az, hogy bosszút álljak a klánomért! - a klánjáért, hm így már világos.
- Uchiha klán mi? - lesüti a szemeit, érzem hogy a sharingan minden erejét elhasználta. - Hm milyen szemét az élet nem igaz? Uchiha Itachi! Rajta akarsz bosszút állni, a klánod mészárosán! - a név hallatán szinte keresztül szúr a szemeivel. - A híres Uchihák példátlan tehetsége, az avarrejteki zseni, tudod találkoztam Itachival még gyerekként, tekintélyt parancsoló anbu ninja volt, végtelenül hű a falujához, ki gondolta volna hogy képes ilyesmire! De hát ahol mindig süt a nap ott árnyékok is lesznek! Senki nem értheti mi vezérli a hozzá hasonlókat! - mélyen a gondolataiba merül, talán akaratlanul is felidéztem azt a szörnyű emléket a szavaimmal. - Tényleg úgy hiszed, hogy a bosszú a legjobb életcél? - egy percre sem látok kételyt a szemeiben, valóban elhatározta magát, hogy alárendeli az életét ennek a béklyónak.
- Mi más értelme lenne, hogy egyedül engem hagyott akkor életben?
- Hm. Ahogy gondolod, megértem! - valójában, én is így tennék a helyében, a körülmények mások ugyan de vele sem bánt kegyesen az élet, talán nem is különbözünk annyira. Néhány perc nyomasztó hallgatás után úgy érzem meg kell törnöm ezt a letargikus csöndet.
- Nah, akkor kemény edzés vár rád, ilyen cél elérésének érdekében nem bánokhatok veled kesztyűs kézzel! Most visszamegyünk ma nem sok értelmét látom az edzésnek ahogy rád nézek! Talán ma még korai is volt kezdeni, előbb fizikailag kell erősödnöd, hogy hosszútávon ne okozzon gondot a billog! Azután viszont nem foglak kímélni! - némi tétovázás után csak bólint hogy megértette. Na nem mintha lenne választása. Ahogy visszafelé megyünk látom hogy a felperzselt földet nézi meglepetten. Áhá szóval tetszett a technika mi?
- Ha szeretnéd tanítok neked ennél jobbat is! - mint akit álmából riasztanak fel úgy fordítja rám a tekintetét. - Mivan, csak nem hitted hogy ez minden? Ohh akkor nagyon sok mindent nem láttál még!
- Tévedsz, sok olyat láttam már amihez geninnek csak ritkán van szerencséje! Az lep meg hogy..... Azt hittem nem akarsz tanítani, mi változott?
- Nem változott semmi csak, nem látom értelmét fegyvertelen genint ölni, sokkal édesebb a megérdemelt győzelem! - ez után egyetlen szó nélkül megyünk tovább, s a következő napokban amolyan konditeremhez hasonlóan berendezett szobába segítek neki elkezdeni az izmait megerősíteni, az iméntihez hasonló labilis hangulatban, nem kedvelem, de átérzem bizonyos mértékig a fájdalmát. Orochimaru gyakran érdeklődik felőle, néha tisztes távolból figyel minket, de egyenlőre nem szól bele az edzésekbe. Főleg Sasuke foglalkoztatja most, de emellett sok minden van amit nem bízna más kezére, ezek mellett természetesen szavához hűen sok időt tölt velem, nincs okom panaszra s egyébként se lenne, az egész világon csak ő van nekem, meg persze Kabutó akinek néha még mindig besegítek valami aprósággal a dolgokba. Ami egykor gyomor forgató feladatnak tűnk mára napi rutinná vált, ez szomorú persze, de ilyen az élet. És végre a várva várt nap is elérkezett, hogy Orochimaru jóváhagyásával gatyába rázzam az "Utolsó Uchihát".