Csend A Vihar Előtt

𝐊𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤 𝐑é𝐬𝐳

Feszélyezve éreztem magamat, mikor Michelle és Olivia beállítottak ebéd után, hogy öltözzek, mert megyünk a Plázába  vásárolgatni, vagy mozizni. Nemet akartam mondani, mivel egy görény vagyok - és azon gondolkodok már két hete, hogy mégis hogyan közöljem a legjobb barátaimmal azt, hogy egy tiltott viszonyba kezdtem a tanárunkkal -, de hála Anyának, csatlakozott a lányokhoz, és győzködni  kezdett, hogy menjek el mert már úgy is rég kapcsolódtam ki. 

Szóval, itt ülök a két vihorászó barátnőmmel a Pláza ételudvarán, a tálcámon egy Mekis hamburgerrel, ami iszonyat egészséges tudom. Michelle a Snapchat filterekkel szórakozott, és képeket csinált a mellette ülő Oliviával. Az asztalon lévő telefonom felvillant, vele együtt a William által hagyott üzenet is. Rögtön a készülékért kaptam és gyorsan megnyitottam az üzenetet.

William🤍: Hogy aludtál Tündér lány?

Az elnevezés láttán egy vigyor ült ki az arcomra.

Én: William, majdnem három óra van, tisztában vagy vele?

Én: Tündér lány🧚🏽‍♀️?

William🤍:  Az én tündér lányom vagy, mindig varázsolsz valami újat az életembe. Pár perce keltem, hiányzol. Veled álmodtam😃.

Ha akartam sem tudtam volna lekaparni a mosolyt az arcomról.

Én: Mégis mit álmodtál 🤔?

Csak egy pillanatra néztem fel a telefonomból, mindkét lány szüntelen engem nézett. Köhintettem egyet, telefonomat pedig lezártam, még az előtt, hogy elolvastam volna az üzenetet. - Miért néztek rám így? - zavarban voltam, mikor percek múltán még mindig bámúlt a két lány.

- Fel sem néztünk volna, ha nem kuncogsz úgy, mint egy ötéves - mondta Michelle miközben a sült krumplikat a szájába tömte.

- CSAK IS PASI LEHET A DOLOGBAN! - Olivia az asztalra csapott, a környezetünkben lévő emberek pedig zavartan fordultak a hang irányában. Áhh, igen, ezért is imádom a lányokat, bárhol is legyünk mi mindig akkora hangzavart csinálunk, hogy mindig megbámulnak az emberek, de már megszoktam ezt az évek alatt.

- Dehogy is, azt elmonda volna már nekünk, ugye? - csendben hallgattam, nem válaszoltam Michelle által feltett kérdésre, a lelkiismeretem feléledt bennem, és azt sugallat, hogy talán itt az idő elmondani. - Elmondanád nekünk? - a két lány között cikázott a tekintetem, azt éreztem hogy nem egy Pláza ételudvarán kéne színt vallanom arról amit titkoltam ez idáig előlük. 

- Hát persze hogy el - égett az egész arcom, amikor szavammal tagadtam az igazat. Ezek után a lányok is vissza tértek a képek készítéséhez, én pedig újra megnézetlen üzenetemnek tudtam szentelni a figyelmemet, de bár ne tettem volna. Nagyot kortyoltam a kávémból, mikor elolvastam a sorokat. Félrenyeltem, hangosan köhögni kezdtem, alig akartam hinni a szememnek, teljesen zavarban voltam. Olivia rögtön a segítségemre sietett, hátamat ütögetve próbálta enyhíteni a fulladásom veszélyét. A telefonom képernyőjén még mindig ott virított a fulladásomat okozó üzenet, Olivia pedig akaratán kívül nézett a telefonom képernyőjére. Az üzenetben pedig nem más állt, minthogy; 

William 🤍: Álmomban szeretkeztünk, és fantasztikus volt. Gyönyörű voltál. Komolyan mondom, teljesen megőrültem, mikor felébredtem és rájöttem, hogy csak álmodtam az egészet.

- Mi a fa.... - Olivia a szájára csapott, mikor elolvasta az üzenetet, kapkodva leakartam zárni a készüléket,  de lesöpörtem az asztalról. Szerencsétlenségemre Michelle hajolt le érte, a gyomrom is reszketni kezdett, mikor felegyenesedve a fölről hosszas ideig nézte a képernyőt. Lebuktam, lebuktunk!